Du feiga‘ Jäger, ‘s isch oa‘ Schånde
Und bringet dir gånz g‘wiß koa‘ Ehr‘nkreuz:
Er fiel går nedt im off‘nen Kampfe,
De‘ Schuß von hint‘n her beweist‘!
(„Te gyáva vadász, ez szégyen/És egészen biztosan nem hoz neked érdemkeresztet:/Ő egyáltalán nem nyílt harcban esett el,/A lövés hátulról bizonyítja.”)
Jennerwein, a vadorzó - bajor népdal, 1877 után
Ha egy politikus és egy politikai erő meg van arról győződve, hogy ő a közérdeket képviseli, ha biztos abban, hogy lépései az adott társadalom jelentős többségének javát szolgálják, és ha úgy gondolja, hogy e társadalom zöme egyetért vele és támogatja is őt, akkor vajon miért hoz létre egy olyan politikai rendszert, amely a saját hatalma garantálásáról szól? Akkor miért alakít ki olyan választási szisztémát, amelyben jó eséllyel másnak esélye sincs győzni - még akkor sem, ha netán a választók többsége kormányváltást szeretne? Akkor miért hágja át még azokat a törvényeket is, amelyeket pedig ő maga hozott meg, amikor ezt az új választási rendszert kialakította?
…És legfőképpen: miért nem teszi azt lehetővé, hogy nyílt vitában szembesíthessék állításait a valósággal?
Ez már messze nem a „demokratizmus vagy diktatúra?” kérdése - ez már az önbizalom kérdése: elég erősnek tartom-e magam ahhoz, hogy vitaképes lehessek? Vannak-e tisztességes érveim - vagy: már csak menekülök – a győzelembe, mert csak akkor őrizhetem meg a pozíciókat, amelyeket az elmúlt időszakban egy „Bármi áron!”-küzdelemben megszereztem magamnak és a körömnek.
Orbán Viktor 2009. szeptember 9. óta egyfolytában menekülőben van – de igazából már 2002. április 7. óta, amikor (Isten - ? - egyszeri és különös csodája révén…) elveszítette a választásokat. Orbán tudja, hogy a kormányzati és vezetési teljesítménye alapján nem lehetne hatalmon – és az őt támogató gazdasági, hatalmi és szellemi holdudvar is tudja magáról egyenként és együttesen, „osztályként” is, hogy semmijüknek sem a tudás és a teljesítmény az alapja, hanem csak és kizárólag a hatalom. Ha az elvész, akkor elvész minden. Elvész az, amit a múltban szereztek (mint írtam, a hatalom révén – pontosabban: azzal visszaélve, azt a maguk hasznára használva!). Orbán 2009. szeptember 9-én, Kötcsén azért nyilvánította ki támogatói előtt, hogy 15-20 évre akar a maguk számára „centrális erőteret” (értsd: hatalmi hegemóniát) kialakítani, mert pontosan tudta azt, hogy a majdani kormányzásuk önmagában semmiképpen sem biztosítaná e kormányzati pozíció megőrzését. Azért nem, mivel számukra az „országboldogítás” mellékes eszköz ahhoz, hogy hatalmat szerezhessenek és hatalmon maradhassanak. Ha nem így lett volna, ha valóban a jó kormányzati teljesítménnyel akarta-akarták volna elérni a hosszú távú pozíciókban maradást, akkor vajon miért sokadrangú „szakemberekkel” és fantasztákkal – egyes esetekben kifejezetten futóbolondokkal – töltöttek volna be végtelenül fontos posztokat, óriási teret-hatalmat adva ezeknek az érdemtelen embereknek?
Nem: ők egy új (ám részben és mentalitásában nagyon is régi-régies!) „uralmi osztály” létrehozásán és bebetonozásán fáradoztak-fáradoznak! Ez a tevékenység pedig „illegális” egy demokráciában – és ezért nem is akarják, nem is merik „vitának kitenni”. Hiszen egy érdemi vitában kiderülne az igazság és ezt egy demokráciában csak egy lépés követheti: lemondás – annak összes, rájuk nézvést tragikus és végzetes következményével, ami sokuknál akár a végrehajtandó börtönbüntetés+vagyonelkobzás kombót is jelentené…
…Hangsúlyozom: mindezt Orbánékról nem azért írtam le, hogy ezzel a másik, a „kádári eredetű uralmi elit” pozícióit erősítsem, vagy épp hogy számukra teremtsek valamiféle „erkölcsi jogalapot” az önfényezésre. Amit leírtam, azt azért tetem, hogy aki ezt elolvassa, az lássa, mire megy a játék ebben az országban? És aki ezt képes felfogni, az már csupán két dolgot tehet:
1. Nem szavaz a Fideszre.
2. Rájuk szavaz – de azzal a tudattal, hogy ő egy szarember, aki gazembereket támogat.
Orbánék nem győzhetnek ebben a játékban. A választást most, persze, meg fogják nyerni – éspedig újra kétharmaddal. Ezzel nyernek még legfeljebb néhány évet a maguk fejében-lelkében élő, a saját kivételezettségüket garantálni hivatott zavaros és teljesítményképtelen „rendszernek”. Azonban a társadalmi folyamatokat nem választási eredményekre játsszák, hanem össztársadalmi sikerre, vagy össztársadalmi szívásra – ezért előbb-utóbb majd nem Orbán és a Kormányfogók között kell majd választani, hanem aközött, hogy úgy akar-e élni a magyar nép, mint a németek, vagy úgy, mint valamelyik azok közül a népek közül, amelyik sorra nyeri a háborúit, de a békét mindig elveszíti…
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az utolsó 100 komment: