Mozgásban a magyar külpolitika!
Az elmúlt időszakban Magyarországnak komoly füleseket osztott ki a nemzetközi sajtó. Az EU-ban nem vesznek egészen emberszámba minket. A nemzetközi pénzpiacokon rajtunk gyakorolják a kaszabolást az elemzők…
A „mértékadó magyar kormánykörök”, de sokan mások is országszerte méltatlankodva, kikérve maguknak reagálnak erre: az egész, minket lehülyéző világot hülyézik le…
Hol lehet az igazság? Miért kapjuk, amit kapunk és miért reagálunk rá úgy, ahogy reagálunk?
Magyarországról már megszokta a világ, hogy sikertelen. Meghódították, felosztották, kommunizálták, leverték… Nem kötődik hozzánk sok valódi siker – udvariasságból az ’56-os hősi néhány napot szokták emlegetni és azt, hogy ’89-ben kiengedtük a keletnémeteket… Nincsenek nemzetközi piacon is elismert termékeink, nem vagyunk híresek a kimagasló színvonalú magyar oktatásról, boraink a nemzetközi piac „futottak még…”-szegmensében vannak. Budapest nem futotta be ’90 óta pl. azt a pályát, ami „benne lett volna”: nem vált közép-európai pénzügyi központtá (elkúrtuk), nem születtek koncepcionálisan is világszínvonalú építészeti, városépítési produktumok (bunkók voltak hozzá a „városatyák”). Idegenforgalmunk szolgáltatási színvonala „alsó-közép”. Politikusaink zöme bugris. Üzleti elitünk mutyista. Nem hoztunk létre „A Szabadság Évtizedeiben” kimagasló művészeti alkotásokat – jegyzett művészeink közül sokan „nemszeretem vendégek” itthon, ha hazatévednek…
Ugyan miért írna rólunk „empatikusan” a világsajtó, ugyan mivel érdemeltük-vívtuk ki a nemzetközi politika prominenseinek elismerését? Egyszerűen nincs okuk „elnézőnek” lenni velünk.
A „sikeres külföld” teljesítményorientált – mi nem. Tudjuk mi, hogy merre haladunk? Nem! Bízunk-e még abban, hogy áprilisban jó kezekbe helyeztük a kormányzást? Már aligha – még ha ezt nem is merjük bevallani.
Elvesztettük a hitünket: a jövőnkben, az igazunkban, önmagunkban – egymásban meg nem is igen volt. ’89-ben sokan a csodát várták – 2010-ben is. Eljött a csoda? A csodát jött el!
A csoda nem csak úgy „eljönni” szokott – eljön, becsenget, leül közénk és kiosztja az ajándékait - a csodát meg szokták csinálni azok, akiknek szükségük van rá. A német „Wirtschaftswunder”-t a németek csinálták meg, nem a Walkűrök, a finn gazdaságot sem a Joulupukki tette a kifényesített kis csizmácskába. Ezek a „csodatulajdonos” népek elgondolkodtak, terveztek-szerveztek, aztán kutyakeményen megcsinálták. És közben nem lopták el a negyedét, nem „gondolták meg magukat”, nem „untak bele”… Aztán elkezdtek egyszer csak jól élni – de akkor sem „lazítottak”, nem álltak le. És közben nem csak jólétük lett, hanem önbizalmuk is belül és respektusuk is kívül.
Nekünk mindenez nincsenek – és úgy érezzük, hogy nem is lesznek már soha a büdös életben! Ettől vagyunk kurvára frusztráltak, emiatt kapaszkodunk görcsösen minden kis biztonságmorzsába, minden kis önbizalomfoszlányunkba: „szociális ellátórendszerbe”, „nemzeti küldetéstudatba”, „állami emlőkbe”, Orbán Viktorba…
És ezért érezzük rendkívül fájdalmasnak a külföldről érkező kemény kritikákat: „Jaj, már megint basztatnak, hagyjanak már békét nekünk – nem látják, hogy totál kivagyunk?” Egyszerűen „nem vagyunk abban az állapotban”, hogy „,megengedhessük magunknak” az újabb önértékelés-rombolást. Ezért tiltakozunk-reagálunk szinte hisztérikusan – és persze ostobán.
Aki „készen van”, az nincs az objektív, higgadt mérlegelésre való képesség birtokában. És ne higgyük, hogy politikusaink, kormányunk prominensei jobb állapotban vannak, mint mi: őket is „kikészítették” az elmúlt évek. Ellenzékiség, a Párt eltartásának kényszere, „kvázi bármi áron”. Aztán a Hatalomért, annak megszerzéséért való hazudozás – utána meg a „rettenet”, hogy „Na vazze, most meg kéne csinálni! – csak tudnánk, hogyan?!” Ezek, bizony, nyírják az idegeket…
Aki nem higgadt, az rosszul teljesít: hibázik, felesleges dolgokkal foglalkozik, a fontosak viszont gyakran eszébe se jutnak. Maga sem biztos abban, amit tesz – tudja is ő már, mit cselekszik? És ha szembesülni kénytelen a hibáival, akkor kiakad, menekül, magyarázkodik, vagdalkozik – akár a sarokba szorított kis rágcsáló, az a bizonyos Rattus rattus… Akinek azt parancsolják az ösztönei, hogy ha támad, lehet hogy megússza, de ha nem, akkor biztosan kinyírják! És ő nem hagyja magát! Ki akar törni végre a sarokból.
Orbán is erre tette fel az életét: kitörni a sarokból, bekerülni az elitbe! A baj csak az, hogy az elitben úgy is kell viselkedni, ahogy ott szokás – és igazán akkor képes valaki úgy viselkedni, ha úgy is gondolkodik, ha olyan is a mentalitása.
…Most „feszít minket az ideg”… Urak, magyarok, mi lesz ebből? Attól félek: előbb-utóbb „eldurran” valakinek nálunk az agya – és abból még nagy baj lehet!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek