Ma és holnap bizonyára mindenki, aki politikával-politológiával foglalkozik, rá fog cuppanni orbán évértékelőjére: vesézik, elemzik és elvesznek a részletekben… Azonban az egész beszéd nem ér annyit, hogy érdemes legyen megpróbálni azt összevetni a valósággal…
…Kivéve a beszéd egy mondatát!
Abban az egy mondatban ugyanis benne van a Nagy Magyar Tévedés és Önáltatás – és amíg ez a mondat fejezi ki a magyar társadalom többségének önképét, addig ez egy reménytelen társadalom marad. Az inkriminált mondat a következő:
„…rosszabbul állunk annál, amire a munkánk és a tehetségünk alapján jogosultak lennénk.” (…És ezután még ragozta is a miniszterelnök: „A magyar mozgatórugó az, hogy bántja az igazságérzetünket a sorsunk… A magyarokat az viszi előre, hogy meg vannak győződve arról, hogy ennél jobbat érdemelnek.”)
Nem, viktor: ez az ország és ez a nép éppen úgy áll, ahogy dolgozik!
Fejtsük ezt ki részletesen!
A munka a magyarok többségének fejében azt jelenti, hogy baromi erővel, fárasztóan és sok ideig, önkizsákmányolva, napi tizenórákban csinál valamit. Ezzel szemben a modern világban nincs egyértelmű kapcsolat a munka (fizikai) nehézsége, a munkahelyen/munkával töltött órák száma és az adott gazdaság/társadalom „jóléte” között. (Jól szemlélteti ezt az alábbi forrás: http://macromon.wordpress.com/2011/12/12/italy-works-over-20-more-hours-than-germany-and-france/ Látható, hogy pl. az olaszok 25%-kal többet dolgoznak (munkaórákban mérve), mint a németek – és mégis: ez utóbbiak gazdasági ereje és jóléte messze meghaladja az előbbiekét…)
A modern világban a munka hatékonysága, termelékenysége, a technológiai színvonal és a szervezettség az, ami igazán számít. Ezeken a területeken Magyarország jelentős lemaradásban van. Amikor orbán ma arról szónokolt, hogy „…a munkánk alapján…”, akkor itt megfeledkezett a munka minőségi faktorairól. (Vagy: nem is ismeri azokat!) Megmaradt a munka fentebb leírt „magyar elképzelésénél” és ami még ennél is nagyobb baj: hagyta, hogy a magyarok is megmaradhassanak ennél a munkafelfogásnál! Pedig neki miniszterelnökként épp az (is) lenne a dolga, hogy szembesítse az országot a téves elképzelésekkel és új, helyes definíciók alapján segítsen újjászervezni a gazdaságot.
…Igen, a magyarok „sokat dolgoznak” – de ez éppen fejletlenségünk és szervezni nem tudásunk jele. Erre „többletelismerést”, többletjólétet alapozni nem lehet. És aki azzal áltatja országa népét, hogy mégis, az épp országa fejlődésének akadályozója.
orbánék azt mondják, hogy „újjászervezik” az országot – de az nem újjászervezés, ha megmaradunk/meghagynak minket a régi tévedéseinkben. Mit tett eddig orbán és kormánya azért, hogy a magyarok hatékonyabban dolgozzanak? Semmit. Még személyes példát sem mutattak erre, hiszen az utóbbi bő másfél év kormányzása minden volt, csak jól tervezett, jól szervezett és hatékony nem!
„…bántja az igazságérzetünket a sorsunk” – mondja orbán és mondják vele még számosan honfitársaink közül. Csak ne feledkezzünk meg arról, hogy az utóbbi 22 szabad évünkben sem tettünk meg semmit annak érdekében, hogy szembenézzünk a hiányosságainkkal és hogy ebből levonva a tanulságokat, változtassunk önmagunkon. Ugyan miben van nekünk „igazunk”, amikor a sorsunk miatt hőbörgünk? Mit adunk mi a világnak, ami az átlagból kiemelkedő teljesítmény lenne? Vannak-e a világban mindenütt elismert termékeink (ha már orbán a „tehetségünket” is emlegette)? Vannak-e magyar „világbrandek”? Nos, talán egy-kettő – azok is igen speciális területeken. Ha megállítjuk az utca emberét és valóban (nem csupán „legendáinkban” kiváló) magyar termékek iránt kérdezősködünk, hamar kiderül, hogy egyszerűen nem fog tudni a jóember ilyeneket mondani. A „kiváló magyar mezőgazdasági termékek”, akár a szalámi is csak azok szemében világverő, akik nemigen járnak nyugat-európai üzletekben és nem ismerik az ottani termékek színvonalát. Ők talán el is hiszik azt, amit orbán nemrég egy másik, a Darányi-tervet bejelentő beszédében emlegetett, hogy „a Magyarországra érkező külföldi élelmiszerek ipari hulladékok csupán”…
Mindez megmutatja, mit ér az a(z időben valóban nem kevés) „magyar munka”: nem ér annyit, hogy annak produktumai jó cserealapot képezhessenek a világpiacon – enélkül pedig hiába verjük a világ asztalát, hogy „Jólétet ide nekünk, de izibe’, mert megérdemeljük!”
orbán mai beszéde egy teljesítményképtelen ember önfelmentő dumája volt, semmi egyéb. Egy olyan emberé, akinek a valóságban semmi sem sikerült – éspedig nem azért, mert a világ összefogott ellene, hanem azért, mert rosszul, átgondolatlanul cselekedett és ezért csupa értéktelen dolgot csinált.
…Volt már büszke nép a világtörténelemben, amely egyszer csak szembesülni volt kénytelen azzal, hogy munkája immár kevesebbet ér a világban, mint azt addig hitte. Ez a nép a japán volt, a XIX. század végén. Ott is akadtak „szabadságharcolók”, akik inkább bezárkóztak volna ez elől az igazság elől a „hagyományok” világába… De volt egy nagy különbség: a japán mentalitás mindig is teljesítmény- és minőségcentrikus volt: ha hibázott, igyekezett a hibát kijavítani és nem méltatlankodott. Ha a saját munkájánál jobbal szembesült, igyekezett a jobbat eltanulni – és aztán továbbfejleszteni. Odalett ezzel a nemzeti öntudat? Csorbult a nemzeti büszkeség? Fenét: fejlődött és megerősödtek annak alapjai!
Miért nem tudunk mi ebből tanulni? Miért van nekünk olyan miniszterelnökünk, aki nem erre az útra terelget minket? Mit gondol ez a miniszterelnök? Hogy majd megint „lekalandozzuk” Európát? Értem én, hogy orbánt frusztrálják Európa és a világ sikeres hatalmai, valamit a saját és országa fogyatékosságai – de nem az lenne a jobb, ha megpróbálná a japánok példáját követni?
De a „magyar tehetség” is megér néhány mondatot. A magyar köztudatban tehetséges nép vagyunk – és még pl. Fukuyama is így fogalmazott a minap: „…ez egy kis ország, amely aránytalanul sok nagy fizikust, matematikust, zeneszerzőt, művészt, írót és értelmiségit adott…” (http://hvg.hu/itthon/20120206_fukuyama_valasz_magyarorszag). Ám az egyes polgáraiban meglévő tehetségért cserébe csak akkor „érdemel többet” egy nép, ha ez a tehetség az adott nép alkotta társadalomban érvényesülhet. Ha nincsenek kontraszelektált elitek, amelyek – védvén saját pozícióikat – „zárnak”, ha kiugró tehetséggel találkoznak. Nálunk vannak ilyen erős szakmai elitek – pl. a magyar felsőoktatás és tudomány igen jelentős „bástyáit” éppen ilyenek „védik”. Aztán: az is kell a tehetséggének „termelőerővé alakításhoz”, hogy legyenek az adott országban jól szervezett tehetséggondozó pályák… Az új közoktatási törvény pedig a még meglévőket is szétveri. Továbbá: a gazdaságban létezniük kell a versenyszférában jól szervezett, magas munkakultúrát igénylő vállalkozások, ahol a tehetségek „rendszerbe szervezve” dolgozhatnak… Miniszterelnök úr, hogyan áll Magyarország e területeken? Megmondjuk ön helyett: úgy, hogy tehetségeink jelentős része már generációk óta külföldön érvényesül, ott válik „jólétfokozó erőforrássá”…
…Orbánt beszéde alatt közrefogták a „Magyarország megújul”-feliratok: előtte és mögötte/felette is volt egy-egy. De az az egyetlen mondat, amiről ez a poszt szólt, mindenféle megújulás lehetőségét lenullázza: aki miniszterelnökként képes „nagy nyilvánosság előtt” ezt a mondatot elmondani, az személyében akadálya mindenféle valóságos, vagyis a teljesítőképességünkben megnyilvánuló megújulásnak! Magyarország onnantól kezdve újulhat meg, ha eleve az újat képviselő, azt személyükben hordozó politikusok kerülnek (végre-valahára) az élére.
Beszéde végén orbán Wayne Gretzkyt idézte: „Ne oda korcsolyázz, ahol a korong éppen van, hanem ahol lesz!" – nos, mi már azzal elégedettek lennénk, ha végre rájönnénk, hogy megfelelő korcsolyatudás nélkül nem érvényesülhetünk a pályán!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek