Ma az országgyűlésben megtette Orbán Viktor miniszterelnök azt, amitől napok óta minden bel- és külföldi hozzáértő óvta, mióta múlt pénteken Lázár János bejelentette a „Nagy, Fix Árfolyamon és Egy Összegben tervet”. Mindannak, amit ma Orbán bejelentett, súlyos következményei lesznek – haszna pedig az ország számára aligha…
Ma „A majmok országa” lettünk!
Hosszú hónapok óta téma a „bajbajutott devizahitelesek” megmentése – mégsem foglalkozott a Progresszív Blog ezzel a témával. Nem érdektelenségből, vagy figyelmetlenségből, hanem azért mert ez a kérdés egyszerűen nem fontos. Nem jó másra, mint hogy a Fidesz ezzel tematizáljon és tereljen: saját tehetetlenségéről terelje el a közfigyelmet és kényszerpályára terelje az amúgy is alig lézengő ellenzéket.
De ma kivételt teszünk: „hagyjuk magunkat terelni” – hiszen miniszterelnökünk nagy horderejű bejelentéseket tett a témával (is) kapcsolatban. Azonban most sem „megoldási javaslatokkal” fogunk előállni – hiszen a megoldás világos: a hitelt a hitelfelvevőnek kell visszafizetnie, akkor is, ha azt nem kellő megfontoltsággal vette fel. Továbbá: semmiképp sem célszerű a rossz adós hitelét szétteríteni a társadalom és a gazdaság más, jobb pozícióban lévő szereplői között – egyszerűen azért, mert ezzel az ő pozíciójukat, gazdasági teljesítőképességüket is lerontjuk, lerontva ezzel az egész gazdaságot is. Azért foglalkozunk ezzel a témával, hogy végre kitisztuljon a kép: mi is volt a devizahitel és miért nem „társadalmi feladat” az ezzel való törődés, miért nem remélhető ettől sem társadalmi, sem gazdasági haszon?
1. Mi volt a devizahitel?
A devizahitelből való személyes gyarapodás a Kádárizmus utolsó felvonása volt: olyan pénz került a társadalom egy csoportjához, amelyet sem e csoport tagjainak, sem Magyarországnak a gazdaság teljesítménye nem támasztott alá. A világgazdaság és a nemzetközi pénzpiac egy meglehetősen kivételes helyzetében olcsó volt a hitel és viszonylag alacsony a svájcifrank-árfolyam. Ezt használta ki az akkori magyar kormány arra, hogy a számára terhet jelentő kamattámogatott forint-lakáshitelektől az akkor (az adott pillanatban) a hitelfelvevőknek is valamivel kedvezőbb devizaalapú hitelek felé forduljanak a lakásra vágyók. Ezt használták ki a magyar bankok arra, hogy felpörgessék a lakáscélú kihelyezéseiket, bizony kihasználva a magyarok tapasztalatlanságát banki és hitelügyekben, távlatos gazdasági kalkulációkban.
A nép egy jelentős része pedig valahogy úgy fogta fel a devizahitel-lehetőségeket, mint annak idején a Medgyessy-féle száznapos programot, vagy korábban, Kádár idején az állami ellátást: valami, amit kap, ami által jobban élhet, mint amit munkája alapján megengedhetne magának és valami, aminek a következményeivel nem kell törődnie…
2. A „megmentés” haszna és kára
…De kik is ezek a sokat emlegetett „bajbajutott devizahitelesek”? Nyilván: ezerféle ember – de minket most „milyenségük” csak abból a szempontból érdekel, hogy milyen szerepet töltenek be fogyasztókként a magyar gazdaságban, mert ez az a szempont, amely eldönti, hogy indokolt-e az állami beavatkozás? Indokolt-e, hogy az állam beavatkozzon magánszerződésekbe, éspedig azzal a céllal, hogy „jobb helyre terelje” a „bajbajutottak” pénzét: a bankoknak való befizetés helyett a fogyasztásba.
A „bajbajutottak” – éppen mert alig rendelkeznek szabadon elkölthető, fillérre be nem osztott pénzzel – igen csekély „tényezők” a fogyasztói piacon, hiszen csak a legszükségesebbekre futja a jövedelmükből. Számszerűen pedig nagyjából (a bankok összesített adatai szerint) néhány tízezer ilyen adós van. Ők azok, aki valóban képtelenek hiteleiket törleszteni – a többi devizahiteles folyamatosan törleszt.
Mármost: ha a kormány, a haza, a bankok, akárki átvállalja/elengedi/csökkenti a „bajbajutottak” hiteleit, akkor ezt csak a többiek pénzéből teheti. És ne legyenek illúzióink: a bankokban is „a többiek pénze” van, betétekként. Azoké a többieké, akik fenntartják a belső fogyasztást, akik a hazai vállalkozások termékeinek legfőbb fogyasztói. Minden forint a magyar gazdaságot lassítja, amit az ő pénzükből elvonunk. Ráadásul – a bankokon keresztül – az ő megtakarításaikat kapják hitelekként a fejlődni, termelni akaró hazai vállalkozások is. A betétes azért helyezi el a pénzét a bankban, hogy kamatot kapjon érte. Kamat akkor képződhet, ha a bank a pénzt kihelyezi, éspedig nyereséget termelni képes vállalkozásoknak. Ha az állam a bankból a pénzt a „bajbajutottak” tehermentesítésének ötletével elvonja, akkor - áttételesen - csökkenti a betéteseknek fizethető kamatot, akik emiatt nem helyeznek el pénzt a bankban. Csökkennek a betétek, csökken a gazdaságba kihelyeztető, hitelezhető pénz mennyisége… Ráadásul tudja-e a Kedves Olvasó, hogy mi lesz az „egyösszegű devizahitel-törlesztéssel” a bankokba kerül pénzzel? Nos: a bank abból a pénzpiacon megvásárolja az adott devizát – és visszaadja annak a külföldi banknak, ahonnan a hitelforrását szerezte. Igeeen: kikerül az országból! És ja: a „spekulánsokhoz”…
A fenti képlet, persze, nagyon le van egyszerűsítve, de a lényeget jól mutatja: néhány tízezer ember (és a populizmus) kedvéért éppen akkor vonunk ki élénkítő forrásokat a magyar gazdaságból, amikor Orbán Viktor miniszterelnök arról papol, hogy válság tombol a világban. Ha igaz az, amit a miniszterelnök a mai beszédében mondott, hogy t. i. mindenkinek ki kell vennie a részét „a nemzeti szolidaritás rendszeré”-ből, akkor ez mindenek előtt azokra kell, hogy vonatkozzon, akik meggondolatlanul és/vagy naiv módon vették fel a problémás hiteleiket!
És miképpen hatna a „megmentés” a „bajbajutottakra”? Nos, konzerválná bennük azt a tévképzetet, hogy nem felelősek a döntéseikért, mert a végén úgyis jön a Zállam és megmenti őket a saját hülyeségük következményeitől! És a rossz példa ragadós: a megmentés erodálná a tudatos tervezés igényét esetleg másokban is.
A másik oldalon pedig, azok soraiban, akiknek a pénzéből végül is az egész megmentősdi történne, erősödne a bizalmatlanság érzése, hogy érdemes a pénzügyeket előre tervezni és hogy stabil a bankrendszerünk.
Kinek lenne mindez jó?
A társadalmi szolidaritás fontos dolog, maga a szolidaritás érzése pedig része az ember genetikus örökségének: az emberiséggel egyidős. De a szolidaritás „evolúciós feladata” (bocs’) a közösség erősítése, nem pedig az, hogy annak álarca mögé bújva egyesek megszabadulhassanak a döntéseikért viselendő felelősségtől, mások pedig politikai haszonra tegyenek szert, demagógok módjára. Ha valóban erős és fejlődőképes Magyarországot akarunk, akkor ehhez felelős és a jövőt tervezni képes polgárokra van szükségünk és nem „állami gondozottakra”! És hiába ölti magára a szolidaritás álarcát a kormány, akkor is csak egy majomvigyort fog látni a világ ezen túl, ha rájuk tekint…
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek