…Nézzük már közelebbről ezt a „zsidó összeesküvés”-kérdést!Igen, valóban vannak sikeres zsidó (vallású? származású? - mert ezt a kérdést is eléggé pongyolán kezelik!) üzletemberek, vannak hosszú ideje eredményesen működő „zsidó (helyesen:…

 A „klasszikus” 1.0-ás demokrácia azon az (egyébként így soha meg nem fogalmazott, ám a köztudatba mégis ekként „átment”) elképzelésen alapul, hogy „minden ember egyenlőnek születik”. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van: az emberek eltérő…

2010.05.12. 23:18 Szerző: piefke

Bolyongás

 Évek óta tudták, hogy 2010 májusától övék lesz a hatalom Magyarországon. Most 2010 májusa van, a hatalom két hete az övék lett – és két hete tökölnek. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy semmire sincsenek felkészülve – legalábbis semmi olyanra, ami fontos lenne a…

Az alábbi írás sérthet egyeseket. Továbbá: az egy bizonyos módon – „irányban” – szavazókkal kapcsolatban általános megfogalmazásokkal is él, amelyek alól minden bizonnyal számos kivétel akad. Éppen ezért minden olvasót arra kérek, hogy…

 Tulajdonképpen nem sok értelem volt a 2010-es parlamenti választásoknak. A „választás” ui. azt jelenti, hogy választhatunk különböző jellegű és kimenetelű dolgok között. Hogy van legalább két reális alternatívánk.Most egy sem volt és nem állt módunkban…

süti beállítások módosítása