Mélyen tisztelt publikum, kéretik egy kis csend
Ki nem szökött meg eddig, most már maradjon is bent!
Ülj közelebb a párodhoz, ez később fontos lesz,
Hogy együtt tudjunk mulatni, a tudnivaló ez,
Csak ennyit kell, hogy megjegyezz:
Egyedül nem megy, egyedül nem megy,
Egyedül nem megy. Ha-ha-ha-ha!
Kern András: Egedül nem megy
A mai „Milla-tüntetés” kapcsán nem árt elgondolkodnunk a sajátos magyar „mozgalmi szeparatizmuson”. Vajon miért van az, hogy gyakorlatilag azonos célokat követő szervezetek és az azokban tevékenykedő emberek képtelenek együtt, egymást kiegészítő módon dolgozni? Miért van az, hogy mindegyikük „csakis a maga módján” akarja csinálni, amit csinál és előbb-utóbb összevész azokkal, akik valamit valamiért másképp látnak?
Vegyük a „Millások” esetét: a szervezet létrejöttét és első sikereit követően hamarosan kettévált. Lett/maradt egy „civil” csoport, a nevét megtartó Egymillióan a magyar sajtószabadságért (EMS) Facebook-közösség és megalakult a „csupán civilkedést” céljaik eléréséhez kevésnek tartó Egymillióan a Demokráciáért Egyesület (EMD). Jó magyar szokás szerint az egykor együtt dolgozó-gondolkodó, de immár két csoporttá vált társaság tagjai egymást kölcsönösen „renegátnak” nevezik, jóféle „szektává” válnak, „dogmák” mentén… És senki, de senki nem gondol eközben arra, hogy tulajdonképpen mindkettőjüknek igaza van, mert szükség van a sikerhez egy szervezetten politizáló erőre és egy civil támogató háttérre is – valahogy úgy, mint a háborúban: a „hadseregnek” kell a „hátország”, annak munkája, támogatása, de ugyanakkor a hátország sem lehet képes „győztes háborút vívni” a fegyelmezett „reguláris alakulatok” híján!
…Mára (a ma délutáni tüntetésre) odáig fajult a helyzet, hogy a „klasszikus millások” (EMS) immár csak az „ortodox civileket” engedték szóhoz jutni a tüntetésen – sem egykori társaikat, az „egyesületieket”, sem azokat, akikre a „politikai kötődés” leghalványabb árnyéka is vetül, de még a szakszervezeti és rendvédelmi „celebeket” sem…
Önzés, szerepkeresés, féltékenység, pozícióféltés – nagyjából ezek azok a tulajdonságok és motivációk, amelyek a „szeparatizmus” mögött állnak. És persze a magyar társadalomra általánosan jellemző kooperáció-hiányos attitűd. Igen: demokratáink is elsősorban és mindenek előtt magyarok – és csak ezután, „másodsorban” demokraták. Olyan „ösztönök”, minták működtetik őket társadalmi aktivitás közben, amelyek eleve megnehezítik, vagy akár el is lehetetleníthetik a közös, sikeres fellépést és az egyébként helyes célok elérését.
Aligha lehetséges, hogy „tisztán civilmozgalmári eszközökkel” el lehet érni egy, a mainál sokkal inkább demokrata módjára viselkedő kormányhatalmat – ráadásul egy olyan társadalomban, amelyben nem is léteznek olyan „állampolgári ösztönök”, amelyekre támaszkodhatna egy csupán civil, az állampolgárok tömeges aktivitására apelláló társaság. Ez bizony illúzió. És nem fog menni a dolog úgy sem, ha mindenki, akinek a többiekétől egyben-másban különböznek a „kedvenc módszerei”, külön-külön fog szerveződni, akciózni. Tudomásul kell venni, hogy aki „szeparatistáskodik”, az a mai Fidesz-rendszer szekértolója, legyen bár szavaiban annak bármely erős kritikusa is. Ezen el kell gondolkodniuk azoknak, akik ma (is) oly könnyen és (számukra) magától értetődően akarják megmondani, hogy ki van velük és ki nem?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek