A címben feltett első kérdésre lehet akár két szóban is válaszolni: 2 napig. Ennyi időt élt a tegnapelőtt napvilágot látott egyetem-összevonási koncepció.
…Vagy ki tudja?
Ugyanis tényleg senki sem tudja. Csak azt tudjuk, hogy lesz majd valami a felsőoktatással – de hogy mi, miért éppen az, mikor és hogyan, az még valahol a KDNP gomolygó tömjénfüstje és a Fidesz-agytörszt homályos érdekkörei között lebeg.
…De az is lehet, hogy nem!
Lehet, hogy már minden el van döntve, le van osztva, fel van darabolva és össze van újra fércelve – csak éppen még mi, magyar polgárok, a felsőoktatásban dolgozók és a magyar diákság nem érdemes arra, hogy ezt megtudhassa. Mert ez sem lenne meglepő.
Köztudott, hogy egy modern ország jövője attól függ, milyen tudást adnak a felsőoktatásban: innen kerülnek ki ugyanis azok a leendő szakemberek, akik egy-két évtized múlva átveszik az ország irányítását. Mármint: normális modern országok esetében – és lehet, hogy Magyarország nem az. Lehet, hogy itt az a terv, hogy az irányítást nem a legtehetségesebbekre, nem a legkorszerűbb tudást birtoklókra kell bízni, hanem azokra, akik a leginkább megfelelnek a hatalom jelenlegi birtokosai által felállított kritériumoknak: lojalitás és/vagy megfelelő körökből származás. Mindkettőre van példa.
Csak éppen ezt nem demokráciának hívják, hanem…
Ha egy társadalomban a politikai és gazdasági hatalom birtoklása nem a képességeken, hanem bármi máson múlik, akkor az a társadalom ezzel nagyjából meg is ásta a sírját. A középkorban még csak-csak ment valahogy ez a dolog: amikor évszázadok teltek el komoly változások nélkül, akkor egy-egy alkalmatlan vezetőt még ki lehetett bekkelni… De ma – és pláne holnap! – amikor mire megjelenik egy újdonság, már el is avul, halálosan veszélyes ez a játék.
Amióta az Orbán-kormány elkezdte működését, tevékenységében minden arra utal, hogy egy zárt uralmi elit kiépítése a „szent cél” – ebbe pedig nem fér bele a teljesítményverseny és az, hogy a tudás nyisson ki minden kaput. Mert mit látunk? Hol vannak a legjobb, legtehetségesebb magyar elmék ma? A kormányban? Á, dehogy! A bizalmas tanácsadók között? Ugyan már! Ott a harmad-ötödvonal szerepel. Egy Matolcsy felel a gazdaságért, egy Hoffmann az oktatásért, egy Pintér a közbiztonságért… Ha mást-másokat már nem is vennénk számításba, csupán ők hárman elegek lennének ahhoz, hogy akár el is kezdhessünk egy szép kis összeesküvés-elméletet koholni, hogy itt tulajdonképpen Magyarország esküdt ellenségeinek nemzetellenes szabotázsa az, amit „Orbán-kormányként” ismerünk.
Szinte már-már röhejes, hogy Magyarország legelemibb érdekeit éppen az a kormány veszi ennyire semmibe, amely minden mondatát a „nemzeti” szóval indítja.
Lassan egy év telt el, mióta megalakultak és ez az idő kevés volt – sok egyéb mellett – ahhoz, hogy megszülessen egy XXI. századi oktatási-felsőoktatási koncepció. Ennek pedig csak két oka lehet: vagy a tudás és a képesség hiányzik ehhez, vagy a szándék. Az első eset is komolyan sanszos, ha azt vesszük tekintetbe, hogy Hoffmann államtitkár asszony fejében miféle „ideális világ” él: az bizony „évszázadokra” van a XXI. századtól, éspedig visszafelé. De a második eshetőség, a valódi szándék hiánya sem zárható ki – amint azt a fenti, a zárt uralmi elit létrehozásával kapcsolatos célok valószínűsíthetősége mutatja.
…De hogyan reagáljon erre a helyzetre (akármelyikre a kettő közül) a magyar felsőoktatás, főképpen a magyar diákság? És ezzel ott is vagyunk a címben feltett második kérdésnél!
Csinálhatja azt, hogy megpróbál egyéni utakat találni. Kivár, taktikázik, aztán idomul… Ez lenne a hagyományos magyar út – de arról jól tudjuk, hová vezet. Ezen az úton a mai magyar diákok is csak oda fognak eljutni, mint a szüleik: egy önállótlanságban felnőtt, mindent felülről és mindig hiába váró társadalomhoz. A kisebb részük, akiknek vannak kapcsolataik, akik mögött befolyásos és tehetős család áll, boldogulhatnak: bekerülhetnek így-úgy az uralmi elitbe. Kiszolgálhatják és tovább éltethetik azt a rendszert. Megkötött kompromisszumaikat a rendszer bizonnyal honorálni is fogja. De egyéni karrierjük mellett ők lesznek a stagnáló Magyarország megtartói – ez pedig nem nagy dicsőség, nem szép pályavízió egy fiatalembernek. „Jólmenő szaralak leszek!” – ezzel a szlogennel nem érdemes nekivágni az életnek.
A magyar ifjúság 1956 óta nem tett arra tömegesen kísérletet, hogy új, jobb, modern világot rendezzen meg Magyarországon. ’56-ban is csupán lelkesedésből, de mindenféle valós szervezés, világos elképzelés nélkül cselekedtek az akkori fiatalok – ráadásul a létező valóság eleve nem sok esélyt adott volna egy új, jobb, modern ország megvalósítására. Most más a helyzet. Nincs a nyakunkon egy „ázsiai birodalom” – sőt: minden hatalom, amely befolyásolhatja Magyarországot, egy modern, nyitott, mélyen demokratikus és teljesítménycentrikus Magyarországban érdekelt. Ha a mostani fiatalok alkotta társaság odaállna eléjük, minden bizonnyal megadnának számára minden támogatást.
…Érdemes ezen elgondolkodni!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek