„Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.”
József Attila: hazám – 1937. május
Az a bili, amelyik most a tandíj-üggyel borult ki, már jó hosszú ideje telt… Maga a tandíj-ügy csupán egyik tünete egy jóval súlyosabb bajunknak. Folytatva a bilis hasonlatot: a magyar bajok bilije jóval mélyebb: ha leereszkedünk a fenekére (fújjj!!!), akkor ott valami olyasmit találunk, amit eddigi kormányaink jószerivel még csak meg sem neveztek, nemhogy megpróbáltak volna ellene tenni valamit.
Hiába van Magyarország benn az Európai Unióban, ha társadalmi és gazdasági hatékonyság terén távol áll annak átlagától – hát még az északnyugat-európai tagállamok szintjétől! Egy darab papír – a csatlakozási szerződés – nem fog attól önmagában megóvni minket, hogy (képletesen) egyszerre csak valahol Koszovóban, vagy Moldáviában találja magát az ország. Amióta beléptünk az EU-ban (de már jóval azt megelőzően is: a Kádár-kor második felétől), külföldi hitelekből fedeztük a kiadásaink egy tekintélyes részét. A magyar gazdaság sosem volt képes minket annyi erőforrással ellátni, hogy az akár csak meg is közelíthette volna az igénye(in)ket.
A következő két-három kormányzati ciklus alatt fog eldőlni, hogy a magyar nép európai, vagy balkáni útra kerül-e? Mert hiába van most benn az EU-ban az ország, ha nem lesz képes úgy fejlődni, gazdasági téren úgy megerősödni és a maga társadalmat megtartani, akkor ki fog esni Európából. ha maradunk a jelenlegi pályánkon, akkor néhány évtized múlva csak azok maradnak ezen a földrajzi egységen belül, akik már semmiképp sem tudtak elmenni innen – és ők nosztalgiával fognak visszagondolni a mai életszínvonalukra!
…Ha már a várható életszínvonalnál tartunk, az világos, ugye, hogy egy természeti erőforrásokban szegény ország csak a tudás révén élhet jól. Ám a tudásnak ára van – pontosabban a tudás megszerzésének. Erős, hatékony és korszerű tudást adó oktatási rendszert kell fenntartani hozzá – és ez az, amit egy szegény ország nehezen tud megtenni! Látszólagos ördögi kör: szegény vagy, ahhoz, hogy felemelkedj, sok pénzt kellene befektetned, de épp pénzed nincs…
Mi lehet a trükk, amellyel kitörhetünk az ördögi körből? A felsőoktatás esetében lehet például tandíjat szedni – de lehetséges az is, hogy maga az állam fektet be a felsőoktatásba. Végső soron érdemi különbség a kettő között a forrásoldalt tekintve nincs is, hiszen a diákhitel mögött is a költségvetés áll: onnan folyik át a pénz a diákhitel „intézményébe”. Így tehát ezt is az állam fizeti – csak éppen nevesíti az egyes hallgatóknak kiosztott pénzeket, nem pedig „személytelenül” önti bele a felsőoktatásba. Mondhatni: személyes felelősségi rendszerbe tereli a diákokat, hogy aki tanulásra jelentkezik, az valóban tanuljon is és szerezzen (értékes) tudást-diplomát, mert különben nem lesz képes visszafizetni a neki megelőlegezett pénzt.
…De a lényeg: az államnak pénzt kell szereznie – és az államnak kell pénzt szereznie, mivel rajta kívül egyetlen szereplője sincs a játéknak, aki tudna és akarna is invesztálni a felsőoktatásba. (…Vannak ugyan kósza, végiggondolatlan ötletek arra, hogy akár a későbbi munkaadók, akár a kereskedelmi bankon lépjenek be finanszírozókként a rendszerbe, ám ez meglehetős naivitás/álságosság, tekintve akár a magyar cégek, akár a bankrendszer jelen állapotait… Ráadásul: ha a leendő munkáltató nyúlna a zsebébe, egyfajta ösztöndíj-rendszerrel, akkor ez csupán a versenyszférában működhetne, hiszen a közszféra leendő diplomás munkaerő-igényét csak a költségvetés előzetes megterhelésével lehetne így is biztosítani!)
Az államnak1 tehát szüksége van a majdan itt dolgozó, tudásukat itt kamatoztató fiatalokra – ez az állam stratégiai célja a felsőoktatásba való befektetéssel. (A Fidesz-kormány felsőoktatási stratégiai céljaiba most nem mennék bele – aki erre kíváncsi az olvassa el korábbi posztunkat: Fidesz-hard után Fidesz-light? - http://progressziv.blog.hu/2011/10/15/fidesz_hard_utan_fidesz_light) De mi a stratégiai céljuk a továbbtanulással a fiataloknak? Egyezik-e vajon az állam és a fiatalok célja?
Jelenleg nem! A diákok ugyanis nem valamiféle közösségi-társadalmi célt követnek2, amikor a szűkített keretszámok és a tandíj ellen tüntetnek. A diákok most azért tüntetnek, hogy a jövőben is legyen reális esélyük diplomát szerezni – ám a diploma számukra immár nem egyszerűen „útlevél az élethez”. Számukra a diploma ma a szó legszorosabb értelmében véve egy útlevél: ahhoz, hogy elhagyhassák ezt a reménytelenségbe süppedő országot. Egyértelmű, hogy egy piacképes diplomával szinte bármikor meg lehet pattanni. És sajnos az is egyértelmű, hogy ha nem ezt teszik, akkor (ha marad minden a régiben itthon) egy olyan nép körében lesznek kénytelenek leélni („letengetni”?) az életüket, amely nép évszázadok óta csak sodródik, de sohasem volt képes tartósan a saját hosszú távú érdekei mentén önmagát megszervezni és ezeket az érdekeket érvényre juttatni. Sokszor leírtuk már itt, a blogon, hogy a magyarság nem tud kooperálni, sem pedig stratégiákat alkotni, emiatt pedig nem képes a saját sorsát a kezébe venni sem – aki a részletekre, a jelenség okaira kíváncsi, az olvassa el a Miért vagyunk lemaradva?, vagy a „Gazdaság! Gazdaság!” – Gazdaság? című posztjainkat (http://progressziv.blog.hu/2012/11/04/miert_vagyunk_lemaradva, illetve http://progressziv.blog.hu/2012/10/20/_gazdasag_gazdasag_gazdasag), így ezzel most nem bíbelődöm.
A lényeg: azért „bajos” a tandíj, mert ha a diákok többsége kénytelen a felsőfokú tanulmányait (diák-)hitelből finanszírozni, akkor a magyar gazdaság alacsony hatékonysága és jövedelemtermelő képessége miatt valószínűleg egész életére adósságcsapdába kerül. Hiszen (pl.) sem orvosként, sem tanárként, sem köztisztviselőként nem tud számára a költségvetés akkora fizetést adni, hogy abból különösebb gond nélkül élhessen-törleszthessen. Aki a felsőoktatás-finanszírozás problémáját meg akarja oldani – és azzal együtt a tehetséges fiatalok itthon tartását is elérni – annak mindenek előtt megalapozott reményt kell adnia a fiataloknak. Reményt arra, hogy itt valóban megváltozik a világ – éspedig egy előre megismerhető és átlátható, reális terv szerint, amire a kormány képes garanciákat adni…
A diákhitel tulajdonképpen akkor lehet működőképes alternatíva, ha a visszafizetés idejére már képes lesz a magyar gazdaság hatékonysága jelentősen növekedni, és ha megerősödik annyira a versenyszféra, hogy eltarthassa a költségvetést és a nem közvetlenül a versenyszférában dolgozókat is. A diákhitelnek akkor van értelme, ha az része egy közös társadalmi befektetésnek: a kormányzat vállalja (és garantálja!), hogy csupa olyan intézkedést fog hozni, amelyek erősítik a polgári mentalitást, a közbizalmat, a szervezőkészséget és a jövőre való tudatos, reális felkészülést, mind a magánéletben, mint a gazdaságban – a felsőoktatásba belépők pedig vállalják a felsőoktatás költségeinek (legalább részbeni) fedezését (hitelből, ha kell), annak tudatában, hogy kormányuk elsődleges célja az, amit az előbb leírtam. Így együtt, párhuzamosan képes fejlődni a felsőoktatás3 és erősödni a gazdaság – és annak jövedelemtermelő képessége. Ha az előbbiek közül bármelyik elem hiányzik, akkor az egésznek nincs semmi értelme és az egész nem fog működni – és marad a „balkáni út”, mint egyedüli lehetőség.
1 Az állam itt magát a társadalmat testesíti meg céljaiban, hiszen a társadalom önfenntartásához és fejlődéséhez van/lenne szükség a magas szintű tudást itthon kamatoztató fiatalokra.
2 És emiatt tévednek azok az elemzők és reménykedők, akik a mostani diákmozgalomba a magyar demokrata-bázisdemokrata mentalitás megerősödésének jeleit vélik belelátni. Nem: ez egy „önérdeket kollektíve követelő” fellépés – és mint ilyen, (legkésőbb) abban a pillanatban kifullad, feloszlik, ahogy a követelése kielégítésre kerül, vagy ha végleg elérhetetlennek fog tűnni.
3 Természetesen a magyar felsőoktatást sem szabad meghagyni a jelen állapotaiban; erről szól a – szándékoltan provokatív - Le az egyetemi autonómiával! című posztunk: http://progressziv.blog.hu/2012/12/12/le_az_egyetemi_autonomiaval
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek