.jpg)
„Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám.”
A kafarnaumi százados szavai Jézushoz - Máté 8:5-17
Az, ami tegnap óta nem történt meg, jól mutatja, miféle esélyekkel indul neki Magyarország a 2014-es választásoknak.
Nem ment ki párszázezer ember az utcákra és nem követelte és nem kényszerítette ki Schmitt Pál lemondását – noha nem csupán néhány százezer, de több millió magyar gondolja azt, hogy le kellene mondania és várta azt, hogy tegnap este le is mond. De ezek a milliók otthon, egyedül ülnek és magukban dühöngenék csupán – ha pedig megkérdeznénk tőlük, hogy miért, akkor kb. azt felelnék, hogy egyedül úgyse mennének semmire.
Egyedül… De hát hogy lehet egyedül valaki, amikor millióan ugyanazt gondolják és szeretnék, mint ő? Nem elég ez közösségképző és motiváló erőnek?
Úgy látszik, nem – legalábbis nem a magyarok földjén. Itt ez nem elég, itt az is kell, hogy legyen kihez csatlakozni. És most nincs!
Ugyan, kihez csatlakozhatnának jó szívvel ezek az egyedül elégedetlenkedők? Kiben és miért bízhatnának? Nincs választék – ami van, az csupán virtuális:
· Választhatjuk az MSZP-t és ezzel egy újabb kört a sehová sem vezető, de legalább jól ismert pályán. Az MSZP húsz éve újul meg, és szinte már-már csodálatos, ahogy ezalatt a két évtized alatt valahogy mégis mindig sikerült elkerülnie azt, hogy igazán tehetséges, modern emberek kerülhessenek meghatározó pozícióba.
· Választatjuk Gyurcsányt, aki sokat beszél szabadságról, demokráciáról és köztársaságról, valamint mindezek megvédéséről, de arról még egyetlen szót sem hallottunk tőle, hogy 2014 után, a hatalom birtokában miképpen indítaná be a magyar gazdaságot, hogy mi módon teremtene új erőforrásokat és miképpen képzeli el a magyar társadalom szemléletmódjának olyannyira szükséget átformálását hűbériből polgárivá?
· Választatjuk az LMP – de ezzel azt sem tudjuk, mit választunk, mert ez a párt létezésének eddigi éveiben még nem volt képes önmagát sem meghatározni. Nem volt képes magát sem aktivizálni, nemhogy a társadalmat. Ha őket választanánk, akkor az introvertáltak bénultságát választanánk ezzel.
· Választatjuk a Jobbikot. Róluk azt tudjuk, hogy kemény kézzel bánnának mindazokkal, akik erre vagy arra kilógnak a sorból – de közben megfeledkeznek arról, hogy ők meg az egész XXI. századi világból lógnak ki, legalább annyira, mint gyöngyöspatai cigány a Gárdából, vagy gárdista a kecskeméti Mercedes-gyár menedzsmentjéből.
· Választhatunk valami tök amatőr, zavaros fejű nímandokból összeállt, civilkedő társaságot is – olyanokat, akik még azt sem képesek egyértelműen kimondani, hogy politizálnak, nemhogy azt, hogy mi is számít a szemükben jó politikának… És ha netán mégis mondanak-írnak valamit a programjukról, akkor rémülten tapasztaljuk, hogy az csupa-csupa dilettantizmus és szánalmas kisemberi keserűség elegye.
…Vagy ha őket nem választjuk, akkor itt marad nekünk a Fidesz. Orbánostul, Schmittestül, Simicskástul.
Miért nem áll elő ebben az országban senki sem azzal, hogy feltett szándéka maga köré gyűjteni mindazokat, akikre a legérdemesebb lenne rábízni az országunk vezetését – és persze mindazokat is, akik ezzel egyetértenek? Annyira logikus, annyira egyszerű ez a gondolat, ez a recept – és mégsem él vele senki sem! Nem hiszünk a magunk erejében – pedig Orbán már 1989-ben, Nagy Imréék újratemetésén megmondta, hogy csak akkor győzhetjük le a diktatúrát, „ha hiszünk a magunk erejében…”.
Talán nincs bennünk meg a szövetkezés természetesen működő ösztöne – kiölhették „a magyar nép zivataros századai”. Talán terhesnek érezzük, hogy tegyünk is valamit – mint Jónás a prófétaságot. talán csak egyszerűen nem tudjuk, hogyan is fogjunk hozzá, hogy ki ne röhögtessük magunkat – vagy hogy ki ne rúgjanak, egzisztenciánkban el ne lehetetlenítsenek minket az Új Hatalom Urai. Vagy csak nem érezzük úgy, hogy tökéletesen alkalmasak vagyunk a szerepre és hogy bennünk nem lehet majd hibát találni, mint Schmittpaliban… Vagy épp csak tanácstalanok vagyunk és fogalmunk sincs, mit, hogyan kellene csinálni, egyáltalán: elkezdeni ebben az országban – nem érezzük ehhez magunkban a kellő szellemi erőt.
Alkalmasság, hibátlanság, tökéletesség, szellemi nagyság…
Azok az alakot talán hibátlanok, tökéletesek, vagy épp emelkedett szellemek voltak, akik összegyűltek Valley Forge-ban (http://en.wikipedia.org/wiki/Valley_Forge), hogy aztán kivívják a 13 amerikai gyarmat függetlenségét? Fenét – és mégis ők voltak azok, akiknek ma az USA polgárai jólétük és szabadságuk alapjait köszönhetik. Alkalmasságuk is csupán abban állt, hogy bele mertek vágni! …Nem azon múlik egy mozgalom sikere, hogy kik hozzák össze, hanem hogy kik csatlakoznak hozzá, hogy miképpen választódnak ki a vezetők, és hogy a mozgalomban érvényesülhet-e korlátok nélkül a tehetség és a rátermettség. …Meg persze azon is, hogy komolyan vesszük-e a céljainkat?
Orbánék komolyan gondolták, hogy „15-20 évig” akarják ezt az országot a hatalmukban tartani – és lám: mivel komolyan vették a dolgot, sikerült is nekik legalábbis megszerezni a hatalmat.
…Mi, akik blogokat írunk arról, hogy mi a rossz ebben az országban, talán személyünkben nem vagyunk a legalkalmasabbak az ország átalakításának és sikeressé tételének nagy és komplex folyamatára, én pedig, aki most leírom mindezt, talán épp csak valamivel vagyok jobb Schmittnél és Orbánnál (, de lehet, hogy még csak nem is!)… De hát valakiknek csak el kell már kezdeni! …Nem vagyok-vagyunk talán méltóak arra, hogy „hajlékunkba jöjjetek”, de ki kell mondanotok azokat a szavakat, a csatlakozás és az elköteleződés egyszerű szavait, amelyektől meggyógyul ez az ország!
A történet nem rólunk szól és nem is mi leszünk a főszereplői – mi csupán el kell, hogy kezdjük ezt a történetet, a mi Valley Forge-unk sztoriját!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek