Jövel, Szentlélek Úristen
Töltsd be szíveinket éppen
Mennyei szent ajándékkal
Szívbeli szent buzgósággal.
Bodrogközi vallásos népdal
„Jöjjön már valaki és csináljon itt végre rendet!” – ez az a mondat, amely a leggyakrabban fogalmazódik manapság meg azok fejében, akiket valamennyire is érdekel a politika, „közös dolgaink”. Tényleg olyan ez, mintha az isteni csodára várnának: úgy hangzik ez a mondat, mintha az állampolgároknak semmi dolguk nem lenne az állammal, mintha azt valaki helyettük kellene, hogy üzemeltesse. Van persze ilyen állam: az autokrácia. Nemrég még Magyarország is az volt, ez él tovább a zsigerekben. (Lehet, hogy hamarosan megint az lesz – de ez most nem téma, csupán annyiban, hogy ha ez megtörténik, bizony, azt is az állampolgári passzivitás fogja lehetővé tenni…) Továbbél a zsigerekben az, hogy nekünk az állammal, a köz dolgaival nem kell és persze nem is lehet törődnünk, aki pedig mégis beleártakozna, csak a rövidebbet húzhatja. Az ország ügyeit a hatalmasok intézik – akik „valahogy” jutottak oda, de minden esetre tőlünk, az akaratunktól és persze az érdekeinktől függetlenül. Így is kormányoznak? Teszik, amit akarnak, legfeljebb megpróbálják elhitetni velünk azt, hogy mindezt a mi érdekünkben teszik. Mi pedig szolgáljuk és eltartjuk őket a munkánkkal. (Persze ez a munka – mivel céljához nem sok közt érzünk magunkban – nem valami lelkes és odaadó: olyan, amilyen…)
Ez a beidegződés olyan, mint egy szörnyű kényszerképzet: nem engedi, hogy az eszünk szerint cselekedjünk! Annyira bennünk van ez, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk felelős állampolgárokká lenni tőle. Mindig csak egy szál magunkban gondolkodunk: úgy látjuk magunkat, mint a hatalommal szemben mérhetetlenül kicsi és gyenge entitást, amely ráadásul nem is képes, nem is mer együttműködést kezdeményezni a többi kis „hangyamagyarral”. Társadalmi ösztöneik azt sugallják, hogy „úgysem sikerülne” – mert a többiek is kicsik, félnek és tehetetlennek érzik magukat és inkább elütnék a feléjük kinyújtott kezünket…
Kicsinek érezzük magunkat azokhoz a hatalmas feladatokhoz képest, amelyeket egy valóban jól felépített és jól működő ország összerakása megkövetelne – azt sem tudnánk, hogyan kezdjünk hozzá! Hiszen sosem csináltunk ilyet, igazából még kicsiben sem. Ha pl. gründolunk egy vállalkozást, akkor ott sem szoktunk minden részletet végigelemezni-végiggondolni: belevágunk néhány infó, egy-egy ötlet birtokában, aztán ahogy lesz, úgy lesz – amúgy magyarosan! Hát akkor egy modern ország? Az hogy kell megtervezni és megcsinálni? Ki tudhatja ezt – mert mi, egyszerű, atomizált kismagyarok biztosan nem!
…Elmondom, hol hibázik a fenti gondolatmenet. Ott, hogy külön dolog a kisemberek egymásra találása a közös hosszú távú érdekeik mentén és szintén külön dolog az, hogy miképpen lehet egy országot összerakni. Az előbbi a tömegbázis, amely megbízza az utóbbit, a közérdeket megvalósítani képes kormányzatot. Az előbbi feladata az utóbbi kontrollja és annak biztosítása, hogy folyamatosan csak olyanok kaphassanak megbízást a köz vezetésére, akik a köz céljait tekintik feladatuknak, nem pedig a magánérdekeikhez használják a hatalmat eszköz gyanánt. A „kisembereknek” nem feladatuk egy jól működő demokráciában az, hogy ők maguk, a saját fejük után próbálják átlátni, megtervezni és működtetni a folyamatokat, amelyek egy állam vezetésével járnak. A kisemberek feladata az, hogy ők, mint közösség, „jó tervezőket és szerelőket” szerződtessenek.
A poszt elején emlegetett „rendet” csak olyanok csinálhatják meg, akiknek megvannak ehhez a képességeik, a tudásuk és akiket a polgárok alkotta politikai közösség „vett fel erre a melóra” – és akik persze ezét illendő honoráriumot is kapnak! Mert veszélyes populizmus az, hogy „A politikusok kapjanak minimálbért!”, mondván: akkor majd átérzik az „eccerű emberek” helyzetét és ezért értük fognak dolgozni. nem: akkor a pénzért fognak dolgozni – és olyanok állnak politikusnak, akik (akárcsak a mostaniak) hangzatos és népszerű szólamokkal szerzik meg előbb az egyszerű emberek bizalmát, aztán pedig a hatalmat felettük.
Az a természetes, hogy aki a legjobb valamiben, aki kiemelkedőt nyújt, az kiemelkedő honoráriumra is tarthat igényt. Ugye, mindenki félne, ha rosszul fizetett orvosok kezelnék a bajait – hát akkor miért gondoljuk, hogy rosszul, „minimálisan” fizetett politikusok majd jól fogják kezelni az ország, mindannyiunk problémáit? Ugyan már!
Mindebből talán már mindenkinek világos, hogy nem akadálya a helyes és sikeres politikának az, ha az ezt kívánó kisemberek önmaguk, egyedül nem értenek az államszervezéshez és egyedül, egyenként nem is tehetnek semmit a jelenlegi hatalom ellen. Mert közösen felkérhetik a megfelelő szakembereket – és ezzel teljesen új helyzetet teremthetnek!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek