2010.06.26. 15:03 Szerző: piefke

Budapest, a semmi

 

Kié Budapest?

Ezt a kérdést most egyáltalán nem aktuálpolitikai értelemben teszem fel, nem azért, mert az őszi önkormányzati és főpolgármester-választással akarok itt foglalkozni. A kérdés arra vonatkozik, hogy valójában kik és mik határozzák meg a város fejlődését és működését.

„Nincs Magyarország, csak Budapest!” – ez az azóta szállóigévé vált mondat még a ’60-as években fogalmazódott meg. Mára úgy tűnik, már Budapest sincs – legalábbis abban az értelemben, hogy tudnánk: voltaképpen mi is az, mit akarunk vele, mit akar önmagával?

Egy város milyenségét azok határozzák meg, akik létrehozzák és akik benne élnek, akik működtetik. Akkor „sikerül jól” egy város, ha van valamiféle konzisztens és koherens rendszer mögötte: egy elfogadott közjó-fogalom, egy következetesen képviselt és végigvitt akarat. A „jó város” persze nem azt jelenti, hogy ott minden szuper és fasza, nem (feltétlenül) attól jó egy város, hogy simák az utak és tiszták a villamosok (és hogy nem lopnak a városvezetők). Jó, ha mindezek megvannak (és még sok más is), de ezek megléte inkább következménye egy általános, a város lakóira és ebből következően vezetőire is jellemző pozitív mentalitásnak: a defetisták és frusztráltak városai szarok, a valami pozitívban, reálisban és életszerűben hívőkéi pedig jól élhetők.

Lám, megint ott vagyunk, mint bármely más társadalmi kérdés esetében: a mentalitás határozza meg a körülményeket!

Budapestnek nincs mentalitása. Még rossz se. Ezért semmilyen a város, ezért nem tudunk vele kapcsolatban egyértelmű megállapításokat tenni – ezért is nem jellemezhető egyetlen kifejezéssel, nincs is „ragadványneve” (mint pl. az Örök város, az Arany Prága, a multikulti Berlin, a laza Koppenhága, vagy Hamburg a rideg szépség…) Budapest azért semmilyen, mert mi, budapestiek is semmilyenek vagyunk, mi sem tudjuk megfogalmazni magunkat! Csak itt élünk, dolgozunk, közlekedünk... Ezért nem „erény és büszkeség” budapesti polgárnak lenni, ezért húztak el többszázezren az agglomerációkba: mert ez a város nem rendelkezett sem személyes vonzerővel, sem presztízzsel a szemükben. Hiszen vannak nagyon kellemetlen, zajos, rossz levegőjű nagyvárosok – és mégsem alakul ki körülöttük a Budapest környékihez hasonló agglomeráció. És ami szintén érdekes: azok, akik kimentek a város környékére, ott sem hoztak létre semmilyen „új minőségű” közösséget: építettek maguknak egy házat, aminek a legtöbbször „semmi köze” az adott településhez: lehetne az agglomerációs települések bármelyikében… De mi most koncentráljuk Budapestre – az agglomeráció bajai ugyanis innen erednek, mivel annak létrejötte is alapvetően Budapestre és a hiányzó Budapest-mentalitásra vezethető vissza. Éspedig azért arra, mert emiatt hiányoznak azok a tényezők a városból, amelyek megtartóerővel ruházhatnák fel.

Mégy egy fontos dolog: önmagában az sem tesz kivételessé, az sem emel fel egy várost, hogy történetesen az a főváros. Erre alapozva sem működik automatikusan a „jó várossá” válás – hiba lenne ebben reménykednünk és erre bízni a dolgok jobbra fordulását! Vannak nagyon „(jól)-menő” országok, amelyek megvannak egy vízfej-főváros nélkül: elég Svájcra (Bern), Hollandiára (Hága) – vagy épp az egykori NSZK-ra (Bonn) gondolnunk. A fővárosság ténye sem tehet tehát önmagától jobbá egy várost.

Marad a mentalitás, mint városalakító erő… Kíváncsi leszek, hogy a következő hónapok főpolgármesteri kampányában vajon ejtenek-e erről szót a jelöltek? Mert ha nem, akkor bizony – ahogy az a fentiekből egyértelműen következik – hiába beszélnek bármi más „szakkérdésről”: ha nincs egy általános koncepció, amely, láttuk, csak egy elfogad(tat)ott közjó-felfogáson alapulhat, amely mögött ott egy pozitív mentalitás, akkor az egyes szakkérdések nem alkothatnak egységes, együttműködő rendszert.

Nézzünk egy konkrét szakterületet: a városfejlesztést-városépítést. Mivel az elmúlt két évtizedben a város vezetői nem tudtak semmit sem mondani arról, hogy mit is akarnak a városból csinálni és hogyan akarják ezt elérni, ezért a várostervezők sem tudtak ehhez eszközöket ajánlani. Egy jó házat sem lehet előre átgondolt, egységes elképzelés és az azt megjelenítő terv nélkül megépíteni – akkor hogyan lehetne egy nagyvárost?

Budapest eddigi vezetői azért nem mondtak semmit a várossal és jövőjével kapcsolatos elképzeléseikről és szándékaikról, azért nem fogalmaztak meg egységes célrendszer, mert az ő mentalitásuk sem különbözött az általánostól: az nem volt közösségi szemléletű mentalitás, ugyanúgy egyéni utakat jártak, mint a lakók. Nem csoda, hogy idegen volt számukra a közösségben, közösségi célokban való gondolkodás…

De mit tehetünk akkor Budapesttel, ha – legalábbis egyenlőre – hiányzik az a budapesti mentalitás, amely képes lenne lendületet vinni a játékba?

Van egy másik elvi városfejlődési út is: elindulhat egy város fejlődése, újjáalakulása, megjobbulása úgy is, ha a város élén és a város fejlődéséhez szükséget erőforrások felett rendelkező pozíciókban kiemelkedő képességű személyek kerülnek. De honnan vegyünk ilyeneket, milyen „ismérveik” lehetnek, amelyek elősegíthetik a felkutatásukat? És: melyik lehet az az erő, amely mögéjük áll és besegíti őket a pozícióba?

Az ismérvek és a fellelhetőség: olyan ember alkalmas a feladatra, akinek átfogó koncepciója van nem csak a város, hanem általában az emberi lét tekintetében. Egy ilyen ember pedig sosem „szakember” - persze lehet saját „működési területe”, de mivel szellemi képességei, a terület, melyet képes átlátni, sokkal nagyobb, mint amit egy „specialitás” igényelne, ezért bármikor tud „váltani” is. A feladat és az előtte megnyíló lehetőség szabja meg az ilyen ember „aktuális tevékenységét”. És persze kellő magabiztossággal is kell, hogy rendelkezzen, ami ahhoz is elengedhetetlen, hogy „presztízsféltés” nélkül legyen képes tanácsokat kérni, mások jó gondolatait elfogadni, tudva, hogy mások kiválósága erőforrás, amely saját, a város érdekében végzet tevékenységét segíti és az ő pozícióját éppen a (közösen elért) sikerek tartják meg. Csak az ostoba emberek nyomják el mások tudását…

És melyik erő? Nyilvánvaló, hogy a jelenleg kormányzó erő semmiképpen: neki nem kell egy másik erő-és hatalmi centrum! Neki engedelmes főváros kell, amely megelégszik azzal, ami jut neki. Ha a Magyar Köztársaság élére egy elegáns kesztyűbábot tesznek, akkor egy „fővárosi Caesar” aligha illik bele a koncepciójukba.

A szocik legfeljebb, mit „támogató had” jöhetnének szóba, de ismerve az őket jellemző mentalitást: mindenki magáért, mindenki mindenki ellen, aligha remélhető akár hathatós támogatás is tőlük.

A Jobbikra nem pazarolnék szót…

Az LMP? Jávor Benedek neve hangzott már el… Tőle egy a 2000-es évek közepéről származó tanulmány ismeretes (Milyen várost szeretnénk?), amely közösségi és funkcionális szempontokból elmélkedik. Szó sincs benne azokról az igazán alapvető, a város milyenségét megalapozó kérdésekről, amelyeket írásom első részében említettem. Budapesti viszonylatban ugyanazt teszi az LMP, mint országosan: bizonyos részletekkel foglalkozik csupán, de sem az alapok, sem a „teljes spektrum” nem szerepel elképzeléseiben.

Azt hiszem, aligha tehetünk mást, mint hogy mi magunk kezdjük el „tematizálni” a Budapesttel való foglalkozást. Ezt sem várhatjuk és kaphatjuk meg másoktól „készen, előemésztve”. Mert minden részlet: városépítés, területgazdálkodás, szabályozás, közlekedés, infrastruktúra, életminőség, finanszírozás, stb. csak akkor kerülhet a helyére és csak akkor lesz képes ellátni saját funkcióját az egész érdekében, ha az alapoknál kezdjük „újraépíteni a városunkat” – új mentalitással, új emberekkel, új gondolkodásmóddal. Csak így lehet egy valóban XXI. századi városunk, így lehet felkerülni a világtérképre – másképpen legfeljebb egy „helyiérdekű Budapest” vegetálhat itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr552111622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

quantumboy 2010.06.26. 18:32:07

Egyetértek. Annyit hozzátennék, hogy nemcsak Budapestre igaz, amit írsz, hanem minden szinten jellemző ránk. Ország, régió, település, szomszédság.

Az emberek csupán itt élnek ezen a területen. Pedig nekik kéne alkotniuk ezt az országot/nemzetet/települést/stb. Az lenne a jó, ha az emberek éreznék, hogy ők tagjai egy közösségnek, és hogy ezért a közösségért tehetnek is valamit, tovább hogy a közösség érdekei az ő érdekeik is.

2010.06.26. 18:44:27

Aha, a mentalitás határozza meg. Demszky maonak és a kizárólag mutyizásban meg holokauszt megemlékezésekben érdekelt liberálkommunista bandájának köze nincs hozzá.

fabritius 2010.06.26. 19:26:30

kár hogy végigolvastam a cikket, mert egyéni érzéseken kívül semmit nem közvetít. lehet, hogy a szerző túl keveset mozdul ki budapestről, vagy még soha nem járt a város, esetleg az ország határain kívül, de igenis megvannak a budapest jellemzői. ezek pedig a sokféleség és a sokféle dolgok nem mindig békés egymás mellett élése. és pont ezért nem beszélhetünk egységes mentalitásról, ami nem baj, örülök, hogy nem egy konformista rendőrállamban élek.

egyébként városfejlesztési elképzelések: 1989 után az első egységes koncepciót 1994-ben adták ki, a következőt az első fidesz kormány alatt, az évszámot nem tudom, 2003-ban a Podmaniczky-terv, és 2009-ben pedig az Integrált Városfejlesztési Stratégia(IVS), ami uniós előírás a pályázati pénzek lehívásához. emellett minden kerület elkészítette a saját IVS-ét, és készült egy részletes közlekedésfejlesztési koncepció is.

egyébként aki valóban foglalkozik a városfejlesztéssel kapcsolatos ügyekkel, akkor találkoznia kellett volna ezekkel a dokumentumokkal.

a szerzőnek javaslom, hogy cikkírás helyett inkább fusson egy kört a Margitszigeten, vagy járjon néha emberek közé.

fabritius 2010.06.26. 19:29:08

idén meg száz hogy Tarlós fog nyerni, emiatt felesleges idegeskedni.

Té.eS · http://szubjektivblog.blog.hu 2010.06.26. 19:41:10

@imperial: Elég szétnézni a városban. Ha az embereket megnézzük mit látunk rajtuk? Körülbelül azt ami a posztban van. Nagyrészük viselkedése felháborító. És nem, nem csak a fiatalokra gondolok. A szemetelés, a közösségi közlekedés, autós közlekedés, szórakozási kultúra, stb,stb mind-mind olyan terület, ahol egy debreceni, zalaegerszegi, kaposvári, kiskunfélegyházi különbül viselkedik. Hogy miért? Jó kérdés. Nem lehet csupán az általad említett uriember számlájára írni. (Neki azt lehet max, hogy a városfejlesztések elmaradtak attól a szinttől ami elvárható ilyen hosszú idő alatt, illetve az utóbbi idők fővárosi ügyei, közbeszerzései, Hannoveri villamosig visszamenőleg.) Mégcsak a liberális mentalitás számlájára sem lehet írni. Itt nagy szerep jut a az egyéneknek. Az meg már nem a városházán dől el. Nagyon sok minden igen, de ez nem..

piefke 2010.06.26. 19:57:23

@fabritius:

"Az elmélet: semmi - a gyakorlat: minden!"

...Igen, ismerem a felsorolt budapesti városfejlesztési koncepciókat - a Podmaniczky-tervből még őrzök is egy példányt.

És mi valósult meg ezekből? Lett dinamikusan fejlődő Budapest, vagy csak esetlegességek vannak? Az pedig, hogy minden egyes ciklus új és új koncepciókat gyártott csak azt igazolja, hogy egyik sem volt megalapozott.

...Ha már az általam bejárt, az ország határain túl található városok közül kellene jó példát hoznom, akkor Hamburgot, azon belül is a HafenCityt nevezném meg, mint átgondolt és megalapozott, ugyanakkor a közmegegyezést és a város mentalitását is reprezentáló városfejlesztést.

A „konformista rendőrállamot” pedig azért sok minden választja el a jól szervezett/önszerveződni képes kooperatív közösségtől…

Dr. Strangelove 2010.06.26. 19:59:57

Csak gratulálni tudok a poszthoz, pontosan azt adja, amit a címe ígér: semmit. Arról nem is beszélve, hogy túl sok benne a félkövér és az idézőjel. Tanuld meg kifejezni szavakkal azt, amit mondani akarsz, és máris jobban választasz majd problémát; olyasmivel kellene kezdeni, amibe nem törik bele ilyen látványosan az ember bicskája. Vannak jó részei annak, ami ide van írva, például a defetistákról és frusztráltakról szóló rész, de az is túlságosan igazából inkább magának a szövegnek a hangulata.

Dr. Strangelove 2010.06.26. 20:08:23

Ja, és Berlinek, Koppenhágának és Hamburgnak szerintem nincs is ragadványneve. Budapestnek meg van egy csomó: vízfej, bűnös város :)

piefke 2010.06.26. 20:08:45

@Dr. Strangelove:

Bár nem illik a szakácsnak a főztjét kritizáló vendéggel vitatkozni, de:

•Miképpen következik a szavakkal való jobb kifejezésből a jobb probléma- (helyesen: téma-)választás?
•„...de az is túlságosan igazából inkább magának a szövegnek a hangulata” – akkor most kinek kellene megtanulnia fogalmazni?

Anyadamedve 2010.06.26. 20:09:25

Gyenge post. Ráadásul a tartalmával sem értek egyet. Talán ki kéne mozdulni, bulizni, sétálni, kajálni. Szerintem baromi jó hely Budapest.

piefke 2010.06.26. 20:12:13

@Anyadamedve:

Hányan buliznak Budapesten? És hányan élnek, dolgoznak?

Az a jó város, amely képes kihozni magából a benne rejlő lehetőségeket - és ezek messze többet kell, hogy jelentsenek, mint hogy vannak-e jó bulihelyek?

Dr. Strangelove 2010.06.26. 20:41:58

@piefke: Persze, hogy következik: minél jobban meg tudsz fogalmazni egy kérdést, annál tisztábban látjuk, mi az a probléma, amivel foglalkozni akarsz. Nekem ez nem tetszett a posztban. Nem tudni, mit kérdez. És tényleg nem fogalmazza meg, hogy mi a baj Budapesttel. Azt valóban elég nehéz is megfogalmazni. A lendület díjazandó, a megvalósulás most nem jött össze. Nem kell megsértődni, sokat írsz, majd jobb is lehet.

piefke 2010.06.26. 20:52:04

@Dr. Strangelove:

„…minél jobban meg tudsz fogalmazni egy kérdést, annál tisztábban látjuk, mi az a probléma, amivel foglalkozni akarsz” - Ez igaz, de az eredeti felvetésed a fogalmazás és a problémaválasztás kapcsolatára utalt…

A kérdés pedig ott áll a poszt elején: kié ez a város? Ki-mi határozza meg a fejlődését?

A baj pedig nem magában a városban keresendő, nem annak épületeiben, utcáiban, nem a közműhálózatában (persze, ezekkel is vannak bajok, de akkor sem…), hanem a városlakókat jellemző mentalitással. Nem „magával a várossal” vannak az igazi, alapvető bajok – ezek csak következnek az (egyébként általában az egész magyar társadalomra is jellemző) alapvetően nem kooperatív és közös, pozitív célokat ritkán követő szemléletmódunkból...

nagy lebowski 2010.06.26. 20:54:48

az aluljárók lépcsőin csakazértis babakocsit cipelő, elszánt anyukák öntenek reményt a lelkembe mostanság
az utolsó töltényig harcolnak, és mosolyognak közben :)

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2010.06.26. 21:20:22

Kedves Kommentelők!

Én csak annyit fűznék hozzá, hogy jó lenne minél több parkot létrehozni székesfővárosunkban, és néhány ritkább kosborfajt telepíteni oda. Csodás lenne!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának V. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

Ленина · http://szanalmas.hu 2010.06.26. 21:38:16

Ritkán értek egyet írással, de most ezzel egyetértek. Sajnálom ezt a várost, és ezt az országot is, de valljuk be, nem könnyű manapság Magyarnak lenni. Ez a sok disznó politikus, akiket ugye mi választottunk demokratikusan, szemét módon lopja szét a köz vagyonát, és íratja át a családtagjai nevére, az emberek pedig vegetálnak, várja a társadalom a változást. Akkor lesz majd változás, ha vezetők is meg tudnak újulni, nem pedig akkor, ha csak a módszereiket csiszolgatják...

szerjóska 2010.06.26. 21:50:06

Azért nem kell messze menni városösszetartó mentalitásért, Győrben, Szegeden, Pécsett, Debrecenben elég jól szervezett, egészen öntudatos közösségek alkotják a város szövetét. Persze megvezethetőek, sokszor naivak, de komoly elvárásokat fogalmaznak meg, egész odafigyelnek az ígéretek betartására, kiharcolják a lakókörnyezetük rendbetételét és szinte mindenki támogatja a belvárosi, turisztikai célú "rehabzónákat". Pesten a belvárosi fejlesztéseket szerintem jóval kevesebben érzik magukénak, Nyolc-Afrikából vagy Újpest-Indiából beérkezve a Guccitól meg Armanitól roskadozó utcák burzsuj rongyrázásnak tűnnek.
Azonban nem tudom mit tudsz kezdeni azzal, hogy ezeknek az öntudatos győriek/pécsiek/szegediek/debreceniek fiatal tömegeinek legfőbb vágya a Pestre költözés, majd hogy-hogynem ezek szépen ott is ragadnak.

piefke 2010.06.26. 23:20:02

@szerjóska:

Fontos jelenségre kérdezel rá: miért jönnek el a fiatalok a jobb közösségekből egy rosszabba?

A válasz: pénzért és illúziókért.

Egyrészt van az, hogy a KÉPZETT fiatalok számára elsősorban Budapesten vannak nagy számban munkahelyek, ahol ráadásul valamivel magasabbak is a jövedelmek. Más kérdés, hogy a valamivel többet ki is kell adni a drágább lakhatásra-megélhetésre… De ez már átvezet az illúziókhoz.

Ezek pedig a „nagyobb kötetlenség”-hez tapadnak: kevesebb felszínes társadalmi szabályt kell betartani – ezért cserében viszont kevesebb társadalmi kötődésük is van.

A választásaink, a döntéseink alapvetően érzelmiek – és az így, érzelmi alapon meghozott döntéseinknek csak „aláfalazunk” egyes érvekkel, amelyeket ösztönösen úgy válogatunk ki, hogy azok a már meghozott döntést igazolják/támogassák. (Rendszerint ilyenkor hangzik el az „Ugye…?” és az „Igen, de…”)

Ami pedig a vidéki városokat illeti: ha megnézed évtizedekre visszamenően az egyes települések demográfiai adatait, akkor azt találod, hogy a település nagyságával arányban nőtt a nem őslakos betelepülők aránya. Amíg egy közepes város sokkal inkább megőrizte saját, hosszú idő alatt kialakult „kereteit” és mentalitását (annak előnyeivel és hátrányaival), addig Budapest „fenekestül felfordult” és legfeljebb kis „társadalmi szigetek” maradtak meg, de ezek már egyáltalán nem képesek meghatározni a város „kulturális mintázatát” és igazi, követhető példát sem képesek adni a betelepülteknek.

Ezért megkerülhetetlen, hogy „újraszerveződjünk”, új, immár közös identitást, életfelfogást hozzunk létre. (Az egyik kommentező – „Anyamedve” - említette a „jól bulizható” Budapestet és ha jobban belegondolunk ez már egy jele annak, hogy van egy új generációja Budapestnek, amelynek tagjai valamiféle „működő közösséget” alkotnak – és ez pozitívum, bármit is mondott erről Schmitt Pál!) Nyilvánvalóan nem lesz egy homogén „egyenélet” Budapesten (amitől „fabritius” tart), de talán kialakítható egy „főirány”, ami remélhetőleg nem lesz detruktív…

kelly_7 2010.06.27. 20:28:00

@piefke:

Jól látod: az önző, csak a saját érdekeit néző, sokszor agresszív (vagy épp ezelől befele forduló), közösséget alkotni képtelen és így a helyét nem találó emberek tömege nem csak budapesti, hanem országos jelenség. És igen: egy várost legalapvetőbben a benne élők fognak meghatározni.
Vagyis ennek a "mentalitás-keresésnek" alapvetően alulról kell indulnia.

DE

(és itt jön ami miatt egy kisváros jobban működik.)
elkerülhetetlen, hogy Budapest felosztását megváltoztassák. Nem várhatunk egységes arculattervezést, amikor ennyi kerület van és így ennyi különböző elgondolás.
Szintén nem sok minden fog változni amíg nem a legalapvetőbb feltétel egy választásnál a lokálpatriotizmus (kisvárosban ez az ) és nem lesz fontosabb pártpolitikai érdek a kerület érdekénél.
És szintén nem sok minden fog változni amíg az embereket nem akarják és tudják bevonni a döntésekbe Budapesten is.
Itt kezdődnek a dolgok és akkor közösségépítésről még szó se volt.

Ami az alulrólépítkezést illeti:
én csakis egy új generációban bízom, akik vidékről vagy a külföldet megjárva, tele jó példákkal és hasznos ötletekkel aktívan tenni fognak Budapestért. Az ő (vagyis a mi:) )nyitott, pozitívabb és nagyon kritikus hozzáállásunk hozhat változást. (Ezért is lenne fontos, hogy az olyan szavazathajhász intézkedések, mint amit most a 7.kerületben vagy amit anno a pesti broadway-en beakarnak, beakartak vezetni ne történjenek meg. Nem kéne elriasztani a fiataloakt a várostól.)

Végül sztem Budapestnek meg kell hagyni a sokszínűségét, a kicsit kétarcúságát, én legalábbis nem találnám szerencsésnek, ha kitalálnának valami sztereotípiát Budapestre aztán elkezdenénk ahhoz igazodni.

piefke 2010.06.27. 21:51:34

@kelly_7:

Kelly, te olvasod a blogunkat?:-) Ahogy erről az „új, külföldet járt, jó példákkal telt generációról” írsz, mintha a saját, itt korábban leírt gondolatainkat látnánk viszont!

Egyébként igazad van: a kerületekre osztottságot meg kell szüntetni – és ennek semmi köze a lokálpatriotizmushoz. Tervezzük itt, hogy folytatjuk a főváros-témát: ha már a politikai erők és az eddig fel-felbukkanó főpolgármester-aspiránsok nem beszélnek alapvető dolgokról és egymáshoz képest nem jelentenek igazi, minőségi alternatívát a jelenlegi „semmihez” képest, akkor mi kötelességünknek érezzük ezt megtenni! Természeteses készséggel fogaduk minden konstruktív hosszászólást!

kelly_7 2010.06.27. 22:03:45

@piefke:

nem, ez volt az első bejegyzés, amit olvastam. de akkor majd végigfutom az oldalt...:)

folytassátok a témát. fontos, hisz egyáltalán nincs kellő hangsúllyal kezelve ez a kérdés.

kelly_7 2010.06.27. 22:06:05

@piefke:

nem, ez volt az első bejegyzés amit olvastam, de akkor majd végigfutom az oldalt...:)

folytassátok a témát. fontos, hiszen egyáltalán nincs kellő hangsúllyal kezelve.

kelly_7 2010.06.27. 22:07:27

bocs azthittem nem ment el.

piefke 2010.06.27. 23:21:04

@kelly_7:

Minenek előtt A bajok, Az okok és A gyógymód c. posztokat ajánlom figyelmedbe!

Egyébként a közeljövőben tervez a Progresszív Blog szerkesztősége egy nyilvános "élő vitaestet" is; a helyről és időpontról itt, a blogon és a facebook-oldalunkon adunk majd részletes tájlkozatást.
süti beállítások módosítása