„Gyülekeznek az esélytelen fiatalok és a sorvadó öregek. És ami nekik kell: kenyér, munka, biztonság – és rend is! Amit pedig megtalálnak, az a gyűlölet. Ennek a köztársaságnak a gyűlölete. Ezt a gyűlöletet látom szikrázni a szemeikben. És ezt a gyűlöletet kihasználhatja majd bármelyik demagóg.”
Szabó István: Hanussen - 1988
A kapitalizmus mára szitokszóvá és gyűlölet tárgyává vált Magyarországon. Úgy történt ez meg, hogy közben nem is éltünk igazi kapitalizmusban - mert ami itt volt az utóbbi bő két évtizedben, az nem volt más, mint a kapcsolat- és klientúraalapú államszocializmus továbbélése, a szocialista jelszavak nélkül. Alig volt-van példa igazi, innováció- és teljesítményalapú vállalkozói sikerekre, a „nagy karrierek” itt rendszerint politikai kapcsolatokon alapulnak és a valódi piaci kereslet helyett az állami megrendelés adja a fedezetüket. Vagyis: a „nagy vállalkozói siker” alapja az állam által előzőleg más vállalkozóktól és az állampolgároktól beszedett, majd a „kedves oligarchánknak” továbbadott adó. Ezt lehet éppen „a honi piac és vállalkozó védelmének” nevezni, csak éppen nem az: mert azt látjuk, hogy a támogatás végcélja a pártfinanszírozás folyamatos biztosítása. Ekképpen pedig a politikus nem a Köz, hanem a mögötte álló oligarchák érdekeit képviseli.
Ez pedig végső soron nem forrásbővüléshez, hanem forráskivonáshoz vezet. Látszólag a szubvenció segít megerősödni egy-egy vállalkozást, azonban a valóságban hatása éppen ellentétes: kivonja a vállalkozást a piac kontrollja és értékítélete alól. Akkor is megél a cég, ha a terméke nem tartaná el, ha negatív eredményt produkálna piaci viszonyok közepette. A szubvenció megöli a teljesítőképességet azért, hogy életben tartsa az újra és újra támogatást igénylő céget. Ez egy abszurd láncolat, amely csak azért működik itt, hogy a „kedves vállalkozó” és a politikusa jól ellehessenek akkor is, ha a teljesítményével sem egyik, sem másik rá nem szolgált erre.
Van azonban egy másképp felépülő és működő láncolat is: a kapitalista-piacorientált és minőségalapú láncolat. Míg az egyik (a „létező magyar”) láncolat végén az adófizető áll, a másikén (a kapitalistáén) a jól eladható termék – nos, melyiket válasszuk? Az első egyenes következménye a túladóztatás, hiszen „az igényeket ki kell elégíteni”, a túladóztatást pedig másképpen keresletcsökkenésnek is nevezhetjük. Ez pedig ördögi kör – így nem jutunk sehová! A második, a jól eladható termékekre és szolgáltatásokra alapozó program viszont csak akkor lesz járható, ha lesz innováció, együttműködés és kiszámítható, realista kormányzás – ezt pedig együttesen kapitalizmusnak egy demokráciának hívják.
Igazi, valódi, értéket-értéktöbbletet termelő munka nem lehet államilag szubvencionált munka. Gazdasági sikert képtelenség alapozni egy olyan modellre, amely nem teljesítményalapú, hanem ahol az egész rendszer költségeit az újabb és egyre növekvő adóterhekkel próbálják megfizettetni.
A mostani köztársaság meggyűlölésének oka ennek a köztársaságnak a sikertelensége. Ez pedig a mindennapokban mindenek előtt gazdasági sikertelenségként jelenik meg: rossz modellben működteti az ország gazdaságát ez a köztársaság – és csak azért, hogy a köztársaság politikai elitje tarthassa a pozícióit. Elszakadt az érték a valóságtól: azt, hogy mi „fontos”, nem annak hasznossága, hanem az elit (akár pillanatnyi) érdekei határozzák meg. Az előbb már tisztáztuk, hogy érték- és értéktöbblet-teremtés csak a „kapitalista láncolattal” lehetséges – viszont ahol a dolgok valódi és „kihirdetett” értéke elszakadt egymástól, ott többé nem működhet a kapitalizmus, ergo: értéktöbblet sem termelődhet. (Arany- és olajbányászat ausgenommen…)
Ha önmagában azt is értéknek tekintjük, hogy egy vállalat „nemzeti”, akkor ezzel máris érvénytelennek hirdetjük meg a piaci értéket és a teljesítményt. Nem úgy kell munkához-kenyérhez és biztonsághoz juttatni a magyarokat, hogy államilag eltartott „nemzeti munkahelyeket” hozunk létre, hanem úgy, hogy hagyjuk létrejönni a nemzetközi szinten is versenyképes kapitalista vállalkozásokat és nem avatkozunk ezek dolgaiba, versenyébe, működésébe „egyéb”, akár politikai, vagy „nemzeti” szempontok alapján. Mert mi is a nemzeti érdek? Többek között az erős gazdaság – de erős gazdaságot még soha, sehol sem teremtett „állami támogatás” és a vállalkozások közötti szubjektív szelekció. Aki „nemzeti vállalatokról” papol, az valójában a neki kedves, az ő politikai érdekkörét eltartó vállalatok védelmére – tehát valójában a saját, teljesítményfüggetlen, kivételezett pozíciói megtartására – gondol.
Mindaz, ami fentebb áll, csupán felvezetése a mai „főtémának” – ez pedig nem más, mint az, hogy miképpen lehet esélyt teremteni ma Magyarországnak és a magyaroknak? Az „állami-nemzeti megoldás”, látjuk, nem működhet – kapitalizmust kell teremteni! Ez képes létrehozni a stabil és jól fizető munkahelyeket azok pedig a biztonságos jövőt és a rendezett viszonyokat.
Ma a 20-24 éves magyar fiatalok több mint egynegyede munkanélküli, de még az ebbe a korcsoportba tartozó diplomások ötöde is az! Igaz, hogy a 25-29 éves diplomások között ez az arány már „csak” 7%-os, ám napi tapasztalat, hogy még jó minőségű diplomával is nehezebb és tovább is tart elhelyezkedni, mint 2-3 évvel ezelőtt. Mindehhez hozzájön az alacsony (14% körüli) magyarországi GDP-arányos beruházási ráta, amely „garantálja” azt, hogy 2-3 éven belül gyakorlatilag lehetetlen olyan mérvű gazdasági fellendülés, amely érdemi növekedést hozna az újonnan létesülő munkahelyek számában. És ha ehhez még hozzáveszünk egy esetleges 2014-es Fidesz-győzelmet is, ami a poszt elején emlegetett „sajátosan magyar” gazdaságszerveződés és láncolat továbbélés hozná magával, akkor jobb, ha ássuk a sírunkat!
...Amint azonban a „magyar láncolat” alternatívájaként is létezik egy másik, a kapitalista láncolat, úgy a „sötét Fidesz-jövőnek” is van alternatívája: ha egy igazi, őszinte „kapitalistapárté” lesz a vezető szerep 2014 után. Ilyen párt azonban nincs (a napokban megjelent Együtt 2014-program alapján a Bajnai- féle csapat sem nevezhető annak). Nincs – de még lehet, ha vállalkozunk ennek megszervezésére, és ha a sok „dologtalan”, „felesleges” fiatallal be tudjuk láttatni, hogy ha kiveszik a részüket egy ilyen párt felépítéséből és lesznek annak aktivistái, akkor igenis, elérhető az „alternatív kapitalista jövő” is!
…A ma, mint láttuk „esélytelen fiatalok” (és nem mellesleg a „sorvadó öregek” is) alkalmasak az aktivista-szerepre, hiszen – sajnos – sokuknak úgysincs más, jobb dolguk és esélyük se arra, hogy egy maradó Fidesz-kormány majd esélyeket teremt nekik. Megéri tehát a „befektetés”: maguknak dolgoznak, ha segítik egy ilyen, ma még csak elméleti lehetőségként létező párt dolgát, mert ezzel éppen saját maguknak teremtenek esélyt.
1 Egy blog.hu nick után - http://blog.hu/user/199135/tab/activity
2 Bereményi Géza: Eldorádó
3 „A jövő az enyém!”: A Kabaré c. musical híres betétdalának refrénje
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek