2011.09.05. 15:46 Szerző: Đđ

Szegénységi szerződés

Hoffmann Rózsa fel szeretné építeni a Magyar Diplomások Berlini Falát: kitalálta, hogy az államilag finanszírozott helyekre felvételizők kössenek majd szerződést arra, hogy meghatározott ideig Magyarországon fognak maradni. Az Orbán-kormány már megint erővel próbál megoldani valamit, amihez a tehetsége kevés…

Tekintsünk most el attól, hogy ez az egész gondolat ellentétes az Európai Unió alapelveivel, a munkaerő, a tőke és a szolgáltatások Unión belüli szabad áramlásával – pedig istenkém, mit tudtak sírni még néhány éve is azon, hogy pl. Németország és Ausztria korlátozta a munkavállalást, most pedig a kormány zárná be a kapukat!

Hoffmann Rózsa, szokásához híven, most is valami teljesen életidegen, a gyakorlatban úgysem működő és a szándékkal ellentétes hatású dolgon töri a fejét. Szinte hihetetlen, hogy ez az asszony képtelen végiggondolni az ötletei legközvetlenebb következményeit és összefüggéseit is – de azért mi segítsünk ebben neki!

Tévedés a magyar diplomástársadalmat egységes tömbként és egységes helyzetűként kezelni. A diplomások közül a többség nem megy el külföldre és nem viszi magával a tudását sem - éspedig két okból. Egyrészt vannak „Magyarországhoz kötött” szakterületek (tanári pályák legtöbbje pl.), ahol bár alacsony a fizetés, mégsem tehet az illető semmit: egy magyartanár aligha mehet el Hamburgba - itt tehát felesleges őt még meg is alázni a „rögköz kötési szerződéssel”. Másrészt léteznek pályák (pénzügyi, közgazdasági, műszaki területen), ahol nem olyan ordítóan nagy a kereseti lehetőségekben az eltérés az EU-s átlaghoz képest, hogy az feltétlenül „menekülésre késztetné” az e területeken diplomát szerezetteket.

A baj – és a diplomás-exodus – ott jelentkezik, ahol a megszerzett tudás egyrészt hitványul alulfizetett, másrészt exportképes: ez leginkább az egészségügyi pályán van így; gondolom, Rózsikánk is erre gondolt leginkább, amikor megszülte az ötletét… Rózsika elővette tehát a keresztényinek éppenséggel nem nevezhető erőszakosságát és felkiáltott, hogy „A fene se veszekszik a rezidensekkel, és ugyan minek könyörögnék (úgyis hiába) Matolcsynak, hogy tervezzen több pénzt az orvosfizetésekre, amikor Viktor-módra erővel is megoldhatjuk a kérdést! Hozunk egy törvényt (Lázár, vagy Rogán majd beterjeszti egyéni indítványként, hogy a nyilvánvalóan az ötlet hülyeségét bizonyító hatástanulmányokkal se legyen gond) és kihirdetjük, hogy vagy szerződsz, vagy mehetsz szakmunkásnak – esetleg közmunkára! Lesz itt (isteni?) rend, meglássátok, nyomorultak!

…Ja, persze: „nyomorultak” – merthogy azok lesznek!

Sokak szimpatizálnak az ötlettel, hogy „a Haza pénzén”, „a Zemberek adóforintjaiból” kiképzett diplomásaink ne mehessenek el (jó ideig) az országból – csakhogy ez az „egyszerű igazság” azért jóval bonyolultabban fest a valóságban.

A felsőoktatás: befektetés. És ha az, akkor úgy is kell bánni vele. Egy befektetés akkor térül meg, ha minden ehhez szükséges feltétel adott. Vegyük akár a pedagógusi, akár az orvosi pályát: ahhoz, hogy az ide képzett szakembereink „megtérülhessenek”, nem elég őket itt tartanunk. Ahhoz, hogy hatékony oktatásunk legyen, ahonnan korszerű, jól használható tudással rendelkező gyerekek kerülnek ki, olyan pedagógusok kellenek, akik kedvvel, felkészültséggel és lehetőleg megélhetési stressz nélkül nevelik a fiataljainkat.  Megalázott és gondokkal terhelt tanároktól ne várjunk majd finn, vagy szingapúri szintű oktatást!

És hasonló a helyzet az orvoslással, egészségüggyel is: ha azt akarjuk, hogy hatékony, korszerű ellátás legyen ott, akkor önmagukat folyamatosan képezni tudó orvosokra van szükségünk – és ehhez sem elég azt mondani, hogy „Itt maradsz!”. Az az orvos képes magát továbbképezni, szakvizsgákat szerezni, stb., aki ez anyagilag megteheti. És akkor fog tudni odafigyelni a betegre, ha nem a havi számláival kell „sakkoznia” közben. (És mellesleg: az a rohadt, átkozott hálapénz is csak jól fizetett orvosokkal szüntethető meg – de ez külön téma, írtunk is már róla korábban…)

…Látható tehát: valamilyen oktatás, vagy orvosi ellátás ugyan biztosítható „rendeleti úton” is, de minőségi aligha!

Aztán: Elfeledkezik Rózsánk arról is, hogy ha valaki frissdiplomásként elmegy külföldre, ott dolgozik és fejleszti tudását, akkor az értékesebb szakemberré lesz. Ha bezárjuk őket Magyarországba, akkor elzárjuk őket a tudás- és tapasztalatszerzéstől is. Csak szólok, kedves Rózsika és Viktor, hogy az NDK se nyert sokat a berlini fallal…

Mármost: ha belép a „szegénységi szerződés” és megépül a „Diplomások Berlini Fala”, akkor vajon miféle perspektívák nyílnak majd a diplomára vágyó és azt képességeik alapján elvileg megszerezni is képes fiataljaink előtt:

·          A banki hitelből fizetett tandíj nem lehetséges, amíg pl. az orvosok bére annyi, mint egy utcaseprőé. Éppen ott nem adhat megoldást tehát a hitelre alapozott térítéses képzés, ahol a leginkább jellemző az elvándorlás a bérviszonyok miatt. Ha egy minőségi képzés valódi költségeit kellene meghiteleznie egy banknak, akkor az idők végezetéig várhatná a pénze megtérülését a mai orvosfizetések mellett – hacsak nem hoznak Hoffmannék egy újabb törvényt, amely szerint kötelező lesz hálapénzt fizetni a térítéses képzésben diplomát szerzett orvosnak…

·          Az sem működik, hogy a leendő diplomások majd szépen megkérik a gólyát, hogy őket tehetősek kéményeibe pottyantsa. A gólya nem képes erre: buta állat – talán még a Hoffmann-libánál is ostobább!

·          A jól kereső rétegek gyerekeiből lehetnek orvosok a térítéses képzésben, de ők a jó fizetésekért úgyis elhúznak külföldre. Tanárnak pedig a gazdag gyerekek nem állnak, hiszen azzal itthon kellene maradni, éhbérért… Emellett a kevésbé tehetős szülők gyerekei vagy nem diplomáznak, vagy pedig vállalják, hogy belátható időig szegények maradnak, mivel az itthoni diplomásbérek sok területen (egészségügy, oktatás) más perspektívát nem nyújtanak nekik. A „szegény szakemberről” pedig már fentebb írtuk, hogy mennyit ér az ő munkája, ha minőségi iskolákat és egészségügyet szeretnénk…

·          A diplomára vágyók nem választják azokat a területeket, ahol itthon alacsonyak a fizetések: és ekkor ugyanúgy kevés lesz az igazán jó tanár és ugyanúgy nem lesz elég orvos, mint most!

Nem lehet tehát „erőszakkal rendet teremteni” a diplomások elvándorlása terén. Ez a jelenség csak akkor szűnik meg, ha helyre tesszük az elvándorlással sújtott pályák jövedelmi viszonyait – akkor viszont mindenféle „keresztényi erőszak” nélkül is! De hogyan tehetjük ezt helyre?

Megint ott vagyunk kedvenc témánknál: a magyar társadalom és gazdaság alacsony jövedelemtermelő képességénél, ami az alacsony hatékonyságon alapul. Mivel a versenyszférában nem képződik elég nyereség ahhoz, hogy az ország közpénzekből tarthasson el egy fejlett és jól fizetett egészségügyi és pedagógusi gárdát, ezért rövidtávon csak az működik, ha tudatosítjuk az emberekkel, hogy mik is az orvosi ellátás és az iskolarendszer valós költségei és hogy az állampolgár miért teszi jól, ha külön áldoz ezekre. Ez, persze, jóval nagyobb politikusi feladat és kihívás, mint ennek a hülye szegénységi szerződésnek a kitalálása…

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr163204364

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tisztelt fülkében forradalmat csinálók! 2011.09.06. 21:09:45

Hány pofont kell még kapnotok (és sajnos veletek együtt nekünk is), hogy végre felébredjetek? Biztosan erre adtatok felhatalmazást? Biztosan abba a rublikába tettétek az ikszet, ahova az volt írva, hogy adóemelés?  Hát nem látjátok, hogy 16 hónapj...

Trackback: Pálinkás szerint rossz Hoffmann ötlete 2011.09.05. 16:02:01

Ha a külföldön munkát vállalóknak vissza kellene fizetniük képzési költségüket, akkor a legtehetségesebbek már tanulni is külföldi egyetemeken fognak - véli az MTA elnöke.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.09.05. 20:13:26

Hát, nekem legyen mondva, a jelenlegi nagy testvér bizony igen beteg. Európa döglődik. Ergo, Rózsika ezúttal lehet, hogy véletlenül jót mondott, hiszen, ha borul a bili, mármint az EU, akkor bizony itt állunk majd képzett orvosok, mérnökök és más diplomások nélkül. Lehet, hogy itt most tényleg erő kell: vagy fizetsz (tandíjat), kishaver, és mész majd a diplomáddal, ahová akarsz, vagy az adófizetők fizetik a tanulásod, de akkor maradsz itt szaré'-húgyé' (vagy alig többért) keccsölni. Welcome to the real world. Nincs ingyen menet, itt sem.

johannes 2011.09.05. 20:13:35

Uraim, ha ez életbe lép, akkor a társadalom nyelvtudása nő. Ugyanis csak annyi történik, hogy mennek olyan eu-s országba tanulni ahol ez ingyért van. És itthon maradnak a kevesbé tehetségesek. Az egészet arra kell visszavezetni, hogy Tekintetes Miniszter Asszony buzgalmában ki szeretné nevelni azt a buta félművelt szakmunkás réteget ami szerinte nincsen az országban ahol az életpálya már hetedik általánosban eldől. Ez az angol illetve a háború előtti real-polgári iskolarendszer felélesztése az átjárási lehetőségek becsukásával. Mellesleg minden eu szabályozással ellentétes.

Maresteban 2011.09.06. 08:48:26

Nyilván nem azért képzünk orvosokat az állam pénzén, hogy utána ne itthon kamatoztassa a tudását. USA-ban teljesen természetes, hogy addig nem megy el magánpraxisra, amig le nem tudta kötelező idejét az állam fele, vagy pedig fizetheti vissza az egész költség díját. Nyilván egy pedagógus nem fog külföldre menni tanítani, kivéve ha olyan speciális tudással nem bír, aminek külföldön is értéke van, Jómagam is pedagógus vagyok és most a pedagógusok egy részének a munkanélküliség rémével kell megküzdeni, lehet elmennek külföldre, de a legtöbben aljamunkát végezni, addig egy orvos ki tud menni hatszoros fizetésért alsóhangon. Jó menjen külföldre dolgozni, de előbb dolgozza le Magyarországon a tanulópénzt, mert ez az adófizetők pénzéből tanulták, aki meg költségtéritésen tanult, az mehet Isten hírével.
Én most helyeslem, hogy a diploma után kimenő frissen végzett diplomás igenis fizesse vissza a beléje fektetett pénzt, de még attól is beszedném, aki félúton meggondolja magát és kilép az oktatásból. Szóval most Hoffman Róza nyitott kapukat döntöget, nem hiszem, hogy mindenben csak a rosszat kell meglátni.

Đđ 2011.09.06. 08:53:22

@Maresteban:

1). Amit az USa-ról írsz, nem igaz, nem tudom, honnan szeded?

2.) A posztban világosan ott áll, hogy miért "látszatmegoldás" Rózsika ötlete -és az is, hogy mi a valóságos megoldás. Olvasd el kérlek és próbáld meg is érteni! (Ha pedagógus vagy, bizonyára jelent valamit számodra a "szövegértés feladat"...)

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.09.06. 13:48:34

@Đđ: A posztban vázolt megoldás kb. annyi, hogy a kormány feladata kolbászból építeni a kerítést, és minden rendbe jön. Tök jó. Visszakérdezek: vékony- vagy vastagkolbászt parancsolsz? Esetleg lehet enyhén csípős, mint a válaszom?

Hadd tárjak fel egy eddig nem tárgyalt lehetőséget: mi van akkor, ha a "röghöz" kötöttek úgy kapnak külföldi állást, hogy a munkáltató meghitelezi nekik a magyar állami oktatásért visszafizetendő pénzt? Ebben az esetben jól járt az állam, mert nem pazarolta az adófizetők pénzét, jól járt az egyén, mert diplomát is szerzett, külföldön is dolgozhat, s jól járt a külföldi munkáltató, mert versenyképes, jó munkaerőt kapott minimális fizetéselőleg fejében. Hol itt a probléma?

Ráadásul Hoffmann úrhölgy elképzelése kvadrál a közvélemény felsőoktatásról vallott felfogásával. Vajon egy ilyen támadásból ki jön ki népszerűbben, a kormány vagy az ellenzék?

Đđ 2011.09.06. 14:17:13

@Vértes László:

„A posztban vázolt megoldás kb. annyi, hogy a kormány feladata kolbászból építeni a kerítést, és minden rendbe jön.”:

Hol olvastál te a posztban kolbászkerítésről? A posztban vázolt megoldás éppen az, hogy (idézem szó szerint): „Mivel a versenyszférában nem képződik elég nyereség ahhoz, hogy az ország közpénzekből tarthasson el egy fejlett és jól fizetett egészségügyi és pedagógusi gárdát, ezért rövidtávon csak az működik, ha tudatosítjuk az emberekkel, hogy mik is az orvosi ellátás és az iskolarendszer valós költségei és hogy az állampolgár miért teszi jól, ha külön áldoz ezekre.”
Magyarán: a politika feladata az, hogy ismertesse meg és fogadtassa el az állampolgárral, mi mennyibe kerül, ha azt akarja, hogy az valóban jól működjön (oktatás, egészségügy). EZ nem kolbászkerítés-építés, mert éppen azt kell kommunikálni (pl.), hogy ha a polgár az egészségére, vagy a gyereke iskoláztatására költ plazmaTV helyett, akkor jobban jár.

„…mi van akkor, ha a "röghöz" kötöttek úgy kapnak külföldi állást, hogy a munkáltató meghitelezi nekik a magyar állami oktatásért visszafizetendő pénzt? …Hol itt a probléma?”:

A probléma ott van, hogy bár az ötlet elvileg jó, de meglehetősen életszerűtlen, hogy „nullkilométeres”, az egyetemet épp csak elhagyó hallgatók külföldi munkáltatóktól tömegesen ösztöndíjakat kapjanak. És a már valamelyest gyakorlatot szerzetteknél sem jellemző ez, külföldi munkavállalás esetén. Egyébként ami a poszt elején is szerepel: a szabad munkaerő-áramlás ellentétes az EU-irányelvekkel, így pl. „előírni” sem lehet azt a magyar diplomásoknak, hogy fizettessék meg a képzésük költségeit a fogató munkáltatóval.

„Ráadásul Hoffmann úrhölgy elképzelése kvadrál a közvélemény felsőoktatásról vallott felfogásával. Vajon egy ilyen támadásból ki jön ki népszerűbben, a kormány vagy az ellenzék?”:
A közvélemény felfogásával való egyezés nem mentség a hülyeségre. A közvéleményben népszerű volt a „100 napos program is” – mi lett belőle? Az, hogy valamit sokan akarnak, még nem ok arra önmagában, hogy meg is tegyük – ha mégis így járunk el, ott is vagyunk a populizmusnál és a bajban!
És nem az a kérdés, hogy „ki jön ki népszerűbben?”, hanem az, hogy mi használ a népnek. A politikusok felelőssége lenne, hogy ne is kínáljanak „népszerű, de szar” dolgokat – de tudom: ez merő idealizmus!

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.09.06. 16:26:40

@Đđ: Ha az oktatás- és egészségügy költségeire külön áldoz az állampolgár...

Ezt már kipróbálta a Gyurcsány-kormány, úgy emlékszem, nem jött be. Lehet, hogy te kirobbanó sikerként könyvelted el?

Hogy hosszú távon mi használ a népnek? Ha a politikát a lehetséges művészeteként felfogó kormány az érdekében dolgozik. Ez nem feltétlenül Fidesz-kormány, de feltétlenül olyan, amelyik egyszerre tud intézkedni és hivatalban maradni. Jelentem, intézkedve van. Úgy tűnik, hivatalban is van maradva, sőt még népszerűségben is emelkedve lesz. Ha a kormány megfogadná a tanácsodat, akkor persze nem sokáig maradna hivatalban. Hát ezért lenne bolond megfogadni. A demokráciát szavazattöbbségre játsszák.

Teljesületlen kívánságok kínozzák az ellenzéket? Egyszerű a megoldás: el kell menni aranyhalat fogni. :)

Đđ 2011.09.06. 16:28:53

@Vértes László:

„Ha az oktatás- és egészségügy költségeire külön áldoz az állampolgár... Ezt már kipróbálta a Gyurcsány-kormány, úgy emlékszem, nem jött be. Lehet, hogy te kirobbanó sikerként könyvelted el?”:

Hm… Arról az „apró” momentumról nyilván nem szándéktalanul feledkezel itt el, hogy a vizitdíj-rendelet (mert itt arról van szó) azért nem lehetett siker, mert volt egy Orbán-Fidesz kombó, amely a hatalom megszerzéséért (és evidens módon: a regnáló kormány ellen) bármire képes volt. Az egész világ azon röhögött, hogy a magyarok képesek voltak népszavazni 1,20 Euróról… És sajnos volt bő másfél millió barom, akit Orbán&Co. fel tudott heccelni. Ennyit Orbán úrról és társairól, mint „felelős politikusokról”.

„Hogy hosszú távon mi használ a népnek? Ha a politikát a lehetséges művészeteként felfogó kormány az érdekében dolgozik. Ez nem feltétlenül Fidesz-kormány, de feltétlenül olyan, amelyik egyszerre tud intézkedni és hivatalban maradni. Jelentem, intézkedve van. Úgy tűnik, hivatalban is van maradva, sőt még népszerűségben is emelkedve lesz. Ha a kormány megfogadná a tanácsodat, akkor persze nem sokáig maradna hivatalban. Hát ezért lenne bolond megfogadni. A demokráciát szavazattöbbségre játsszák.”:

Ha a kormány az én tanácsaim szerint járt volna el, akkor megalakulása előtt 2-3 évvel elkezdte volna bevonni az elérhető legjobb szakembereket, stb… Igaz, akkor nem is lett volna „több, mint 2/3-a”, tehát kénytelen lett volna a hatalom megtartása érdekében sikeresen és jól kormányozni – de ha jól emlékszem még, akkor a demokráciában ez a kormánnyal szembeni legalapvetőbb elvárás.

Aztán: „intézkedve van”? Nem: kapkodva és beszarva van. Ez nem is csoda: mindig ez történik, ha tehetségtelen és akarnok alakok jutnak ekkora hatalomhoz… Az, hogy „úgy tűnik, hivatalban is marad”, csupán a magyar társadalom fejletlen demokrata és önszervező képességeinek tudható be, de semmiképp sem Orbánék tehetségének és igazságának.

..Ja, és a politikában – mint bármi másban – a „lehetséges” a tehetség és a felkészültség függvénye, nem pedig csupán egy „társadalmi állandó”: ugyanabból a társadalomból egy zseni jóval többet képes kihozni, mint egy idióta.

A demokráciát pedig csak rövidtávon játszzák szavazattöbbségre: hosszabb távon teljesítményre játsszák. Mert ha hosszabb távon is elmarad a teljesítmény, akkor a szavazatmaximáló technikákkal legfeljebb annyit érhet el egy politikus, hogy némileg laposabb ívben fog repülni a seggberúgástól.:-)

„Teljesületlen kívánságok kínozzák az ellenzéket? Egyszerű a megoldás: el kell menni aranyhalat fogni. :)”:

Az ellenzéket meg nem a teljesületlen kívánságok, hanem a saját tehetségtelensége kínozza – ezért csak a sülthalat képes várni!:-)

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.09.06. 20:08:32

@Đđ: "Ha a kormány az én tanácsaim szerint járt volna el, akkor megalakulása előtt 2-3 évvel elkezdte volna bevonni az elérhető legjobb szakembereket, stb… Igaz, akkor nem is lett volna „több, mint 2/3-a”, tehát kénytelen lett volna a hatalom megtartása érdekében sikeresen és jól kormányozni – de ha jól emlékszem még, akkor a demokráciában ez a kormánnyal szembeni legalapvetőbb elvárás."
Jól írod, és egyet is értek vele. Én is így tennék a helyükben.

Ami az ötletek megkontrázását illeti, az ellenzék mindenkor megtorpedózza azt, ami megtorpedózható. Ezen kár keseregni, most is így van. Értelmiségi összefogásra van szükség a változáshoz, ennek semmi jele.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.09.06. 20:08:40

@Đđ: "Ha a kormány az én tanácsaim szerint járt volna el, akkor megalakulása előtt 2-3 évvel elkezdte volna bevonni az elérhető legjobb szakembereket"

Most esett le a tantusz, mekkorát szóltál ezzel az ötlettel. Kiváló, zseniális, elképesztően bombasztikus. Nos, 2007-be már nem tudunk visszamenni, ám a következő választásig épp 2-3 év van hátra. Ez a soha vissza nem térő pillanat! Most kell megkezdeni a konzultációkat a legjobb szakemberekkel -- természetesen az MSZP-nek, hiszen új kormány alakítására csak ő jelentkezhet. Szólsz nekik, kolléga, vagy küldjek én levelet?

Đđ 2011.09.06. 21:25:44

@Vértes László:

„Ami az ötletek megkontrázását illeti, az ellenzék mindenkor megtorpedózza azt, ami megtorpedózható. Ezen kár keseregni, most is így van.” - Igen, „ami megtorpedózható” – de vannak olyan dolgok, amelyek megtorpedózása nagyjából egyenlő az ország érdekeinek elárulásával és ezt már egy ellenzék sem teheti meg. (…Apropó: azt tudtad, hogy a torpedó a volt K. u. K. Haditengerészetnél szolgáló, fiumei születésű Lupis fregattkapitány találmánya? – ld.: hu.wikipedia.org/wiki/Giovanni_Luppis)

„Értelmiségi összefogásra van szükség a változáshoz, ennek semmi jele.” – Ez csak az értelmes értelmiségieken múlik, hogy képesek-e összefogni alapvető, közös célok mentén és azokért kitartóan dolgozni, a híres magyar „Meggondoltam magam!” nélkül.:-)

„Most esett le a tantusz, mekkorát szóltál ezzel az ötlettel. Kiváló, zseniális, elképesztően bombasztikus. Nos, 2007-be már nem tudunk visszamenni, ám a következő választásig épp 2-3 év van hátra. Ez a soha vissza nem térő pillanat! Most kell megkezdeni a konzultációkat a legjobb szakemberekkel -- természetesen az MSZP-nek, hiszen új kormány alakítására csak ő jelentkezhet. Szólsz nekik, kolléga, vagy küldjek én levelet?” – Haggyál má’ a Maszoppal: ugyan mit várhatnánk egy olyan „ellenzéktől”, mint ők? Ne próbálj munkát megúszni azzal, hogy egy „már kész” ellenzéki pártot használsz: vagy a fentebb említett összefogással létrejön egy új politikai párt vagy semmi sem lesz az egészből.

Item, item: a múltkor szó volt valami sörről...
süti beállítások módosítása