Matula nézte, Gyula pirult, a csónak pedig kedélyesen forogni kezdett.
– Nem ringlispíl ez, hallja.
– Mindjárt, Matula bácsi.
Gyula most a másik oldalon vágta bele az evezőt, mire a csónak éppen csak hogy a fejét nem rázta meg, mint egy jókedvű csikó, ugrott egyet, és visszafelé kezdett forogni.
– Én két evezővel szoktam…
– Kettővel? Iszen eggyel sem bír…
Fekete István: Tüskevár - 1957
Azért van annak valami perverz bája, ha valaki úgy akar magának új feladatot, hogy a régivel sem bír el. Márpedig a Fidesz egyik képviselője, bizonyos Kőszegi Zoltán épp ezt tette, amikor a mai, 93.000 km2-es Magyarország mellé további területeket is „elkívánt” más országoktól, amikor a trianoni békeszerződés 8 év múlva szerinte esedékes felülvizsgálatáról értekezett. „Két evezővel” is szeretne evezni, holott – ahogy a legújabb recesszió-adatok bizonyítják – ő és társai, akiket mindközönségesen csak „Fidesz-kormányként” nevezünk, eggyel se bírnak el!
Vannak ebben az országban számosan, akik egyszerűen képtelenek túltenni magukat egy ezelőtt 92 évvel történt eseményen: azon, hogy az azelőtt a Magyar Királyság területén élő nemzetiségek mindegyikével szemben méltánytalan politikai és területi berendezkedést egy a magyar népesség egy kisebb hányadával szemben méltánytalan váltotta fel. Ez matematikai tény: Trianon előtt az ország lakosságának több mint fele élt „idegen uralom” alatt (10.840.086 fő a 20.886.487 fős összlakosságból) – utána pedig „csak” 3.325.000. Ezek tükrében az „idegen nemzet általi elnyomás” a korábbi érték mindössze 30%-ára esett vissza a Kárpát-medencében. Ha így nézzük, akkor Trianon kifejezett előrelépés volt a nemzeti önrendelkezési jog érvényesülése terén…
Tanulságos és a magyar politikai paletta összefüggéseit jól felfedő az, hogy kiknek a társaságában és kikkel egyetértésben tette a képviselő úr ezt a kijelentést Trianon közelgő lehetséges revíziójáról: a Jobbik prominenseinek körében. Ez bizonyítja, hogy a két „tábor” között csupán a nacionalizmus kinyilvánításának mértékében és stílusában van eltérés, ám a gondolatvilág azonos…
…De mi is ez a nacionalizmus – és egyáltalán: mikor lehet „indokolt” a nacionalizmus egy társadalom életében? Mikor lehet célszerű egy nemzetnek a saját nacionalizmusa mentén berendeznie a világát?
A nacionalizmus nem más, mint önmagunkkal való kivételezés mindenki mással szemben a saját territóriumunkon. A nacionalizmus abban való hit, hogy mi nemzetiségünknél fogva bírunk előjogokkal és ezeket nem kell napról napra és esetről esetre a teljesítményünkkel alátámasztanunk. Ez pedig veszélyes, mert ezzel a módszerrel elszakadunk a valóságos teljesítmény elvárásától, amikor javakat, jogokat és pozíciókat osztunk. Így a nacionalista módszer csak abban a kivételes és véletlenszerű esetben nem vezet katasztrófához, ha egy adott társadalom „séróból teljesítményorientált”.
Ebből a nézőpontból szemlélve a magyar nacionalizmust, azt mindenképpen önveszélyesnek kell mondanunk. A magyar társadalmi stratégiák (ahogy egy társadalom és annak egyes tagjai önmagukról gondolkodnak, azok a célok, amelyeket maguk elé állítanak és azok a módszerek, készségek, amelyekkel megpróbálják a célokat megvalósítani) kifejezetten olyanok, amelyek nem segítik és sokszor nem is várják el az objektív és kollektív teljesítményt. Emiatt, ha teret engedünk a „magyar típusú” nacionalizmusnak, akkor szinte garantált a baj…
Visszatérve a trianoni békeszerződés revíziójához, volt már Magyarországon olyan rendszer, amely részleges területi revíziót ért el, és amely revíziót az érintett területek magyar lakossága is társadalmi-kulturális visszalépésként élt meg: ez a Horthy-rendszer végén történt. Akkor sok, az elcsatolt területeken élő magyar számára a visszatérés feletti kezdeti eufóriát hamarosan követte a ráeszmélés, hogy az anyaországhoz való visszatéréssel visszatértek a nem polgári viszonyok is. (Ezt főképpen a korábban a polgári demokratikus Csehszlovákiában élők érezték így.) És most, az „unortodox” orbánizmussal vajon mit nyernének a „visszatérők”? 16%-os beruházási rátát a huszonvalahány százalékos helyett? Recessziót a növekedés helyett? (A szlovákiaiaknál) forintot az euró helyett? …Vagy az lenne a nagy nyereség, hogy lehetne ismét „uralkodó nemzethez” tartozni? Mit jelent ez az „uralkodás”? Hogy lehetünk a magunk módján, a „saját, csak ránk jellemző látásmóddal” (ahogy „leírni, megérteni és kifejezni a világot rajtunk kívül más nem tudja”) hülyék és ennek következtében sikertelenek és szerencsétlenek?
Ha már magunkat, ezen a 93.000 km2-es „csonka Magyarországon” nem vagyunk képesen sikeressé tenni (legalábbis a jelenlegi kormány által), akkor vajon miért akarnánk nemzettestvéreinket is tönkretenni?
Az a véleményem, hogy vonzóvá bármit csak a siker és az azt megalapozó teljesítmény tehet. Ez így van a nemzeti hovatartozással is: hosszabb távon csak akkor jó magyarnak vallani magunkat, ha a „magyar” jelzőhöz nem társul kötelezően sem a „szerencsétlen”, sem a „hülye”! Ehhez viszont, a jelek szerint, kormányváltás kell – ahhoz meg egy sokkal jobban kormányozni képes, a világot és saját magunkat is jól értő új politikai erő!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek