Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.
József Attila: Thomas Mann üdvözlése – 1937.január
Az előző posztunkban (Az EU, mint technológiai szükségszerűség - http://progressziv.blog.hu/2012/05/14/az_eu_mint_technologiai_szuksegszeruseg) arról volt szó, hogy az Európai Unióhoz tartozásunk szükségszerű és elkerülhetetlen következménye annak, hogy a modern technológia világában akar élni a magyarság túlnyomó többsége. Most arról lesz szó, hogy vajon mit kell ennek érdekében tenni az ifjúságnevelés terén – és hogy ami ma e téren van, az vajon „kompatibilis-e” az uniós léttel? Arról lesz szó, hogy miért „jobboldali”*, „nemzeti keretekben gondolkodó” a mai ifjúság jelentős többsége és hogy ez ebben a formában és mértékben érdeke-e a magyar társadalomnak?
Ma az informatika és az internet következtében korlátlan információs és szocializációs verseny folyik a világban: a fiatalok mindenhez hozzáférnek a neten. A társadalom feladata és felelőssége őket orientálni. De mivel olyan, hogy „a társadalom” nincs, hanem különböző vélemények és érdekek vannak egy társadalmon belül is, ezért ha egy ilyen „véleménycsoport” szeretné, ha minél több fiatal győződne meg az általa képviselt értékek, nézetek megalapozottságáról, akkor ebben aktívnak kell lennie…
És lám: vannak is olyan véleménycsoportok, amelyek ezt csinálják is: a jobboldali, konzervatív, vagy akár a radikális nézet- és érdekközösségek javában nyomják önmagukat a neten és szervezik a fiatalok számára a különféle szocializációs fórumokat.
A fiatalok ma Magyarországon egyértelműen jobbra húznak. Nagyon jobbra, szélsőjobbra. Már az általános iskola sem mentes a jobbos ideológiáktól, a középiskolában és a felsőoktatásban pedig ha politizálás, akkor az az esetek jelentős többségében jobbos. A fiatalság irányokat keres, válaszokat vár a kérdéseire, megoldásokat szeretne a szemmel látható problémákra – és az orientációban, a kész, könnyen befogadható válaszokban és az egyszerű megoldásokban a jobboldal nagyon erős! Továbbá: a fiatalok közösségre és élményekre, emóciókra vágynak – és itt is sok-sok jobboldali beállítottságú csoportot, mozgalmat, aktivitást tapasztalhatunk. Vannak ugye egyfelől a „történelmi keresztény egyházak” a maguk ifjúságnevelési intézménystruktúráival, vannak a „polgári konzervatív” ifjúsági szerveződések – és vannak bizony a „radikálisok” is. Ha most lennék tizen-, huszonéves és valami véletlen folytán nem csupán a jobbos társadalommagyarázatokra lennék kíváncsi, nagyon nehéz dolgom lenne. Igen könnyű találni nemzeti beállítottságú közösségeket, szubkultúrákat és információs forrásokat – de alig léteznek (mondjuk) az európaiság élményét adni képes lehetőségek.
… Mert a fiatal nem arra kíváncsi, hogy hányan ülnek az EB-ben és miféle adminisztratív mechanizmusok és jogszabályok mozgatják az Uniót – ő arra (lenne) kíváncsi, hogy mi is ez az egész „európaiság”: mire jó ez és mit jelenthet ez NEKI? A fiatal emocionálisan választ közösséget, identitást.
Márpedig arra, hogy a mai magyar fiatal Európához érzelmi kötődést alakíthasson ki, semmiféle ajánlattak, lehetőséggel nem szolgál számára senki sem! …És akkor csodálkozunk, hogy az ifjúságunk „nemzeti keretekben” gondolkodik. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindahányan tagjai a Gárdának, vagy éppen Árpád-sávos zászlókkal flangálnak az utcákon. Ez „csupán” azt jelenti, hogy a bennük kialakuló, a fejükben felépülő és megszilárduló világkép és magyarságtudat egy kirekesztő, sérelmi politikán alapuló és a frusztrációkat túlkompenzáló, hamisan összerakott „igazságokból” álló, éppen ezért a valódi világban működésképtelen és az eligazodást, vagy a kapcsolatok kiépítését ellehetetlenítő katyvasz lesz. Aki pedig a világot rosszul értelmezi, az abban sikeres sem lehet.
Képzeljünk el egy játékot: a játékban résztvevőknek egy ismeretlen labirintusban kell bekötött szemmel haladniuk, úgy, hogy a továbbhaladásra és pozíciójukra vonatkozó infókat fülhallgatón kapják. Mármost: mi történik akkor, ha a fülhallgatóban beszélő konzekvensen félretájékoztat? Hát az, hogy a játékosok folyton a falnak csattannak! Éppen ezt a játékot játszatjuk a fiataljainkkal most: a „nemzeti keretekbe zárt”, „frusztráltjobbos”, vagy éppen a hoffmannista, „engedelmes magyarokat” nevelni akaró ifjúságnevelés-félretájékoztatás következménye a folyamatos falnak menés lesz, ha majd ezek a fiatalok veszik át az országot!
…Mert az a világ, amely a magyar jobbos propagandából összeáll a fiatal fejekben, egy sosemvolt, hamis, logikai bakugrásokkal teli világ lesz – és ez a XXI. században halálosan veszélyes. Veszélyes az egyes emberre is, de az egész társadalomra is.
A jobbossággal, annak „hungarikum-változatával” nem az a bajom, hogy jobbos, hanem az, hogy hazug és célszerűtlen. Nem a valóságot festi le és nem a valóságos kérdésekre szolgálnak válaszokkal. A jobbosság „simán kihagy” hatalmas embertömegeket a társadalomból – és ezzel nem csupán a szociális hátrányokkal küszködőkre, vagy általánosságban az „alsóbb néposztályokra” gondolok, hanem arra is, hogy ma már a társdalom nem az egy országban élőket jelenti, hanem azt a közösséget, amellyel az életünk, a munkánk során együttműködünk, amelynek részeként létezünk – ahogy azt a már fentebb is hivatkozott előző posztunkban (Az EU, mint technológiai szükségszerűség - http://progressziv.blog.hu/2012/05/14/az_eu_mint_technologiai_szuksegszeruseg) megfogalmaztuk: akikkel közös technológiát használunk éltünk során. Ezt a közösséget pedig Európai Uniónak hívják.
…Ki mondja, hogy a magyar társadalom „véget ér Hegyeshalomnál” – amikor szinte semmi sincs, ami „tisztán magyar” lenne? És ennek ellenére, hogy ez így van, és hogy a jövőben még inkább így lesz, egyszerűen nem léteznek közösségek, fórumok, folyamatok és szervezett akciók, amelyek által a fiataljaink európai kötődésűekké válhatnának.
Említettem, hogy vannak „nemzeti érzelmű” programok… Például a „nemzeti ügyek kormánya” bevezette, hogy minden gyerek az érettségiig jusson el valamely környező ország magyar kisebbség lakta területére – hogy „erősödjön a magyarság- és összetartozás-tudata”. Ez igazán zseniális – mert ugyan miről fognak ott szólni a beszélgetések? Nyilván az elnyomott kisebbségi magyar sorsról, meg hatalmaskodó, magyartalanítani akaró oláhokról, tótokról – de arról aligha, hogy mit is csinált a magyar állam és uralkodó osztály e területeken Trianon előtt? A végeredmény? Megtanulják a gyerekek megutálni azokat, akik a közvetlen szomszédaink és akikkel a legtermészetesebb lenne együttműködniük.
Mi a célja ennek a „kisebbségi magyar”-látogatásnak? Hogy (mint írtam) a velük való nemzeti és kulturális összetartozás érzését ébressze fel és erősítse a gyerekekben? O.K. – de ez a tudat egyrészt úgyis megvan, másrészt: mi is a pontos célja ennek? Az-e, hogy a határmenti-szomszédsági együttműködésben töltsenek be a kinti magyarok hídszerepet? Akkor talán erről szót kéne ejteni és példákat felmutatni! Vagy éppenséggel az a cél, hogy a felnövekvő magyar ifjúság is „tartsa szárazon a puskaport”, hogy bennük is tovább égjen a revansvágy? Az az érzés, hogy „Egykor mindez a miénk, magyaroké volt!”? …Mert ahogy ezek az utak „el lesznek látva munícióval”, ahogy és akik kint fogadják és tájékoztatják majd a fiatalokat, ismerve jelen kormányunk eszmeiségét, bizonnyal inkább ezt a hatást fogja elérni… El nem tudom képzelni, hogy a tömegesen és állami (értsd: nemzeti-keresztény-jobboldali) szervezésben kiutazó gyerekeket ott a többséget alkotó nép (magyarul is beszélő) képviselői (is) fogadják és hogy az utak célja „rendezni végre közös dolgainkat” lenne.
Azért kell elküldeni a fiataljainkat Szlovákiába, Romániába és a többi szomszédos országba, mert azok a szomszédaink, tehát természetes együttműködési partnereink. Nem az „elszakított nemzettestvérekhez” kell menni, hanem a szlovákokhoz, románokhoz – mert ha jobb sorsot akarunk az ottani magyaroknak, akkor azt nem a kinti magyarokkal búslakodva érhetjük el, hanem azzal, ha a „többségiekkel” ismertetjük meg valódi, számukra is pozitívumokat hordozó önmagunkat.
…Nemzeti-jobboldali ifjúsági „tömegprogramok” tehát léteznek, de ezek célja az, hogy önmagunkat szeressük meg, ráadásul úgy, abban az állapotunkban, ahogy most vagyunk – de ettől a fiataljaink aligha válnak európai identitásúvá! De vannak-e olyan programok, akár állami, központi, tantervi szervezésben, akár magánalapítványok, civil kezdeményezések által összehozva, amelyek fiataljaink számára tömegesen tennék átélhetővé az európaiságot? Nincsenek! Vannak-e programok, amelyeken „rendszerszerűen” lenne módjuk megismerni más európai népeket, a történelmüket, a mentalitásukat, az élethez való hozzáállásukat, megtapasztalva ennek következményeit is? Nincsenek! Van-e mód arra, hogy ne csak a kivételezett társadalmi státusú családok gyerekei szerezhessenek más népek fiataljai közül barátokat, kapcsolatokat? Nincs! Szervez-e bárki is az oktatási folyamat szerves részeként tömeges cserediák-programokat, kifejezetten az európai összetartozás-érzés fejlesztésére „kihegyezve” azokat? Á, dehogy! Csak sírunk, hogy a fiatalság a magába zárkózó, idegenellenes jobboldali radikalizmus és/vagy a más társadalmi csoportokkal és más népekkel, kultúrákkal szembeni ellenségesség csapdájában van. Az ismeretlentől félünk. Amit nem tapasztaltunk meg személyesen, arról könnyű velünk bármit elhitetni – így aztán könnyű a „másokkal" szembeni félelem-alapú intoleranciát kialakítani és a „mások” velünk szembeni ellenséges és aljas mivoltát elhitetni.
Ki kell vinni a gyerekeket a világba, a nem magyarok közé – mert felnőttként majd velük kell kooperálni, vagy éppen versenyezni (és ez a kettő nem zárja ki egymást). A magyar gyerekek sokat hallhatnak a „magyar szabadságról”, szabadságharcainkról… Csakhogy másutt is folytak szabadságharcok: elég csak a szomszédos Ausztriáig, pontosabban Tirolig elmenni, ahol a mi „győri csatánkkal” egy időben ugyancsak a francia megszállók ellen harcoltak, egy bizonyos Andreas Hofer vezetésével. (Aki ott legalább akkora „idol”, mint itt Kossuth Lajos – Innsbruckban még a hózentrágerje is kegyelettel van kiállítva!) Aztán, ha már franciákat emlegettünk, mehetünk tovább Párizsig, ahol megnézhetjük a Napóleon által összeállíttatott Code Civilt, azt a törvénykönyvet, amelyben a mára mindenkinek magától értetődő jogelvek elsőként voltak lefektetve és elsőkét alkottak egységes, racionális rendszert, mely szerint minden polgár egyenlő, az államtól és a polgári szférától elválasztott egyház is itt jelenik először meg, az egyén szabadsága, a szerződés szabadsága és a magántulajdon sérthetetlensége pedig garantált. …Ja, hogy mi és a tiroliak éppen ez ellen a Napóleon ellen szabadságharcoltunk? Hát… A világ ezek szerint mégsem olyan egyszerű igazságok mentén van elrendezve, mint ahogy azt a jobboldali véleményközösségek által terjesztett a poszt elején emlegetett „kész, könnyen befogadható válaszok és az egyszerű megoldások” sugallják! Mert az ellenfélnek is lehet igaza, teremthet ő is értéket – ebből is megtanulható, hogy az egymástól elválasztó érdekek nem feltétlenül jelentenek, fednek le és tükröznek egyben emberi minőségi különbségeket is…
És az is lehetséges, hogy az egymással küzdő ellenfelek egyaránt a szabadságért küzdenek – csak kinek-kinek „aktuálisan” más és más lehet a szabadság tartalma, ezért kell nagyon óvatosnak lenni, amikor a mi szabadságukat másokkal szemben akarjuk „kivívni”, érvényesíteni. A sok-sok „parciális szabadsággal” nemzetek közötti szinten ugyanaz a helyzet, mint az egyéni szabadságokkal a társadalomban: az én szabadságom vége a mások szabadságának megsértésénél ér véget.
Ha mindazok, akik nem a „nemzeti keretekben” látják garantálva a magyarság jövőjét és sikerességét, akik komolyan gondolják az európai együttműködést, valóban ezek iránt érzelmileg is elkötelezett ifjúságot akarnak itt látni, akkor „versenyre kell kelniük” a „nemzeti jobboldal” ifjúságmegszer(ve)ző akcióival. Ha belegondolunk, sokkal könnyebb vonzóvá tenni a fiatalok szemében a sikeres Európát, mint a történelmében újra és újra csak szívó, „balsors-tépte” magyarsággal való sorsközösség-vállalást – és ha az utóbbi simán megy a jobboldalnak, akkor az előbbi ugyan miért ne lenne lehetséges?
*Jobboldaliság alatt a mai, magyar „létező jobboldaliságot” és „konzervativizmust” értem, nem pedig a nyugat-európait.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek