2013.02.15. 21:34 Szerző: Đđ

„Becsületem a hűség”?

sárkányok.jpg

„S Brutus derék, becsületes férfiú,

S a többi is mind, mind becsűletes”

Shakespeare: Julius Caesar (ford.: Arany János) – 1599

 

 

Nem szép dolog egy poszt címéül az SS jelmondatát választani1… Nem szép, de szükséges, ha a magyar politikai elitről, annak szokásos és várható viselkedéséről írok.

Mindezt egy, a minap megjelent igen tanulságos és elgondolkodtató, a készülődő ellenzékről sokat felfedő interjú apropóján teszem, amely Szigetvári Viktorral, az egész Együtt 2014 legfontosabb (háttér?)-emberével készült. (Az fn24-en megjelent interjú itt olvasható: http://fn.hir24.hu/nagyinterju/2013/02/14/szigetvari-viktor-nincs-nasz/) Az egész arról szól, hogy mit kezdenek egymással az ellenzéki erők, és hogy mit kell-lehet majd kezdeni a Fidesszel és annak hátrahagyott „örökségével” egy esetleges ellenzéki győzelem után?

Az első kérdéskör most kevéssé fontos – mert ha az elkövetkezendő szűk fél évben az Együtt 2014 nem lesz az első és legtámogatottabb ellenzéki párt, akkor teljesen mindegy, hogy mit is gondol az együttműködésről annak egyik „feje”. Akkor úgyis az MSZP fog diktálni – és ha az egyéb ellenzéki csoportok részt szeretnének a „jövőből”, akkor csak idomulhatnak és gazsulálhatnak. (Ezt amúgy háborús időkben katonanyelven kollaborálásnak szokás mondani…)

Annál érdekesebb a második kérdéskör: miképpen lehet „túllenni” a Fidesz-korszakon és lehet-e a Fidesszel majd együttműködni? Hogy erre válaszolhassunk, kell egy kis kitérőt tennünk: mit tettek eddig a magyar politikusok a rendszerváltás óta és miféle választásaik vannak manapság?

Egy politikus két út között választhat: vagy a saját érdekeit képviseli, vagy az országét. És itt azonnal le kell szögezzek valamit: jelenleg nincs az országban olyan politikai csoport és nincs egyetlen olyan vezető sem, aki az egész ország érdekeit követné – csak csoportérdek-követők és részigazság-képviselők akadnak!2 Ha egy politikus a pártja-szervezete érdekeit képviseli, akkor is valójában a saját célját követi – hiszen akkor lehet ő hatalmas, befolyásos és/vagy „gazdag”, ha a pártjáé a hatalom, vagy annak egy jókora darabja.

Egy politikus választhat: vagy belekezd a józan („technokrata”) ésszel szinte reménytelenül nehéz társadalom- és mentalitás-átalakításba – vagy pedig hagyja a francba azt (ami pedig a legfontosabb, mert minden mást meghatározó lenne!) és elkormányozgat valahogy a ciklus végéig, vagy amíg bele nem bukik… És akkor jöhet a „szakértői kormány” – vagy ha a naiv jónép úgy látja jónak, egy még kártékonyabb társaság. Az előbb azt írtam, hogy „technokrata ésszel” szinte reménytelennek tűnik a politikus előtt álló igazi feladat, a magyar társadalmi stratégiák átformálása. A technokrata ugyanis specialista – és a specialista (mind a szó definíciójából, mind pedig az illető személyiségéből következően) egy szűkebb-szélesebb szakterület ismerője és ebből a speciális látószögből érzékeli az egész világot. Még azt is, ami pedig nem érthető meg igazán csupán az ő szaktudásával… „Ha kalapácsod van, mindent szögnek nézel” – ha pedig gazdasági szakember és vállalati menedzser vagy, akkor minden társadalmi, mentalitásbeli és tudati problémát a saját szakterületed ez esetben inadekvát eszközeivel próbálsz megoldani. Hasonlattal élve: a mai magyar társadalom bajait csupán (makro-)gazdasági problémaként felfogni és akként kezelni olyan, mintha egy az egész szervezetet megtámadó és létét fenyegető fertőzést csupán lázcsillapítással és a beteg kényelembe helyezésével akarnánk meggyógyítani.

Amikor Szigetvári arról beszél, hogy „meggyőződésem, hogy normális ügyekre az akkori ellenzékben is lesz nyitottság”, akkor – már bocsánat, de – vagy naiv, vagy hülye, vagy pedig nem egyenes. Megmondom, mire gondolok e három eshetőséggel.

Naiv lehet - bár ezt nem hiszem, ő ennél tapasztaltabb. Mert naivitás, hatalmas adag naivitás kell ahhoz, hogy valaki azt képzelhesse: a mai „kétharmad” 2014 után is parlamentben maradó tagjai akkor majd az ország érdekében fognak politizálni és szavazni. Nem ilyen minőségű emberanyag az! Azok a képviselők, akik ma gyakorlatilag bármilyen, a népre-országra nézvést kártékony dolgot képesek megszavazni a képviselői tiszteletdíjért és az egyéb előnyökért cserébe, ugyanígy fognak viselkedni másfél év múlva is. Magyarán: ha valaki, az akkori kormánytöbbség igényt tart a támogatásukra, akkor a kormánytöbbségnek is támogatnia kell majd őket. Mivel azonban ezek valójában marionettfigurák, a Fidesz nevű bábszínházban, így „kötve vannak” ki egzisztenciálisan, ki „sötét titkok” által). Azaz: a Fidesszel kellene megállapodnia támogatásügyben a majdani kormánynak! Ám miért állapodna meg a Fidesz vele „morzsákért”, amikor a választás és az új kormány megalakulása utáni időkre is rendelkezésére fognak állni a mai kétharmaddal kiépített-telepített hatalmi eszközök, intézmények és szereplők – és ezekkel gyakorlatilag bármikor vissza fogja tudni szerezni a hatalmat. Ugyan miért tárgyalnak a zsákmány egy részéről Orbán, amikor az egész is az övék lehet?

Hülye szintén nem hiszem, hogy lenne Szigetvári: értelmes, logikusan következtető, a dolgok összefüggéseit értő ember ő – még akkor is, ha (csak…) „technokrata és pragmatikus” (ami itt azt jelneti, hogy nemigen foglalkozik sem az államfilozófiával – mi végre is a hatalom? – sem pedig az emberi közösségekkel, mint „humánetológiai tereppel”, pedig mindkét terület mély ismeretére és a velük való intenzív foglalatosságra IS lenne itt most szükség, ha valaki igazi jó politikát akar csinálni, államférfiként…)

Marad a harmadik lehetőség, hogy nem egyenes, amikor a Fidesszel való lehetséges együttdolgozást emlegeti, mint 2014 utáni reális kormányzási eszközt. De miben is lehet nem egyenes? Valószínűleg abban, hogy tudja ő jól, hogy amit mond, az vagy illúzió, vagy ára lenne, sőt, talán azt is, hogy veszélyes a hosszabb távú kormányzás szempontjából. (Hiszen, mint írtam, a Fidesz kormánybukató pozícióban lesz!) Lehet, hogy Szigetvári most, a máris folyó kampányban valamiért nem akarja nyilvánosan kimondani a nyilvánvalót: hogy akár lesz az új kormánynak kétharmada, akár nem, az Alaptörvényt és a ráépített egész jogi miskulanciát hatályon kívül kell helyezni – különben megbénul, és hamarosan megbukik az új kormány!

Élt már Szigetvári a megbénult Gyurcsány-kabinet idején, tudhatja, mit ér egy tehetetlenné vált hatalom… Éppen ezért képtelenség, hogy ne akarná kidobni az egész, a következő kabinetet gúzsba kötő jogi tákolmány. (Megjegyzem: ravaszul fogalmaz, amikor azt mondja, hogy „Ha rajtam múlik, még a Szent Koronát se miskároljuk ki az alaptörvényből” – hiszen nyilvánvaló, hogy nem rajta, hanem a szituáción múlik a dolog: ezzel az Alaptörvénnyel egyszerűen nem lehet majd együttkormányozni!)

Egy politikus nem mindig érzi úgy, hogy megengedheti magának az őszinte beszédet, azt, hogy nyíltan fedje fel a szándékait, hogy mit fog majd tenni, ha hatalmat kap. Ez néha lehet indokolt, ám ha most ez áll Szigetvári fejében, akkor bizony téved. Most semmit sem nyer azzal, ha bátortalannak, a kiegyezésben naivul bízónak mutatkozik, hiszen arra az egymillió bizonytalan szavazóra, akiknek a „bevonzása” az egész Együtt-párt alapításának oka, éppen azzal lehet(ne) hatni, ha keményen és egyértelműen elutasítaná mind a teljesen „reménytelen” Fideszt, mind annak összes „törvényes ügyeskedését”… Nekik nem lehet olyan okfejtéssel előjönni, mely szerint:

Ha lényeges kétharmados kérdésekben nem jutunk dűlőre, keresni kell egyéb, korrekt, jogállami eszközt. Például egy új választást. Tökéletesen egyetértek Tölgyessy Péterrel: semmi értelme, hogy sorra felülalkotmányozzák egymást a kormányok. Ha győzünk, meg kell birkózni a helyzettel, a mélyszegénységgel, a munkanélküliséggel, a rasszizmussal és a többivel. Erősnek kell lenni. Ügyesnek kell lenni. Rendvédelmileg demokratikusnak és határozottnak kell lenni. Tilos elfogadni, hogy a választók többségének támogatását nem bíró erő megpróbálja destabilizálni az országot. Ha egy esetleges jobboldali vereség után a békétlenkedő Orbán Viktor marad a jobboldal vezetője, akkor sincs más út, mint meggyőzni az embereket, akiket egyre jobban fog zavarni a patália, hogy Orbán tettei ártanak az országnak. Lesz majd nagy felelősségük a mérsékelt jobboldali politikusoknak és a mérsékelt jobboldali értelmiségnek: a jobboldali demokratáknak. Nem vihetjük tovább azt a terhet, hogy az egyik oldal kitagadja a másikat a nemzetből, a másik meg az egyiket a demokraták közül.

…Mert, kedves Szigetvári úr, vajon ki is nyerné meg az idézetben említett „új választást”? Csak nem a Fidesz – hiszen ez az ország legnagyobb egységes politikai ereje! Aztán: nem arról van szó, hogy rendszeresen „felül kell alkotmányozni egymást”, hanem arról az egyszeri feladatról, hogy vissza kell állítani a demokratikus alkotmányt. Arra apellálni pedig, hogy – úgymond – (akár „a mérsékelt jobboldali politikusokkal és a mérsékelt jobboldali értelmiségiekkel: a jobboldali demokratákkal” együttesen) „meg kell győzni az embereket” arról hogy „Orbán okozza a patáliát” és hogy „árt az országnak”, szintén reménytelen. Hiszen akik ezt tudják, ők úgyis az ellenzékre szavaztak-szavaznak, csak éppen kevesen vannak a kétharmadhoz. A többiek, az elvakult „jobberek”, Orbán-fanok és Jobbik-hívők pedig (szaknyelven fogalmazva) túlságosan „determináltak” (szocializációjuk, vagy épp a bennük hosszú ideje tartó szorongás következtében) és így kognitív érvekkel nem lehet őket átállítani! És: itt nem arról van szó, hogy „az egyik oldal kitagadja a másikat a nemzetből, a másik meg az egyiket a demokraták közül”, hanem arról, hogy a már tudatos demokraták feladata és kötelessége az, hogy a „más megoldásokban” gondolkodók ne tudják tönkretenni az országot, és hogy ne használhassák fel őket tömegbázisul politikai maffiózók.

…És ha már a „politikai maffiánál” vagyunk: visszatekintve az elmúlt két évtizedre, azt látjuk, hogy a jobb- és baloldal a színfalak mögött mintha-mintha ugyanaz az erő lett volna. Hiszen már a rendszerváltás előtt is erős (és tudatos!) „személyi keveredés” volt az akkori hatalom emberei és kapcsolati hálója, valamint az ilyen-olyan ellenzéki csoportok-személyek között: családi kapcsolatok, munkakapcsolatok, néha még „több” is, szervezeti, hálózati kötődések… Mára talán már felbomlott ez az egység, amely a rendszerváltáskor a dolgok mélyén és hátterében a „jobb-” és „baloldal” között létezett: Orbán antidemokratizmusa sokakban kenyértörésre vitte a dolgot. Ma ezekben az egykor az egységes politikai elitet alkotó személyekben úgy vetődik fel a dilemma, hogy európai, vagy önmagába magába zárt Magyarország? Demokrácia és kapitalizmus, vagy tekintélyelvűség és (tulajdonképpen, „nemzeti nagytőkés” jelmezben) államszocializmus? Teljesítményelvűség vagy kontraszelekció? És most már nem úszható meg a választás – mert aki nem választ, az automatikusan és kikerülhetetlenül a magunkba zárkózást, a tekintélyelvűséget és a teljesítményromboló kontraszelekciót támogatja – hiszen az európaiság, a demokrácia, a kapitalizmus és a teljesítményelvűség mellett most aktívan kell kiállni!

Ma egy magát demokratának valló politikusnak kötelező a választás, hogy kihez köti a hűség: a saját érdekköreihez, vagy az ország érdekéhez? A becsülete múlik ezen – no meg a sikere is, hogy megkapja-e az állampolgároktól a hatalmat?

 

                                     

 

 

1 Meine Ehre heißt Treue           

2 Erre most sokan felkapják a fejüket és élénken tiltakoznak, különféle nevekkel érvelve. Felhozzák az LMP-t, Schifferrel – ám ők nemrég bizonyították, hogy a saját identitásuk a legfontosabb nekik, így kiesnek… Felhozhatják az Együtt 2014-et és annak tagszervezeteit, valamint ezek vezetőit, a „triumvirátust” is: Bajnait, Juhászt és Kónyát – velük meg az a baj, hogy elképzeléseik szerint senki más nem alkalmasabb az ellenzék és azután majd az ország vezetésére náluknál, és hiába minden intés…

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr55082737

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.16. 15:00:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kuszkusz1 2013.02.16. 06:13:22

Érdemes megnézni a Szigetváriról készült fotókat - amennyiben ezek az interjú során készültek és nem máskor és máshol. (HVG-és gyakorlat 'Hunvald' ügyben.)
Nem egy őszintén és spontán beszélő ember képei ezek, hanem egy szájbarágóé aki nagyon nyomatékosítani akar olyasmiket amikben föltehetőleg ő maga sem hisz. Csak akar bennük hinni.

Különösen a harmadik kép figyelemre méltó ebből a szempontból.

Rasszizmus, rasszizmus...nem kéne már egyszer a cigányok nagy hányadának részéről megnyilvánuló gádzsógyűlöletet is a rasszizmus címszó alatt tárgyalni?

kuszkusz1 2013.02.16. 06:28:11

Szigetvári egetverő baromságokat képes mondani.
Bajnai az egetverő baromságokat mondani képes Szigetvárit tartja a jobbkezének, aki az állampolgárokra van szakosodva.
Aki az államnak polgárait tartja valamire az nem egy Szigetvárit tart közvetítőnek önmaga és a boldogtalan lakosok között.
A Gordon fejében él és virul a Nyakó-Ujhelyi doktrína.

hvg.hu/velemeny/20080918_mszp_erdely_rmdsz_fidesz

camilló 2013.02.16. 07:14:18

Igenis van az országban olyan párt, aki mindenki üdvére cselekedne, ha hagynák. Akiket bal oldalnak nevez, az nem bal oldali. Ha megnézzük mi jellemzi a baloldaliságot, abból kiderül, hogy A média fényében sütkérező baloldali pártok még csak nem is szocdemek. A rendszer váltás utáni volt és mostani parlamentben lévő pártok között nincs baloldali gondolkodást tükröző párt, legfeljebb olyan aki ezt állítja magáról. Nem beszélve arról, hogy hiteltelenek is. Én egyszer szeretném, ha akármelyik párt a gazdasági programjában konkrétumokról beszélne és nem általánosságokról. Valahogy így: Az állam szerepvállalásával, bányákat nyitunk, ami x embernek ad munkát. Ugyancsak állami szerepvállalással, de a magán cégekkel karöltve megteremtjük az ezt kiszolgáló ipari hátteret ami megint csak x embernek teremt MEGÉLHETÉST nyújtó munkát. A kibányászott ásványi anyagokat feldolgozva nagy hozzáadott értékű PIACKÉPES árut állítunk elő.... Had nem folytassam. Senkinek még csak ötlete sincs, csak az hogy segíteni kell megteremteni a gazdasági környezetet, hogy jöjjön külföldi tőke. Ez mihez vezet??? Összeszerelő ország maradunk éhbérekkel, államadóssággal stb. Ill. van olyan politikai erő akinek lenne konkrét elképzelése, de azokat nem is engedik megszólalni. Remélem egyszer kinyílik a szeme a megtévesztett embereknek (abba nem bízom, hogy képezve magukat nem maradnak buták) és rájönnek kik képviselik az érdekeiket. Az biztos, hogy a mai politikai eltt nem. Mind messiásnak állítja be magát. Én nagyon szeretném ha úgy járnának, mint a majd kétezer évvel ezelőtt messiásnak hitt.....

camilló 2013.02.16. 09:05:25

Kérdésre kérdés:) Melyik pártot lehet a tettei és eszméi alapján is baloldalinak tekinteni? Létezik egy olyan, hogy rendszer kritikai baloldal. Nos azon belül nem sok párt van:) Van egy gazdasági programjai is amit 90 fokos fordulat néven megtalálsz akár a neten is. Ez annyiban más, hogy elkezdődött ennek a lebontása gyakorlati szintre is.

Szúrófény 2013.02.16. 09:25:23

Olvasni kéne, pl Szabó Dezsőt! . Ez a napjainkig elhúzódó véres gúnyú móka mind a két tábor sarlatánjaival: a népbánya további üzemét igyekszik biztosítani e történelmi Kalifornia aranyásói számára. Mert jobb-és baloldal ilyen és olyan szavazati jog nem két ellentétes tábor, hanem: az egyetlen történelmi élősdiség, az egyetlen zsákmány-párt kétarcú kóklerkedése, Államot továbbra is megtartsák a Nemzet nagy tömegét kitermelő gépnek. A szavazati jog a szavazás, a képviselő-választás ténye: nem jelent belső felkészülést a nemzeti munka tömegeinél: életérdekeik megszervezésére, védelmére, életakaratuk érvényesítésére a történelmi, az állami életben: nem jelent demokráciát. A nemzeti munka tömegeinek részéről a szavazati jog, a szavazás, a képviselőválasztás nem jelent egyebet: mint intézményessé gépesített felajánlkozást a kitermeltetésre a történelmi élősdiség számára:.

kuszkusz1 2013.02.16. 10:57:56

@camilló:

Nem mondom, hogy napi szinten tájékozott vagyok a pártokban. Nekem kettő rémlik, az egyik a Thürmer-féle alakzat, a másik a Vajnai-féle Munkáspárt.

Vajnai nekem emberileg szimpatikus, a nézeteivel viszont nem értek egyet. Nálunk már megfellebbezhetetlenül kapitalizmus van, amely rendszert humanizálni kéne, mert pillanatnyilag visszataszító. De nincs visszaút a szocializmushoz. Egy jó kormányt el tudok képzelni amely hol baloldali, hol jobboldali, hol meg liberális jellegű döntéseket hoz a helyzetnek megfelelően.

A 'liberálist' a szó eredeti és nem eszdéeszes értelmében használtam.

camilló 2013.02.16. 12:48:35

@kuszkusz1: Olyanról képzelegsz ami összeférhetetlen. A liberálisok azt akarják elhitetni, hogy kizsákmányolt, és kizsákmányoló egyforma lehet. Lenin szavai ezek, ha nem is szó szerint, de ez a veleje. Gondolj bele mit jelent a liberalizmus. Az élet ezt már meghaladta.Egy jobboldali mindig egyénben gondolkodik, leszarja a közösséget, bár azt hirdeti, hogy mindenki üdvére cselekszik. Viki mondta hogy a ne a szavait figyeljék. Ajánlom Neked is ezt figyelmedbe. Egy liberális Az egyénen keresztül próbál egyenlőséget teremteni, szociális és emberi értékek figyelmen kívül hagyásával. A kapitalizmus mindenképp megbukik, ez a történelmi törvényszerűség. Nincs olyan hogy ember arcú kapitalizmus! A kapitalizmus éden a kizsákmányoló tőkések, és pokol a kizsákmányolt munkások számára. Azt hiszem ezt a mai magyar (de akár külföldi valóságon keresztül) is könnyű belátni. Kevered a Vajnai, és a Thürmer féle pártok álláspontját. Ajánlom figyelmedbe mindkét párt programját. Véleményem szerint (bár nem vagyok egyik párt vagy szervezet tagja sem) REÁLIS megoldást a Vajnai féle párt kínál. Egyfajta kompromisszum a tőke, és a munkavállalók között. Ezt jelenti a 90 fokos fordulat is. Nagy baj, hogy a mai magyar értelmiség azt gondolja magáról, hogy ők a világ esze! Sajnos a tények mást mutatnak. A rendszer váltáskor hangoztatott Hibákat nem hogy kijavították volna, hanem elmélyítették. Elég ha felhívom a figyelmet arra a tényre hogy akkor az államadósság bruttó 20 milliárd dollár volt, és a termelő eszközök 99%-a volt közösségi tulajdonba,. Fényes eszű értelmiségünk el adott mindent, gombért pitykéért, azt ígérve a tudatlan átlag embernek, hogy eljön a kánaán. Most szinte semmi közösségi tulajdonba (leszámítva amit Viki a klientúrájának a kiszolgálására állami tulajdonba vett) a lakosság jelentős része megélhetési gondokkal küzd (és akkor nagyon finoman fogalmaztam) és mennyi az adósság? Szóval ragozhatnám...

kuszkusz1 2013.02.16. 14:30:39

@camilló:

Mondtam, hogy a liberális kifejezést az eredeti értelmezésében használom. Ez annyit tesz, hogy toleránsnak kell lenni másokkal szemben, meg kell vizsgálni mások szempontjából is a helyzeteket nem csak a magunkéból, méltányosnak és igazságosnak kell lenni, illetve mindenkor törekedni kell erre.
Ez a liberalizmus, amire az SZDSZ csak szégyent hozni volt képes.

A Viktor nem jobboldali politikus hanem keresztapa a Fidesz nevű maffia élén.

Nem olvasok pártprogramokat, a Vajnaiékét sem, ilyesmi engem egyáltalán nem érdekel. Nincs esélyük kormányra kerülni. Nem úgy fest, hogy a kapitalizmus megbukni készül, bár kutya legyek ha nem sírom vissza a Kádár rendszert néhanapján. Valahogy jobb volt abban élni, nem volt ilyen eszeveszett gyűlölködés és Kádár ezerszer volt tisztességesebb a Viktornál. Aczél György pedig fényévekkel volt különb a Fidesz kultúrosainál.

Ezeknél még a Grósz is jobb volt...

Husz_János_Puszita 2013.02.16. 16:37:55

Lájkoltam a posztot, de néhány dolgok másként látok.

1. Szigetvári szavai egy határozott, de kompromisszumot kereső vezető szavai, nincs vele semmi baj. Bátortalanság színlelése lehet egy jó katonai stratéga taktikája ( az ellenfél Orbán Viktor, ne feledjük ), bár szerintem egyszerűen csak a Fidesz-ből kiábrándult jobber szavazókhoz szól, hiszen politikus vagy mi. Menjünk is tovább.

2. Szorongás a kulcsszó. Jó gazdasági kormányzással jelentősen lehet csökkenteni a frusztráció szintjét, amikor már meghallja az ember a józan ész hangjait. Amíg a félelem az úr, addig vagdalkozik az ember, hogy védje magát, az egzisztenciáját, boldogan fogad el minden ellenségképet, amit készen felkínálnak neki. Csak szabaduljon a szorongató bizonytalanságtól. Amúgy szerintem amit rasszizmusnak szeret az egyik politikai oldal nevezni, az pontosan ez az egzisztenciális bizonytalanság, versengés a nyilvánvalóan egyre szűkösebb erőforrásokért. Normális dolog.

A szó, amit keresel: empátia. Nem elég az intelligencia, a felkészültség és a szaktudás. Kell hozzá beleérző képesség, a saját és mások érzéseinek, motivációinak a felismerése. Vezetői és emberi nagyság kell ide, nincs mese.

Husz_János_Puszita 2013.02.16. 16:46:42

@camilló:

Személyesen Karl Marxhoz van szerencsém?

camilló 2013.02.16. 17:30:33

@kuszkusz1: Had ne kelljen definiálnom mi a liberalizmus. Nem az amiről Te beszélsz! Leírtam miért veszélyes. Véleményem szerint legalább (ha nem jobban ) veszélyes az emberiség számára mint a fasizmus. Had ajánljak egy könyvet ami segít a tisztán látásban. Rozsnyai Ervin: Miért kell nevén nevezni?

camilló 2013.02.16. 17:43:25

@Husz_János_Puszita: Sajnos nem mérhetem magam Marxhoz! Az empátiáról talán annyit, hogy meggyőződésem szerint ez a képesség volt az ami kiemelte az embert az állatok közül. Szerintem vannak emberek (rendelkeznek az empátia képességével) és vannak emberszerűek. Nos manapság nagyon kevés embert látok. Ugyan hogy lennének képesek ezek empátiára, mikor a valóságot sem ismerik. Volt szerencsém felajánlani, ismert politikusoknak, hogy elviszem őket mint " barátomat" melósok közé. Nem mint politikust hanem mint egy havert. Akkor volna esélye, hogy valós véleményeket halljon. Mind visszautasította azzal, hogy járja a falvakat, városokat és neki ne magyarázzak mert tudja a gondokat. Szerinted??? Ezek egy tehetségtelen, önző emberszerű képződmények. Kevés a kivétel. Földszintes politikusok! Egyszer Dániában valaki azt mondta, hogy isten mentse meg Dániát attól, hogy nagyformátumú politikusra legyen szüksége. Minket (ha lenne) nem mentett meg ettől. A Magyar történelem során talán annyi volt akiket egy kezemen meg tudok számolni:(( Most nincs ilyen, legalábbis reflektor fényben nincs. Persze én szeretném, ha valahol lenne, és most is, talán egy homályos szoba mélyén, hasonló empatikus emberekkel azon beszélgetne, miként tudja ezt a nyomorba süllyedt országot elindítani egy emberi élet irányába.

kuszkusz1 2013.02.17. 06:18:03

Érdekes elképzelni, hogy miket mondott volna Szigetvári ha normális lenne és nem ostoba lózungokkal akarná kiszúrni az olvasó szemét. Itt van pl. ez a rész:

"Süllyednek. A Medián, ugyan vitatható módszerrel, de mégiscsak tizenhat százalékot mért önöknek az induláskor.

Kétségtelenül akadnak tanulságai a megalakulás óta eltelt időszaknak. Ezért most felgyorsítottuk a párttá alakulás folyamatát, áprilisra megleszünk.

Miért esett vissza az Együtt népszerűsége?

Mert ilyen a politika dinamikája: vannak várakozások, ezeket beteljesülések vagy legalábbis részleges beteljesülések követik, melyekből új várakozások nőnek ki. Bajnai ma erős és népszerű, az Együtt feladata, hogy fölzárkózzék hozzá. Idő kell, mire eltalálnak Bajnaihoz az Orbánban csalódott emberek, akik polgári politikára és jó kormányzásra várnak."

Elvileg felelhette volna ezt is: Azért süllyed az Együtt népszerűsége, mert valamit elrontottunk.

Ehelyett van szó párttá alakulásról, mintha ez önmagában véve népszerűség növelő lenne, várakozásokról amelyek csak részlegesen teljesültek - ez igaz, a Gordon csak fele olyan normális mint amilyennek én reméltem - és vannak részleges beteljesülések amelyekből szerinte újabb várakozások nőnek ki. Hát nem éppen. Ha egy várakozás beteljesülése csak részleges azt csalódásnak hívják.

Az meg, hogy külön népszerűsége van a Bajnainak és van egy másik az Együtt-nek ez színtiszta csacsiság. Idő meg miért most kéne a népeknek amikor október 23-án egycsapásra megtalálták Bajnait? Amely népek nagy hányada azóta világgá ment.

Szigetvári hülyeségeket beszél. Részint azért mert csak erre képes, másrészt meg úgy véli ezt a rizsát be lehet adni az interjú olvasóinak. Nem kéne az embereket hülyének nézni, Szigetvári cica!

kuszkusz1 2013.02.17. 08:35:12

Mondtam már, hogy mennyire örülök, hogy egyesületként nem lehetett pénzt küldeni a Bajnaiéknak?
Mert az első lelkesedés hevében küldtem volna és most verném a fejemet a falba, hogy mekkora marha voltam.

Egy vasat sem kapsz, Gordon!
süti beállítások módosítása