2013.03.14. 20:15 Szerző: Cincinnatus

Így győzd le a Fideszt!

Gorillák.jpg

„Én Jónás, ki csak a Békét szerettem,
harc és pusztulás prófétája lettem.”

Babits Mihály: Jónás könyve – 1938

 

 

Hát persze, hogy módosították az alaptörvényüket: az övék - azt csinálnak vele, amit akarnak. Ez a fideszes értelmezése a tulajdonjog szentségének és sérthetetlenségének: senkinek semmi köze hozzá, mit teszünk a saját hatalmunkkal és alaptörvényünkkel. (Valahogy úgy, mint jó nemzeti keresztény-konzervatív az ő feleségével…) És hát persze, hogy Áder nem feküdt keresztbe nekik! (Itt jegyzem meg: amikor látszólag keresztbefeküdt, akkor is csak cicajáték volt az egész, a fiúk már jó előre eldöntötték, hogy majd jól beleírják a „törzsszövegbe” és kész!) Már megint ott tartunk, hogy a magyarok valami csodában bíztak (Áder alá nem írásában), ahelyett, hogy saját maguk, együtt oldanák meg a helyzetet! Ahelyett, hogy egy értelmes célt követve közösen és konzekvensen cselekednének, azt latolgatták itt (is), hogy vajon meggondolja-e magát az ellenség egyik alvezére?

Nonszensz!

Ha ti nem harcoltok Orbán ellen, akkor majd Orbán harcol még tovább elleneket, most szólok! És ez kemény harc lesz – leírom, miért. Mert a Fidesz nem azért hozott saját alaptörvényt, nem azért módosítgatja és nem azért épített rá sarkalatos törvényeket sem, hogy mindezeket és az általuk neki garantált befolyást egy esetleges választási vereség mind-mind semmivé tehesse!

Harc lesz!

 

„Keinen Zweifrontenkrieg mehr zu führen haben”1

Van ugyebár az a forgatókönyv, hogy az egyesült ellenzék megszerzi az alkotmányozó kétharmadot és akkor senki sem mondhatja majd, hogy nem változtathatnak meg ezt-azt, amit akár az alaptörvény, akár a sarkalatosok rögzítenek. Ki lehet venni a Jóistent, fel lehet számolni az Országos Bírói Hivatalt, nyugdíjba lehet küldeni a legfőbb ügyészt, a Költségvetési Tanács vétójogát el lehet törölni és szélnek lehet ereszteni/le lehet bontani bárkit/bármit, aki/ami „Fidesz-akna”…

De mi van, ha nem lesz meg a kétharmad?

Ha tartós és potens kormányzást szeretnénk (márpedig mi a csudáért lenne másként értelme a kormányváltásnak?), akkor is, kétharmad nélkül is célszerű lesz eltakarítani mindezeket. És nem csupán célszerű, de indokolt is lesz: hiszen mindezek ellentétesek a normális, demokrata szabályozással. És ennek meg is vannak a teljesen jogszerű-jogállami módszerei - ezekről korábban többször is írtunk, pl. itt: http://progressziv.blog.hu/2013/01/02/fegyverletetel_649, itt: http://progressziv.blog.hu/2012/11/10/a_batrak_valasztasa, továbbá itt: http://progressziv.blog.hu/2012/02/20/jogalap_es_alapjogok, itt: http://progressziv.blog.hu/2011/07/31/forradalom_nem_puccs, és itt: http://progressziv.blog.hu/2011/10/11/elszamoltatas_2014, így most nem ismételjük el ezeket. Az út és a jogalap tehát megvan – viszont mindazok, akik ellenérdekeltnek érzik magukat a jogállam helyreállításában és a Fidesz-világ felszámolásában, nyilvánvalóan „jogtalanságot” fognak kiáltani.

És nem csupán kiabálni fognak!

Minden stratéga rémálma a többfrontos háború – hát még ha ez a háború két, egymást követő és egymástól eltérő követelményeket támasztó szakaszt tartalmaz majd…

Igen: „majd” – mert itt most a Fidesz ellen vívott 2013-2015-ös háborúról, az abban követendő stratégiáról lesz szó. Aki e sorokat írja, akárcsak Babits Jónása, szintén „csak a békét szereti”, ám tudja és szól, hogy most háborúban kell majd visszaszereznünk az országunkat. Háborúban, mert akik elvették azt tőlünk – sokak megtévesztésével, akik megtévesztett állapotukban odaadták nekik – azok a saját személyiségükből következően csak a háborút, a konfrontatív utat és az agresszív viselkedést ismerik, és addig mennek előre, amíg csak nyílik nekik erre tér és lehetőség.

 

„Megtörtént a hídverés a politika és a szervezett alvilág között.”2

A megvívandó háború két részre oszlik majd: a választás előtti és a választási győzelem utáni szakaszokra. És bár az ellenség mindkét szakaszban erőszakos lesz, ám más-más módon. A mai ellenzéknek csak úgy szabad belevágnia már a küzdelem legelső szakaszába is, hogy kész, végiggondolt és részleteiben is kidolgozott tervvel rendelkezik minden egyes fázis minden taktikai lépésére nézvést. Ha enélkül akar győzni, akkor elveszett.

A stratégia első szakasza: a kampányban

Valószínűsíthető, hogy az ellenzéki rendezvényekre „véletlenül” rászerveznek majd azokat megzavaró „ellenakciókat”. Ezeket akár a „békemenetesek”, akár az „ultra-önkéntesek” kivitelezhetik. Hatékony eszközök kellenek arra, hogy ennek ellenére zavartalanul meg lehessen tartani az ellenzéki akciókat (főként a nyilvános tömegrendezvényekre gondolok) és azokon az ellenzékkel szimpatizálók félelem nélkül és biztonságban vehessenek részt. A rendőrség hatékony védelmére itt (sem) nem alapozhat az ellenzék: saját eszközökkel kell rendelkeznie ehhez. És itt meg kell jegyezzem azt, hogy az erőszakos és a polgári viselkedési normák által nem korlátozott magatartásmodellek terén a Fidesz (és a radikális jobboldal) komoly előnyben van a demokratikus ellenzékkel és annak szimpatizánsaival szemben. Ennek oka pedig egyrészt az, hogy a Fidesz és a radikáljobb hívei körében arányait tekintve jóval magasabb számban vannak eleve erőszakra és másokkal szembeni gátlástalanabb viselkedésre hajlamos egyének, másrészt pedig a „frusztráltságindex” is magasabb ott (hiszen épp a frusztrációik következtében támogatják a Fideszt!), mint a demokraták közegében, márpedig a frusztráció és a szorongás felszabadítja az erőszakos ösztönöket.

Akikről beszélünk, a kemény, harcos mag, legfeljebb ezres nagyságrendű tömeg és legfeljebb százas létszámú „vezérkar” áll mögötte. Így attól nem kell félnünk, hogy a Fideszre szavazó „milliókkal” szemben kellene majd stratégiát alkotnunk és (akár nyílt színen és fizikailag is) megküzdenünk. Nem: a legkeményebb küzdelemhez nem lesz szükségünk valamiféle „tömeghadseregre”.

Szükség lesz viszont határozott szervezőgárdára és olyan szervezési és kommunikációs ötletekre, amelyek eleve megnehezítik/ellehetetlenítik e rendezvények szervezett megzavarását. (Épp emiatt sem lesz célszerű több, párhuzamos ellenzéki kampányszervezet, országos kampányhálózat kiépítése és üzemeltetése – erről alább lesz még szó!)

 

„Szükségem van minden magyar ember támogatására, hogy megmutassuk ezeknek a gátlástalan és telhetetlen vállalatoknak, hogy ez itt Magyarország. Meg kell mutassuk, hogy Magyarország nem hagyja magát, itt a magyar állampolgárok érdeke érvényesül!”3

 

A stratégia második szakasza: a hatalomban

Kész terv kell arra, hogy a választási győzelem után, az új Országgyűlés és kormány megalakulását követően azonnal kiket nevez ki majd a rendőrség vezető posztjaira, éspedig kapitányságvezetői szintig lemenően. Hiszen ne feledjük: a nagy valószínűséggel erőszakos utcai rendbontásokban is járó kormánybuktatási kísérlet felszámolására – sőt, lehetőség szerinti megelőzésére – szükség lesz a rendőrségre, annak egységes és a demokratikus szemléletmód, célok és jogrend iránt elkötelezett irányítására. Kész listák kellenek azokról, akiket „otthon kell tartani” majd (az előző fejezetben említett „kemény mag”, az „utcai harcosok”), és kész anyagok kellenek arra is, hogy kik voltak a Fidesz-korszak kvázi azonnal őrizetbe vehető-veendő figurái (a fent említett „vezérkar”, annak akár politikusi, akár „üzletemberi-szervezett bűnözői” elemei) – azok, akik valószínűleg törvénytelen úton tettek szert hatalmas összegekre és akik az új helyzetben ezekből a pénzekből finanszírozhatnák a Fidesz hatalom-visszaszerző manővereit és egész infrastruktúráját. (Ne feledjük: a Fidesz maffiaszervezet módjára működik, a state capture elve és gyakorlata szerint, így vele és hatalomdestabilizáló szándékaival szemben törvényesen lehet majd fellépni!)

Mindaz rettenetes, amit leírtam – de ennél csak a további (vagy: ismételt) Fidesz-uralom lenne rettenetesebb! Ha majd békét szeretnénk, akkor most a háborúra kell alaposan felkészülnünk! Nem lesz elég megnyerni a választást: utána meg is kell tudni tartani és Fidesz-ráverte béklyóiból ki is kell tudni szabadítani és utána hatékonyan működtetni az államot…

Sajnálom!

 

„Mindnyájan nyakig benne vagyunk a pácban - kezdte vigasztaló előadását -, nagy tévedés, hogy maguknak, vagyis mindannyiunknak, akik itt vagyunk, nem lesz semmi bajunk.”4

Érdekes csapdahelyzet alakult ki mára Magyarországon: ahogy elnézzük a pártok támogatottsági (és: nemtámogatottsági) adatait és támogatóik értékpreferenciáit, kiderül, hogy leginkább éppen azok politikai hajléktalanok, akik a legtöbbel járulnak hozzá az ország eltartásához. Ők azok, akik reggeltől estig dolgoznak – abban a balga reményben, hogy fenntarthatják középosztályi létüket, mindannak ellenére, amit a kormány és holdudvara tesznek. Ők dolgoznak – és emiatt nem érnek rá napi-heti rendszerességgel aktívan politizálni. Mivel pedig nem politizálnak (csak morognak), ezért értelemszerűen a politikai érdekeik sem juthatnak érvényre a közpolitikában – ez egy egyszerű ok-okozati összefüggés.

Összefoglalva: akik eltartják az országot, nem szólnak/nem szólhatnak bele az ország dolgaiba – ez pedig képtelenség egy demokráciában! Mondhatjuk úgy is: éppen amiatt nem működött és éppen azért volt oly könnyen visszabontható itt a demokrácia, mert azok, akiknek dolguk és érdekük lenne annak működtetése, sosem foglalkoz(hat)tak ezzel. Ők dolgoztak, kapaszkodtak, néha reménykedtek, hogy majd mások jó politikát csinálnak itt… Csakhogy az nem működik, hogy demokráciát csinálunk a nép közreműködése nélkül: akkor az már nem demokrácia, hanem legfeljebb valami „arisztokratikus köztársaság”, mint a középkori Itáliában – csak itt nem a Bardik, Medicik, vagy Baglionik tusakodnak a hatalom és a konc körül, hanem a Fidesz, az MSZP és társaik.

Írtunk már a középosztály inaktivitásáról (A középosztály hallgatása - http://progressziv.blog.hu/2013/02/07/a_kozeposztaly_hallgatasa) Éppen ezért az ellenzéki kommunikáció állandó és központi eleme kell legyen az az egyébként nyilvánvaló igazság, hogy ha a középosztály passzív marad, ha nem vállal részt a kampányból, akkor győz az a Fidesz, amely a következő ciklusában majd bezárja és ezzel tönkreteszi az országot, a gazdaságot és ezzel a középosztályt – és akkor már ki-ki hiába próbál majd egyénileg felszínen maradni és az életszínvonalát megőrizni, mert össztársadalmi zuhanás jön, valószínű gazdasági káosszal. „Ha most nem támogatsz, ha most nem aktivizálódsz, akkor két év múlva pauperizálódni fogsz!” Ha győzni akar az ellenzék és ha a most bizonytalanok nem akarják, hogy újra győzzön a Fidesz, meg kell kötniük a maguk „támogatási paktumát”: egyfajta társadalmi szerződésben kell az ellenzéknek vállalnia a prudens közéletet. (Erről, ennek mikéntjéről nemrég írtunk Az Antisimicska-paktum c. posztunkban: http://progressziv.blog.hu/2013/03/07/az_antisimicska-paktum)

 

 

„Mit csinál, mit csinál, Ney? Mi ez? Hát mit művel, Ney? Mi történik ott?”5

Mesterházy és az MSZP talán már maga is elhiszi, hogy azért, mert meg tudtak egyszer tölteni egy tízezres sportcsarnokot és ott lenyomni egy politikai show-t, már meg is érdemli pártjával együtt „az ellenzék vezére”-címet. És ha belenéz a tükörbe, talán már gyakorolja is magában az „Én, Mesterházy Attila, Magyarország miniszterelnöke esküszöm…”-szöveget. (Ne feledjük, amikor a következő miniszterelnök esküdözni fog, még „Magyarország” lesz és nem Magyar Köztársaság”!)

Az ellenzéki erők elkövették mindazt a hibát, amit tábornokok egy hadjáratban elkövethetnek. Mert mit is látunk? Teljesen félreértelmezve az ellenzéken belüli versengés valódi terepét, most a meglévő MSZP-hálózat mellé éppen még 2-3-4 párhuzamosat igyekeznek kiépíteni.

A valóságos befolyást az új, 2014 utáni parlamentben majd az adja, hogy az egyes koalíciós partnereknek hány „saját” képviselőjük lesz. Magyarán: nem párhuzamos szervezetekre és párhuzamos kampányra van-lesz szükség ahhoz, hogy egy-egy szervezet minél „előbbre” pozícionálhassa magát az ellenéki koalícióban, hanem arra, hogy a 199 képviselőjelölti posztból sikerüljön minél többet a saját jelöltjeivel betölteni. Ez pedig leginkább akkor sikerülhet neki (értsd: akkor megy bele a többi koalíciós partner), ha az adott erőt, pártot támogatja leginkább a választói közvélemény. A közvéleményt pedig a meló, a teljesítmény győzni majd meg6, nem pedig a falakon belüli kamarillapolitizálás.

A helyes út: közös kampányszervezet felállítása (már csupán azért is, mert ez erősíti a választók felé az egységes – és ezért esélyes, tehát támogatásra érdemes – erő imázsát). Azután ez a közös kampányszervezet majd minden egyes választókörzetben a közös jelöltet segíti és ajánlja. Az ellenzék egyszerűen túl kevés erőforrással, túl kis kapacitással és túl gyenge szervezettséggel rendelkezik ahhoz, hogy megengedhesse magának a több, párhuzamos országos kampányszervezet felállítását, kiépítését és üzemeltetését. És különben is: a feladat (a választási rendszerből adódóan) egy szervezet szembeállítása a Fideszével, különben nincs esély. Ha pedig egyetlen szervezet fog küzdeni, akkor ugyan minek ehhez 2-3-4-5 hálózat? Ez csak koordinációs zavarokat, állandó kompetenciavitákat, pozícióharcokat, presztízsmarakodásokat fog okozni – csupa olyasmit, amik hazavágják a győzelmi esélyeket!

 

 

 

 

1 Hitler szavai Sir Neville Henderson berlini brit nagykövethez: „Deutschland würde keinen Zweifrontenkrieg mehr zu führen haben.” („Németország nem szeretne még egyszer kétfrontos háborút vezetni.”) - 1939. augusztus 25.

2 Katona Béla, egykori, a polgári szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter (MSZP), 1995 márciusában, lemondását követően nyilatkozatot így.

3 Idézet Orbán Viktor 2013. 03. 11-i országgyűlési beszédéből. (Az idézet itt található, 05.42-től 05.59-ig http://atv.hu/videotar/20130311_hirado_2013_03_11)

4 Jaroslav Hašek: Švejk

5 Napóleon szavai a lovasrohamot meggondolatlanul vezető Ney marsallhoz a Waterloo c. filmből (https://www.youtube.com/watch?v=p228T7JOiH8 - 1.42.10-től 1.42.17-ig) – 1970

6 Sokan mondhatják erre, hogy nem a teljesítmény, hanem a populista ígéretek állíthatják a választókat egy-egy párt mellé – azonban ez tévedés. Itt ui. egy-egy párt csak úgy növelheti a jelenlegihez képesti támogatottságát, ha az eddig bizonytalan szavazók közül vonz magához újakat. Akik ui. valamiféle „lelki elkötelezettség” miatt támogatnak egy bizonyos pártot, már ott vannak a támogatóik között, azok halmaza pedig, akikre a populizmus hat, nagyon nagy átfedést mutat az előbbi, „lelkileg kötődő” tömeggel.

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr385135199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kuszkusz1 2013.03.15. 06:04:01

Talán szólhatnál a fővezérnek (Bajnai Gordonnak hívják), hogy ha egy mód van rá ne meneküljön el hanyatt-homlok a saját csapatai elől. Amely csapatokat ő verbuvált össze.

Ha valakinek a saját társaságától is inába száll a bátorsága az hogyan fogja elsöpörni Orbánt?

camilló 2013.03.15. 07:09:07

Az mszp fél a munkásoktól! Fél attól, hogy a valódi érdekeit képviselje a baloldalnak. Teljesen liberális párt! Ha lesz a parlamentben munkás talán esély van arra, hogy jó irányba induljanak el a dolgok. Addig amíg az mszp kisajátítja magának azt, hogy ő a baloldal, és a valódi baloldalt nem engedi megszólalni, azok a némák, akik a nemszavazók , de változást akarók táborában vannak, maradnak otthon. Így nem lesz kétharmad, de még az 50% is kétséges!

kuszkusz1 2013.03.15. 07:24:50

@camilló:

Esdekelve kérlek, ne passzírozd föl a piedesztálra a "munkást"! (Boldogult Kádár jut az eszembe, nyugodjék.)

Attól, hogy valaki munkás attól még lehet baromi hülye is. Egy országot ne cipőfelsőrészkészítő, meg autófényező vezessen, - diplomás emberek tegyék ezt alapos szaktudás és széleskörű ismeretek birtokában.

Amelyhez lényegi gondolkodásmódnak, bátorságnak, tisztességnek és igazságérzetnek kell(ene) társulnia.

A diplomások közt is sok a hülye. De egy "munkásnak" a hülyeségre és a hozzá nem értésre sokkal nagyobb esélye van ha egy ország vezetése a tét.

abdelkader 2013.03.15. 07:34:52

@kuszkusz1: Ezzel,ill.hasonlóval már volt választási bukta,lásd:"panelprolik"gratula ismételjék csak meg,mimdkettőt.

camilló 2013.03.15. 07:51:48

@kuszkusz1: Tapasztalatból mondom, hogy nem az számít van-e diplomád, vagy sem! A mindennapi élet dolgaiban jobban eligazodik aki benne él, és nincs elszakadva a valóságtól! Had ne kelljen emlékeztetnem arra a tényre, hogy akár az MTA is mondott már eget verő baromságokat. Csak gondolj a Nagymarosi erőműre. Egy diplomás (sajnos) valahogy elfelejti, hogy nem különb ember mint bárki más. Sőt, ebben a rendszerben még rá is erősítenek erre. Kádárról szólva, annyit jegyeznék meg, hogy diploma nélkül is világszerte elismert politikus volt. Persze nem csak magyar példát lehet felhozni. Elsősorban ember legyen, tudjon logikusan gondolkodni, legyen empatikus. Hogy van-e diploma vagy sincs az mellékes. Jah! Ebben a parlamentben szerinted van normális, a valóságtól nem elrugaszkodott ember?? Nyilván az sem lehet szempont hogy valaki munkás, vagy éppen paraszt! Az értelmiség ne sajátítsa ki magának, hogy csak ők tudnak gondolkodni! Márpedig most ez történik!

kuszkusz1 2013.03.15. 08:21:57

@camilló:

Amit kifogásolsz - joggal! - az a diplomások által sűrűn gyakorolt pökhendiség, néplenézés, néphülyézés.

Ez nekem is az agyamra megy.

De: akkor sem mellékes a diploma, a tudás, a szakismeret. Az ország vezetőinek alapos és elmélyült tudásra van szükségük amelyhez a felsőfokú tanulmányok elengedhetetlenek.

Nem hinném,hogy a mostani parlamentben sok normális ember lenne - így hirtelen senki sem jut az eszembe akiről ezt elmondhatnám. Igaz, hosszú évek óta nem nézek közvetítést, az idegeim gyöngék.
A legfertelmesebbek az ország vezetői és az ő rablóbandájuk.

Kádár Jánosnak megvoltak a maga hibái és gyöngeségei és korlátai. Noha bár: ezerszer volt különb ember mint a mostani söpredék amely az ország nyakán ül kétharmaddal.
Ezeknél még a Grósz is jobb volt.

toportyánzsóti 2013.03.15. 08:23:31

@kuszkusz1: A magyar diplomások max Dunát rekeszteni jók,erkölcstelen élősködő alapbeállítottságúak.Azt képzelik nekik alanyi jogon jár az átlagon felüli jólét produkció nélkül.A buta hülyék kötelesek eltartani őket.

kuszkusz1 2013.03.15. 08:32:08

@toportyánzsóti:

Azt hiszem, költői túlzásokba estél...azért nem mindenki ilyen.

fanus 2013.03.15. 08:37:49

@toportyánzsóti:
ez vonatkozik a blogíróra is !
Háborúra szólít fel mindenkit : ökör !

savanyujóska 2013.03.15. 09:15:44

Az elmúlt húsz év nagyrészt a magyar értelmiség, ha úgy tetszik, a középosztály totális csődjéről szólt, akiknek az az egyetlen vágyuk, hogy a hatalom rájuk mosolyogjon. Gyönyörű reprezentánsuk a bankszövetség ex-elnöke, aki a lemondása előtt két héttel még arról áradozott a sajtóban, mennyire mélyen csodálja és tiszteli ő régi kedves barátja, dr. Matolcsy György munkásságát.
A cikkhez meg csak annyit, könyörgöm, mutassatok már rá arra a politikai erőre, amelyik szerintetek egy(!) év múlva képes lesz megdönteni a Fidesz rezsimet, és akiknek itt tanácsokat adtok a fényes győzelem utáni időkre!

kublerek · www.vasalobolt.hu 2013.03.15. 09:17:11

Emberek gondolkodjatok!!! Vagy ezt nem tudtok??? Hiába minden szöveg ha egyszer nem fogunk össze akkor soha nem lessz Orbán leváltva. Csak ha valaki elteszi láb alól!! De ez nálunk nem szokás. Úgyhogy marad a megegyezés az ellenzéknek. Hiába nyavalyogtok ezt nem lehet megúszni. Külömben soha nem lesz gazdasági fejlődés.

camilló 2013.03.15. 09:57:58

@kuszkusz1: A diplomával nem adnak, sem műveltséget, sem empátiát, még intelligenciát sem! A szakmaiságról a saját szakmámban tudnék emlékezetes példákat mondani, mennyire sötétek azok, akiknek meg kellene mondani mit és hogyan csináljon a melós! A szakmában az egyik példaképem, Egy nagy vállalat főépítésvezetője, akinek technikusi minősítése a legmagasabb végzettsége. Simán kenterbe vert bármilyen tervezőt! A mi cégünknél dolgozó vasasok pl. jobban tudták a szakmát, mint bármelyik okos aki kijött osztani a észt, ráadásul az élet dolgaiban is sokkal nagyobb érettséget, megfontoltságot tapasztaltam!

camilló 2013.03.15. 10:00:46

@kublerek: A baj az, hogy csak mondják az összefogást! Nem akarnak felülemelkedni azon a kicsinyességen, ami jellemzi őket! Erről is van sajnos tapasztalatom, mivel az ellenzéki megbeszélésekről, első kézből van információm! Jó pár éve felvetődött a gondolat, hogy a mai politikai elit, egységesen menjen a francba, és Clinton legyen a köztársasági elnök. Lehet nem is volt ez buta gondolat?

savanyujóska 2013.03.15. 10:34:29

Szerintem ott kéne kezdeni, hogy bevalljuk, hülyék vagyunk, nem értünk hozzá, csődöt mondtunk. Clintont talán nem kell idehozni, de néhány külföldi mintát igen. Nem példa nélkül álló dolog, a japánok és a törökök már megcsinálták, amikor rájöttek, hogy a saját, dédelgetett nemzeti kultúrájukkal és tradícióikkal nem jutnak semmire a pályán. Nyugati minta alapján alakították át a saját gazdaságukat és intézményrendszereiket. (A törökök például átvették a svájci jogrendszert.) Az átállást nyugati szakértők vezényelték le, a tehetséges fiatalokat külföldre küldték tanulni. Valami ilyesmit kéne itt is csinálni, amihez először be kellene látni, hogy saját tehetségünkkel és saját erőnkkel nem tudunk kimászni a dzsentri világból. A nagypofájú handabandázás és nacionalista melldöngetés helyett inkább némi szerénység, hogy ne mondjam, alázat kellene, amivel képesek lennénk tanulni a nálunk sikeresebb népektől.

kuszkusz1 2013.03.15. 11:47:23

Van itten egy probléma. Amit úgy tudnék megvilágítani, hogy nagyhirtelen és csakis a vicc kedvéért fölcsapok elempésnek, amely pártot kifejezetten rühellem, de most mégis.

Na. Szóval én egy képzeletbeli elempés vagyok és gyön a Gordon tavaly októberben és valami ernyőt akar fölibénk tartani ami alatt mi összegyülekszünk és hozzuk magunkkal a mi szavazóinkat. Más pártok meg a sajátjaikat és együtt erősebbek meg többek leszünk mint a Fidesz és győzünk vala.
Szép gondolat. A Gordoné.
Egy valamit felejtett el a cicabogár, egyem a szívit. Azt, hogy neki az ernyőtartónak nincsen itten és mostan semmiféle tekintélye - az minket nem hat meg, hogy jó miniszterelnök vala 2009-ben, különben is én mint elempés buta vagyok mint a tök és oligarcházok módfelett.
Tehát: teljesítmény és megszerzett politikai tekintély nélkül akar itten ernyőt tartani az édes.
Mert neki derogál saját pártot alapítani, megküzdeni, megszenvedni a saját szimpatizánsokért, vidékre menni, mindenhova menni és győzködni a kuncsaftokat. Meg akarja az egészet úszni, rárepül a millásokra és kész, az ő részéről el van intézve a szavazószerzés macerás tevékenysége.

Ernyőt akar tartani a szentem...naná hogy elhajtjuk a francba.

Ez itten a baj. Ellenzéki oldalon nincsen olyan személyiség akinek lenne igazi tekintélye, akire felnézhetne a szerencsétlen kuncsaft, aki képes lenne a hátán vinni az egész bagázst.
Lehet itten anyázni akár az ellenzéki pártokat, akár a boldogtalan szavazókat, hogy miért nem fognak össze és miért nem egyesülnek.

Nincs olyan személyiség aki lenne valaki, akinek az égisze alatt össze lehetne fogni igazi szívből jövő lelkesedéssel.
Az, hogy meg kellene/kellett volna szerezni a tekintélyt, mert anélkül nem megy - hát ez valahogy nem merül fel a kritizálókban.

A Gordonban merül fel a legkevésbé.

toportyánzsóti 2013.03.15. 14:17:03

@kuszkusz1: Alapvetően igaznak gondolom,tisztelet a kivételnek.

toportyánzsóti 2013.03.15. 14:18:10

@fanus: Remélem nem engem tartasz ökörnek?

Husz_János_Puszita 2013.03.15. 15:10:06

Szamoljunk kicsit. A versenyszferaban dolgozik kb. 1.9 millio ember. Van kb. 350 ezer mukodo vallalkozas. Az alkalmazottak szinte kivetel nelkul balosok, mert fizessenek a gazdagok. Szoval az a kozeposztaly akirol itt szo van max felmillio fo, a vallalkozok es cegvezetok, akik ertik a gazdasagi folyamatokat osszefuggeseiben, akiknej erdeke a teljesitmenyelv ervenyesulese.

Oke ennyi ember elvileg eldonthet egy valasztast, de ugye nem komoly hogy az mszp-ert aktivizaljak magukat? Szerinten epitkezzen a Gordon csak magaban egyelore , a vegen a Werber csinaljon egy nagy lelkesito show-t, ahol bejelentik a kozos indulast. Az hatasos lesz.

Husz_János_Puszita 2013.03.15. 15:14:59

@camilló:

Egy orszag vezetese kulon szakma es komoly vezetoi gyakorlatot igenyel. Komolyan tisztelen a jo melosokat, de nagy nekik a kabat. Nekem is nagy lenne.

Husz_János_Puszita 2013.03.15. 15:26:57

A Mesterhazy total elszallt magatol 10 centivel a fold felett, mint aki szed valamit. Jo az onbizalom de azert nem egy Obama. A show profi volt csak megint az a franya tartalom hianyzik a csillogas mogul.

camilló 2013.03.15. 18:11:20

@Husz_János_Puszita: Még el is fogadhatnám az érvelésed, de szerintem nincs ilyen képző. Antal múzeum igazgató volt, Boros vendéglátós, és had ne soroljam. "Fabatkát sem ér az iskola, az egyetem, ha hiányzik a gyakorlati jártasság!" Szóval nem diploma kell hozzá, hanem rátermettség. Ezt ugye meg nem adják a diploma mellé!:))

Cincinnatus 2013.03.15. 20:17:54

@camilló:

Compañero Cienfuegos, hozol példákat a magyar politikai közelmúltból (Antall, Boross – egyébként Antall történészként, Boross pedig jogászként szerzett diplomát), ám elfeledkezel a világ „jól vezetett” országairól, nem hozol példát az ottani vezetőkről.

Merthogy „van ilyen képző” azokban az országokban, ahol jellemző a jó politika: egyfelől olyan egyetemekről jönnek a fiatal politikusaspiránsok, ahol a kormányzással, államszervezéssel kapcsolatos tudásra tesznek szert (politológia, jog, közgazdaságtan, stratégiai tervezés, stb.), másfelől belekerülnek egy olyan politikai szervezetbe, ahol a gyakorlatot is megszerzik (ez évtizedes folyamat!), harmadrészt pedig ott az illető társadalom általános morálja, amely kiskoruktól szocializálta őket a decens polgári mentalitársa.

Egy modern ország vezetése nagyon bonyolult, sok és rendszerezett , kiemelkedő képességeket és széles látókört igénylő valami – nem elég hozzá a „józan paraszti/melósész”. Aki viszont kiemelkedő intellektuális és áttekintő-rendszerező képességekkel bír, az igen nagy valószínűséggel jut el a felsőoktatásba (hiszen aligha elégíti ki, ha mondjuk esztergályos, vagy asztalos lehet). Így aztán meglehetősen erő a korreláció az értelmi képességek és a végzettség között: ne mondd azt, hogy akiben ott a tehetség, az nagy valószínűség szerint ne szerezne diplomát!

A „mindentudó kisember” csak egy mítosz, mint ahogy az is, hogy az egyszerű emberek mindent jobban tudnának, ha odaengednék őket a hatalomba. (Sok civilszervezet is ekképpen gondolkodik!) És ne keverj össze két, egymással össze nem függő dolgot: a jó vezetést, vagy annak hiányát és azt, hogy egy-egy adott társadalomban-politikai rendszerben kik és miért kerülhettek hatalomra. Mert ha a magyar közelmúlt sikertelenséget hozó, viszont vagy gazember”, vagy túlságosan „elméleti hajlamú” politikusaiból extrapolálsz, akik pedig mind-mind diplomásak voltak, ezzel nem igazolhatod azt, hogy náluknál jobbak lettek volna a tanulatlan emberek a hatalomban.

…Amúgy pedig saját magad igazolod azt, hogy kellően széleskörű tudás híján bajosan lehet jól országot vezetni: ehhez elég elolvasni a kommentjeidet és az azokban feltalálható „nagy igazságokat”! isten őrizz attól, hogy ezzel a szemlélettel neked valaha is hatalmad legyen!:-)

kuszkusz1 2013.03.16. 06:11:17

@camilló:

Is. Rátermettség és diploma is. Nem vagy-vagy, még akkor sem ha nekem is kinyílik a balta zsebemben egyik-másik diplomás ostobasága és fennhéjázása láttán.

camilló 2013.03.16. 07:05:29

@Cincinnatus: Ha jól tudom Cincinnatus az eke szarva mellől került diktátori pozícióba:)(persze volt előzménye) Én nem vágyom a hatalomba, mert tisztában vagyok a korlátaimmal, de egészen biztos vagyok benne, hogy vannak nem diplomás emberek akik rendelkeznek ilyen képességekkel, és kellően széles körű tudással is! Nem azt állítottam, hogy tanulatlan emberek jobban el tudnák látni az ország vezetését, csupán azt hogy nem feltétele a diploma annak, hogy az ember megfelelő képességekkel rendelkezzen. Egy történész, vagy egy jogász diploma nem jelenti azt, hogy alkalmas is egy ország vezetésére, bár tény, hogy sok jogász lett forradalmár, mert felismerte az igazságtalanságokat és tenni akart ellenük. Nem állítottam azt sem, hogy ne szerezzen diplomát! Szerezzen! Láttam már nem egy olyan esetet is amikor munkás végezte el az egyetemet. Nem állítottam azt sem, hogy csak és kizárólag az egyszeri melósnál van az igazság! Én azt állítom, hogy a magyar diplomások többsége alkalmatlan arra, hogy egy országot vezessen. Aki tudásra vágyik az megszerezheti az iskolán kívül is! Nem mellékesen azt sem állítottam, hogy a kisembereket kell a hatalomba emelni. Csupán azt, hogy meg kellene hallgatni az Ő véleményüket is. Nálunk csak propaganda célból tesznek ilyet, aztán magukban vigyorogva elengedik a fülük mellett a hallottakat. Nekem az értelmiség felsőbbrendűségi tudatával van bajom! Szóval kedves diktátor, ne csúsztass!:)) Már nálunk is felnőtt egy ilyen korosztály aki az iskolából kikerülve rögtön politikus lett. A valóságtól teljesen elszakadva tesznek kijelentéseket. (Lásd a 47 ezer forintról, meg a megélhetésről szóló politikusokat.) Hirtelen csak Latin-Amerikai példák jutnak eszembe, olyan vezetőkről akik nem rögtön diplomáztak hanem esetleg később szerezték meg a diplomájukat! Bár Titó sem járt egyetemre. Nyilván azért véded életre-halálra a diplomásokat mert Te is az vagy! Én most is azt állítom, az értelmi képességeknek nincs köze ahhoz, hogy van-e diplomád, vagy sem! Nem zárom ki azt, hogy vannak jól képzett diplomások, akik tudnak is! Én nem a megmondó vagyok, csak a véleményem írom le, és egy pillanatig sem állítom, hogy nem tévedek. Azt gondolom (lehet rosszul) azért is vannak blogok, hogy lehessen vitatkozni, meghallgatni mások véleményét, meggyőzni másokat az igazunkról, vagy éppen mások győznek meg az Ő igazukról!

camilló 2013.03.16. 07:26:27

@Cincinnatus: Hiába öregszem:) Az értelmiségről meg annyit még, hogy tőlem lehetnének ők a mindent megmondó okosok, de ezt kellő "alázattal" tegyék! Ne úgy ahogy most! Melós meg azért kellene a parlamentbe, (nem olyan aki ücsörög, és csak azért van ott, hogy a statisztikát javítsa) mert esetleg esély lenne rá, hogy felhívja a figyelmet amikor valaki nem mond életszerűt. Volt alkalmam beszélgetni igazán művelt emberekkel, elképesztő mennyire emberiek, közvetlenek, és mennyire nem hiszik magukról, hogy felsőbbrendűek. A baj az, sajnos nem Ők ölnek a parlamentben. Ha az általam emlegetett értelmiségiek lennének a vezetők, egy szavam sem lenne! Az is igaz nem így állna az ország. Még egy apró megjegyzés. A leghülyébbnek is lehet jó ötlete! Ebből kiindulva, még nekem is!:))

naiszen · https://www.rebelmouse.com/holczermarton/ 2013.03.18. 21:42:44

@savanyujóska: Egyetértek, magam is hangoztatom, hogy egész egyszerűen szükségünk van "légiósokra", másként nem zökkenthető ki pl. a közigazgatás abból a mély mocsárból, amelyben dagonyázik. Persze ez is olyan ötlet, amit alaposan át kellene gondolni ahhoz, hogy valóban működjön. Egy darab, a magyar állam által fizetett külföldit ismertem (inkább: láttam élőben), aki egy innovációs program életre hívásában vett részt. Nem tudom a munkáját megítélni, de egyszer láttam találkozni a magyar érintettek színe-javával... Magasról tettek rá, miközben nem értették, nem akarták érteni, miért illeti kemény kritikával azt az irányt, amibe (szakmailag) elkorrumpálták az ügyet.

naiszen · https://www.rebelmouse.com/holczermarton/ 2013.03.18. 21:53:01

A cikkhez: igen, ezeket át kellene gondolnia annak, aki meg akar küzdeni a Fidesszel a választásokon. Kicsit tartok tőle, hogy azért hozta nyilvánosságra a szerző ezeket a könnyen militáns mozgósításnak félremagyarázható szöveget, mert már ijesztően óvatlannak, kényelmesnek és határozott irányt nélkülözőnek tűnik az ellenzék minden látható csoportosulása. Csatlakozva néhány előttem szólóhoz, az MSZP, az "ellenzék megkerülhetetlen szereplője", megfejelte mindezt azzal, hogy egészen gyomorforgató stílust hozott az utóbbi hetekben.

savanyujóska 2013.03.19. 08:16:41

@naiszen:
Egy Nagy Péterre, vagy egy Kemal Atatürkre lenne szükségünk. Vagy tíz évvel ezelőtt még haloványan bíztam benne, hogy talán Orbán lesz az. De nem. Nagyon nem.

explanatus 2013.03.19. 19:56:16

@savanyujóska:
Te Jóska! Nem is vagy te olyan Savanyú!
Hát barátom, nagyon fején találtad a szöget. Bizony, bizony, tanulni kellene. Okosabbaktól. Biztos vannak köztünk is, akiktől lehetne, de idegektől se szégyen. Az a szégyen, ami itt megy jó ideje.

2014.03.24. 04:55:20

@kuszkusz1: Széchenyi aranyköpése:
„Az önkény, mint a tapasztalás bizonyítja, rendszerint karöltve jár az ostobasággal!”
Megölték érte, igazsága meg Ferenc Jóskát, Sztálint, proletár diktátorokat! A jelen, jövő diktátorait is megfogja

borzimorzi 2014.03.24. 09:30:18

@kublerek: Ó, dehogynem. Elteszik őt láb alól, csak nem azok, akik az ellenfelei. Azok túl finom gyerekek ahhoz, hogy bemocskolják a kezüket vele. Hanem majd azok fogják eltenni láb alól a Kedves Vezetőt, akikről azt hiszi, hogy a barátai. Ugyanis barátai nincsenek, csak olyan személyek, akiknek érdeke jóban lenni a Kedves Vezetővel, és ennek jócskán meg is kérik az árát. Mihelyt nem tud érte akkora árat fizetni többé, ellene fognak fordulni. Aki megszokta, hogy XXX pénzért nyalja a seggét a Vezérnek, az haragos lesz, amikor XX, majd már csak X pénz jár a szolgálataiért. Ha pedig egyszer csak semmi se jár, akkor végképp felháborodik, úgy érzi kihúzták a zsebéből a járandóságát. A következő lépésben beleharap a kézbe, melyből eladdig a kenyerét kapta. (De ezt nem én találtam ki, hanem Edmund Burke.) Márpedig a holdudvar jellemzően az EU-s pénzekből lecsippentett milliárdokon hízik. Viszont az EU-nak előbb-utóbb más, fontosabb problémái is lesznek, mint ide önteni a pénzt. Hogy mást ne mondjak, olyan erővel tör előre a széljobb Franciaországban, amilyet még pár évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tartottunk. Lesz ebből még nagy koppanás. Orbánt azok fogják élve felfalni, akik most a tenyeréből esznek...

Épp csak azutánra sincsen semmi garancia. De Burke megírta már ezt is:
"Men are qualified for civil liberty in exact proportion to their disposition to put moral chains upon their own appetites; in proportion as their love to justice is above their rapacity; in proportion as their soundness and sobriety of understanding is above their vanity and presumption; in proportion as they are more disposed to listen to the counsels of the wise and good, in preference to the flattery of knaves."

Üdv:
b
süti beállítások módosítása