A juhásznak jól van dolga,
Egyik dombról a másikra.
Terelgeti nyáját, fújja furulyáját,
Bú nélkül éli világát.

Népdal

  

Hát, megint hazudott…

Ma Orbán, miután találkozott Barrosoval, ezt mondta: „az akadályok lényegében elhárultak”… Rá néhány órára Barroso szóvivője viszont ezt közölte, az akadályok elhárulását firtató kérdésre: „Nem tudom megerősíteni azt, hogy elhárultak az akadályok a hivatalos tárgyalások előtt. Csak annyit erősíthetek meg, hogy ez a téma is szerepelt a mai tárgyaláson, az európai uniós jogszabályoknak való megfelelés kérdései mellett. A kérdést az Európai Bizottság holnapi találkozóján részletesebben is áttekinti.

Az elmúlt fél év tapasztalataiból kiindulva nem valószínű, hogy a szóvivő hazudott volna. Ha így van, akkor viszont Orbán nem a valóságot mondta

Meg tudom érteni, ha ezt tette volna! Az elmúlt időszak vesszőfutás volt számára: egyre szorongatóbb a finanszírozás kérdése - nyilván ő is érzi, hogy a belső fogyasztásra, a „nyájának” szánt „inkább finanszírozzuk magunkat 9-ért a piacokról, mint 4-ért az IMF-től”-szöveg, a hozzá kapcsolódó évi többszáz milliárdos kiadástöbblettel már aligha tartható sokáig. Őt is nyomaszthatja. De ugyanakkor ott a másik satupofa is: ha feladja az egészet és rábólint az EU-IMF-tandem „sarkalatos elvárásaira”, akkor azzal fel kell adnia a távlatos hatalmi elképzeléseit biztosítani hivatott „saját sarkalatos rendszerét”… De ha nem bólint és végleg szakít az IMF-fel, akkor is vége: agyonnyomhatja az államcsőd…

…Orbán kínlódik, már hosszú ideje. A szíve szerint kimondaná, hogy „Mennyetek a fenébe!” - de nem meri… Az államcsőd veszélye pedig azt mondatná ki vele, hogy „Eggyezzünk meg!” – de ezt meg nem akarja

Orbán napról napra, hétről hétre, külpiacra szánt nyilatkozattól belföldi fogyasztásra szánt nyilatkozatig él, már hónapok óta. Csakhogy a hónapok, a hetek és a napok immár elfogytak: holnap így vagy úgy eldől a dolog – és a sorsa is. Órái vannak addig hátra…

…Van egy jelenet A bukás c. filmben: Hitler építészével, Speerrel az oroszok által körülzárt Berlinben Germánia, a tervezett új náci metropolisz makettje fölött ábrándozik arról, hogy „Egykettőre felépítjük ezt, amikor megnyertük a háborút…!* Tudja, hogy ennek immár semmi realitása, hiszen csak órái vannak-lehetnek hátra a játékból… De addig is: ábrándozik még egyet.

…Remélem, Orbán is elvitte magával Brüsszelbe az új Puskás-, a debreceni és a felcsúti stadionok grandiózus terveit…

 

 

*Ld. itt, 14.41-től: https://www.youtube.com/watch?v=DvUV4zaRYf8&feature=related

 

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr184471687

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bizottság: Indulhat az IMF-tárgyalás 2012.04.25. 13:03:01

Az Európai Bizottság készen áll arra, hogy megkezdődjenek a tárgyalások Magyarországgal és a Nemzetközi Valutaalappal. A testület emellett kész lezárni a kötelezettségszegési eljárást a jegybanktörvény esetében, az adatvédelmi hatóság és a bírók nyugdíjaz…

Trackback: Szimbolikus valóság 2012.04.25. 10:34:45

Szimbolikus kormányzással szimbolikus felemelkedés? Sajnos a pénzköltés már kevésbé szimbolikus, sőt, nagyon is valóságos. Kövér László ideiglenes államfőnk tegnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos diákköreként működő Ostrakon Hallgatói Sze...

Trackback: “Hátha nélkülük többre mennénk” – 10 éves Kövér László köteles beszéde (audio link) 2012.04.25. 09:31:04

Kövér László “köteles beszédének” üzenete ez volt: aki nem tud csatlakozni a Fidesz-kormány hurráoptimizmusához, az legjobban teszi, ha saját maga likvidálja magát a kormány útjából. A Fidesz először tagadta Kövér kijelentését és perrel fen...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.04.25. 09:27:09

Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott a versenyszférában, ám mind MSZMP-s, mind “demokrata” múltja alatt jó pénzt kapott azért, hogy igazgatott, elnökölt, kurátorkodott és tanácsokat adott. Hogyan irányíthatja egy ország gazdaságá...

Trackback: Mennyibe kerül nekünk a Fidesz szabadságharca? 2012.04.25. 09:21:24

Naponta 700 millió, hetente 5 milliárd, havonta 20 milliárd, éves szinten pedig 250 milliárd forintba. Fejenként naponta több, mint 70, hetente 500, havonta 2000, éves szinten 25.000 forintjába kerül minden egyes magyar adófizető polgárnak a Fidesz sza...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Idefyt · https://www.facebook.com/ElegAPolitikaiAmokfutasbol 2012.04.24. 23:37:20

Hazudnak ezek is éjjel-nappal, mint a vízfolyás....

Orbán és Gyurcsány között annyi csak a különbség, hogy Gyurcsán elismerte, hogy folyton hazudott, Orbán, meg tovább hazudozik.
El kell takarítani ezt a hazug, tolvaj, korrupt bandát a hatalomból.
Elég a politikai és gazdasági ámokfutásból.

Ha valahogy kihúzzuk a következő választásokig, muszáj leváltani ezt a mocskos bandát, és tisztességes, becsületes embereket választani képviselőnek, vezetőnek.

Csatlakozz a facebookon, ha egyetértesz.

dr. Bubó 2012.04.24. 23:42:06

mafiakormányzás...

nemzetvesztés/hazaárulás

minden hatalomban töltött fides perc évekkel veti vissza hazánk társadalmi gazdasági "fejlődését"

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.04.25. 00:18:35

@Idefyt: nana, Gyurcsány konkrétan először letagadta, hogy önmagáról vagy az MSZP-ről lett volna szó az őszödi beszédben, állítása szerint az egész politikai elitre gondolt, szóval őt se kell felmagasztalni.
Más kérdés, hogy Orbán és pártja akkor se ismerné el tetteit ha videofelvétel készülne arról, hogy a fix kétharmadért cserébe épp eladja a Tiszántúlt az oroszoknak...

Nash vs. Keynes 2012.04.25. 00:23:43

nem akarlak nagyon összezavarni, de ugye tudod, hogy mostanában fizetjük vissza a kormányváltás előtt felvett imf hitelünket? Tudod, hogy mennyi az? Csak mert ha nem lenne, akkor az adósságkockázati besorolásunk sem ilyen lenne, és nem szívathatna agyon az eu meg az imf azért mert bank és távközlési adót csináltunk mondjuk 60%-os adókulcs helyett. Ami nyilván megoldotta volna az összes problémát. Főleg az mszp-ét, hogy hogyan kapaszkodjon vissza.. Ne, inkább ne is válaszolj. Fárasztó ennyi kárörvendést látni.

bldo 2012.04.25. 00:37:35

@Nash vs. Keynes: Gondolom téged nem érint a széltoló 2.0-ból rád eső 60.000 per kopf, úgy sejtem a párközpontban jól fizetnek - más nem lehet ekkora idióta, hogy még mindig tapsikol. A rám eső részt nem akarnád átvállalni?

Nash vs. Keynes 2012.04.25. 00:42:08

@bldo: ez egy rém értelmes hozzászólás volt. Főleg egy ovishoz képest.

na mesélj, te mit javasolnál? Visszaadjuk simor fizuját, felvesszük az imf hitelt és..? elszakadt a film?

Han Duo 2012.04.25. 00:44:52

@Nash vs. Keynes: Te se zavarodj össze, de azt tudod, hogy az előző kormány által felvett hitelek jó részét ez a kormány költi el. A nyugdíjpénztáras 3000 milliárd elvételekor az egyik legfontosabb szólam az volt, hogy hitelekből van fenntartva. Gondolom az ott lévő pénzecske egy jó része direkt hitel lerakat volt ebből kifolyólag. Vagy pl. az állami részvényvásárlások is mind a kormányváltás előtt felvett IMF felvett hitelből voltak. Jó része pénznek még meg van az MNB feltőkésítése miatt, de arra szintén szemet vetettek már. Szóval nem olyan egyszerű ez. :)

2012.04.25. 00:55:20

@Nash vs. Keynes: Ugye, az megvan, hogy az IMF hitel felét nem hívták le a cucik? Hogy ha azt visszaadtuk volna, egyszerre 3-3,5 %-kal csökkent volna az államadósság? Abból lett a MOL, meg a haverok, buli, fanta.-
Ugye az sem zavar össze, hogy azóta is folyamatosan vesz fel hitelt az állam? Segítek: államkötvény kibocsájtásnak hívják. Most valami 9 % a kamata?
Ugye nem zavar össze az se, hogy egy nem unortodox, kapkodó, következetlen gazdaságpolitika esetén mintegy 10-15%-kal jobb lenne a forint? Ki tudod számolni, ez mennyi pluszt jelent a hitelek visszafizetésénél? Némi info ehhez: csak hogy ne zavarjon össze: a visszafizetés dollár alapon számítódik, de az állam bevételei jellemzően forintban jelentkeznek. Ezért érdekes az árfolyam.

bldo 2012.04.25. 01:36:51

@Nash vs. Keynes: El vagy tévedve ostoba fideszdroid, nem én kiabáltam nyolc éven keresztül teli szájjal, hogy "Készen állunk a kormányzásra!", meg "Ne a zemberekkel fizettessék meg!". Mondjuk az is igaz, hogy ennyire "jól" én is elkormányoznám az országot - vagy bárki más, akár még te is.

Nash vs. Keynes 2012.04.25. 01:45:26

értem. A jóságos eu és imf meg merő szívjóságból nem húz ki minket a szarból, amiben benne sem lennénk ha nem kekeckednének velünk. Bezzeg Egyiptom és lukasenkó a demokrácia oszlopai, ott biztos nem csökkentették a jegybankelnök fizetését és barossora kell felesküdnie sk.

Ugyanmár mi köze az unortodoxiának az eladósodott országok hiteltörlesztési kockázatához? Ezt hol tanították neked? Görögország, Írország, Spanyolország Portugália is mind unortdoxolt? A büdzsénk többletes, a 80% körüli adósságunk éves finanszírozása majd az összes szja-t elviszi. Ebből a sz@rból kellene várat építeni válság idején.

Nash vs. Keynes 2012.04.25. 01:46:31

@bldo: ezzel a stílussal és értelmes mondanivalóval tényleg sokat tudhatsz az ostoba droidságról. :)

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.04.25. 02:06:04

@Nash vs. Keynes: "A büdzsénk többletes"

LOL. Amikor az ilyeneket elnézem, mint te, rögtön sokkal elégedettebb vagyok az életemmel. Ha nem is lettem űrhajós, ahogy gyerekként szerettem volna, de legalább vallási fanatikus vagy hivatásos nyalonc sem lettem. A karrieredhez mindenesetre gratulálok.

(BTW a permanens forradalom mámorában te meg a bolsi elvtársaid tényleg komolyan gondoltátok, hogy a Nyugat elleni szabadságharcot a Nyugat pénzéből fogjuk majd fizetni, nem a sajátunkból?)

Nash vs. Keynes 2012.04.25. 02:09:24

@Zigomer Trubahin: Én csak azt nem értem, hogy hogy működik az, hogy idejön a magát humorosnak vélő magadfajta faszkalap, kiosztja a népet (bolsi, fidesznyalonc stb) a fészbukkon tanult szakkifejezésekkel, elégedetten hátradől hogy na, megmondta a tutit és suhan tovább a saját szellemi és erkölcsi magasságának biztos tudatában. Szép, de a szövegértéseden még fejlesz.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.04.25. 02:30:46

@Nash vs. Keynes: Na, megnéztem a hozzászólásaidat, kimerülnek Viktor nagyszerűségének bizonygatásában meg az elmútnyócév ótvarozásában, előadod az összes jobbos hülyeségpanelt a libás Bajnaitól kezdve az "Orbán merészen teljesen új alapokra helyezte a gazdaságpolitikát"-féle agyrémen keresztül a Mari néni-féle "Soros tönkretette az OTP árfolyamát" sztoriig. De látom, te valamiféle független és eredeti gondolkodónak érzed magad. Mondom, csak gratulálni tudok.

Nash vs. Keynes 2012.04.25. 02:39:45

@Zigomer Trubahin: haha, de odáig úgy tűnik nem jutottál el, hogy a nyomozgatás személyeskedés nem pótolja a véleményt.
Látom te valami eredeti kemény netgerillának hiszed magad.

2012.04.25. 05:49:57

@Nash vs. Keynes: Válságra hivatkozni: böszmeség. Lassan már csak Magyarországon mondogatják még mindig, hogy azért nem megy, mert válság van. Egy nagy szart van válság, a kormány teszetoszasága, és a hatalomhoz való görcsös ragaszkodása, és annak elvesztésétől való félelem van, ennek rendel mindent alá a Fidesz. Ezért hazudik minden nap, sokszor, ezért csinál olyan baromságokat, amiket. Nem nyúlnak a szent tehenekhez, mert azok majd beszavazzák őket ismét, inkább sanyargatják az aktív kereső kisebbséget. Két választás van:
- Vagy ki a hatalomból ezt a bandát
- Vagy el innen messzire, ahova a TEK keze sem ér el.

Nash vs. Keynes 2012.04.25. 05:56:05

az az aktív kereső többség valszeg kiszámolta már mennyit bukna azon, ha visszajönne a többkulcsos adózás, és neki kellene kiperkálnia azt a lóvét amit eddig a kartelező multikon szedtek be. Semmi sem fekete vagy fehér, csak azoknak akik fekete fehér blogokat írnak meg oda járnak összetartani.
jézus, nincs válság..

Nash vs. Keynes 2012.04.25. 05:57:26

mellesleg a blog beírás óta már olirén is megerősítette orbánt de cseppet se zavarjon senkit, ez is valami párpolitikai ármány..

röhögő 2012.04.25. 06:58:43

@Nash vs. Keynes: Tömören, csak egy barom narancsvarangy vagy, feleslegesen fecsérlik rád az idejüket.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.04.25. 07:09:17

@Nash vs. Keynes: Tényleg a legjobb szándékkal kérdezem, de szerinted az a jelenlegi nem is tudom hogyan nevezzem, de mondjuk "gazdaságpolitika" hasznos? Konkrétan ide tudnál nekem írni olyan pozitívumokat, melyek ezt alátámasztják? Ha kicsit kinézel az ideológiai írások, egyik vagy másik oldalt támogató sajtótermékek közül, és mondjuk csak gazdasági, pénzügyi híreket olvasol egy hétig, lehetséges hogy megváltozik a véleményed. Csak hogy értsd, a magyar csődkockázat ma reggel csökkent először olyan mértékben - a bejelentésekre - hogy a CDS árfolyamok értelmezhetőek legyenek! Az a baj, hogy ez nem játék. Miközben az elképesztő ötleteikkel minimálisat takarítanak meg - például az egykulcsos adó masszívan deficites - ezenközben csak azzal hogy ortodoxok, milliárdokat veszítünk. Lehet hogy te ezt nem érted, és ez valami jópofa keménykedésnek tűnik, de nagyon nagyon sokba kerül!!!! Nem beszélve a társadalmi hatásáról, mert a szavazókat szembefordítja az EU-val, amely szerintem az egyetlen értelmes lehetőség jelenleg. MI értelme, mi az előny abból amit most csinálnak, őszintén érdekel!!

Idefyt · https://www.facebook.com/ElegAPolitikaiAmokfutasbol 2012.04.25. 07:14:23

Szokták volt mondani, hogy ne etesd a droidot, hagyd éhen halni...

Idefyt · https://www.facebook.com/ElegAPolitikaiAmokfutasbol 2012.04.25. 07:17:24

Egyszerűen vannak olyan "emberek", akik még éhenhalás közben is magasztalni fogják a Kedves Vezetőt, és megköszönik neki, hogy pont az uralkodáa alatt érte őket az a kegy, hogy éhenhalhattak érte.

Ezekkel nincs mit tenni, nem kell etetni, hagyni kell éhen halni.

Idefyt · https://www.facebook.com/ElegAPolitikaiAmokfutasbol 2012.04.25. 07:18:32

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: Egy pecig sem magaszaltam Gyurcsányt. Gyurcsánynak és Orbánnak egy cellában a helye, lehetőleg jó hosszú ideig.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.04.25. 07:25:18

@Idefyt: Értem én, és azt hiszem igazad is van, de kellenek mindig érvek, mert különben egy egyszerű szocizással mindent el lehet intézni. Elképesztő. Bármi történik, visszafelé mutogatunk. Azt is értem, de ezért kapott kétharmadot ez a kormány, azt gondoltuk sokan, hogy tényleg élni fognak vele, nem visszaélni. Egy közgazdász egyszerűen elképzelni sem tudja, de komolyan, hogy mi lehet szándék ezen intézkedések mögött, mert értelmezhetetlenek. Nem 400 gyors és rossz törvényt kellett volna hozni ennyi idő alatt, hanem 100-at, ami jó, alapos, átgondolt, hatástanulmányokkal alátámasztani, vitára bocsátani st. Pont ugyanitt tartanánk, csak nem húztuk volna magunkra a világot, és mostantól érezhetnénk lassan a jó törvények hatását. Ez az egész kapkodás, összevissza mókányolás, egyszerűen életveszélyes. A piac nem viccel, sokáig nem lehet megcsinálni, játszani. Ha folytatódik ez a fokozott bizalomvesztéssel járó folyamat, nem lesz itt játék a színekkel. Tényleg kíváncsi vagyok mi a cél, mert hátha egy bennfentes Fidesz szavazó többet tud nálunk, és megosztja, hogy folyik a háttérben...

rohadjmegARCgeci 2012.04.25. 07:31:21

@Nash vs. Keynes: Én kiszámoltam hogy az egymillió forint felett keresők jó sokat buknának ha visszajönne a kétkulcsos adó.És annyira sajnálnám őket,hogy sírnék.

Idefyt · https://www.facebook.com/ElegAPolitikaiAmokfutasbol 2012.04.25. 07:36:14

@Legelő Őse: Nem akarlak elkeseríteni, de ha akárcsak egy pillanatig is azt hitted, hogy majd pont Orbán nem fog visszélni a teljhatalommal, akinek a hatalommániája túltesz a teljes Kim dinasztia hatalommániáján, akkor nagyon naív vagy.

Sajnos rajtad kívül is sikerült több millió embert megtéveszteni, becsapni.
Egy dolgot nem lehet elvitatni Orbántól, nagyon meggyőzően tud hazudozni, szuggesztív személyiség.

És persze nagy mértékben bűnös ebben a helyzetben Gyurcsány is, aki az Öszödi beszéddel Orbán kezébe adta a 2/3-ot.

Az elmúlt 22 év politikusai sokszorosan bizonyították, hogy csak arra alkalmasak, hogy szétrabolják az országok, nyomorba taszítsák emberek milliót, és a haveri körüket tegyék a fontosabb pozíciókba.

Amíg ezek nem takarodnak el a hatalomból, addig csak rosszabb lesz a helyzet.

Márpedig eltüntetni őket csak a választópolgárok tudják, reméljük a következő választáson végre felébrednek az emberek, és nem azokat a tetveket választják meg, akik a legnagyobbat hazudják nekik.

rohadjmegARCgeci 2012.04.25. 07:50:48

@Idefyt: Szerintem nem lesz következő választás.Ennek oka pedig az államcsőd lesz.Nekem minden létező vállalkozó ismerősöm számláját inkasszózzák már,mert nem képesek kitermelni a sok tetves adót és járulékot.

Sohse volt ilyen jau 2012.04.25. 07:54:25

@Nash vs. Keynes: Semmi számolgatásra nincs szükség, csak meg kell nézni mennyi volt a tavalyelött decemberi és a tavaly januári borítékban. Nekem speciel 140 rongy volt a különbség, amiért nagyon hálás vagyok a Nagyvezírnek. Egyébként valami ok folytán én mindig a kedvence voltam, én voltam az, akinek első uralkodása alatt 70%-os fizetésemelést adott, nekem adta vissza a családi pótlékot, amit a gaz szocik a "magas" jövedelműktől elvettek, (soha nem értettem meg, hogy akinek félmilka a havi jövedelme, mi szüksége van arra a havi pár ezer forintra)és ő harcolta ki, hogy ne fizessek ingatlanadót, mert abból meg nemzethalál lesz.
Ennek ellenére a szerelem nem kölcsönös. Mert a Vezír amit az egyik kezével ad, azt a másikkal elveszi. Például ezzel a 300 ft-os euroárfolyammal, ami miatt már nem tudok évente háromszor síelni menni, vagy elmaradnak a hétvégi repülős városlátogatások, horribile dictu az egzotikus nyaralás! Nehéz ezt megélni tudod.

És hogy mások hogy élik meg, mondjuk akiknek egyáltalán nem nőtt a jövedelme az egykulcsos miatt abba bele se merek gondolni...

Idefyt · https://www.facebook.com/ElegAPolitikaiAmokfutasbol 2012.04.25. 07:54:31

@Dr. Furia: Egy államcsődtől azért meglesz választás. Legfeljebb nem 2014-ben, hanem előbb.

pánpéter 2012.04.25. 07:57:11

ez egy jó kis politikai megrendelésre született blogbejegyzés. mossuk össze gyurcsányt orbánnal, féligazságok, erős csúsztatások alkalmazásával támasszuk alá saját igazunkat.
nem kéne nekünk imf hitel, ha nem lenne 80% az államadóság. ez az alapja mindennek, pontosan tudja ezt bal és jobb egyaránt. aki mást mond, az simán hazudik. nyilván a balos majmoknak jobban tetszene, ha 60% lenne az SZJA. de nekünk, akik dolgoznak, és nem segélyből élünk, azért még mindig jobban tetszik az, ami most van.

redriot77 2012.04.25. 08:03:41

@Legelő Őse: " Egy közgazdász egyszerűen elképzelni sem tudja, de komolyan, hogy mi lehet szándék ezen intézkedések mögött, mert értelmezhetetlenek."

Tudod miért nem tudja elképzelni? Mert nem is létezik ilyesmi. Nincs szándék, nincs stratégia, nemhogy hosszútávú de még középtávú sem. Csak észnélküli kapkodás van, semmi nincs a háttérben.
A választások után kíváncsian vártam hogy mihez kezdenek a kétharmaddal. Mi a tuti recept, mi az új, radikálisan más irányvonal, mit takar a folyamatosan ismételt "a Fidesz készen áll a kormányzásra".
Ez pedig a következő volt: bevezessük az egykúlcsos adózást, ez felpörgeti a gazdaságot, megnő a belső fogyasztás, ez pedig akkora plusz bevételt generál hogy még többletünk is lesz, nemhogy hiány az szja-ból kieső összeg miatt. A saját hajunknál fogva kihúzzuk magunkat a szarból. Kb. ennyi!
Ez persze nem jött be, de tényleg. Erre gyorsan rá is eszméltek (de nyilvánosan persze nem ismerték be). Azóta a "gazdaságpolitika" egy dilettáns ötletbörze, új adónem-kitaláló brainstorming, a kapcsolók találomra való nyomkodása az atomreaktor vezérlőpultján.

Kb. tavaly év elejéig ezt nem tudtam elhinni. Úgy gondoltam hogy idővel lehiggadnak és jobban átlátják a helyzetet, az intézkedéseik átgondoltabbak lesznek, talán kirajzolódik belőle valami egyértelmű stratégia, megtudjuk mi valójában a Terv. Kellett néhány hónap hogy feladjam és rájöjjek: nincs itt semmi féle terv - basszus, ezek tényleg ennyire hülyék, a király meztelen. Kár hogy még bolyong köztünk úgy pár százezer - millió vak aki még nem látja.

rohadjmegARCgeci 2012.04.25. 08:04:16

@Sohse volt ilyen jau: Hamarosan a fidesz is megnézheti a borítékjait,mert nekem minden vállalkozó ismerősöm csődben van jelenleg,velem együtt.Használt ruha vagy étkezde,fodrász vagy kutyaeledeles,lángosos vagy kiskocsma,élelmiszerbolt.Mindegyik.Csak a kínai nem.Talán bevezethetnék a kínai adót már.

rohadjmegARCgeci 2012.04.25. 08:05:09

@Idefyt: De nem csak államcsőd lesz,hanem túltermelési válság is.Nincs aki megvegye a megtermelt cuccot.

rohadjmegARCgeci 2012.04.25. 08:07:09

A belső fogyasztás jelenleg a nulla felé hajlik.Kurva kevés lesz a pár tízezer gazdag ember ahhoz,hogy a belső fogyasztás ne dögöljön meg és ahhoz is kevés lesz,hogy az adóikból fizetni tudjanak mindent.Csak mert minket a vállalkozókat az üzletek tulajdonosait szarrá szívatták az egykulcsos adóval.

rohadjmegARCgeci 2012.04.25. 08:10:03

Tulajdonképp kinyírták a kiskereskedelmet a szó legszorosabb értelmében.Köszönjük fidesz.Amikor már egy 500 ft-os használt rongyot sem tud megvenni egy pedagógus és bezár a lángosos meg a kiskocsma is,akkor már talán el kéne gondolkodni.
A kiskereskedelem kinyírásával párhuzamosan kinyírták a termelő ágazatokat is,legfőképp azokat akik a belső piacra termeltek.Őstermelők.Rájuk fog rohadni a cucc,mert nincs aki megvegye és nincs amiből megvegye.Hát ennyi.

rohadjmegARCgeci 2012.04.25. 08:13:35

@redriot77: De hogy mikor a jó kurva anyjukba jönnek már rá arra,hogy a kisvállakozásokat és a családi vállalkozásokat kellene erősíteni,hát baszki lehet nem élem már meg ezt soha.Továbbá arra is rájöhetnének már,hogy egy 20 -30 ezres járulékbefizetés is több lenne mint a semmi!A faszért nem lehet kitalálni a kicsiknek egy ésszerűbb járulékfizetést?Idióta barmok!

Idefyt · https://www.facebook.com/ElegAPolitikaiAmokfutasbol 2012.04.25. 08:15:41

@Dr. Furia: Látod hogy még mindig vannak olyanok (lásd: Pán Péter), akik rajonganak a mostani rendszerért.

No majd amikor ők éhenhalnak, akkor jön egy szebb világ.

hamucipő 2012.04.25. 08:18:24

Olvasom a hozzászólásokat, és úgy tűnik, hogy az, amiről a post szól, már senkit nem érdekel. Orbán megint belehazudott a képünkbe egy hatalmasat, és szemünk se rebben. (Sőt, örülünk, mert a piac is benyalta a dumát és erősödött miatta a forint.) Az atv volt az egyetlen, aki a Barroso szóvivőjét megkérdezte és a cáfolatot lehozta, amúgy a dolog még a sajtó ingerküszövét sem érte el. Ez egyszerűen szánalmas.

coni 2012.04.25. 08:20:51

@Nash vs. Keynes:
Érdemes lenne kicsit tájékozódni és nem csak viszhangozni. Valószínűleg az emberek nagy része csak akkor fog észhez térni a kábulatból ha már csődbe jutott az ország és évtizedekre lemarad a többi közép európai országtól. Ez elkerülhetetlen, hogy végre egy kicsit gondolkodó nép legyünk újra a túléléshez és ne csak a vezír hülyeségeit szajkózzuk. Abból nem tud egy ország évtizedekig megélni, hogy szidjuk a kommunistákat, előbb utóbb tenni is kéne valamit.

rohadjmegARCgeci 2012.04.25. 08:28:25

@Idefyt: Baszki,nekem nincs konkurenciám se közel se távol.Egy geci nagy téren van használt ruha üzletem,1 osztályú árut adok kilóra,cipőket táskákat és mindent kilóra mérek fillérekért.És a pedagógus vevőm,nem tudja megvenni az 500 ft-os cuccot,és elrakatja.Továbbá én is csődben vagyok.Szerinted ne legyek dühös?Mindez a 16%-s adó óta van,úgy levette a fogyasztást a baromságuk!Hát akkor fizessen ezeknek járulékot meg adót az,aki jól járt a 16%os adóval,csak mert én nem tudom kitermelni.És a szomszédom sem,meg a közelben lévő élelmiszerboltos sem,akinél a forgalom visszaesés 50%-volt túlzások nélkül, a barátnőm sem,akinek kifőzdéje van a kerület másik részén .Kíváncsi leszek hogy nyár végére mennyi üzlet lesz bezárva város szerte.

rohadjmegARCgeci 2012.04.25. 08:29:18

@coni: Szerintem a kormány is.Akkor fognak elkezdeni majd kapkodni amikor már késő lesz.

coni 2012.04.25. 08:31:07

@hamucipő: Teljesen jogos. De az ATV nézőin kívűl mindenki úgy tudja, hogy igazat mond (2 éve).Miközben Barrosoval tárgyal Brüsszelben közben itthon a Magyar Nemzet hülyíti az embereket, hogy Barroso 100 milliót keres évente és még csak IMF hitelt sem ad nekünk. Hazug ember rengeteg van, de ilyen ország amelyik csak hazugságban képes élni, nincs még egy.

rohadjmegARCgeci 2012.04.25. 08:32:59

@coni: Felőlem hazudhat reggeltől estig,csak közben szórjon már le egy helikopterről úgy pár milliárdot,hogy a belső fogyasztás ne szűnjön meg teljesen létezni!

Idefyt · https://www.facebook.com/ElegAPolitikaiAmokfutasbol 2012.04.25. 08:35:01

@Dr. Furia: Én is megdöbbenve néztem, hogy pesten a belvárosban a Váci utcában és környékén, vagy az Andrássy úton bezárt és kiadó üzletek állnak hegyekben.
Rengeteg vállalkozás megy csődben, nem beszélve az építőiparról, ahol még tragikusabb a helyzet.
Persze Simicska cége a Közgép él és virul a sokmilliárd forintból, amit a mi adóforintjainkból lopnak ki a sameszoknak...

rohadjmegARCgeci 2012.04.25. 08:37:56

@Idefyt: Majd nyár vén nézd meg, hány üzlet lesz zárva városszerte.Semmit nem lehet eladni mellesleg,az élelmiszeren kívül.Azt is csak a legszükségesebbeket veszik meg az emberek,meg mi is.
Kérdem én,hogy a sok őstermelő hova és kinek fogja eladni a cuccát,és azok,akik nem külföldre termelnek,hogy és kinek fognak eladni?
Olyan túltermelési válság lesz,hogy csak na!

pioker1933 2012.04.25. 08:43:57

@pánpéter: Én például nem segélyből élek. Sőt meredekebbet mondok: A versenyszférában vagyok, és bérből élek. De valamilyen oknál fogva még annyira sem tetszik, ami most van, mint az "emútnyócév". Pedig már azt is utáltam.

Valószínűleg az olyan emberek vannak többen, mint én.
Szerintünk a balos majmot csak a színe különbözteti meg a jobbos majomtól. Legalább is Magyarországon.

barli 2012.04.25. 08:44:43

@hamucipő: mondjuk a szóvivö azt mondta, hogy nem tudja megerösíteni. Ez még nem automatikusan cáfolat, bár lehet az is. Várjuk ki a mai napot és a következö pár hetet.

bertrollnok 2012.04.25. 08:47:21

@Dr. Furia: Ebben ne legyél biztos. Az "előny" sokszorosával kell kistafírungozni a beosztottak/dolgozók bérét, hogy (továbbra is) emberhez méltó fizetéshez jussanak.

Csak az r=1 "tehetősek" örültek ennek az "adócsökkentésnek". Igaz, közülük idén már hallatszott a sipítozás, hogy most miből telik nekik az elvárt béremelésre.

Ahol meg ez elmaradt, ott mi történik? Az r=1-es dolgozó a munkáltatójára mutogat - "te mocskos szemét zsidó!" Fel sem fogja, hogy azért jut neki kevesebb, mert az állambácsi még többet szed el tőle.

bananarepublica 2012.04.25. 08:50:09

A 30 perces informalis talakozo utan
Orban ur Szijjarto ur arca kesz eset tanulmany volt - nagyon nagyon nincs
ott rendben valami a komunikacioval ellentetben.

rohadjmegARCgeci 2012.04.25. 08:50:24

@bertrollnok: Azt mondd meg nekem,hogy ugyan miből fogja kifizetni a megemelt fizetését a pártembereinek a fidesz,ha nem lesznek befizetők,mert 10-9 csődbe ment?
Aztán mi lesz?Miből fognak lopizni meg habzsi-dőrzsizni?

Emiksz 2012.04.25. 08:51:13

Elhárultak az akadályok. Mert Orbán úgy döntött, hogy elhárítja őket. Barroso ezt még nem tudja. Nem kell ehhez kormányülés, sem Parlament. Orbán megnyomja az "igen" gombot, a többi 262 gomb meg sorosan van kapcsolva hozzá, mint a karácsonyi fényfüzér.

rohadjmegARCgeci 2012.04.25. 08:53:26

@bertrollnok: Az üres üzlet ugye nem termel járulékokat sem pedig adókat.Szóval?
Vagy elég lesz az a pár multi hogy eltartsa az országot és őket?

béla a görög (törölt) 2012.04.25. 08:53:40

Orbán mindig küzd bármit is csinál a magyarországi kommunikáció szerint.
Ha a boltban venne 10 deka parizert akkor is küzdene. Nevetséges.

Hazudik - persze, hogy hazudik.
Mivel a pénze nincs, politikai hitele sincs csak hazudni tud.

És még egy! Orbán még nem fizetett!
Ennek az álmodozásnak (szerintem őrjöngésnek) ára van...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.04.25. 08:55:22

@Idefyt: Sok a 162 milliárd ?

Csak a Szajol-Püspökladány projekt egymaga ennyi.
jakabandor.blog.hu/2011/06/01/magyar_vasut_felujitas_az_europai_unioban

Az ország összes segélyese kap összesen ennyit, mint Simicska haver egymaga.

Idefyt · https://www.facebook.com/ElegAPolitikaiAmokfutasbol 2012.04.25. 09:03:06

@Dr. simonmondja.: Szegény Simicska biztos jobban rászorul, mint az a több millió, aki az éhhalál küszöbén van...

Ezeknek járnak tényleges életfogytiglan a Csilagban...

ügyfélszolgálatos 2012.04.25. 09:05:10

@Zigomer Trubahin: Á szerintem reggel a pártközpontban a komiszár kiosztotta az "éccaka" stencilezett borsúrát, hogy mit kell kommentelni. Látszik, hogy abból halad pontról pontra. Valamelyik kretén még a "Szorgos népünk győzni fog!" szlogent is adoptálta.
Ezekkel vitatkozni olyan mint sajtreszelővel rejszolni: Enyhén érdekes, de inkább fájdalmas.

bruhahahahihihi 2012.04.25. 09:09:19

A KETTŐS MÉRCE bloggoló nem tűri ha a kis seggdugaszt szidják, ezért ide írom a komentet az " ORSZÁG MEGOSZTÁSÁVAL kapcsolatban a HATALOMÉRT:

AZ ORBÁN OSZTOTTA , (USZITOTTA, KETTÉ AZ ORSZÁGOT A HATALOMÉRT ) AZ ÉVEK ALATT.
2006 ban kijárt a Kossuth térre a Fidesz Banditák minden nap egy Fideszes barom a jobbikos csőcseléket uszítani...( 72 óra vekker Viktor, és a kormányt el lehet zavarni, szövegeket a rohadék Orbán mondta....stb.)
MÁRA MÁR ÚGY OSZTJA KETTÉ AZ ORSZÁGOT A KIS SZARJANKÓ, HOGY Aki nincs velünk AZ NINCS. Eljutott idáig.
FELELNI FOGSZ..ÉS A TERRORELHÁRITÁSOD SEM MENTHET MEG !!!!!

Balt 2012.04.25. 09:11:32

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Hogy ha azt visszaadtuk volna, egyszerre 3-3,5 %-kal csökkent volna az államadósság? Abból lett a MOL, meg a haverok, buli, fanta."

MOL: Az nyilvánvaló nemzeti (sőt, összeurópai) érdek, hogy a tisztázatlan hátterű orosz céget kiszorítsák belőle. Bár az OMV-n keresztül is próbálkoztak, az EU meg még a védelmükre (vagy legalábbis az OMV-ére) is kelt még az előző ciklusban - ennyit a zunijó tisztánlátásáról ill. hogy nekünk mi előnyünk származott belőle az ügyben.

IMF: a 2008-as IMF szerződés 2010 őszére lejárt, nagy mellénnyel kiebrudalták őket 2010 nyarán (az utolsó negyedéves ellenőrzésül után), tehát ha 2010 nyarán volt lehívott pénz tőlük, azt Bajnaiék hívták le. 2011 után aligha volt erre mód...

bruhahahahihihi 2012.04.25. 09:11:36

EMBEREK!!! Csak egyetlen ADÓ elfogadható a LÁZADÓ !!!!!!!!!-de sürgősen...a kormányt el lehet és el kell zavarni !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

bruhahahahihihi 2012.04.25. 09:13:45

ORBÁN HAZUDIK...ÉS AKI HAZUDIK AZ LOP ÉS CSAL IS. (Pláne ha benne van a " gazsi" vér)

hamucipő 2012.04.25. 09:14:05

@barli: Igaz, bár ezt azért hozzátette: "Barroso ezen a napon semmilyen kötelezettséget nem vállalhatott, hiszen annak joga a testület egészét illeti meg."
Szóval nagyjából úgy tudom a beszélgetésüket elképzelni, hogy Orbán mindent szépen megígért, Barroso meg erre azt mondta, hogy "ha mindent meg is csináltok, akkor nyilván nem lesz semmi gond a hitellel."

bruhahahahihihi 2012.04.25. 09:15:49

@béla a görög: .... de van ám ára... EL LESZ KAPVA A KIS NEMZETI SZARJANKÓ!

EZT A KÉT ÉVET NEM ÚSSZA MEG. Meg lesz döntve DIKTATÚRA ÉS KEMÉNY ELSZÁMOLTATÁS ÉS LESZÁMOLÁS LESZ.
( már hosszú a lista)

barli 2012.04.25. 09:16:25

@bruhahahahihihi:

gyerünk bruhahahihihi, vezess minket! Mi megyünk utánad, hátra se nézz!!!

p.s.: a videót meg tett ki a youtube-ra plz. :)

Balt 2012.04.25. 09:16:53

@napi_jokedv: "Egy nagy szart van válság, a kormány teszetoszasága, és a hatalomhoz való görcsös ragaszkodása, és annak elvesztésétől való félelem van, ennek rendel mindent alá a Fidesz."

Nyihihi, valahol eltévedtél az időben. Vagy nem értem a viccet - de ez esetben marha jó, pláne ilyen fapofával előadva. :)))

barli 2012.04.25. 09:17:27

@bruhahahahihihi:
te így képzeled a demokráciát?

Subika 2012.04.25. 09:17:40

ez jó!:)
csak nem tudom eldönteni, hogy örüljek, vagy sem... mert vajon mi fog történni, ha az utolsó 60 perc lejár?!

hamucipő 2012.04.25. 09:19:45

Ja, azt elfelejtettem hozzátenni, hogy persze tényleg nem is lenne semmi gond, ha betartaná, amit ígér. Csak hát nem fogja.

Balt 2012.04.25. 09:21:37

@Dr. Furia: Na még egyszer: [nem jön vissza...]: "Jóléti rendszerváltást! Adómentes minimálbért!"

Balt 2012.04.25. 09:27:54

@Sohse volt ilyen jau: Őőő, izé, ha ilyen nagyvonalú (paraszt) vagy, felajánlhatod a csp-t a rászorulóknak. Nem mondom, hogy mi rászorultunk, de anno, mikor Bokros elvette, pár forinttal volt a családi összjövedelmünk a limitként meghúzott (asszem) 23e Ft fölött, a létminimum meg úgy 19e körül... Ennyit a szocik értelmezte "gazdagságról" és társadalomképről...

Balt 2012.04.25. 09:35:07

@hamucipő: IMF-ügy: sorsdöntő bejelentések jöhetnek
Elemzők szerint fontos előrelépés történt a hivatalos IMF-tárgyalások szempontjából.

Orbán Viktor és José Manuel Barroso keddi találkozója után tett nyilatkozatok arra utalnak, hogy mindkét fél rugalmasabbá vált és ez váratlan előrelépést hozhat a hivatalos tárgyalások szempontjából - fogalmaz az elemző szerda reggeli kommentárjában. A miniszterelnök optimista kijelentése pedig arra utal, hogy Magyarország készen állhat további módosítások megtételére a jegybanktörvényt illetően, az Európai Központi Bankkal történő egyeztetésre alapozva. A két másik ügy az Európai Unió Bírósága elé kerülhet - magyarázza a szakértő.

Gárgyán Eszter kitért arra is, hogy bár hivatalosan egyik fél sem mondta ki, a keddi közlemények hangvételéből arra lehet következtetni, hogy az Európai Bizottság leszűkítette a jegybanktörvényre az előfeltételek körét, és nem blokkolja a tárgyalások elindulását az, hogy a másik két kérdés várhatóan a bíróság elé kerül. Az Európai Bizottság ma dönt a Magyarország ellen folyó kötelezettségszegési eljárásokról és ez óriási lépés lehet az IMF-hitelről szóló hivatalos tárgyalások megkezdése felé - vetíti előre az elemző.

www.portfolio.hu/gazdasag/imf-ugy_sorsdonto_bejelentesek_johetnek_ma.166347.html

Ennyit arról, hogy ki hazudik. (Gyk.: a poszt toló.)

Balt 2012.04.25. 09:37:57

@Idefyt: "Én is megdöbbenve néztem, hogy pesten a belvárosban a Váci utcában és környékén, vagy az Andrássy úton bezárt és kiadó üzletek állnak hegyekben."

:) Most jársz először Pesten a plazaláz indulása óta, ugye?

belekotty 2012.04.25. 09:38:05

@pioker1933: "Szerintünk a balos majmot csak a színe különbözteti meg a jobbos majomtól. Legalább is Magyarországon. " - Egyetértünk.

Balt 2012.04.25. 09:43:25

@belekotty: Ezexerint tényleg nem értem a viccet. Ez a modoros.blog? :))

nanehogymár 2012.04.25. 09:49:01

@Balt: aha tehát x éve csinált valaki valamit és ez mentesíti a balfasz fideszt.
taps! :) az igazi hű droid mentalitás

bruhahahahihihi 2012.04.25. 09:54:34

ORBÁN MOTTÓ: "Aki nincs velünk AZ NINCS!"
Na..ezért még kapsz kis gonosz hataloméhes törpe !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Jobb ha tudod:(filozófiai tézis)
A Nincs-ben benne van a "Van". Tehát a Nincs is van !!!!!!!---és sokkal többen vannak, mint a " veletek lévő hűbéres seggnyalók!!!!!!!!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2012.04.25. 10:13:30

most őszintén: nem volt gazdasági programjuk az elmútnyócévben sem. ettől még csinálhatták volna jól is, vagy jobban... de egy program volt, ami felülírt mindent: a hatalom megszerzése és centralizálása.
Orbán be akar kerülni a történelemkönyvekbe. Amilyen pechünk van, be is fog, csak nem úgy, ahogy ő gondolja.

bananarepublica 2012.04.25. 10:18:34

A diplomaciaban altalaban a talalkozok idotartama 45 perc, jelen esetben ez 30 percre modosult mire elmondtak az egymast meltato udvariassagi szoviragokat a maradek ido mirevolt eleg?

bertrollnok 2012.04.25. 10:22:28

@Dr. Furia: Nagyon félreértettél. Erre válaszoltam:

"Dr. Furia 2012.04.25. 07:31:21
@Nash vs. Keynes: Én kiszámoltam hogy az egymillió forint felett keresők jó sokat buknának ha visszajönne a kétkulcsos adó.És annyira sajnálnám őket,hogy sírnék."

Egyébként jól látod, a belső fogyasztást nullázzák le, ráadásul folyamatosan, egyre inkább gyorsítva azt. Az infláció, az árfolyamok, a csődkockázati felár csak hab a tortán.

kifordított nagyanyó 2012.04.25. 10:30:13

Jaaj már gyerekek!Nem tudjátok?
MIndenért a gyurcsányahibás.
Megaz emútnyócév!

2012.04.25. 10:39:41

@Balt: "S végül, de nem utolsósorban a 2008. novemberi készenléti hitel-megállapodásban biztosított több mint 10,5 milliárd SDR-ből is „csak” – durván – 7,6 milliárdot hívtunk le (már a Bajnai-kormány leállította a lehívásokat, miután az országnak már nem volt szüksége rá). Emlékezetes: az Orbán-kormány végül ebből a csomagból vásárolta meg a Mol 21 százalékos részvénycsomagját, melyet esetleg újra eladna, ha nem jön létre az EU/IMF-hitelmegállapodás, viszont szükség lenne gyorsan pénzre."

A tények makacs dolgok.
Amúgy: Orbán nyilatkozta, hogy a MOL is kivonul a Nabucco-ból. Ez ugye nem azt jelenti, hogy a Keleti Áramlatot támogatja? Vagy mégis? Akkor az oroszokkal tart? Csak nem engedi be az oroszt, akit kivásárolt a MOL-ból? Lehet, hogy ez volt a cél? Ne lógjon ki a lóláb, hogy az orosz résztulajdonú MOL száll ki?
Az oroszok már a spájzban vannak!

Sohse volt ilyen jau 2012.04.25. 11:08:20

@Balt: Köszönöm a hozzászólásod, bár több dolgot nem értek.
1. Mitől lettem én paraszt, mikor soha életemben nem foglalkoztam mezőgazdasággal. Sőt még földem sincs nem úgy mint Nyerges Zsoltnak, aki Viktor jovoltából lassan több földet tudhat magáénak mint annak idején egy princ Esterházy.
2. Megnyilatkozásaid alapján Te egy végtelenül intelligens ember vagy, de azt kell mondjam, hogy valamit nagyon rosszul csinálhattál ha nálatok 95-ben a család összjövedelme 23e Ft volt???.
3. Ne aggódj a Viktor által visszaadott családi pótlékot el tudtam költeni, több sört ittam meg a klubban ezzel is felpörgettem a fogyasztást, szárnyalt is a gazdaság...

genyamagyar 2012.04.25. 12:11:30

@bertrollnok: "Egyébként jól látod, a belső fogyasztást nullázzák le".

Aki havi egymilliót keres, az már nem fogyaszt többet - itthon. Leginkább külföldön költi el a pénzét, illetve a megtakarítását külföldre viszi.

atesz 2012.04.25. 13:39:11

Oda-vissza gyepülitek egymást igen gyakran ok nélkül. Aztán csúsztattok és ferdítetek, hogy védjétek a nem létező igazatokat. Szerintem ezt a hozzáállást kellene legelőször befejezni. Az egyik nyolcévezik, a másik diktatúrázik, mindkét fél hazugozza a másikat ha kell, hanem.. Nem vagytok teljesen normálisak, komolyan mondom. Próbáljatok már meg békességben élni. Igen, akkor is. Ennyit szerettem volna. Ja, még valami: olvasatok Vonnegut-ot. Jó sokat.

Balt 2012.04.25. 13:49:39

@Sohse volt ilyen jau:
1. Bicskanyitogató a fennhéjázó kivagyiság.
2. Fejenként (gyerekestül).
3. Egészségedre.

+1: a "jóúléti rendszerváltást" (aka adómentes minimálbér, mint őselkúrás) márpedig vissza kell(ett) csinálni.

Balt 2012.04.25. 13:50:49

@atesz: Szánalom ez a poszt (vagy a blog egésze), nem csoda, hogy elsüllyedt. :))

Zolito67 2012.04.25. 13:53:17

Hát, megint hazudott…

Đđ, miután találkozott egy cikkel miszerint: „az akadályok lényegében elhárultak”… Rá néhány órára viszont kiderült, hogy Brüsszel kész lezárni a vitás ügyeket, megkezdhetjük
a hiteltárgyalásokat.
Ha így van, akkor viszont Đđ nem a valóságot mondta…

Meg tudom érteni, ha ezt tette volna!
Gyűlöli Orbánt.
Azon az áron is gyűlöli, hogy szerinte Orbán inkább bukjon az országgal együtt, minthogy az országnak jó legyen.
Stb. ...

Zolito67 2012.04.25. 14:16:51

A Royal Bank of Scotland elemzője szerint a hír rövid távon kedvező Magyarországnak. Az Európai Bizottság végül "bedobta a törölközőt", és beleegyezett a tárgyalások megkezdésébe.

Biztosan Timothy Ash is egy Fideszes troll, vagy hogy a faxomba szokták illetni azokat itt a blogériában, akik nem szidják zsigerből a kormányt...

dany82 2012.04.25. 14:33:01

na,

akkor mostan

szóval

a kérdés az

hogy ki hazudott?

bertrollnok 2012.04.25. 21:08:22

@genyamagyar: Nyilvánvaló. Aki zsömlére-kenyérre költené, azt meg szorongatják.

Viszont: mit gondolsz, aki egymilliót keres, annak kik hozzák össze azt a pénzt? Az alkalmazottjai. Egy frusztrált, napi megélhetési gondokkal küzdő melósember sokkal nehezebben termeli ki még a saját bérére valót. Sőt. Az olyanból lesz szerintem a munkahelyi baleset is.

Sokan bekajálták ezt a szegény a gazdag ellen hangulatot, pedig nem szabadna.

épészmérnök 2012.04.25. 21:10:54

@Nash vs. Keynes: na és azt elmondanád, hogy az IMF-hitelek kamata mennyi? És a piaci hiteleké, amelyeket a te kormányod vesz fel, mennyi?
Csak a rend kedvéért kérdezem, hisz mindketten tudjuk.
Nem szégyelled a pofádat...

Nash vs. Keynes 2012.04.25. 21:15:14

@épészmérnök: te szerencsétlen. Ha egy ország imf hitelre szorul akkor annak az árát nem a fele akkora kamatokban fizeti meg, hanem abban, hogy az imf diktál. Nincs bankadó, nincs energetikai különadó hanem még nagyobb szja van.
menj inkább és bújd tovább a kedvenc orbánhörgős blogjaidat.

épészmérnök 2012.04.25. 21:17:12

@Zolito67: ez megvan? Kis barátom, ez egy úgynevezett FELTÉTEL. Ezt előbb teljesíteni kell.
"Az Európai Bizottság illetékes szóvivője még nem tudott időpontot adni a tárgyalások megkezdésére, ám azt világossá tette, hogy ennek a jegybanktörvény uniós joggal összhangban történő módosítása az előfeltétele. Brüsszeli források ezzel kapcsolatban arra emlékezettek, hogy Orbán Viktor a Bizottság elnökével kedden tartott megbeszélése után jelezte, hogy a parlament gyorsított eljárás keretében módosítja majd a törvényt.
A tárgyalások megkezdésének időpontja tehát a jegybanktörvény módosításának időzítésétől függ majd."
bruxinfo.eu/cikk/20120425-torvenymodositas-utan-startolhatnak-a-hiteltargyalasok.html

épészmérnök 2012.04.25. 21:18:10

@Nash vs. Keynes: Aha, vagyis nuku Orbán-stadion, és Közgép... tudod mit, inkább az IMF, mint a fidesz.

Nash vs. Keynes 2012.04.25. 21:22:47

@épészmérnök: de ha mondjuk szét kell privatizálni bagóért a maradék közvagyont is (ebben a szoci kormányok mindig erősek voltak) aztán fele annyi bkv máv járat lesz kétszer annyiért az is ok ugye? Gondolom a manyupoknak is tapsoltál, akik évente lenyúlták a garantált 5%-os marzsukat, amit mindig beszedtek az állampapírok hozamából, a többi meg a mi kockázatunk volt. Az is imf ajándék. Sehol sincs a világon ilyen csak akikre ők rá tudták lőcsölni.. Tipikusan dél amerikában. hagyjuk már egy hülyeskédést. Nőj ki a fóbiáidból, néz ki kicsit külföldre és ne csak a szoci-liberális sajtót mantrázd.

bartfay 2012.04.25. 21:36:36

Nem hazudott, van ilyen:www.portfolio.hu/gazdasag/megkapta_magyarorszag_a_zold_jelzest_brusszelbol.166366.html.
De mindegy, gondolom amit írtál, a tényektől függetlenül gondolod. Nem kell támogatni a kormányt, elkövet elég hibát, de zsigerből hazudozónak nevezni sem érdemes csak úgy. Elég akkor hazugnak nevezni akkor, amikor tényleg hazudik.

bertrollnok 2012.04.25. 21:37:36

@Nash vs. Keynes: Kicsit fogalmatlan vagy nyugdíjügyben, ecsém.

Nash vs. Keynes 2012.04.25. 21:38:30

@bertrollnok: micsoda sommás megállapítás. És kényelmes is.

épészmérnök 2012.04.25. 21:38:55

@Nash vs. Keynes: Orbán minden jel szerint az államcsődre játszik. 2010- ben nála jártak azok az amerikai közgazdászok, akik Menem argentin elnök tanácsadói voltak. Menem elfogadta a tanácsukat, és csődöt jelentett. Ennek következtében (a rövid távú hatásokat nem is említve) az ország termelőerőinek többsége mintegy tucatnyi nagy család kezébe került. Azokéba, akik bagóért felvásárolták a tönkrement cégeket és földbirtokokat. Szerintem Orbánék játéka is erre megy ki.

épészmérnök 2012.04.25. 21:41:36

@Nash vs. Keynes: Ami Dél-Amerikát illeti, láss csodát, egyre jobban vannak. A nyugdíjalapok minden évben közlik a jövedelmezőségi adataikat, és olyankor az emberek, ha éppen úgy gondolják, átviszik a megtakarításaikat másik pénztárba. És ez nekik jó. Egy embernek van akár három-négy helyről nyugdíja. Emellett tőzsdéznek is. Nyugdíjas nénik is. Mert az nem ördögtől való dolog...

Nash vs. Keynes 2012.04.25. 21:42:38

@épészmérnök: hát persze, csak ne recesszió idején menj nyugdíjba. :)

bertrollnok 2012.04.25. 21:47:07

@Nash vs. Keynes: Az alapkezelés költsége adott portfolio esetén összegfüggetlen. Ezért a befizetésról vonták az általad fájlalt 5%-ot, nem a vagyonból.

A hozzászólásodból nem jön le, hogy ezzel tisztában lennél.

Nash vs. Keynes 2012.04.25. 21:57:08

@bertrollnok: látom te érted. Hittel és önbizalommal. :) Ugyan ezt a kört már 100x meg kellett futni, de legyen még egy.
1. Az azalpekezelőkhöz kötelezően beterelik az embereket.
2. Az alapkezelők a vagyon jelentős részéből garantált hozamú állampapírt vesznek, amiből részben finanszírozzák a hiányt (amit amúgy is finanszírozna a piac is) másrészt viszont amelynek a hozamát az adónkból fizetik nekik (esetleg újabb hitelből)
3. A törvényben garantált hasznuk így tényleg garantálva van.
4. A manyupra váltás egyre nagyobb összeget vett ki az aktuális nyugdíjkasszából (tán évi 350milliárdnál tartottak) ami hiányt generál, amit adóból vagy állampapírból finanszíroznak. (Lásd 2-es pont)
de amúgy ha ennyire izgat a téme miért nem olvasod el ezt a cikket egyenes a fidesz pártszékházból. Jah, a dátum választások előtti..
www.nol.hu/velemeny/lap-20090430-20090430-35

Nash vs. Keynes 2012.04.25. 21:58:45

@Nash vs. Keynes: jah az alapkezelők teljesen felelőtlenül ás átláthatatlanul kezelték a vagyont, a tagoknak csak a kockázat maradt. Az utólagos történések (AXA "hozam") és pszáf vizsgálatok nyilvánvalóvá teszik.

Zolito67 2012.04.26. 07:16:40

@épészmérnök: Stílus az ember.
Kis barátod az neked ott van lent a lábad közt, all right ?
Amúgy meg három cím válaszként:
"A gazdasági bizottságnak tetszik a jegybanktörvény módosítása"
"Simor kifogásolja a jegybanktörvény módosítását"
"MSZP: elégtelen a jegybanktörvény tervezett módosítása"
És egy idézet tőled:
"tudod mit, inkább az IMF, mint a fidesz. "

Szóval egyértelmű kinek az oldalán állsz, vagy honnan fúj a szél.
Szerintem a gyűlölet rossz tanácsadó.
süti beállítások módosítása