"Mint a túri vásár midőn legtömöttebb,
S valaki felkurjant: ahol a veszett eb!
Van lárma, sikoltás, szaladás tétova,
Ezerféle átok, szitok, zenebona;"

Arany János: A nagyidai cigányok - 1851

 

Most láthatjuk, milyen gyenge is orbán rendszere: elegendő volt Bajnainak egyetlen proklamáció – és máris tele a komplett jobboldal nadrágja. Beköltözött a félelem a „nemzeti oldalon verő” szívekbe!

Oda lehet a hatalom!

…És mit tesznek? Mivel próbálkoznak, mit vetnek be a „Bajnai-veszély” ellen? Naná, hogy „a magyarságra törő erőket”: kezüket-lábukat-nyelvüket törik, hogy bebizonyítsák azt, hogy Bajnai mögött „a nemzet ellenségei” állnak.

Már javában mossák is össze Bajnait az MSZP-vel és persze Gyurcsánnyal is… Persze ez ostoba, hiábavaló dolog, hiszen csak azok eszik ezt meg, akiknek szükségük van erre a táplálékra: a Fidesz elkötelezett hívei! Kell nekik a vigasz, kell, hogy tudjanak valamiben bízni, ami esetleg meggátolja azt, hogy a választók többsége Bajnaira és a mögötte álló politikai erőre adja majd a szavazatát. Ezek a Fidesz-zemberek azt mondogatják mantraszerűen maguknak, hogy „Majdcsak sikerül meggyőzni az országot arról, hogy Bajnai és a komcsik: ugyanaz! És akkor nem fognak rá szavazni – és ha nem lesz erős kihívója Orbánnak, akkor maradhat a Fidesz, a jobboldal, a nemzeti gondolat!” És akkor maradhat – tegyük hozzá most már mi – a teljesítmény és a saját dolgainkért viselt felelősség alóli kibújás virtuális lehetősége. Akkor ezek a zemberek továbbra is hazudhatják maguknak és egymásnak, a maguk köreiben azt, hogy „Nem mi vagyunk a hibásak! Mások szövetkeztek ellenünk, hogy elnyomják a magyart és elnyomjanak minket, nemzeti meggyőződésűeket!”. ...Ám Bajnai minden valószínűség szerint szakít a hagyományos, a nemzeti oldalra jellemző önfelmentő politikai stratégiával. Valószínű, hogy sokkal sikeresebb lesz, mint a magyar jobboldal bármikor az elmúlt évszázadban – és ezzel hosszú-hosszú, beláthatatlanul hosszú időre elzárja az utat a tipikus magyar „nemzeti jobboldal” előtt a hatalomba való visszajutástól.

Ez a félelmük alapja. Ezért gyúrnak máris ezerrel Bajnai befeketítésén, összemosásán és a teljesítménye relativizálásán. (…A „hivatásos pesszimisták” is nekiláttak: http://fenteslent.blog.hu/2012/01/17/mi_a_bajom_bajnai_gordonnal?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_01_17&utm_campaign=index – itt egy olyan írást olvashatunk máris, amelynek szerzője mintha rettegne attól, hogy valaki ezen a 93.000 km2-en sikeres lehet… Csak ők tudhatják a pontos okát, hogy miért fontos ez nekik!)

…Értsétek meg: nem azt írom, hogy Bajnai gáncstalan lovag. Nem állítom azt, hogy szuperember, aki minden bajunkra prompt tudja a megoldást – még csak azt sem állítom, hogy kormányzásában nem lesznek erős részrehajlások, hogy nem lesznek korrupt ügyek, „érdekkörös” üzelmek… Bizony, valószínű, hogy lesznek! Azt sem állítom, hogy mindent meg fog tenni az általa vezetett kormány és az őt támogató parlamenti többség annak érdekében, hogy bezárjanak minden kiskaput, a politikai kezek maguk felé hajlását megakadályozandó. Ők is csak magyar emberek… Éppen ezért: ha van feladatunk, akkor az, hogy a támogatásunk feltételéül szabjunk fontos etikai normákat, építtessünk be biztosítékokat és jól átgondolt (és majdan jól is működő) kontrollmechanizmusokat a rendszerbe, amelyek minél tisztábbá és ésszerűbbé teszik a magyar állam működését. Az a dolgunk, hogy ne adjuk feltétel nélkül a bizalmunkat, mondván: „Mindegy Gordon, csak legyen kire szavaznunk orbán helyett!Ne mi kunyizzunk neki, hogy vállalja már el a miniszterelnök-jelöltséget – ő legyen olyan helyzetben, hogy vagy tisztességes feltételekkel lesz-lehet csak a miniszterelnökünk, vagy sehogy.

Ez az egyetlen dolog: a magyar polgárok támogatásának feltételekhez rögzítése, amely féket vethet a most Bajnai mögé besorakozó érdekkörök és érdekemberek későbbi önzésének a hatalomban.

Van ehhez erőnk, hiszen Bajnainak szüksége lesz egy komoly, szervezett politikai erőre, hátországra. És csak akkor „úszhatja meg” a korrekt feltételek vállalását és majdani betartását, ha mi magunk tekintünk el az „üzlet” ezen feltételeitől. Láttuk hová vezet az, ha szabadjára engedünk egy érdekkört a hatalomban, ha odaadjuk a „biankó bizalmat” nekik: ez a Fidesz eddigi másfél éve! Ne legyenek illúzióink, a Bajnai mögött álló „ifjútörökök” között is ott van Lázár János és Rogán Antal – csak épp más néven futnak. Fel tudnám sorolni a neveket… Ott voltak már a Gyurcsány- és a Bajnai-kabinetben is, ki így, ki úgy, ki elöl, ki hátul… Bajnainak pedig kell az új politikai fontharcos-gárda, kellenek új miniszterek, államtitkárok, főtanácsadók és kellenek majd kampány- és programcsinálók is… Szintén a felelősen gondolkodó magyar polgárok feladata és kötelessége az, hogy az új „támogatási társadalmi szerződésbe” foglalják azt is, hogy kik és miféle valós teljesítmények, érdemek és képességek alapján lehetnek az új „Nagy Csapat” tagjai és kik azok, akik „Köszönjük, de ti nem…!” „Feladata és kötelessége” - de: lehetőségük is van egyben erre, cserébe a támogatásért.

…És ha mi, magyar polgárok ezúttal „jól alkuszunk”, akkor annak igen komoly eredménye lesz: elkezdődik az a Magyarország, amely egyre jobban fog hasonlítani a nyugati „Bezzegisztánokra”. Egyre jobban fogunk mi, magyarok is hasonlítani és egyre többen fogunk hasonlítani: életkörülményekben, de az annak alapját megteremteni képes mentalitásban is. …És akkor nem ok nélkül rettegett a mai kormányerő és a támogatói sem!

Ha a Bajnai-kormány jól végzi a dolgát, akkor elkezd lassan megnyugodni a magyar társadalom. A sikerek csillapítják a frusztrációkat – hát még ha azok a sikerek a közös munka eredményei és nem valamiféle fentről, készen megkapott „mennyei mannák” lesznek! Hiszen itt a legtöbb embernek éppen a saját teljesítményeinek köszönhető siker az, ami hiányzik – ettől a hiánytól frusztrált. És akkor nem lesz szükség azokra, akik felmentenek minket felelősség és teljesítmény alól: nem kell majd az a fajta „nemzeti hazudozás”, amit ma a nép „fájdalomcsillapítónak”, az elit pedig járomszalagnak használ.

És akkor nem lesz többé a maihoz hasonló „nemzeti kormányunk” – jogos a beszarás, fiúk! …De ne Bajnaitól féljetek: ő csak szimbólum. A valódi „ütőerő” a magyar polgárok többségének belátó összefogása lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr123572471

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bajnai a Handelsblatt-ban kritizálta Orbán gazdaságpolitikáját 2012.01.18. 13:23:01

A volt kormányfő a német lapban megállapította: hogy az ország lényegesen súlyosabb helyzetben van, mint 2008-ban volt, a forint árfolyama, az adósság, a kockázati mutatók és az hozamok értéke pedig 20 éve nem álltak ilyen rosszul.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jenőke 2012.01.18. 04:53:24

Kimaradt, hogy az eddigi tapasztalat szerint Bajnai rendelkezik önkontrollal is. Mondom: is.
Például csak annyit beszél, amennyit muszáj, de azt érthetően.
És kerüli a bús magyar rögvalóság árva leányok hajával ékesített, bennünk tomboló igazságának - ha kell, ha nem - megvédése okán mindenféle harc, csata és öntudat védő háború kirobbantását.

Megfontolt 2012.01.18. 06:50:25

Több sebből vérzik ez a tákolmány:
1-ső valótlanság- azt írod:
- Bajnai valószínű, hogy sokkal sikeresebb lesz, mint a magyar jobboldal bármikor az elmúlt évszázadban –
Tekintve hogy az egyetlen sikeres kormány jobboldali volt az említett időszakban ,1998-2002 ig!
2-ik.: nincs az a választás ahol a Bajnai képes lenne , a tönkretett , halálba kergetett gazdák bűnével a hátán a győzelem közelébe kerülni.
Választás nélkül, csakúgy mint a gyurcsány ,vagy akár Ő maga ,hogy oda ültették ,úgy igen !
Na ezért nincs oka félni ettől senkinek !

Megfontolt 2012.01.18. 06:56:12

"....Egyre jobban fogunk mi, magyarok is hasonlítani és egyre többen fogunk hasonlítani: életkörülményekben..."
.erre vártunk feleslegesen 8-évet!

kirsten 2012.01.18. 07:30:41

@Megfontolt: Addig volt sikeres az első orbán kormány amíg Bokros-csomag tartalékai kitartottak. Utána elkezdte felvenni a hiteleket, és osztogatni a saját klientúrájának. Azonkívűl orbán hány millió embert küld a halálba? Neki itt ha az emberek észnél lesznek többé semmi esélye sem lehet a továbbiakban. Minél hamarabb el kell zavarni mert már annyi kárt okozott ami több mint az előtte levő 20 év alatt senki. Hiába jár ő már Grazba, semmi sem segít az elmebaján.

istvankah 2012.01.18. 07:38:28

@Megfontolt: mondjon a korona usztatáson kivül még egyet amit jól csináltak!a lopást ne emlitse!

hkata 2012.01.18. 19:51:26

fél tőle a fene, egyszerűen nem tartjuk semmire... az pedig, hogy hillari clintonék pénzelik, cseppet sem teszi szimpatikusabbá.. nagy meglepi nincs, eddig is Magyarország ellen dolgozott, ezt teszi eztán is... az egész katyvaszba nyakig benne volt, most mint megmentő akar színre lépni... homo gerinctelenikusz

v.peti 2012.01.18. 20:57:07

Először kifizeti a libák árát ezért ellene neki a hatalom,hogy pénzhez jusson remélem eljön az az idő mikor börtönbe kerül
süti beállítások módosítása