„…Valami olyasféléket beszélt, hogy a jog és az igazság kéz a kézben haladnak; egyáltalán, ragyogó körmondatokat vágott ki az igazságos bíráskodásról, a justizmordokról, s általában minden elképzelhető dologról, ami a nyelvére jött, mert a tegnapi mulatság után iszonyatos kaccenjammerje volt, s ezért ki kellett beszélnie magát.”
Jaroslav Hašek: Švejk 1923
Magyarországon sokat és sokan beszélnek jogról, jogállamról, igazságról, szabadságról, jól teljesítő országról-kormányról, pro és kontra… De valahogy az istennek se akar megvalósulni semmi sem ebből a sok beszédből. Magyarországot sokan akarják vezetni – de nem akad igazából senki sem, aki tudná, hogy merre és hogyan kellene és lehetne haladnunk. Persze: sokan állítják azt magukról, hogy ők igenis, tudják – csak épp ha a részletekre kerül sor, akkor csupa zagyvasággal állnak elő. Versenyeznek abban, hogy ki, hogyan, mennyire csökkentsen államilag rezsit – de senki sem mondja ki azt az egyszerű igazságot, hogy egy piacgazdaságban ez így ostobaság és visszacsap. Vannak sokan, akik szerint a demokrácia és a polgároknak adott széleskörű jogok hozzák el a Kánaánt – csak épp arra nem gondolnak, hogy az elmúlt két évtizedben demokrácia volt ugyan, de a Kánaán csak nem közeledett pusztán ettől, továbbá, hogy a polgárjogokkal nem úgy van a dolog, hogy adják azokat felülről: azok akkor keletkeznek, ha a polgárok belátják, hogy meg kell szerezniük azokat a hatalomtól. Vannak sokan, akik „rendet” akarnak, szinte bármi áron – csak épp ezeknek az embereinknek a fejében dúl a legnagyobb rendetlenség, számos „téves kapcsolással”, összeesküvés-elmélettel súlyosbítva. A létüket a politizálásra építők mondják a magukét, függetlenül tényektől, összefüggésektől, valóságtól, társadalomtól – a társadalom pedig csak passzívan elszenvedi ezt. Mindenki hagyja, hogy jöjjön az épp a hatalmat birtokló politikai erő és lecsapolja azt a vérmennyiséget, amely a saját létéhez kell neki. És ezen a helyzeten csak ízlés- és nüanszbeli változást hoz, ha épp változik-változna a „vámpír” személye…
Ma Magyarországot a legerősebb, legelszántabb és legszervezettebb kisebbség vezeti. Ez talán rendben is lenne – hiszen plurális demokráciában az a szokás, hogy nem valamiféle „nemzeti egységkormány” gyakorolja a hatalmat, hanem (időről időre váltakozva) más és más „része” (ún. „pártja”) az adott társadalomnak. De korántsem mindegy, hogy mekkora része ez a társadalomnak. Ha megnézzük, kiknek, a társadalom mekkora és mely részének pártja a Fidesz, akkor azt látjuk, hogy jóformán csak e párt apparatcsikjainak és a „gazdasági holdudvarnak” érdekeit képviseli tartósan és konzekvensen.
Ez nem is lenne baj, ha lennének olyan politikai erők az országban, amelyek ennél sokkal nagyobb tömegeket képviselnének, éspedig úgy, hogy ezzel más, jelentős csoportok, vagy épp az ország hosszú távú érdekeit nem veszélyeztetik. Azonban azt kell látnunk, hogy bármelyik „futó” pártot vesszük is: vagy úgy állnak egy-egy vélemény-/érdekcsoport élén, hogy más csoportokkal súlyosan konfrontálódnak eközben. (Pl.: Jobbik kontra cigányság – de hozhatjuk azt a sajátos példát is, hogy a nyugdíjasokat nagyjából fele- fele arányban magáénak tudható Fidesz és MSZP a „nyuggerérdekeket”, szavazóbázis-megtartási okokból, más, produktív csoportok és pl. a beruházások, vagy az oktatás és innováció rovására preferálja…)
Ami az országban politika címén folyik, az valójában csak a politikai elitek önérdek-vezérelt játéka – hol egymás ellen, hogy egymással szövetkezve. Így ha le is cseréljük az egyik játékost a másikra, azzal nem növeltük a politika társadalmi hasznát, hanem csupán egy másik politikustársaságot segítettünk hozzá a privát haszonhoz. Ráadásul: mára annyira elromlottak a dolgok ebben az országban, hogy immár az sem elég, ha egy „nagyon kártékony” kormányt egy „kevésbé kártékonyra” cserélünk le. Nem elég az, ha egy minden területen abszolút sarlatánt egy szűklátókörű gazdasági technokratára váltunk. Olyan politikai vezetésre van szükség, amely úgy képes képviselni a társadalom legproduktívabb és (ha nem is politikai értelemben, de gazdasági és innovációs téren) „legprogresszívebb” hányadát képviselni, hogy ezzel „maga után húzza” a társadalom nagy többségét is!
Jelenleg azoknak van Magyarországon politikai képviseletük, akik vagy politikai, vagy gazdasági, vagy ideológiai értelemben „retrográdok”. Vagy egy rég túlhaladott etnicizmus bűvöletében élnek-gondolkodnak és választanak, vagy a szintén reménytelenül elavult etatizmustól várják a saját érdekeik érvényesülését, vagy ábrándos és/vagy rettenetes eszmék hívei, vagy pedig egy olyan társadalom-berendezkedést favorizálnak, amely kasztokkal és tekintélyelvűséggel szeretné biztosítani a „társadalmi békét” – és persze a saját privilegizált helyzetét. De: nincs olyan erő, amely azokat tömörítené, akik eltartják az országot: a középosztályt mindenki csak fel- és kihasználja, de a valóságban magára hagyja. Sőt: igazán annak örülnek a politikusok, ha a középosztály marad olyan, amilyen: atomizált, napi munkájába zárkózó, egzisztenciája megtartásáért küzdő és erre az összes energiáját rááldozni kénytelen. Ráadásul a jelenlegi hatalom mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a társadalmi csoport minél nehezebben tudjon önszerveződni: se ereje, se késztetése, se ösztöne, se ideje ne legyen erre – és joga is minél korlátozottabban.
Pedig az a társadalom, amelynek nincs erősen önszerveződő középosztálya, az fejlődni sem képes – a fejlődés motorja ugyanis a középosztály és nem a kormány, az „oligarchák”, vagy akár a „tömegek”, sőt, még csak nem is a „szellemi elit”. A kormány, ha nem tevékeny partnere a társadalmi tudás és elvi kezdeményezőkészség többségét „fejben birtokló” középosztály, akkor csak egy lózunggyár, valós hatás nélkül. Az oligarchátus (magyarán: a nagytőke) bár „tulajdonosi pozícióban van”, ám a gazdasági-technológiai fejlődés és az innováció a nagyvállalatoknál sem a „Big Boss”, hanem a szintén a középosztályhoz tartozó „stáb” tevékenysége. Nélkülük, az ő aktivitásuk nélkül a Nagyfőnök éppoly magányos és tehetetlen, mint amilyennek a „középosztály nélküli” kormányt írtam le az előbb. A tömegek pedig csupán az indulataik, a rövidtávú szükségleteik után nyomulnak, igen kevés tudatossággal – így aki tőlük várja a társadalom és a gazdaság dinamizálását, vagy akár a szellemi megújhodást, az csak csalódhat. A „szellemi elit” pedig tulajdonképpen csak olyan, mint a „magányos kormány” és a „magányos Nagyfőnök”: hiába beszél és álmodik, a társadalom nem úgy fog működni.
Látható: tevékeny és az érdekeit a közéletben, össztársadalmi szinten is hatékonyan képviselni tudó középosztály nélkül „leáll a fejlődés” – és a társadalom is. Magyarország épp azért nem képes fejlődni, mert nincs ott a közéletben a középosztály – és pedig vezető, meghatározó pozícióban!
Persze, ehhez a középosztályt is szervezetté kell tenni – mert ma nem az. Azért nem, mert:
Mostanáig elbotorkált valahogy az ország, azonban ez a botorkálás egyre többeket sodor veszélybe. Rámegy az ország zöme arra, ha marad így továbbra így, elválva egymástól a politikai döntések és a társadalmi érdek.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek