„Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.”
Dante Alighieri: Isteni színjáték (ford. Babits Mihály, 1913) – 1307-1321
A magyar társadalom, pontosabban: a magyar emberek orbániumussal és Fidesz-rezsimmel szembeni cselekvésképtelensége kódolva volt az elmúlt magyar évszázadokban – mint ahogy az is, hogy egyénenként még csak-csak képesek vagyunk érdekeink megfogalmazására, de alig-alig gondolkodunk olyan, számunkra valójában semmit sem jelentő fogalmakban, mint a közérdek. Így közösen, közös, jól definiált érdeke(in)k mentén eleve lehetetlen cselekednünk. Ezrét van az, hogy ha egy kicsi, de elszánt csapat elhatározza, hogy megszerzi ezt az országot, akkor ezt igen könnyen meg is teheti.
Alapvető parancs a mindenkori politika számára: ne várj el olyasmit az emberektől, a társadalomtól, amire azok nem képesek! Ha megszeged ezt az aranyszabályt, akkor nem érhetsz el semmit sem.
A mai magyar ellenzék elkövette és elköveti ezt a hibát – meg is látszik az eredményen. Szabadságot, több demokratizmust, több beleszólási és állampolgári aktivitási lehetőséget ígérgetnek, ha hatalomra kerülnek – pedig az emberek csak nyugalmat szeretnének. Nem azt várják, hogy ők találhassák ki, mit tegyen a politika és azt hogyan tegye – mert ugye a szabadság és a demokratizmus a gyakorlatban ezt jelentené és ezt várná el tőlük. A politikát „szakmunkának” tekintik és ők csak „jó mesterembereket” akarnak. Néhány egyszerű kérdésre ugyan képesek válaszolni, ám semmi sem garantálja azt, hogy ezek a válaszok adekvát válaszok lesznek, ahhoz ugyanis adekvát tudással kellene rendelkezniük az ország, a gazdaság és a világ dolgaiban – és legyünk őszinték: jó, ha van 100 ilyen emberünk! De lehet, hogy csak 10 van, lehet, hogy csak 3 – de az is lehet, hogy egy sincs…
A mai világ egy nagyon komplex dolog: megértése-átlátása, mondhatni, „rendkívüli képességeket” igényel, mellé pedig hatalmas tudást is, de még csupán ahhoz is, hogy az alapvető irányokat tisztán lássuk, higgadt, nyugodt mérlegelés kellene – nos, hol van ilyen nálunk manapság? Sokan és sokféleképpen próbálkoztak és próbálkoznak itt a politikát a népakaratra, a nép véleményére alapozni… Azonban ez téves út. Egyrészt: nem „a nép” fog részt venni és beleszólni, hanem csupán néhány izgága, csőlátású, esetleg mániás, a világról holisztikus tudással még csak megközelítőleg sem rendelkező figura, így a tisztelt népinterjúztató úgy fog járni, mint ahogy a régi hindu mesében, amikor a vakok mondják el, milyen egy elefánt1… Másrészt, még ha valamiképpen sokkal szélesebb kört sikerülne is megkérdeznie, hogy „milyen legyen a politika?”, akkor is vágyakat kapna válaszul, nem pedig valóban reális, követhető célokat, amelyek „fedezetoldala” is rendben lenne. Igen: aki a mai magyar közegben akar politikát csinálni, annak magának kell kijelölni világosan és érthetően a célt és meghatározni az odavezető utat is. Ráadásul: „politika” alatt Magyarországon szinte mindenki a pártpolitikára gondol, holott maga a politika – legalábbis elvben - ennél sokkal szélesebb és mélyebb valami. A Magyarországon folyó politikával épp az az egyik legnagyobb baj és éppen azért nem képes betölteni a szerepét (azaz: a közérdek megfogalmazását és minél teljesebb képviseletét), mert az „szinte csak pártpolitika” és semmi más. Orbánék ezt a rendszert fejlesztették tökélyre, ez sikerük titka: hogy t. i. nincsenek olyan erők, mozgalmak a magyar közéletben, amelyek képesek és készek lennének a közérdek konkrét megfogalmazására és annak a „szűkített”, azaz pártpolitikával szembeni, a „teljes körű politika” eszköztárával való hatékony képviseletére. Mondhatni, Magyarországon csak „vertikális” politika van: a pártpolitika felülről jövő és a társadalmon kívül álló „hatalmi politikája” - és nem létezik, nincs megszervezve az állampolgárok és kisközösségek közötti „horizontális” politika.
Ha le akarjuk győzni Orbánt, akkor mindenképpen pótolnunk kell e hiányosságot!
Megjegyzem: az, hogy a létrehozandó új politikafajta és politikai közösség „horizontális”, nem azt jelenti, hogy annak nincs legalább szellemi és szervezési „központja”. Igenis: profi szervezésre és professzionális – azaz: holisztikus, a társadalomra és abban a részérdekekre a teljes egészben gondolkodva odafigyelő – szellemi konstrukcióra (és szaktudásra is) nagyon nagy szükség van. Ha nem értenék sokan féle, akár azt is írhatnám, hogy ez az új politikai közösség nem lehet „bázisdemokrata” – mert egy szinte már „mániákusan” képviselt részérdek és részigazság-halmazból sohasem áll össze komplex konstrukció; egy efféle közösség csak „vakok által leírt elefánt” lehetne, annak meg semmi gyakorlati haszna! Ebben az új közösségben a közérdek felől „lebontva” találhatják meg a szerepüket a kisközösségek és az egyes ember. Meg kell érteni, hogy egy teljes társadalom jóval több és minőségileg is más, mint a személyes és részérdekek egyszerű „összeadása” – mint ahogy egy motor is más és több, mint az alkatrészek halmaza. Ahogy ott a „rendszert” a motorblokk adja, úgy a „horizontális politikában” ez a „blokk” a megfelelően definiált közérdek. Ebben találják meg a maguk funkcióját a civilszervezetek „dugattyúi”, a szaktudás „vezérmű-tengelye”, vagy a holisztikus szemlélet „motorvezérlő elektronikája”.
Orbán és rendszere ma párpolitikai eszközökkel legyőzhetetlen – egyszerűen azért, mert mára elfoglalt és magáévá tett minden olyan terepet és erőforrást, amely egy joggal-alkotmánnyal szabályozott államban egy párt számára elérhető volt. Ezt az új (többek között tulajdoni) rendet védi a parlamentáris rendszer – amely ezáltal önmaga leválthatatlanságát is képes megvédelmezni. Nyilvánvaló: amíg ők hozhatják a törvényeket, éspedig formálisan legitim módon, addig mindenkor képesek olyan „törvényes rendszert” létrehozni, amely a konkurens pártokat ellehetetleníti. Például: elég egy váratlan önálló képviselői indítvány és néhány óra, hogy egy egész párt anyagi alapjait elsöpörje…
Amit viszont nem söpörhetnek el, az a társadalom (hiszen abból élnek) és mivel Magyarország nemzetközi kötelezettségei miatt kénytelenek egy „minimális állampolgári eszközrendszert” fenntartani, így van még legitim eszköz a parlamenti politika feletti kontrollra is. Igaz: ezzel az eszközzel csak akkor élhetünk eredményesen, ha azt a fentebb leírt módon kialakított és működő horizontális szervezet használja, alkalmazza. Ne feledjük: „monolit” hatalmak ellen nem lehet parciális eredményeket elérni, nem lehet „lokális győzelmet” kivívni, hiszen a monolitikus rendszer lényege és létalapja, hogy mindent ural, hogy minden részletet az ő érdekei szerint rendez el. A Fidesz-rezsim ellen nem értek el semmit sem a szakszervezetek, nem értek el eredményt a diákok, nem sikerült a pedagógusok, vagy a felsőoktatási rendszer legalapvetőbb és legszakmaibb érdekeinek és érveinek „átpasszírozása” sem. Így akik abban gondolkodnak, hogy majd egy-egy részletben sikerül „értelmesen egyezkedni” a hatalommal és ezért akár engedményeket is tesznek, azok hamarosan átverve és az út szélére dobva, eszközeiktől megfosztva találják magukat – nincs ellenpélda a Nemzeti Együttműködés Rendszerének eddigi történetében!
Aki győzni akar a Fidesz-rezsim felett, annak az egész „felülről jövő nyomás” rendszerét kell kiiktatnia, bebizonyítva, hogy amíg csak a rendszer nem fordul nyílt diktatúrába, addig működésbe hozhatók az állampolgári alapjogok. Ismétlem: nem az a feladat, hogy beszéljünk e jogokról, hogy e jogokat „védelmezgessük”, hanem az, hogy kihasználjuk őket a Fidesz ellen! Nem „a szabadságért”, vagy „a demokráciáért” kell harcolni, hanem a minőségi oktatásért, vagy az átlátható és keményen ellenőrzött-számonkért államért. Azt kell célul kitűzni, hogy mi szabhassuk meg az adónk felhasználásának módjait és ne a pártalapú hatalom használhassa fel azokat a saját pozíciói fenntartására.
…Ha belegondolunk a polgári forradalmak történetébe, azok tulajdonképpen mindig az adók öncélú felhasználása ellen indultak… Jó, ha tudatosítjuk magunkban és egymásban: ma is éppen öncélúan használják fel Orbánék a tőlünk közvetlenül vagy közvetve beszedett forintjainkat! Ezért a kiút a mai „magyar Pokolból” a közpénzek ellenőrzése feletti jog visszaszerzésével kezdődhet. Nincs még egy csapás, amely súlyosabb lenne az Orbán-rendszernek, mintha a nép elveszi tőle lehetőséget arra, hogy a közpénzeket a saját érdekében használhassa!
1 A történet pl. itt olvasható: http://www.ferfihang.hu/2012/08/04/a-vakok-es-az-elefant-hindu-mese/
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek