„Neve: adj pénzt és ne tudd mért.
Neve: halj meg más javáért.
Neve szégyen, neve átok:
Ezzé lett magyar hazátok.”
Vörösmarty Mihály: Országháza – 1846. június-augusztus
Tudjátok-e mit jelent a cím? Nem? Hát… Nem csodálom! Nem sok tapasztalatotok lehet benne, nektek, magyar állampolgároknak…
A szó jelentése: nyilvánossági elv – svédül, és azt a svéd alkotmányba foglalt alanyi állampolgári jogot jelenti, amely „garantálja, hogy a lakosság betekintést nyerjen a hivatalok tevékenységébe (pl. bíróságok, rendőrség, Kronofogden - adósságkezelő). Ezt bárki megteheti, anélkül, hogy megmondaná, ki ő, és miért akar információt. Ennek előnyei és hátrányai is vannak, de több az előny: az állampolgárok jogbiztonsága növekszik, mert a döntéseket kontrollálni lehet és a politikusok és egyéb állami alkalmazottak tudják, hogy "az állampolgárok szeme" rajtuk van, ezt a sajtó és más média a nyilvánosság erejével támogatja.”1
Érdekes, hogy amikor az új alaptörvény fogalmazódott – meg annak az eddigi négy módosítása – valahogy senkinek sem jutott eszébe beleírni ezt a passzust a szövegbe! Annyi minden (hülyeség, vagy célzatos jogkorlátozás) belekerült – ez nem. Mondjuk: nem lep meg, hiszen azt a szöveget, amely „a létezés magyar minőségét”2 van hivatva korlátozni szabályozni, éppen azzal a céllal írták, hogy minél korlátlanabbul és átláthatatlanabbul lehessen itt uralkodni.
Azaz: mit is írok – hiszen az alaptörvény 39. cikke így fogalmaz: „A közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával. A közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni. A közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok.” Tehát első pillantásra úgy gondolható, hogy minden rendben van: a közpénzekkel nyilvánosan el kell számolni! Aztán persze rájövünk, hogy itt, a magyar alaptörvényben nem az egész állam átláthatóságáról van szó, hanem csupán a közpénzkezeléséről, erről is csak egy deklaráció formájában. Hiányzik tehát az összes állami szerv teljes működéséhez való alkotmányos jog – de még a közpénzekkel való elszámolás mikéntjéről nem szól egy szót sem az alaptörvény. Erről - némi kacskaringóval - az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezik – amit éppen most terveznek sürgősséggel úgy átfogalmazni, hogy innentől fogva „…a külön törvényben ellenőrzésre feljogosított ellenőrző szervek (pl. ÁSZ, KEHI) törvénynél fogva kötelesek ellenőrizni a közfeladatot ellátó szerveket, ezért az olyan visszaélésszerű, akár bizonylati szintű adatigénylés, mely keretében az igénylő általánosságban kér minden adatot, amelynek teljesítése az adatkezelő működését jelentős mértékben és hosszú időre akadályozná, nem teljesíthető. (Ld.: Törvényjavaslat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosítására – 2013. április 28., dr. Cser-Palkovics Imre és dr. Vas Imre országgyűlési képviselőktől. Forrás: http://www.parlament.hu/irom39/10904/10904.pdf)
Magyarán: a svédek úgy gondolkodnak, hogy az állampolgári bizalom alapja az (is), ha az állam és szervei mindenek előtt és mindenek felett az állampolgárokért tevékenykednek és ezt bármikor, bárminek, minden további nélkül alanyi jogon készek is haladéktalanul prezentálni. Ezzel szemben a magyar államot uraló politikai elit úgy fogja fel a dolgot, hogy az állam és az államot vezetők érdekei, kényelme előrébb való, mint az állampolgár és az ő államba vetett bizalmát megalapozó transzparencia. A svéd álam a népé, a magyar nép az államé.
…Nem lep meg, hogy a címadó kifejezést nem és nem akarja ismerni és a magyar társadalommal megismertetni a magyar politikai elit – hiszen ez a magyar uralmi hagyomány: „Mi fent vagyunk, ti meg alul, értünk!” Hangsúlyozom: mind a jobb-, mind a baloldali uralmi hagyomány ez – noha részben eltérő okok következtében. A „részben” itt azt takarja, hogy a II. világháború után előbb teret, majd hatalmi monopóliumot nyerő baloldal politikai-gazdasági elitje számos „elitattitűdöt” vett át a magyar jobboldal „attribútumai” közül: stílust, önzést, fennhéjázást, erőszakosságot.
…Tegyünk itt egy kitérőt: ejtsünk pár szót erről a „jobboldali elithagyományról” – és arról is, hogy miért viselkedik úgy ez a mai magyar jobboldali elit, ahogyan.
Az 1990-ben a hatalomba visszatérő jobboldallal nem a polgári hagyomány került pozícióba, hanem a nemesi. És itt „nemes” alatt nem valami valóban nemes, felemelő és nagyszerű dolgot kell érteni, hanem az egyszerű, pökhendi és élősdi haszonlesést. Mert ez a magyar jobboldal igazi tradíciója.
A magyar jobboldaliság igazából sohasem volt „polgári”. A polgár: felhalmoz és befektet. Ezzel ellentétben a nemes: elvesz és fogyaszt.
Szokás hivatkozni a magyar jobboldal „erényeit” emlegetve annak kultúrateremtő és –megtartó sajátosságára – ezzel szemben az igazság az, hogy a magyar jobboldaliság semmi lényegeset nem teremtett a magyar kultúrában, „megtartani” pedig csupán a privilégiumait akarta. Akadtak ugyan egyesek, akik „jobbról jöttek” és valóban sokkal járultak hozzá személy szerint a magyar fejlődéshez, ám ők „kasztjuk ellenében” és nem annak mentalitását, szokásait követve tették ezt – nem ritkán ezért a saját „gyökereikkel” is szembekerülve…
…E kis kitérő után nézzük, miféle hatalmi filozófiák mentén alakult a magyar politika az elmúlt bő két évtizedben – és ebből következően miért nem vált a magyar állam központi elemévé a címbeli „offentlighetsprincipen”!
A magyar jobboldal 1990-ben nagy várakozással lépett ismét hatalomba (hiszen mint „működő politikai elit”, gyakorlatilag 1944-től már nem volt ott). Azt hitte, minden az ölébe fog hullni – és kvázi a Horthy-korszakban élvezett kivételezett uralmi és gazdasági pozícióiban folytathatja majd „országlását”. Nem így történt, hiszen a gazdaság számos erőforrását, immár tulajdonosként, a baloldali (volt) establishment birtokolt. Így a jobboldal hatalma korántsem volt olyan „korlátlan és felhőtlen”, mint amilyenről álmodott. Kialakult egy sajátos – és az elmúlt két évtizedben „hullámzó” – kettős hatalom: a jobboldal és a baloldal folyamatosan felosztotta, mert felosztani volt kénytelen a hatalmat. „Te a gazdaságban vagy felül – én a politikában. Te a médiában vagy előnyben – én az utcán. Tiéd a kormányzati hatalom, az enyém az önkormányzatok többsége.”…
Azonban: amíg a baloldal sosem volt elszánt egy (újabb) hatalommonopólium létrehozásában, ahol mind a politikai hatalmat, mind a gazdasági erőforrásokat, mind pedig a médiát uralja, addig a jobboldal „semmit sem felejtett”: mindig is erős nosztalgiával gondolt vissza a II. világháború előtti időkre – egészen a Vérszerződésig – amikor nem kellett osztoznia a hatalmán és nem is lehetett a hatalom birtokában elkövetett tetteiért tetemre hívni. Ezért célja mindig is ez a fajta „történelmi visszarendeződés” volt: Antallék persze ezt bénán, némileg rossz lelkiismerettel próbálták megcsinálni (talán mert közülük egyeseknek, így legfőképpen éppen Antallnak, voltak még erkölcsi skrupulusaik…). Aztán jött egy teljesen új egyezségen létrejött magyar jobboldali hatalom: az 1998-ban kormányra kerülő Fidesz-MDF-Kisgazdapárt szövetségben ott voltak a „régi, úri jobboldal” képviselői, ott voltak a lelkükben-mentalitásukban szintén az „úri osztályhoz” orientálódó kispolgári származású-hagyományú rétegek és persze – a Fidesz-vezérkarban – az „ifjútörökök” is, akik levonták addigi sikertelen politikai szereplésük alapvető tanulságát: „Ha hatalmat akarsz és nem vagy szoci, akkor a jobboldal vezetését kell megkaparintanod és az „úri osztállyal” kell konkordátumot kötnöd!” És akkor, a megszerzett hatalom birtokában, megtehetsz szinte bármit, mert „erkölcsileg támadhatatlannak” állíthatod be magad a jobber-szimpatizánsok közegében (hiszen nem vagy „komcsi”). Szinte bármit le fognak neked nyelni – csak vissza ne ereszd a hatalomba a komcsikat!
A „klasszikus jobboldal” azért akart korlátlan és ellenőrizetlen hatalmat, mert (mint fentebb írtam) ez volt a szellemi hagyománya, a Fidesz-vezetők (akik személyükben „egyszerű népfiak” voltak) pedig azért, mert a hatalommonopólium a legpraktikusabb azoknak, akik rá akarják tenni mindenre a kezüket. Ráadásul: a „nem úri” néphagyomány is az volt, hogy „Ha egyszer sikerül kivakaróznod a pórnép soraiból, akkor kapaszkodj meg minden erőddel, hogy vissza ne csússz!” – ez a „kapari paraszti logika” dolgozott Orbánékban, amikor elkezdték tervezgetni a 2010 utáni jövőt… Amikor Orbán Viktor a 2009. szeptember 5-i kötcsei beszédében azt mondta, hogy „Azért alakítunk kormányt, mert így nagyobb jólétet és biztonságot lehet elérni…”3, akkor erre gondolt: a „kaszt” jólétére és e jólét bármi áron való „alkotmányos bebiztosítására”…
…És ezért nincs benne a mi „gránitszilárdságú” gumirugalmasságú szép, új alaptörvényünkben az a bizonyos svéd típusú offentlighetsprincipen… Mi, magyar állampolgárok azonban tanuljuk meg – jegyezzük meg ezt a fontos svéd szót és kezdjük el együttesen és következetesen kikövetelni, megvalósítani a Nyilvánosság Elvét!
1 Szó szerinti idézet a Svédasztal blogtól: http://svedasztal.blogspot.hu/search?q=%C3%A1llam
2 és 3 Megőrizni a létezés magyar minőségét – a két idézet Orbán Viktornak a kötcsei Polgári Pikniken 2009. szeptember 5-én elmondott beszédéből származik. (Ld.: http://orbanviktor.hu/cikk/megorizni_a_letezes_magyar_minoseget)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek