2012.08.15. 21:52 Szerző: Đđ

Matula bácsi igazsága

Matula bácsi.jpg

Matula nézte, Gyula pirult, a csónak pedig kedélyesen forogni kezdett.

– Nem ringlispíl ez, hallja.

– Mindjárt, Matula bácsi.

Gyula most a másik oldalon vágta bele az evezőt, mire a csónak éppen csak hogy a fejét nem rázta meg, mint egy jókedvű csikó, ugrott egyet, és visszafelé kezdett forogni.

– Én két evezővel szoktam…

– Kettővel? Iszen eggyel sem bír…

Fekete István: Tüskevár - 1957

 

Azért van annak valami perverz bája, ha valaki úgy akar magának új feladatot, hogy a régivel sem bír el. Márpedig a Fidesz egyik képviselője, bizonyos Kőszegi Zoltán épp ezt tette, amikor a mai, 93.000 km2-es Magyarország mellé további területeket is „elkívánt” más országoktól, amikor a trianoni békeszerződés 8 év múlva szerinte esedékes felülvizsgálatáról értekezett. „Két evezővel” is szeretne evezni, holott – ahogy a legújabb recesszió-adatok bizonyítják – ő és társai, akiket mindközönségesen csak „Fidesz-kormányként” nevezünk, eggyel se bírnak el!

Vannak ebben az országban számosan, akik egyszerűen képtelenek túltenni magukat egy ezelőtt 92 évvel történt eseményen: azon, hogy az azelőtt a Magyar Királyság területén élő nemzetiségek mindegyikével szemben méltánytalan politikai és területi berendezkedést egy a magyar népesség egy kisebb hányadával szemben méltánytalan váltotta fel. Ez matematikai tény: Trianon előtt az ország lakosságának több mint fele élt „idegen uralom” alatt (10.840.086 fő a 20.886.487 fős összlakosságból) – utána pedig „csak” 3.325.000. Ezek tükrében az „idegen nemzet általi elnyomás” a korábbi érték mindössze 30%-ára esett vissza a Kárpát-medencében. Ha így nézzük, akkor Trianon kifejezett előrelépés volt a nemzeti önrendelkezési jog érvényesülése terén…

Tanulságos és a magyar politikai paletta összefüggéseit jól felfedő az, hogy kiknek a társaságában és kikkel egyetértésben tette a képviselő úr ezt a kijelentést Trianon közelgő lehetséges revíziójáról: a Jobbik prominenseinek körében. Ez bizonyítja, hogy a két „tábor” között csupán a nacionalizmus kinyilvánításának mértékében és stílusában van eltérés, ám a gondolatvilág azonos…

…De mi is ez a nacionalizmus – és egyáltalán: mikor lehet „indokolt” a nacionalizmus egy társadalom életében? Mikor lehet célszerű egy nemzetnek a saját nacionalizmusa mentén berendeznie a világát?

A nacionalizmus nem más, mint önmagunkkal való kivételezés mindenki mással szemben a saját territóriumunkon. A nacionalizmus abban való hit, hogy mi nemzetiségünknél fogva bírunk előjogokkal és ezeket nem kell napról napra és esetről esetre a teljesítményünkkel alátámasztanunk. Ez pedig veszélyes, mert ezzel a módszerrel elszakadunk a valóságos teljesítmény elvárásától, amikor javakat, jogokat és pozíciókat osztunk. Így a nacionalista módszer csak abban a kivételes és véletlenszerű esetben nem vezet katasztrófához, ha egy adott társadalom „séróból teljesítményorientált”.

Ebből a nézőpontból szemlélve a magyar nacionalizmust, azt mindenképpen önveszélyesnek kell mondanunk. A magyar társadalmi stratégiák (ahogy egy társadalom és annak egyes tagjai önmagukról gondolkodnak, azok a célok, amelyeket maguk elé állítanak és azok a módszerek, készségek, amelyekkel megpróbálják a célokat megvalósítani) kifejezetten olyanok, amelyek nem segítik és sokszor nem is várják el az objektív és kollektív teljesítményt. Emiatt, ha teret engedünk a „magyar típusú” nacionalizmusnak, akkor szinte garantált a baj…

Visszatérve a trianoni békeszerződés revíziójához, volt már Magyarországon olyan rendszer, amely részleges területi revíziót ért el, és amely revíziót az érintett területek magyar lakossága is társadalmi-kulturális visszalépésként élt meg: ez a Horthy-rendszer végén történt. Akkor sok, az elcsatolt területeken élő magyar számára a visszatérés feletti kezdeti eufóriát hamarosan követte a ráeszmélés, hogy az anyaországhoz való visszatéréssel visszatértek a nem polgári viszonyok is. (Ezt főképpen a korábban a polgári demokratikus Csehszlovákiában élők érezték így.) És most, az „unortodox” orbánizmussal vajon mit nyernének a „visszatérők”? 16%-os beruházási rátát a huszonvalahány százalékos helyett? Recessziót a növekedés helyett? (A szlovákiaiaknál) forintot az euró helyett? …Vagy az lenne a nagy nyereség, hogy lehetne ismét „uralkodó nemzethez” tartozni? Mit jelent ez az „uralkodás”? Hogy lehetünk a magunk módján, a „saját, csak ránk jellemző látásmóddal” (ahogy „leírni, megérteni és kifejezni a világot rajtunk kívül más nem tudja”) hülyék és ennek következtében sikertelenek és szerencsétlenek?

Ha már magunkat, ezen a 93.000 km2-es „csonka Magyarországon” nem vagyunk képesen sikeressé tenni (legalábbis a jelenlegi kormány által), akkor vajon miért akarnánk nemzettestvéreinket is tönkretenni?

Az a véleményem, hogy vonzóvá bármit csak a siker és az azt megalapozó teljesítmény tehet. Ez így van a nemzeti hovatartozással is: hosszabb távon csak akkor jó magyarnak vallani magunkat, ha a „magyar” jelzőhöz nem társul kötelezően sem a „szerencsétlen”, sem a „hülye”! Ehhez viszont, a jelek szerint, kormányváltás kell – ahhoz meg egy sokkal jobban kormányozni képes, a világot és saját magunkat is jól értő új politikai erő!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr614714615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

protézisesh 2012.08.16. 08:24:41

azt a 93.000 m2-t javítsuk már ki km2-re. Igaz, hogy kis ország vagyunk, de nem ennyire...

Amúgy meg (a mandinerre is megírtam):
olyan határokat szeretnék az országom körül, mint amilyenek elválasztják Kaliforniát Nevadától, vagy Angliát Walestől, esetleg Belgiumot Hollandiától.

Gy.k: hogy kurvára mindegy legyen, a határ melyik oldalán élsz.

Az összes ilyen revizíós faszság, meg egyéb hype csak arra jó, hogy a pórnép figyelmét ELTERELJÉK VALAMI ORDAS NAGY DISZNÓSÁGRÓL.

Amúgy meg józanul gondolkozva baromi sokra mennénk vele, ha hozzánk csapnák a munkanélküliséggel agyonvert, fejletlen infrastrukturájú, döglött gazdaságú Erdélyt, Kárpátalját, Kelet-Szlovákiát. Inkább adjuk neki a keleti 8 megyét a románoknak, aztán éljünk boldogan a kétszer akkora egy főre eső GDP-vel, a kihalt tanyavilág meg a borsodi cigányok nélkül. Hm?

protézisesh 2012.08.16. 08:25:21

amúgy meg szóismétlés, bocs.

szikjáró 2012.08.16. 09:04:46

Adjuk oda budapestet a sok tahójával, bankjával, multijával, a többi területről takarítsuk ki ezeket, és 2M léhűtővel kevesebb van az országban máris, a többiek meg fellélegezhetnek.

kirsten 2012.08.16. 09:13:49

@szikjáró: Hát te egy igen nagy faszkalap vagy !!!

protézisesh 2012.08.16. 10:47:32

Tessék szíves lenni már elmagyarázni nekem, hogy nekem Budapesten/Szegeden/Debrecenben/Győrben/Bivalybasznádon lő magyarországi magyar állampolgárnak miért lenne az jó, ha hirtelen revizionálnák trianont?

Határon belülre kerülne egy csomó ukrán/román/szerb/horvát/szlovén/osztrák/szlovák nemzettudatú és állampolgárságú ember. Hurrá, lennének nemzetiségi problémáink, lenne a tévében megint nas ekran meg ecranul nostru?

Határon belülre kerülne egy csomó, a magyarországi átlagnál még lerobbantabb infrastruktúrájú település, szar utakkal, szar iskolákkal, szar kórházakkal, ipar nélkül. Hurrá.

Határon belülre kerülne egy csomó cianidos aranybánya, amiért minket basztatna az EU, de a pénzt ugyanúgy az ausztrálok vennék ki belőle.

Most komolyan: KELL EZ VALAKINEK? Vagy csak a büszkeség, hogy sokan vagyunk és nagy az ország?

Hamar tegye mellé mindenki, hogy akinek itt és most állása van, az egy ilyen bővülés után TÖBB adót fizetne, ami pénzekből a közgép többet építene a régi/új területeken, vagyis ránk, a mostani Mo-on élőkre még kevesebb pénz jutna. TÉNYLEG EZT AKARJÁTOK?!

billy reed 2012.08.16. 15:32:48

Kiváló!

Jó lenne, ha az ilyen árvalányhajas-álromantikus de ön-, és közveszélyes "szakértők", mint Kőszegi elhúznának valahová csendes magányukba dolgozni. Pl. vissza tesizni.
/Na, azt persze nem akarnak./

Helyette mérgezik a közéletet, és az emberek elméjét...

Önéletrajzában valami olyasmit írt, hogy vallásos családból származik.

Akkor ajánlanám figyelmébe /és a hasonló gondolkodásúak számára is/ egy bizonyos Jézus szavait: "Aki kezét az eke szarvára teszi, és hátranéz, nem alkalmas Isten országára!"

Tricera bácsi 2012.08.25. 00:00:04

Azt hiányolom mindig a trianonon búsongók eszmefuttatásaiból, hogy vajon mennyire nagyvonalú és tisztességes békét kínált volna az esetleg győztes Osztrák-Magyar Monarchia a veszteseknek? Vagy vajon mennyire lett volna visszafogott és önkorlátozó a győztes Németország Franciaország új határainak meghúzásakor? Egy győzelem után a magyar vezetők figyelembe vették volna-e a nemzetek önrendelkezési jogát és az etnikai határokat, és húztak volna-e románok, ukránok, délszlávok számára méltányos határokat?
süti beállítások módosítása