A magyar jogállam ma elhalálozott – pontosabban: bűntény áldozata lett! A tettes is ismert és az elkövetés módja is: Orbán Viktor fojtotta bele a vörösiszap-tározóba.
Azért lássuk be, a sajnálatos halálesetért kár lenne egyes–egyedül a Miniszterelnök Urat hibáztatni – nem vagyunk mi ő, hogy mindenféle alapos utánajárás, nyomozás nélkül kikiáltsuk felelősnek és letartóztattassuk. A halálhoz mi mindannyian tevőlegesen is hozzájárultunk: mert rábíztuk az Áldozatot egy nyilvánvalóan vele szemben gyilkos ösztönökkel rendelkező személyre. Ha valakiről tudjuk, hogy pedofil, nem nevezzük ki gyámnak, ha tudjuk, hogy kleptomániás, akkor nem lehet raktáros – és ha valakiről hosszú évek óta nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem demokrata, akkor nem bízzuk rá egy köztársaság miniszterelnökségét.
És mi mégis megtettük! Illetve: nem tettünk idejében az ellen, hogy ne tehessék őt miniszterelnökké azok, akik még nem tudtak „hajlamairól”, vagy éppenséggel tojtak e hajlamok veszélyeire…
A gyilkosságot az elkövető előre megfontoltan, csoportosan, különös kegyetlenséggel, aljas indokból és nyereségvágyból követte el – nézzük sorra az egyes „minősítő tényezőket”:
Orbán előre eltervezte, hogy véget vet itt a demokratikus, plurális „játszadozásnak” – legalábbis hosszú időre – és meg is hirdette szándékát már a kötcsei beszédében. A konkrét „eszközt”, amellyel tervét véghezvitte, a véletlen (?) hozta elé, de nyilvánvaló, hogy ha nem ezzel az iszaptározóval öli meg, akkor talált volna más eszközt és apropót erre.
Tettestársakat is toborzott tettéhez. Egyfelől szándéka szolgálatában állt a Fidesz, másfelől cinkossá tett az országban 2,7 millió szavazópolgárt, akiket részben hitegetéssel, részben ígéretekkel csábított arra, hogy engedjék őt elkövetői pozícióba.
Az elkövetés módja különösen kegyetlen volt – és kegyeletsértő is. Kihasználta egész települések baját, rászabadította szegény köztársaságra a feldühödött, bűnbakot kereső emberek bosszúéhes hadát. Ráadásul a jogállamot „vérének kiszívásával” ölte meg: a jogállam alapja ugyanis polgárainak jogbiztonsága és a tulajdonukhoz való elvitathatatlan joguk. Mármost, ha a gazdaságban megingatjuk, „kormányfüggővé tesszük” a jogot és tulajdonlás biztonságát, akkor a gazdaság elbizonytalanodik, a társadalom „vére besűrűsödik” és a „test” nem juthat elegendő életerőhöz.
Aljas volt az indok is, amely a tettre sarkallta: a Hatalom, saját hatalmának hosszú időre történő biztosítása, azáltal, hogy magának szerez meg minden jelentősebb erőforrást az országban. Ezért kellettek neki a jelentősebb önkormányzatok egy héttel ezelőtt - és ezért csapott le most a MAL-ra is. Úgy találta, hogy ha nincsenek számottevő erőforrások, amelyek alternatív politikai erőket támogathatnak, akkor ez segít prolongálni a saját hatalmát.
A nyereségvágy részben az előző bekezdésben állókon alapul, részben pedig a politikai népszerűség az a tényező, amelyet nyereségként remélt az elkövető. A népszerűség pedig két oldalról is nyereség számára: egyfelől segít, hogy ne kérjék tőle számon olyan szigorúan és túl hamar a kormányzási teljesítmény hiányát, másfelől pedig saját komplexusaira is jó hatással van, ha ő lehet a „szeretett vezető”.
Előttünk áll tehát a bűntett a maga teljességében és borzalmában – az a kérdés, mi legyen, mi lehet az Elkövető további sorsa?
Nos, az a helyzet, hogy vannak bizonyos tényezők, amelyek „korlátozzák a büntethetőséget”. Mint arról már volt szó, az illetőnek komplexusai vannak: hatalommániás. És mivel emiatt számára a hatalom öncél, ezért nem is érzékeli teljesen, mit is jelentene a JÓ HATALOM, miképpen kellene és lehetne a hatalmat jól gyakorolni? Az elkövető nem érzékeli a valóságot, pontosabban: egy torz valóságkép él benne és az ösztökéli cselekvésre – támadásra, agresszív fellépésre, a mindenre rátenyerelésre…
Hasonló bajokban szenvednek „tettestársai” is. Túlkompenzálnak, nem akarják beérni a képességeikkel harmonizáló (nem túl magas) helyekkel a társadalomban. És mivel érzik, hogy nem valók ők igazán oda, ahová a Pártjuk állította őket, ezért ők is hajlamosak a „proaktív agresszióra”. Ezért „megparancsolnak”, ezért vállalnak honvédelmi törvény-módosítást kutyafuttában egy iszaptározó miatt… Örökösen ott él bennük a rettegés, hogy az oly soká, 8 évig áhított és most a kezükbe kaparintott hatalom elveszhet, ha létezhetnek a társadalomban tőlük független gazdasági és/vagy szellemi erőcentrumok. Ezért teszik mindenhová a saját embereiket – akik még náluk is szerényebb képességekkel vannak megverve - , ezért kell nekik a Média, hogy nehogy az igazat terjessze róluk, ezért kell az Oktatás, hogy nehogy megerősödjön egy szabad szellemű társadalom és ezért kell a mások vagyona, cége, miegymása, nehogy a náluk tehetségesebbek vehessék hasznát, nehogy holmi „körön kívüliek” a saját belátásuk, a saját érdekeik szerint élhessenek anyagi javaikkal.
Igen, „beteg” ez az egész társaság – beteg, de épp ezért veszélyes is: mert fel sem fogja, illetve nem is számít neki, hogy a saját tetteik miféle hatással vannak a többiek – az ország – életére?
Vannak ebben az országban egészségesek is, akikre ugyan épp a fenti „betegek” szokták azt mondani, hogy kórosak és károsak. Aki pedig egészséges, annak nem „gyógyszerként” kell a hatalom – igazából nem is kell neki, csak tudja, mire való és tudja, hogy neki kell használnia a hatalmat, másként az ország sem gyógyulhat, erősödhet meg. És persze a jogállam, a köztársaság sem támadhat fel…
Igen, fel kell támadnia, mert most halott. Nem arról kell immár beszélni, hogy „Védjük meg a harmadik Köztársaságot!”, most már az a feladat, hogy létrehozzuk azt az erőt, amely majd néhány éven belül megteremti a Negyediket!
Amit aztán soha oda nem adunk újabb „gyilkos hajlamú gazdáknak”…
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek