.jpg)
„Egyszerű s ezért átütő logika: először szerezd meg az országot, és azután tárgyalj az átengedéséről. …Ha előnyben vagyunk, érvényesítsük-e azt a magunk számára, vagy ne? Én készen állok, csapataimmal és mindennel; ha nem használom ki a lehetőséget, úgy olyan kincset tartok a kezemben, melynek nem ismerem fel a rendeltetését; ha kihasználom, azt fogják mondani: megvan bennem az ügyesség, hogy éljek a szomszédaimmal szemben szerzett fölényemmel.”
II. (Nagy) Frigyes levele miniszteréhez, Heinrich von Podewilshez – 1740
„A cigánybűnöző csak egyetlen dolgot tisztel: a magáénál nagyobb erőt.”
Moldova György: Bűn az élet; Tonhauser László rendőr-alezredes mondása - 1988
A múlt héten történtek azt mutatják, hogy véget ért a „szabadságharc” – ám az is nyilvánvaló, hogy ami az utóbbi bő másfél évben Magyarországon folyt, abból orbánnak nem lesz különösebb baja – legalábbis nem rövidtávon. Túlélte a hetet az Európai parlamentben, ahol igazából nem tudtak vele mit kezdeni. És belföldön sincs egyelőre sok aggódnivalója: annak ellenére, hogy 2012 a „rosszabbulélünk” éve lesz, és annak ellenére, hogy ez a rosszabbul élés tekintélyes részben épp az ő erősen szubjektív indíttatású politikájának a következménye, mégis gyakorlatilag egyeduralkodó a magyar politika terepén. Amíg a meglehetősen gyenge, fogatlan és egymásra is acsarkodó „demokratikus kutyák” csupán ugatnak rá, addig ő és érdekköre immár az ország teljhatalmú, az erőforrások felett tetszése szerint rendelkező ura lett.
Sem kül-, sem belföldön nem látható egy szervezett, a dolgában magabiztos erő, amely tényleges korlátot jelentene, akitől valóban féltenie kellene a megszerzett hegemóniát.
Hogyan juthattunk ide? Mi az a tényező, az a gondolkodásmód, amelyből mindaz következett és következik, ami az elmúlt húsz hónapban folyt? Mi volt orbánék stratégiája – és mennyiben lehet sikeres ez a stratégia?
orbán viktor azt a stratégiát valósította meg Magyarország „megszállása” során, amelyet előtte 270 évvel Nagy Frigyes porosz uralkodó is, Szilézia esetében. Először megszerezte, és aztán tárgyalgat arról, hogy mit tarthat meg belőle és esetleg mit kell visszaadnia – de azt sem ingyen! És ahogy annak idején, úgy most sem igen tudnak mit kezdeni ezzel a „konszolidált európai hatalmak. Hadakozgatnak, morognak, kiabálnak, írnak ezt-azt – de a „megszerzett terület” státusza, állapota nem változik!
Európának nincsenek eszközei az agresszor ellen. Nincs sem lelki, sem jogi, sem technikai értelemben felkészülve arra, ha valaki őt nyíltan és merészen semmibe veszi. Ez volt már a délszláv háború esetében is és ez megy ma az orbánizmussal kapcsolatban. Európa nem érti igazán ezt a fajta észjárást és viselkedést. Esetleg a részleteket még látja, érti, de azt nem fogja igazán fel, hogy „mire megy itt a játék?”, hogy a másként cselekvő másként is gondolkodik. Számára nem jelentenek sem problémát, sem akadályt az Európa nyugisabb részén az emberekben működő spontán önkorlátozó és aránytartásra sarkalló mechanizmusok – ugyanis ezek nincsenek benne az orbánokban! Nem kerültek beléjük – mert olyan közegben nőttek fel, ahol általában sem jellemzőek ezek. Aki emberevők között nevelkedett, az nemigen érti, hogy a misszionárius mitől van úgy elborzadva – aki pedig nem demokráciában cseperedett fel, az nem érti, hogy „mi azzal a baj”, ha valaki minden eszközt és lehetőséget felhasznál a saját céljai érdekében, és akinek a politikai hatalom is csupán egy út, egy eszköz a saját érdekei és vágyai érvényre juttatására. És természetesen: ahogy a kannibál is azt hiszi, hogy „mindenki kannibál!”, úgy az orbánok is azt hiszik, hogy a nyugatiak sem veszik komolyan a demokrataságot, hogy az nekik is eszköz és szólam csupán. Nem érzékelik, hogy azok más rugóra járnak, mint ők… És azt hiszik, hogy az európaiak is ugyanolyan prédaéhes és a prédáért mindenkin átgázolni kész és minden szabályt felrúgni képes „magános harcosok”, mint ők - és mint a szerencsétlen, hozzájuk hasonló társadalmi közegben hozzá hasonlóan szocializálódott magyarok általában…
Európának is volt egy korszaka, melyben a „Szerezz meg mindent, amit tudsz!”-elve és gyakorlata uralkodott: ez volt a „sötét középkor”. Aztán lassan kialakult az a közösségi tapasztalat, hogy van ennél eredményesebb stratégia is: az együttműködés. Mert hosszú távon minden harcos elbukik – és akkor oda minden eredmény, haszon és hatalom, amit addigi „barbárkodásaival” megszerzett. Ahogy Remarque írja a Nyugaton a helyzet változatlan c. regényében: „Olyan katona egy sincs, aki ezer életveszélyt túlélne.”
…orbán túlélhette a tegnapi EP-vitanapot. Túlélhette az elmúlt másfél évet. Túlélhetné talán még azt is, ha az EU tényleg komoly rendszabályokat léptetne életbe Magyarország ellen… De majd egyszer jön egy helyzet – vagy: egy személy – és azt nem fogja túlélni a hatalma. …És nincs a történelemben arra példa, hogy valaki kétszer lehetett volna „diktátor”, túlélve egy bukást.
Tudom: orbánnak már nincs megállás és nincs visszaút sem – írtunk erről nemrég (orbán utolsó éve - http://progressziv.blog.hu/2011/12/30/orban_utolso_eve). Taktikázhat: átírhat törvényeket, formálisan eleget téve ezzel az EU-nak – de nem fog áttérni az igazi demokráciára. Mert az igazi demokrácia nem csupán egy politikai képlet. Nem csupán arról szól, hogy van-e működő parlament, amelyben ellenzék is van. A demokrácia: egy módszer. Egy módszer arra, hogy minél objektívebben értékelhesse a társadalom a vezetőit. De ehhez kell egyfajta meggyőződés, egy bizonyos mentalitás is – és ez az, ami nincs meg sem orbánban, sem a magyarok jelentős hányadában, de megvan a szerencsésebb történelmű nyugat-európai népeknél és a soraikból kikerülő politikusokban is. Ha szerencséje van, akkor az EU potentátjai úgy fognak gondolkodni: „Bő két év van hátra még orbánból, azt kibekkeljük! Minimalizáljuk a kontaktusokat vele – és közben meglátjuk, kivel lehet az utána következő időkre értelmes szövetséget kötni!”
Két év nem sok idő az EU-nak, de orbánnak sok! Addig is: neki dolgozik a rendszer. Ő és köre osztja-élvezi az ország erőforrásait – meg azt is, amihez az EU-tól juthat hozzá. Ők terelik a pénzfolyamot – természetesen maguk felé. …És ha mindez véget ér, ha levész majd a hatalom, akkor sem lesznek egzisztenciális gondjaik… Kitart a zsírréteg.
…És ezzel el is érkeztünk a lényeghez: a háborúkat sosem elsősorban jogokért vívják, hanem erőforrásokért – és ez igaz az elmúlt másfél év „szabadságharcára” is. Miközben ment a magyar közjogi cirkusz, a jogállam lebontása, a médiatörvénykezés, a MANYUP-ozás, és miközben ezért az EU a fejére állt mérgében, aközben megtörtént az ország – hogy úgy mondjam – „újra(f)elosztása”. Üzletek köttettek, pozíciók oszttattak, úgy, hogy ezekről sokkal-sokkal kevesebb szó esett és sokkal kevesebb információ került napvilágra, mint a demokrácia-lebontósdiról. Mert az új közjogi konstrukciók és a nyilvánosság-korlátozások csupán eszközök: eszközök ahhoz, hogy a hatalom igazi hozadéka, a pénz, oda kerülhessen rövid és majdan hosszú távon is, ahová a hatalom gazdái és a hatalom gazdáinak nagy támogatói szeretnék. Ismétlem: csupán eszköz – és nem egyszer terelés. Az új alaptörvény, a ráépített sarkalatos törvények, de akár az új oktatási koncepció is akadályozni hivatott azt, hogy amit ma „magukhoz vontak”, megszereztek, az holnap-holnapután, egy új helyzetben, mások által visszavehető legyen. És bizony: sokszor csupán leplezték, hogy mire is megy ki igazán a játék itt… Hogy orbánék igazából nem a jogot, hanem az országot és az erőforrásokat akarták megszállni – és megtartani is ezeket akarják, ezért készek most, a sikeres „szerzés” után immár a jogból ezt-azt akár visszaadni is!
…De a pénzből egy petákot sem!
…A poszt elején feltettük a kérdést: mennyiben lehet sikeres az orbáni stratégia? Nos, annyiban, amennyiben – és amennyire – passzív és szervezetlen marad a magyar européer-modernitáspárti polgárok közössége. És: amennyiben (passzivitása és szervezetlensége okán) nem képes az EU-nak minőségileg más, sokkal jobban működő alternatívát nyújtani, mint a most (látszatra) kiegyező, „reálpolitikus” orbán. És: ha mindezek következtében az EU meghatározó erőinek egyszerűen nem lesz kit támogatniuk orbánnal szemben.
orbán sorsa most az előbb emlegetett magyar modernitáspártiak kezében van. Kérdés, hogy e kezek engedik-e, hogy orbánt és társait a továbbiakban is érvényesítsék azt a világképet, ami a fejükben van és amely cselekedeteiket (e sajátos észjárás alapján) vezérli – vagy inkább végre nekiállnak és „visszahódítják Sziléziát”.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek