Fenn a létrán áll két walesi,
hogy ott majd pár szivart elszí.
De a létra széjjelcsusszan,
s a két walesi végsőt szusszan.
Kék füst írja levegőbe,
ami széttör, nem forr össze!
Eörsi István - Szigetországi tragédia – 1980(?)
Nem vitás: a határon túli magyaroknak megadott állampolgárság és szavazati jog eltorzítja Magyarország politikai véleményviszonyait. Olyan új „attraktorokat” hoz be a játékba, amelyek érdekviszonyai és motivációi nem biztos, hogy egybeesnek az ország lakosságának valós érdekeivel.
Sok külhoni magyarnak fontos egyfajta etnicizmus. Felértékelődik bennük a nemzeti identitás – éppen azért, mert sérült. Úgy jártak ők, mint a sajátjuktól nevelőszülőkhöz adott gyerekek: érzik, hogy nem oda tartoznak és sokszor be sem fogadja őket az új család. Erre pedig alapvetően kétféle lelki válasz lehetséges: vagy letagadja az illető az eredeti mivoltát és belebújik, belerejtezkedik az újba, vagy pedig kifejleszti magában (és közösségeiben is) a „…de én MAGYAR vagyok!”-féle túlkompenzáló attitűdöt. Így és ezáltal válik természetellenesen fontossá a nemzeti hovatartozás: mert az nem válik természetesen, feszengések nélkül megélhetővé a mindennapokban. Hiába: nehéz is úgy egy ország egyenlő polgárának éreznie magát, ha a hivatalban egy másik, őt bizony nem egyszer lenéző szocializációs minta fogadja…
…Érthető tehát, ha egy külhoni magyar szuperszenzibilis mindenféle, Magyarországról hozzá szálló „nemzeti szlogen” iránt – érthető, de mégsem helyes, ha ezzel az eszközzel, mondhatni: „más nyomorát kihasználva” tesz szert a valós belföldi befolyásánál nagyobbra egy politikai erő. Nem helyes, mert onnantól már nem az számít, hogy vajon melyik politikai koncepció szolgálja inkább az ország érdekeit, hanem belejátszik a politikai hatalom megszerezhetőségébe valami tulajdonképpen nem reális, eltúlzott, szubjektív érzés is. Azok, akik belevonják a külhoni magyarokat a belpolitikai küzdelmekbe, ezt éppen azért teszik, mert ha hízelegnek egy kicsit a magyarságérzésüknek, akkor a belföldi magyaroknál sokkalta hajlamosabbak lesznek ezért politikai hálájukat szavazatokkal kifejezni. Teszik ezt annál is könnyebb lélekkel a külmagyarok, mivel döntésül magyarországi következményei - gondolják - nemigen érik el őket…
Azonban ez tévedés!
Mert valójában mi ér többet egy külmagyarnak? Az-e, ha a magyar kormány magyarkodik, folyton a külhoni nemzettestvérekről szónokol – ám közben képtelen sikeressé tenni Magyarországot, akár társadalmi, akár gazdasági, akár kulturális téren. Mert a jelenlegi kormány, amely oly nagy szívvel ölelte keblére az állampolgárság és a választójog odaajándékozásával a külmagyarokat, közben belföldön, de a külpolitikai és külgazdasági együttműködésben is oly sikertelennek és célszerűtlennek bizonyult, amely miatt az (anya-)ország folyamatosan gyengül. Márpedig egy gyenge anyaország vajon képes-e valódi, pozitív befolyást gyakorolni külhoni nemzettársai sorsára, boldogulására?
Nemigen van arra példa, hogy egy gyenge, erőtlen, ráadásul nemzetközi közröhej tárgyát képező ország hatékonyan tudott volna érvényesíteni bármiféle nemzeti érdeket!
Ha külhoni nemzettársaink jobban belegondolnak a saját érdekeikbe, akkor a sanda szándékkal nekik juttatott szavazati jogukkal olyan politikát támogatnak és olyan politikai erőt segítenek kormányra, amely aztán nem tartja tartós recesszióban az anyaországot, nem veri szét annak teljes oktatási rendszerét és nem fog saját hatalmának fenntartása érdekében szembepolitizálni azzal az Európai Unióval (és: annak értékrendjével), amelyben épp a külföldi magyarság jelentős többsége is él. Csak egy erős, fejlődő, sikeres anyaország képes komoly anyagi támogatást adni a nem magyarországi magyarok oktatási, kulturális infrastruktúrájának fejlesztéséhez és csak egy nemzetközi szinten is komolyan vett, korrektnek ismert kormány lehet képes arra a szomszédságpolitikában, hogy ezt a támogatást a szintén nem egészen „intakt” saját nemzetfelfogással rendelkező egynémely szomszéd országok ne érzékeljék saját létük elleni aknamunkának.
Ma Magyarország és minden magyar esélye nem egy önmagába zárkózó és sikertelenségét erőszakossággal, hangzatossággal túlkompenzáló, teljesítményképtelen politikában áll, hanem az önmagával és más népekkel való konstruktív együttműködésben. A sokat (és kissé tévesen) emlegetett Dél-Tiroli olasz-osztrák „kiegyezés” alapja is egy jól átgondolt, racionális osztrák „ajánlat” volt – továbbá egy nemzetközi téren és a gazdaságban egyre erősödő Ausztria: amíg csak a szólamnacionalizmus és a hergelés ment, semmire sem jutottak. A nemzeti identitás, a nemzeti egység és a nemzetpolitika nem arra való, hogy puszta hazugságokként egy nemzetellenes politikai hatalom továbbélését szolgálja. Éppen azok árulják el a magyar nemzeti egység ideáját, akik egy meggyötört nemzeti kötődést használnak fegyverül a választópolgári akarat érvényre jutása ellen. Magyarország történelmében mindig súlyos tragédiák következtek be akkor, ha egy politikai elit saját, rövidtávú érdekeit elérendő hangozatott „nemzeti” szlogeneket. És éppen a mai magyar határok közelében élő magyarok kapták a nyakukba ezeket a súlyos következményeket leginkább.
Jó lenne, ha 2014 tavaszán emlékeznének erre a tanulságra!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek