„Kossuth Lajos azt üzente,
Elfogyott a regimentje.
Ha még egyszer, azt üzeni,
Mindnyájunknak el kell menni!
Éljen a magyar szabadság,
Éljen a haza!”
(Kossuth-nóta - 1849)
…Valóban „mindnyájunknak el kell menni” az Összefogásra szavazni? Valóban ez lenne „A Magyar Demokrácia és Felemelkedés Fényes Ösvénye”?
(Virág elvtárs1)
Már hosszú ideje „nyomják a Kossuth nótát” az ellenzéki pártok és elkötelezett híveik és ez a kórus csak erősödik, mióta létrejött az a valami, amit „Összefogás”-ként ismerünk. Mostanra eljutottunk odáig, hogy e pártok vezetőinek és híveinek szemében mindenki „NER-es disznó”, aki bármennyire is jogos kritikával, kérdésekkel áll elő és ezek megválaszolásától teszi függővé azt, hogy hajlandó-e támogatni az Összefogást.
…Eljutottunk a vakhitig! Eljutottak odáig ezek az ellenzékiek – pártvezetők és párthívek –, hogy anélkül várnának feltétlen és kritikátlan támogatást, hogy azok, akiktől szavazatokat várnak, azok, akiket maguk mellett mobilizálni akarnak, akár a legcsekélyebb, de később számonkérhető, „behajtható” garanciákat kaphatnának tőlük arra nézvést, hogy amit ígérnek szlogenszinten, az úgy is lesz – és ha nem, akkor le fognak mondani a hatalomról.
Azt hiszik ezek a szerencsétlenek (pártvezérek és híveik), hogy ez így valóban működni fog: hogy azzal is maguk mellé fognak tudni állítani százezreket (akik az elmúlt három és fél évben nem álltak oda), hogy a Fidesz további hatalmon maradásával riogatják őket. Hát nem, „baszki”: ez édeskevés ahhoz, hogy éppen a társadalom legtudatosabb és legtisztábban látni képes polgárait meggyőzze egy esetleges Összefogás-kormányzás akarásáról.
Itt most nem is (csak) arról van szó, hogy „Mit tettek ezek (akik most „összefogtak” – de istenem, hogyan, micsoda kisszerű cirkuszok után!) az elmúltnyolcévben!”, hanem arról, hogy tudnak-e mást tenni? Azért és arra kérnénk garanciákat, hogy legyen okunk feltételezni erre a pozitív választ. Mert mit látunk: ugyanazok a fejek vannak ott, akiknek korábban fogalmuk sem volt a bajaink valódi okairól. Ugyanolyan koncepciótlanul politizálnak, beszélnek és állítanak össze választási programo(ka)t, mint korábban – semmi sem változott. Ráadásul minden igyekezetükkel úgy akarják feltüntetni a dolgokat, mintha az ország polgárai csak köztük, vagy a Fidesz (+ Jobbik) között választhatnának – azt pedig miden erejükkel igyekeznek elhallgatni és „lehetetlennek” feltüntetni, hogy van egy harmadik lehetőség is: egy (vagy több) új, valóban polgári politikai erő megszervezése.
Az a baj ezzel az összefogás-sugallta gondolatmenettel („Vagy mi – vagy a Fidesz!”), hogy éppen azt igyekszik „elfeledtetni” még elvi lehetőségként is, ami pedig a valóban demokrata és valóban fejlődni képes (azaz: polgári mentalitású és kapitalista) Magyarország alapkritériuma lenne: az önálló és kezdeményező, a saját dolgait saját maga intéző magyar embert!
Mit adhat nekünk Mesterházy Attila miniszterelnöksége – és meddig tarthat az, ha egyszer az Összefogásban tömörülő pártoknak valójában halvány fogalmuk sincs arról, hogy miképpen alakítsák át azt a közjogi rendszert, amelyet a Fidesz hagy hátra nekik?
A „meddig tarthat a hatalma?” kérdését gyorsan elintézhetjük: ha nem tud mit kezdeni a közjogi viszonyokkal, akkor legfeljebb addig, amíg a Fidesz érdeke úgy kívánja. Azok az irreális szövegek, amiket ezzel kapcsolatban az Összefogás politikusaitól hallhattunk, nevetségesek. Sem nem lehet meg (egyszerű választásmatematikai okok miatt) az Összefogás kétharmada a következő országgyűlésben, sem pedig azt a bizonyos „visszautasíthatatlan ajánlatot” nem lehet a valóság talaján elképzelni, amelyről Bajnai beszélt még múlt szeptemberben és azt követően Szigetvári Viktor is elismételt, hogy t. i. „a kormányozhatóság érdekében le kell bontani a kétharmados bebetonozottságot, ehhez néhány kérdésben békét kell kötni a Fidesszel. A Bajnai Gordon által korábban hivatkozott ’’visszautasíthatatlan ajánlat’’ lényege, hogy a Fidesznek is lesz felelőssége abban, ha az ország kormányozhatatlanná válik.” Muhaha: a Fidesz semmi másra nem várna egy ilyen helyzetben, mint éppen arra, hogy kormányozhatatlanná váljon az ország – és ő visszatérhessen! …De Mesterházy is csak annyit tudott kinyögni a „Hogyan fogjuk hatástalanítani kétharmad nélkül a Fidesz által hátrahagyott kétharmados aknákat?”-kérdésre, hogy „tehetséges fiatal jogászok már dolgoznak rajta”. Ja, a szocik környéke általában is tele van tehetséges fiatalokkal: erről híresek!
…Az egyik nagy baj tehát az az Összefogással, hogy fogalma sincs arról, miképpen tudná (a számára teljesen irreális) kétharmados győzelem nélkül is konszolidálni a hatalmát és biztosítani a cselekvőképességét. A legjobb ötletük erre az, hogy majd mutyiznak a Fidesszel és megpróbálják egyenként megvásárolni a parlamenti képviselőiket…
De van ennél még súlyosabb fogyatékosságuk is: azt sem tudják, hogy a (ki tudja, hogyan megszerzett-megőrzött) hatalom birtokában mit is kellene majd valóban tenniük ahhoz, hogy az ország elkerülje a további leszakadást és sodródást.
(Pandulpho bíboros2)
Amikor azt kérdezzük, hogy mit adhat az országnak az Összefogás kormányzása, akkor valójában arra kérdezünk rá, hogy vajon tisztában vannak-e az Összefogásban tömörülő pártok és politikusaik azokkal az okokkal és tényezőkkel, amelyek az országot hosszú ideje leszakadó pályán tartják – és amelyek megismerése és megoldása nélkül ez a leszakadó pálya el nem hagyható? Mert jó, O.K., elmegyünk és leszavazunk az Összefogásra és győz is az ellenzék ezáltal (általunk) – de már bocsánat: ez a győzelem csak általunk, az eddig meg nem győzöttek által lenne lehetséges! És hát az a helyzet, hogy mi nem hiszünk vakon, mi csak épkézláb, megalapozott és garantált koncepciókat támogatunk. Tudjátok: akárcsak az üzleti életben, vagy épp a technokrata világban. Az, hogy „…de higgyétek el!”, nem érv a mi világunkban – nálunk nem így működnek a dolgok! Ez az, amit nem akarnak érteni az összefogottak vezetői - és ami oly idegen az ő támogatásukat pusztán „Nincs más alternatíva!”-alapon tőlünk elvárók.
Ami pedig ezt az Összefogás-ígérte „alternatívát” illeti: ez éppen azért nem valódi alternatíva, mert nincs mögötte a valódi bajaink tudása és ennek híján csak nagyjából az folyhat tovább, ami eddig is. A végeredmény szempontjából mindegy, hogy egy „koncepciózusan” hegemonisztikus és hatalommániás, korrupt politikai erő (Fidesz) viszi csődbe Magyarországot gyorsabban, vagy egy koncepciótlanul széteső és egymással marakodó, szintén korrupt (Összefogás), valamivel lassabban. Ha egyszer nem ismerjük és nem kezeljük a leszakadás valódi okait, akkor így is és úgy is a csőd a dolgok vége – a maga káoszával, radikális életszínvonal-esésével és az utána jövő „keserű évtizeddel”. Ezt kell felfognia a „Nincs más alternatíva!” jelszavával az Összefogás kritikátlan támogatását követelőknek: az Összefogás nem jelent alternatívát – mert vele sem állhat dinamikusabb pályára az ország, mivel arról, hogy miképpen és mitől dinamizálódhatna a magyar versenyszféra, az Összefogás vezetőinek sincs még csak hozzávetőleges tudásuk sem!
…Nézzük, tényleg, mitől is? – de előtte fogalmazzuk meg, hogy miben tévedett a Fidesz, amikor meghirdette a maga „munkaalapú társadalom”-koncepcióját!
Orbánék két dolgot kevertek össze: összetévesztették a „hatékonyság” fogalmát és tartalmát a „sokan, sokat és kevés pénzért dolgoznak” esetével. Mivel közöttük aztán igazán nincsenek valódi, nyugati értelemben vett menedzserek, de még csak a valamirevaló közgazdászokat sem tűrték meg maguk között (Chikán, Mellár), így lövésük sincs arról, mitől is hatékony egy európai, vagy amerikai (és nem ázsiai!) vállalkozás. Orbánék módszerével és szemléletmódjával egyszerűen nem értelmezhető és nem fejthető meg pl. Németország gazdasági sikeressége és termékeinek világpiaci versenyképessége. …De van tovább is az orbáni „gazdaságpolitika” tévedéslajstroma: náluk a gazdaság az államból indul ki, ami persze éppen fordítva van a valóságban. Igazán nem akarom elvenni itt az 1000 A Mi Hazánk blog3 kenyerét, így nem elemzem részeletlen azt, hogy miért nem lehet eredményes az a módszer, amikor az állam „uralja” a gazdaságot (no meg – ha már, akkor – az egész társadalmat is!), így csupán annyit erről, hogy nem attól lesz jobban teljesítő a versenyszféránk, hogy nem a „Centrálgép” fogja nyerni csaknem az összes nagyobb állami-önkormányzati tendert (hanem a „Balgép”), hanem attól, ha a vállalkozások általában nem az állami-önkormányzati megrendelésekre alapozzák a sikerességüket, hanem az innovativitásukra és a szervezettségükre, no meg a munkakultúrájukra. Az államnak pedig nem azzal kell támogatnia a vállalkozások fejlődését, hogy „pénzt oszt (le…) nekik”, hanem azzal, hogy stabil jogi és gazdasági szabályozói környezetet csinál Magyarországból, ahol a versenyt nem a mutyi és a jó pártkapcsolatok torzítják el, hanem a teljesítmény dönti el. És – mivel a magyar sajátosságok miatt – az állam van itt kezdeményező pozícióban, ezért az állam és polgár, valamint az állam és vállalkozó közötti bizalmi viszony kezdeményezése is lenne az a feladat, amelyhez egy, a hatalomra aspiráló politikai erőnek előzetes garanciákkal kellene hozzálátnia.
Ez az a valami, amitől dinamizálódhat a magyar versenyszféra!
…Na, olyan politikusokra és olyan, a közhatalmat gyakorló és a játékszabályokat megalkotó pártokra van-lesz szükségünk egy sikeres Magyarországhoz, akik-amelyek tisztában vannak mindezzel és mentalitásuk, politikai „hitviláguk” alapját ez képezi… Ám jelenleg az Összefogás vezetői között nincs egyetlenegy olyan személy sem, aki a valódi versenyszférában dolgozott volna és ne csupán valami állami tulajdonú, vagy az állami vagyon kedvező és kapcsolatok adta magánosításából élő vállalkozásnál. Mert például mit is ír az e témában mérvadó Kis Oligarchahatározó4 az Összefogás két „menedzserfavoritjáról”, Gyurcsányról és Bajnairól? Az előbbiről ezt:
„Az Altus azonban finoman szólva sem a Szilícium-völgybéli start-up vállalkozások mintapédánya. A vállalkozás “innovációja” nem volt más, mint hogy felhasználta tulajdonosának kiterjedt pártállami kapcsolatait, amelyeknek új lendületet adott, hogy sikeresen beházasodott az egykori nagyhatalmú kommunista vezető, Apró Antal családjába.”5 – Ú, vazze! …De jöjjön csak Bajnai – róla inkább nem is emelünk ki semmit, jobb elolvasni az egészet, úgy, ahogy van, íme: http://atlatszo.hu/2012/10/15/kis-oligarchatarozo-bajnai-gordon/. Hát, ez sem kifejezetten az a garázscégből startolt, kreativitásból és 20 dollárból felívelő „tiszta kapitalista” menedzserkarrier!
…Magyarán: tiszta, polgári és a saját invención alapuló kapitalista menedzserkarrierek helyett poszt-pártállami „irányított vagyonkezelési karrierekkel” van csupán dolgunk – és még így is ők a legkülönben és legfelkészültebbek ebben a körben polgáriságból-kapitalizmusból… Nekik – és a náluk is kevésbé értőknek – kellene megszabniuk a teljesítményalapú, önálló kezdeményezésre épülő és legfőképp politikafüggetlen magyar versenygazdaságot, annak szabályrendszerével együtt, beleértve a szükséges képzési rendszereket is. De vajon elvárható-e az, hogy éppen azok nyissák ki a kapukat a szabad verseny előtt, akik egész életüket a kontraszelekcióban töltötték és arra alapozták a maguk pályáját? Ehhez bizony akkora emberi nagyság kellene, amelyről eddig az érintettek nem tettek tanúbizonyságot! És ha megnézzük a pártjaikat, azok vezetőit és az ottani tehetségérvényesülés lehetőségét, akkor azt látjuk, hogy „minden megy a régiben”: évtizedes haverok, mind-mind kiváló pártállami eredetű pedigrékkel. Új, a teljesítmény világából jövő ember ott igazi beleszólást-hatalmat nem kapott – „…kinek kelljen hát az ő segítségek?”, ahogy Zrínyi írta.
(Kopereczky főispán6)
És ez a baj: mert ennek a körnek, amely most „összefogásnak” nevezi magát, csak a szavazatink kellenének – de mi magunk, a mentalitásunk, az általunk képviselt valóban nyugatos, új világ és annak értékrendje már nem, és persze a tudásunk sem. A tudásunk valójában még veszélyt is jelent a szemükben – a saját pozícióikra -, hiszen amíg mi egy valós teljesítmény- és tudásszelekción mentünk keresztül és lettünk azok, amik, addig ők, a Mesterházyk és társaik egy olyan kontraszelektív kiválasztási folyamat termékei, amely az MSZP belső világát mindig is jellemezte - és amely tipikusan pártállami. (És amilyen belső kontraszelekciós rendszer a Fidesz is üzemeltetett és üzemeltet ma is, immár nem csak a párton belül, hanem az egész országban!)
Persze, megértjük, hogy ha a mi hatékony, teljesítményalapú szemléletmódunk és módszereink bekerülnének az Összefogás pártjaiba és eluralnák a terepet, akkor a mai „korifeusaik” rövid úton mondhatnának búcsút a pozícióiknak és az azzal járó anyagi lehetőségeknek is. Ám az a helyzet, hogy közpolitikát nem azért kell valakinek – és általában sem – csinálni, mert jól akar élni akkor is, ha nem épp kimagasló tehetséggel és szorgalommal van megáldva. Közpolitikát azért kell csinálni, hogy a közérdek érvényesülhessen és a közösség lehessen sikeres – de ehhez bizony éppenséggel nem a szűk látókör, az invenciótlanság, a lustaság és a klikkharcokban szerzett dörzsöltség a legjobb alap... És nem mellesleg: ha egy politikai erő választást akar nyerni, akkor ahhoz is tehetség és invenció kell, nem pedig az, hogy (legjobb esetben is csak) szűklátókörű szakpolitikákkal próbáljuk követni az ellenfelet, bármiféle kezdeményezőkészség híján. Röviden: az Összefogás-fiúk még egy győztes kampányt se tudtak összetolni, nemhogy utána egy sikeres kormányzást végig tudnának vinni. Abban reménykedni pedig, hogy negyvenvalahány nap alatt meg lehet szerezni azok támogatását, akiket előtte három teljes évig sem sikerült, ráadásul úgy, hogy ez alatt a negyvenvalahány nap alatt semmi újjal nem hozakodnak elő, ami megváltoztathatná a róluk kialakult képet, már jóval több, mint naivitás vagy vakhit: ez már maga a politikusi inkompetencia.
…Ezt így látják Magyarországon mindazok, akik sem nem elvakultak, sem nem pánikolnak a „Mi lesz, ha marad a Fidesz?” rémképe miatt. Nem „utálatból” nem állnak az Összefogás mellé és természetesen nem is azért, mintha titokban a Fideszt támogatnák: egyszerűen az Összefogás vezetőinek alkalmatlansága és ötlettelensége tartja távol őket…
Néhány napja írtunk egy „kívánságlistát”, amelyen a Fideszt (és a Jobbikot) nyilvánvalóan nem támogató, ám az Összefogásra „biankó hatalmat” testálni nem kívánó, ma politikai képviselet híján lévő, ám az ország erőforrásainak jelentős részét adó társadalmi csoport előzetes elvárásai szerepeltek (ld.: Támogatás, vagy távolmaradás? - http://progressziv.blog.hu/2014/02/19/tamogatas_vagy_tavolmaradas). Ebben „három napot” adtunk arra, hogy az Összefogás tegyen nyilatkozatot az ott olvasható hat pont elfogadásáról. Ez – előzetes várakozásainknak megfelelően – elmaradt, noha jól tudjuk, hogy az Összefogásban lévő három „főpárt” vezető közül többen is rendszeres olvasóink – ráadásul csaknem egy teljes napon át az Indexen is ott volt a poszt. A nem nyilatkozás oka tehát csak az lehet, hogy nem vállalják azokat a feltételeket – azokat a feltételeket, amelyek vállalása, majd teljesítése elkerülhetetlen a szó valódi értelmében demokratikus magyar közpolitikai viszonyokhoz. Mármost, ha nem vállalják, akkor az azt jelenti, hogy nem azt akarják: nem azt akarják, amit a szlogenjeikben hirdetnek – hanem valami mást. Valami mást, amely sokkal jobban hasonlítana a Fidesz világára (mínusz nacionalizmus, mínusz „úri világ, Horthy-kultusz”), mint egy „nyugatos”, polgári-kapitalista demokráciára. Minden jel arra utal, hogy csak egy másik, szintén nem a teljesítményre, hanem az informális összeköttetés-hálóra alapuló rendszer lenne az is – viszont ahol nem a teljesítményre alapoznak, az a társadalom nem is lehet sikeres, az a politika pedig, amely ilyen „mutyialapú”, csak tovább tolná az országot a leszakadás útján!
…Mivel mi azt hirdetjük, hogy az ország további leszakadása az Európai Uniótól előbb-utóbb (de inkább előbb) elvezet az Unióból való formális kilépéshez/kiszakadáshoz is (akár a szóban forgó politikai erők akarata ellenére is, csupán maga a leszakadás okán) és hogy a magyar nép számára ez szörnyű lenne, így – a fentiekre tekintettel – egyszerűen nem tehetjük meg morálisan és nem tesszük meg nagyon praktikus okok miatt sem azt, hogy az Összefogással és híveivel együtt daloljuk a „…Mindnyájunknak el kell menni!”-t!
Nem: Magyarországnak sajnos jobbat tesz az, ha végigmegy az amúgy is kikerülhetetlen úton, és ha megtapasztalják majd az emberek, hogy fizikailag, őket személyesen is érintve hová vezetnek az illúziók, a visszaellenőrizetlen hitek és a csupán fogadkozó, de semmit garanciákkal alátámasztani nem akaró politikusok. Ez lehet az a tapasztalat, amely elindítja a kiábrándulást a populizmusból – mivel az láthatóan katasztrófát okozott – és ez lehet az, ami megteremtheti a tömegbázist egy valódi, teljesítményalapúságot hirdető magyar politikai erő és közpolitika számára. …Vagy ha még ez sem, akkor marad a tehetségesek kivándorlása.
1 Bacsó Péter A tanú c. filmjéből – 1969
2 Friedrich Dürrenmatt János király c. drámájából - 1968
3 http://www.hafr.blog.hu – A saját blogunkon kívül talán ez az egyetlen olyan közpolitikai blog, amely teljes összefüggésrendszerében foglalkozik Magyarország sikertelenségének, leszakadásának valódi okaival – inkább „filozófiai” aspektusból, míg mi inkább a gyakorlatiasság oldaláról.
4 http://atlatszo.hu/category/cikkek/oligarchatarozo/
5 Az idézet forrása – és az egész karrier - itt található: http://atlatszo.hu/2012/09/27/kis-oligarchatarozo-gyurcsany-ferenc/
6 Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival c. regényéből – 1906
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az utolsó 100 komment: