Egy barátom, aki a kilencvenes évek közepén sokáig dolgozott a Karib-szigeteken, mesélte, hogy sokszor hetekig hajóztak kikötés és szabadnap nélkül. Így amikor a személyzet szabadnapot kapott valamelyik szigeten, kegyetlen berúgással és füvezéssel vezette le a feszültséget.

 

Történt egy alkalommal, hogy a barátom teljesen elázva megpillantott két csodálatos lábat, elképesztő idomú feneket, és fölötte derékig érő hosszú, egyenes hajat. Úgy érezte, megtalálta álmai nőjét, és el kezdete követni.  20-30 méteres távolságból lopva ment utána, menet közben eljátszott a gondolattal, mit csinál majd a nővel, hol és hányszor szerelmeskednek, ha egyszer az övé lesz.  10 perc séta után, a csoda befordult egy kis étterem teraszára. Barátom elbújva csodálta az istennőt, és majdnem elájult, amikor az addig hátulról imádott lénynek megfordult, és megpillantotta hatalmas fekete  bajszát.

 

A fenti ostoba sztorit azért osztottam meg blogunk olvasóival, mert a mai Orbán-bejelentések legalább annyira vágják pofán a rá szavazókat, mint barátomat a tény, vágyott jövendőbelije nem nő.

 

A kampányukban ugyanis, mint ha valamilyen VÁLTOZÁS-t emlegettek volna és nem felületi  maszatolást!

A mai bejelentések maximum gazdasági és nem társadalmi jellegű változásokat indítanak be, azt feltételezve, hogy a társadalom mentalitásával minden rendben van. Szerintem abba a hibába esnek, mint Gyurcsány is, csak be kell indítani a szekeret, és az fut majd magától. Egyet nem vesznek észre az urak – az elvtársak után – hogy jól működő gazdaság csak jól működő társadalomban létezik.

 

Én értem, és mint alkoholista örülök is, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke egy határozott mozdulattal lezárta a 90 éve folyó pálinka háborút, de lássuk be, a társadalom teljesítőképessége nem ettől fog szignifikánsan emelkedni.

 

Orbán úrnak ajánlom Piefke kollegám korábbi, mélyenszántó írásait, melyek a bajok, az okok, a gyógymód címszavak alatt korábban blogunkban megjelent. Egyenlőre engem nem győztek meg arról, hogy az általuk szidalmazott szocialista 8 éves tervezetlenséggel szemben ők tudják, hogy mit és miért csinálnak.

 

Közben attól tartok, hamarosan kiderül (rögtön a foci VB után), hogy a határozott és markáns vezetőnek meg p….a van, mélyen ő sem gondolja végig a folyamatokat és az oly szükséges VÁLTOZÁS, csak szlogen marad!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr832065969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jolaca 2010.06.11. 14:07:14

Ne má'! Csak nem kételkedsz abban, hogy Az Ember Aki Mindig Igazat Mondott, pont most fogja letojni a kalapács nyelét? Nem elég Neked kétharmadnyi vak bizalom, mint felhajtóerő? - hit, remény szeretet, és szárnyalni fogunk (vagy mást nyalni, és akkor is jól járunk; sok rá a ragyogó példa).
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok (így, kisbetűvel: a nagybetűs kurzust az angolszász helyesírásból vették át a lelkesebbek, akik megtekinthetnék a "Talpra magyar" kéziratát)!
süti beállítások módosítása