„Meg kell gondolni, mit nyerhetünk azon, amit vesztünk!”
Martin Hessler ezredes szavai A halál 50 órája c. filmből – 1965
Igen, a filmbéli német páncélos ezredes már 1944-ben is tudta azt, amire a mai magyar baloldali pártok még mindig nem jöttek rá: nem szabad valamit akkor is erőltetni a „papírforma” szerint, ha azon már átlépett az idő és megváltozott a helyzet…
Akkor új stratégia kell!
Ebben a posztban két újszerű állítást teszünk:
vonatkozóan.
De előbb nézzük az esélyeket, ha minden induló az eddig megszokott stratégiájával indul neki a választásnak az új szabályok közepette!
Jelen állás szerint az a legvalószínűbb, hogy baloldali ellenzéki oldalon az őszi budapesti önkormányzati választásokon is ugyanazok fogják ugyanazt és ugyanúgy csinálni2, mint április 6. előtt. Ebből pedig csak az következhet, hogy az eredmény(telenség) is ugyanaz lesz.
Miután a Fidesz átszabta a fővárosi önkormányzati választási rendet, ebben a pillanatban eldöntött ügynek látszik, hogy a főváros is az övé lesz – hacsak nem lesz képes a baloldali ellenzék valami egészen új és innovatív, a Fideszt teljességgel meglepő stratégiával fellépni. Ám ellenzéki oldalról jelenleg csupán annyira futja, hogy tiltakoznak, panaszkodnak és kamarillázgatnak – szóval, a szokásos műsor megy.
…Az eddig fel sem vetődött, hogy ha ki tudnának állítani 23 olyan kerületi polgármester-jelöltet, akik egyszerűen sokkal jobb kínálatot jelentenek, mint a Fidesz-stáb és ha előrukkolnak olyan főváros-programmal, amely sokkal élhetőbb Budapestet eredményezhet, akkor akár simán meg is nyerhetik ezt a választást.
…A kérdés: van-e ehhez szellemi kapacitás és (hogy úgy mondjam) emberi-politikusi önzetlenség? Mert ha az őszi önkormányzati választásoknak is csak a szokott rutinjuk szerint futnak neki a (kényszerűen persze majd összeverődő…) ellenzéki pártok (persze mínusz Jobbik, mínusz Schiffer-LMP), akkor ott a dolog vége – akárcsak áprilisban és májusban!
Azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy bármely, korábban így vagy úgy leszerepelt fővárosi politikus komoly támogatottságra számíthatna azon budapestiek körében, akik (majdnem) ugyanúgy viszolyognak a 2006 és 2010 között a fővárosi önkormányzatban folyó üzelmektől, mint a 2010 utáni Fidesz-világtól.
Tényleg: mit kell tudnia egy 2014-es ellenzéki polgármester-jelöltnek? Foglaljuk össze ezt:
Mindebből egyértelmű, hogy nemigen lehet a „készleten lévő” csapattagoktól győzelmi esélyeket várni: új fejek kellenek, sokkal jobb képességekkel! Az elsődleges, legfontosabb cél a fővárosi közgyűlési többség megszerzése – így sokkal fontosabb a kerületi győzelmekre koncentrálni. Éppen ezért csak olyan polgármester-jelölteket szabad indítani, akik a feladatot tekintik fontosnak - itt nem a magamutogató, rivaldafény-primadonnákra lesz szükségünk.
Ami pedig a konkrét 23 jelöltet illeti: itt tekintettel kell lenni az adott „célkerületre” és az ott élő szavazók elvárásaival kompatibilis jelöltet kell kiállítani. Ez persze evidencia – talán kár is leírni.
Itt, most, ebben a helyzetben az ország és a budapestiek érdekeit kell-szabad csak figyelembe vennie minden olyan pártnak és politikusnak, amely/aki el szeretné érni azt, hogy hitelesnek fogadják el. Hiszen mi sem erősítheti jobban a hitelességet – azt, hogy az illető párt/politikus valóban a közérdeket képviseli – mint az, ha a saját személyes és pártérdekeiket mellőzve képesek a valódi közérdek mellé állni és erre alapozni a választási és együttműködési stratégiáikat!
…De ha megvannak az alkalmas polgármester-jelölek (+ főpolgármester-jelölt), ám a tavaszihoz hasonló elvek és gyakorlat mentén „szövetkeznek” a baloldali ellenzéki pártok, akkor biztos lesz a vereség! A győzelemhez valami egészen más stratégia kell, amely egészen más alapokról indul ki és minden tényezőt tekintetbe vesz.
Választási, együttműködési és jelöltállítási stratégiákat általában arra szoktak alapozni, hogy ki a népszerűbb, kinek nagyobb a támogatottsága ebben vagy abban a közegben. Pedig a jelen helyzetben, amikor összefogáskényszer van, az is legalább ennyire meghatározó kellene legyen, hogy kinek hol van elutasítottsága, akár a pártok közül, akár a jelöltek közül, mert az elutasítottság szabja meg azt, hogy bizonyos választói csoportok hajlandók-e megmozdulni vagy sem. Éspedig azért ez a döntő tényező, mert a három baloldali ellenzéki párt közül legalább kettő súlyosan érintett az elutasítottságot illetően: az MSZP mint párt, és a DK élén álló, azt gyakorlatilag meghatározó Gyurcsány Ferenc (akinek a személyes elutasítottsága meghatározza a pártja elutasítottságát is az őt el nem fogadó választói csoportokban).
A támogatottság-elutasítottság együttes mérlegelése alapvető abból a szempontból, hogy melyik politikai pártot és kit lennének hajlandóak a leginkább támogatni a baloldaliak közül és melyik pártnak-személynek az elutasítottsága a legerősebb bizonyos, egyébként a baloldal számára megnyerhető szavazói közegekben. Ha ebből kiindulva végzünk esélyanalízist, akkor azt látjuk, hogy a legkevésbé elutasított erő az Együtt – és ebben szerepelnek a legkevésbé elutasított személyek is. Ezzel szemben mind az MSZP-t, mind Gyurcsány Ferencet (és vele a DK-ját) masszív elutasítottság veszi körül a jobbmódú nemfideszes körökben. Hibás az a gondolatmenet, amely csak a támogatottságot veszi figyelembe, amelyre pl. az MSZP hivatkozott tavasszal, hogy t. i. „ők a legnagyobb baloldali párt” – hiszen az elutasítottságuk, a velük szembeni bizalmatlanság terén is ők a legnagyobbak!
Igen: sokan vannak, akik azért nem szavaztak tavasszal a Kormányváltókra, mivel abban ott volt a teljesen hiteltelenné és semmitmondóvá züllött MSZP és ott volt Gyurcsány is: Bajnai „nimbusza” képtelen volt a szemükben ezt az elutasítást és bizalomhiányt felülírni. Ez elsősorban (Budapestről beszélve) a fiatalok és a „technokrata értelmiség” esetében volt így - és lesz így ősszel is, ha ismét ebben a felállásban próbálkoznak a baloldali pártok. Hiszen sem az MSZP, sem Gyurcsány megítélése nem változott ebben a közegben – és ne feledjük: Budapest esetében ez a közeg egy igen jelentős számú választói csoport! Akkora, hogy a támogatásukon vagy elutasításukon múlik a választás eredménye – hiszen rajtuk kívül egyszerűen nincs más elérhető, megmozdítható, „átbillenthető”, vagy „meghódítható”3 választói csoport a fővárosban!
Ha győzni akar a baloldali ellenzék Budapesten, akkor:
Magyarán: ha megint létrejön a Nagy Összeborulás, éspedig a tavaszi módon, azaz egy „pártkulimász” áll ki a szavazók elé, akkor:
Viszont:
Ha képes lenne arra mind az MSZP, mind pedig a DK, hogy nem indít saját jelölteket egyik fővárosi körzetben sem, hanem e helyett teljes mellszékességgel áll ki az Együtt mellett, felszólítva a saját híveit annak támogatására, akkor egyszeriben jelentősen csökkenne annak a kockázata, hogy sokak azért nem szavaznának az „összemosott” baloldalra, mivel az (nem is csak „nyomokban”) MSZP-s és DK-s elemeket is tartalmaz. Tiszta lelkiismerettel lehetne szavazni olyan jelöltekre, akik nem DK-, vagy MSZP-tagok.
Ezzel a stratégiával sem az MSZP, sem a DK nem veszítene gyakorlati téren szinte semmit sem. Viszont nagyon könnyen születhetne ellenzéki-demokrata választási győzelem Budapesten – amely egyszeriben hazavágná a Fidesz legyőzhetetlenségének legendáját és ezzel nagyot lendíthetne az ellenzéki-demokrata szavazótáboron, annak hitén, önbizalmán és persze a létszámán is! Az Együttnek lehetősége nyílna a gyakorlatban is bemutatni a „szakértői politizálást”, míg a két másik párt komoly propagandaerőre tehetne szert azzal, hogy képes volt önként visszalépni a közérdekért…
További stratégiai előnye lenne az így kivívott győzelemnek, hogy bebizonyítaná: a Fidesz is legyőzhető, ha okosan és közérdek-orientáltan döntünk - és ha nem csak a pártérdekeket, a pártkáderek pillanatnyi érdekei számítanak. Befelé, a tagság felé igazolná a szokatlan és látszólag „önfeladó” stratégiát az elért eredmény: a megvert Fidesz!
Ha nem sikerül a fővárosban győznie a baloldali ellenzéknek, akkor minden azzal kapcsolatos személyes és pártbeli számításuk hiábavalónak bizonyul, ami alapján most taktikáznak - és amelyre alapozni szeretnék egzisztenciális téren egyesek e pártokban a következő négy évüket. Végül is: tök mindegy, hogy egy budapesti MSZP-s, vagy DK-s középkádernek azért nem lesz önkormányzati pozíciója 2014 őszétől, mert veszített az a stratégia, amelyre a pártja alapozott, vagy pedig azért nem lesz, mert el sem indult a választáson. Az első esetben (ha elindul és nem nyer) rajta kívül a pártjának sem származik előnye a dologból – ellentétben a másik esettel (ha el sem indulnak, éspedig egy előre egyeztetett együttműködési és átengedési stratégia alapján), amely esetben a választópolgárok azt látják, hogy az adott párt képes felülemelkedni a saját, rövidtávú egzisztenciális szempontjain és érdekein és valóban képes ésszerű és a közérdeket (azaz: a Fidesz legyőzését) szolgáló módon cselekedni. Ez pedig egy igen erős alapja lehet a jövendő bizalomépítésnek...
A nagy stratégiai győzelmeket mindenkor a nagy stratégiai újítások hozták – így volt ez Nagy Sándor gaugamélai csatájától, i. e. 331-től kezdve Barack Obama 2008-as4 első választási győzelméig… Ráadásul ezek egyike sem volt az ellenséget „lekövető” stratégia, hanem mindegyik olyan helyeztet volt képes teremteni, amely keresztülhúzta az ellenség előzetes elképzeléseit és lerombolta a stratégiájuk kereteit. …Ami azt illeti: a Fidesz biztosan nem számol azzal, hogy a baloldal egy ilyen stratégiával növeli a szavazói számát, mint ahogy azzal sem számol, hogy az ellene induló (egyetlen számottevő) demokratikus erő éppen a Fidesz-féle új fővárosi választási szisztéma sajátosságát fordíthatja a maga hasznára akkor, ha a kerületi polgármesterségek megszerzésére koncentrál.
További előny, hogy egy egységes szervezet mindenkor hatékonyabb, mint egy több, független és saját célokkal bíró szervezetből összegyúrt elegy. Ez esetünkben azt jelenti, hogy az őszi budapesti kampány sokkal célszerűbben lenne szervezhető, ha nem egy hárompárti összlet, hanem csupán az Együtt csinálná azt végig.
…Tudom, hogy mindaz, amit leírtam, élesen szembemegy a szokott pártlogikával – de lássuk be: ez a szokott pártlogika aligha hozhat most sikert a három baloldali pártnak! …És ha csupán azért akarnak elindulni így mégis a választáson e pártok, hogy néhány vezetőjüknek fix kenyere lehessen 2018-ig, akkor ezt csak sajnálni tudom! Tudom, hogy e stratégiai javaslat minden sora a pártkáderi észjárással ellentétes… „Mégis, a lelkem nagyobb nyugsága végett leírtam…”5 - mert itt most az ország és Budapest sorsáról, jövőjéről kell dönteni, nem csupán arról, hogy kiknek legyen elvi esélyük jól élni képviselőkként a következő négy évben!
1 „Müde Beine, viele Steine, Aussicht keine: Heinrich Heine” („Fáradt lábak, sok kő, semmi kilátás: Heinrich Heine”) – Heine sorai az éppen sűrű köddel borított Brocken csúcs megmászása után, 1824. (A Brocken a Harz-hegység legmagasabb csúcsa: http://de.wikipedia.org/wiki/Brocken)
2 Ezen az sem változtat, hogy mind az Együtt, mind az MSZP elsőszámú vezetőt váltott (Bajnai és Mesterházy lemondtak), mivel ezek nem vezetőalapú, hanem mentalitásalapú pártok, így a vezetőcsere messze nem biztosíték a stratégiaváltásra is!
3 Az „átbillenthető” és a „meghódítható” szavak Szigetvári Viktor és Vető Balázs 2012. augusztusi Átbillenteni, visszaszerezni, meghódítani c. tanulmányára utalnak – lásd itt: http://www.hazaeshaladas.hu/ftp/hesh_evk_elemzes_tordelt_v5__1_.pdf
4 Az elnökválasztási kampány és maga a választás is 2008-ban volt, az elnöki beiktatás pedig 2009. január 20-án.
5 Füst Milán: Szellemek utcája, Második előszó - Budapesten, 1947 év karácsonyán.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek