„Gazetten dürfen, wenn sie interessant seyn sollten, nicht genieret werden!“II. Frigyes – 1756.„Ha érdekesek újságokat akarunk, akkor nem szabad zavarnunk őket!” – van, ahol ezt már jó kétszázötven éve is így gondolták „kormányzati…
Ez a poszt nem azzal a céllal íródott, hogy párhuzamot vonjon a mai Magyarország kormánya és az egykori német náci rezsim között – ez egy erőltetett, ízléstelen és nem valóságos „párhuzam” lenne. A poszt célja az, hogy megmutassa, miképpen reagálnak a…
„A háborút mint nemzeti öncélt állítottam be.”Kállay Miklós m. kir. miniszterelnök – 1942. március 19. 68 évvel ezelőtt Magyarországot súlyos csapás érte: százezer emberünk pusztult el egy elhibázott és a legalapvetőbb szakmaiságot nélkülöző…
Figyelem: felnőtt tartalom! 18 éven aluliaknak és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál dolgozó mimózáknak nem ajánlott! Elkezdődött…A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egy szeptember 3-án, a Tilos Rádióban sugárzott Ice-T-szám kapcsán…
„A kormánnyal szemben, egy-egy jogszabállyal kapcsolatban megfogalmazódó bírálatok csupán félelmek, s általában nem a törvény normaszövege okozza az ellenkezéseket, hanem az abból levont különböző hipotézisek. Legyen szó a Költségvetési Tanácsról, amely hatásköreit…
„Ami pedig a szegény német kancellárasszonyt illeti, őt kabátlopási ügybe keverték. Nem mondott szegény semmit. A német kormány helyettes szóvivője mondta azt, hogy egyébként természetesen egy európai uniós tagállam be kell, hogy tartsa az európai uniós normákat, és…
"There seems to be something wrong with our bloody ships today." („Úgy tűnik, hogy valami baj van ma az átkozott hajóinkkal.”) - ezt mondta 1916. május 31-én David Beatty altengernagy (http://en.wikipedia.org/wiki/David_Beatty,_1st_Earl_Beatty), miután hajói sorra…
Itt állnunk a Sötétben: nem tudjuk, mit hoz a következő évünk. Csak sejtéseink vannak, komor – és sajnos úgy néz ki, megalapozott – sejtéseink.A gazdaságot kontár kezek rángatták az elmúlt fél évben és semmi jele annak, hogy e kontár („Jobb”)-)kezeket…
„Az nem megy, hogy elfogadjuk a tisztséget, majd szembeszegülünk a megbízóval! Egy közszolgálati médium legyen lojális a kormányhoz és tisztességes az ellenzékhez."Belénessy Csaba – MTI Zrt. vezérigazgató Olvassuk a hírekben az új közmédium-vezérek…
Jártatok már Prágában? Igen? Láttátok a Várban a cseh köztársasági elnöki rezidencia felett a zászlót? És tudjátok mi van ráírva?Pravda vítezí – Az igazság győzni fog…És a mi lesz kiírva a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóságéra? És a…
Utolsó kommentek