Szakadjunk el egy kis időre a honi politikától – mert nem csak nálunk, hanem a világban egyebütt is vannak politikusok, akik nem mindenkor a legjobb utat választják. Akiket csak a magyar politika vonz erre a blogra, ne is olvassanak tovább, mert itt most időben és/vagy térben távoli ügyek következnek!

 

Königsberg. Bizonyára sokaknak ismerősek ez a német városnév. Történelemből, kultúrtörténetből. Csak a példa kedvéért: itt élt és alkotta műveit Immanuel Kant… Csakhogy ebben a városban született Putyin felesége is.

Igen: Königsberg 1946 óta Kalinyingrád – és már nem porosz, hanem orosz város.

Ezt a posztot természetesen nem emiatt az „egybetűs” változás miatt írom, hanem a változás mögött álló történet és annak tanulságai miatt. Ez az írás azzal fog foglalkozni, hogy milyen sors várhat egy olyan országra, amely létét nem valamely szerves történelmi folyamatnak köszönhette, hanem tulajdonképpen néhány ember döntésének.

Az országok a történelemben általában nem „tudatos tervezői tevékenység” következtében jöttek létre – néhány kivétellel. Lakott egy többé-kevésbé homogén népesség egy helyen, az adott népen belül létrejöttek az „országgá alakulás” belső feltételei – így születik egy állam általában. De nem mindig. Van két igen érdekes – és sok párhuzamot mutató kivétel: az újkori Poroszország (itt jön a képbe Königsberg) és a legújabb kori Izrael.

Ez utóbbi adja a posztunk aktualitását – ugyanis a hírek szerint „érik” egy újabb közel-keleti háború: az izraeli vezetésben komolyan foglalkoznak egy Irán elleni támadás gondolatával (http://index.hu/kulfold/2011/06/12/hajszalon_mult_az_izraeli-irani_haboru/). Ha ez bekövetkezik, annak igen súlyos következményei lesznek Izraelre nézvést – de ha nem következik be, annak is. Nagyjából-egészéből eljutottak az események oda, hogy ennek az államnak nincs már igazán jó lépése a sakktáblán. És ennek okai jelentős részben éppen az ország „tervezett mivoltában” lelhetők fel: erre az országra „nem volt szükség” az adott helyen, léte „zavarforrás”.

…Na most jön a felzúdulás, hogy ez egy „antiszemita és Izrael-ellenes” poszt – ennek jutalmaképpen talán még a Kurucinfóra is fel fog kerülni! Holott minderről szó sincs: épp azzal foglalkozom, miképpen „úszhatók meg” egy korábbi, mára igen veszélyes helyzetet teremtett döntés végzetes következményei – ha egyáltalán megúszhatók.

Mert a másik, az újkori „példaállam” története bizony igen kérdésessé teszi ezt! Nézzünk bele a történelemkönyvbe, hogy megérthessük, miről is beszélek, amikor ezt állítom.

Poroszország a középkori Német Lovagrend „produktumaként” keletkezett. Jöttek ezek a lovagok, megszálltak egy addig pogány szlávok (ők voltak a poroszok) által lakott területet, valahol a mai Lengyelország északi részén és annak környékén – és „pergamenen (mert akkor még nem volt papír) megterveztek” egy államot. Tiszta ésszel. Nem az adott (mint mondtam: szláv és pogány) nép „népi kezdeményezése” volt, hogy „Legyen Poroszország!”, hanem egy „uralmi elitnek” volt szüksége az őt fenntartani képes „munkáshadra”.

Nem írok most történelemkönyvet – akit a folyamat részletei izgatnak, olvassa el azt pl. Sebastian Haffner Poroszország egy porosz szemével c. könyvében. A lényeg: az ország, a porosz állam mindig is egy „mesterséges konstrukció” volt, amelyre tulajdonképpen lakóinak nem is lett volna az adott formában szükségük. Az ország célja önmaga fenntartása volt, ezért csak egyet tehetett: haladni előre, az egyre erősebbé és nagyobbá válás útján, hogy a szomszédai ne állíthassák vissza az „eredeti állapotokat”, ne számolhassák fel. Létrejött így a porosz „militáris állam”: egy nagyon racionálisan felépített és nagyon hatékonyan működő, a korabeli „természet alkotta államoktól” sok szempontból különböző, azokat „meghaladóan modern” ország. Nem véletlen, hogy a felvilágosodás tanai itt váltak a világon először „napi gyakorlattá”: nem voltak igazán „béklyózó-visszatartó hagyományok”, csupán „döntés kérdése” volt jóformán minden. Ez plusz erőforrásokat teremtett, mert kiiktatott sok, más államokban meglévő „fölöslegességet és esetlegességet”. Ahogy Haffner, az „ajánlott olvasmány” szerzője fogalmaz: Poroszország egy „rideg ész-állam” volt – ennek összes előnyével és hátrányával együtt.

…Akárcsak manapság Izrael. Ezt is egy „ötlet” hozta létre, nem a történelem és nem egy „folyamatosan helyben lakó nép”. Egyszerűen emberek egy csoportja teremtette meg, mégpedig igen rövid idő alatt és előre átgondolt program szerint. (Az ötletben és a kivitelezés „beindításában” komoly szerepe volt Herzl Tivadarnak, ld.: http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=5749&pIdx=2). „Kellet egy hely” nekik – ahogy 6-7 évszázaddal korábban a Teuton Lovagok rendjének is. És ahogy lovagék nemigen törődtek azzal, hogy az adott területen élnek mások is, úgy Izrael „tervezői” sem láttak ebben a későbbiekre nézvést veszélyforrást… Kár, hogy ők nem olvasgatták Poroszország történetét – akkor talán másképpen döntöttek volna!

Ha annak idején, a XVII-XVIII. században Poroszország gyenge maradt volna (katonailag és az annak alapját képező hatékony gazdaság terén), akkor nálánál sokkal nagyobb szomszédai „pillanatok alatt” feldarabolták-megszüntették volna. Ezért politikai elitje erőssé és „támadóvá” kellett hogy tegye. Egyre nagyobbá vált területileg is. A folyamat vége pedig a német egység lett, porosz irányítással - létrejött a „Szuperporoszország”: az akkori világ egyik legerősebb hatalma.

Ha annak idején, a XX. század közepén-második felében Izrael gyenge maradt volna (katonailag és az annak alapját képező hatékony gazdaság terén), akkor nálánál sokkal nagyobb szomszédai „pillanatok alatt” feldarabolták-megszüntették volna. Ezért politikai elitje erőssé és „támadóvá” kellett hogy tegye. Egyre nagyobbá vált területileg is. A folyamat vége pedig az lett, hogy létrejött „Nagy Izrael”: a mai világ harmadik legerősebb katonai hatalma.

Az a „baj” a Poroszország- és Izrael-típusú „ésszel csinált” államokkal, hogy „más logikával” működnek, mint a környező, „népek alkotta” államok. Ez utóbbiak ugyanis valamiféle „szubjektív politikát” folytatnak, tele érzelmi, sérelmi, ideológiai, vallási és történelmi elemekkel és indíttatásokkal – amelyeknek oly ritkán van közük az adott nép ás állam valódi, objektív viszonyaihoz és érdekeihez. (Jól látjuk ezt a fajta szubjektív politizálást napjaink magyar kormányzati és „populáris” politikájában is – és tapasztalnunk kell az általa okozott „sikereket” is!) …És eljön egy idő, amikor az immár „néppé vált” korábbi „ész-állam” is belép a szubjektív politizálók népes táborába: ez történt a XIX. század végén német földön és ez okozta azt, hogy eleve lehetetlen és reménytelen projektbe fogtak, nevezetesen a világhatalommá válásba. És ezzel el is jött a vég, néhány évtizeden belül. Az egykori Poroszország előbb „feloldódott” a nagy Német Birodalomban: elveszítve ezzel azt a racionalizáló képességet és hatást, amit saját, eredeti „ész-állam”-hagyománya hozott magával. Azután pedig – a második, a világhatalomért vívott felesleges háborúja után – az egykori Poroszország területeinek jelentős része is elveszett a németség számára.

Igen: a „népi irracionalizmus”-t meglovagoló szubjektív politizálás vezetett el oda, hogy „Frau Putyin” immár oroszként megszülethetett a porosz Kant városában…

Az volt az „ősbűn” Izrael történetében, amikor „világi ész-államként” (mert a cionizmus, amely „meggründolta Izraelt, kifejezetten nem vallásos mozgalom!) egy, a zsidó vallásban „kódolt” célt tűzött ki maga elé: a bibliai Izrael területén való államalapítást. Ez pedig hatalmas ellentmondás volt: ész-állam - de vallás által sugalmazott programmal. A poroszok ott hibáztak, amikor egy tulajdonképpen csak német kultúrájúvá vált nép által lakott „célszerűségi állam” sorsát összekötötték a XIX. századi össznémet nacionalizmussal. Izrael „tervezői és kivitelezői” pedig ott, amikor modern államot alapoztak vallási tanításokra és az azokból következő „népi vágyakra”. Sem az egyik, sem a másik nem volt szükségszerű – és az utóbbi esetben, ha szembenéznek a korábbi hibával, talán még lehet javítani a helyzeten…

A XIX. század hetvenes éveitől az akkori kancellár, Bismarck mindent megtett azért, hogy lezárja a porosz-német terjeszkedés korszakát: deklarálta, hogy a frissen megalakult Németországnak nincsenek területi igényei, „konszolidált állam” immár. De ahogy a XIX. század végén az akkori (Bismarck utáni) német elit sem tudta elviselni azt az (egyébként nem valós alapokon álló) érzést, hogy „körbe van kerítve ellenségekkel”, úgy a mai Izrael vezetőit is frusztrálttá teszi ez a helyzet. És ahogy a II. Vilmos-kori németek, úgy a mai Izrael vezetői sem gondolnak abba bele, hogy ők kezdték ellenségként kezelni a(z eredetileg passzív) szomszédaikat. Izrael is járta egy időben a „konszolidálódni kívánó állam” útját: ez volt a rabini korszak. Ám utána ott is jött a „frusztráltak nemzedéke”, akik az erős hadseregre akarták-akarják alapozni a „stabilitást”. A történelem ismétli önmagát – és az „ismétlő” éppen az a zsidó nép, amely pedig éppen a poroszok XIX. század végi hibájának következtében a XX. század első felében annyit szenvedet. Ahelyett, hogy „tanuló” lenne!

A felvilágosodás-kori Poroszország nem „terrorizálta” az elfoglalt és többségében lengyelek lakta Sziléziát. Nem bántotta a lengyeleket és azok nem is igen léptek fel ellene: egyszerűen éltek a „felvilágosult porosz infrastruktúrával” – és jól jártak vele, polgárosultak. Eszükbe sem jutott „lengyel Hamaszt” szervezni (ellentétben pl. az orosz uralom alá került lengyel területek lakóival – mert ott más viszonyok voltak…). Sajnos Izrael nem követte ebben a poroszokat. Kezdettől fogva túl harsányan hirdette, hogy Izrael a zsidó népé. Nagy Frigyes sosem követte volna el azt a hibát, amelyet Ben Gurion elkövetett – igaz: Frigyes nem is egy lágerekben sokkolt nép élén kellett, hogy politizáljon… Izrael eleve lemondott arról a lehetőséről, hogy származástól, nyelvtől, kultúraalapoktól függetlenül az állampolgárrá és polgárrá válás felé nyisson utat bárkinek, aki a területén él. Mondhatni, ebben a tekintetben „ott kezdte”, ahová Poroszország 1870-ben ért el: elkezdett nacionalistáskodni.

Mindenkor az államalapítók felelőssége, hogy mit kezdenek azokkal, akikhez eredetileg nem lenne közük. Az alapítók feladata és felelőssége az állam „programjának” megalkotása. Ők szabhatják meg – jól vagy rosszul -, hogy ki tartozhat a „mi” kategóriába.  Egy biztos: ha túl szűken húzzák meg a „mi” és a „ti” közötti határt, akkor a „ti”-ből könnyen, majdhogynem automatikusan lehet „ellenség”. És ha egy állam eljut oda, hogy „csupa ellenség veszi körül”, akkor semekkora hadsereg nem elegendő ahhoz, hogy „konszolidálja magát”. Akkor nincs más út, mint visszatérni az alapokhoz: az ésszel való politizáláshoz.

…Mára az ész-alapú Izrael immár hazává vált – anélkül, hogy képes lett volna a szomszédai számára bármiféle magyarázattal, érvvel szolgálni arra nézvést, hogy azok miért fogadnák el a létezését, mi hasznuk lehetne abból? Hiába érti a világ, hogy „kellett egy haza az üldözött népnek”, ha azt a pártízezer km2-t egy másik nép is hazának érezte-érzi, még ha az ő „haza-fogalmuk” más is volt némiképp, mint a ”klasszikus européer”. Márpedig egy ész-alapú államnak meg is kell maradni a racionális alapú létezés-létezhetés talaján: ha elkezd szubjektív döntéseket hozni, akkor vége! Ha nem tudja létét kifelé is indokolttá, vagy legalábbis elfogadottá tenni, ha nem működik úgy kifelé is, hogy abból a környezete hasznot lásson, akkor komoly bajba jut. Az pedig hiú ábránd, hogy „mindig bírni fogja majd erővel” önmaga fenntartását, „bárki ellen is”.

Ha most – vagy a jövőben – Izrael „katonai megoldást” keres, akkor éppen azoknak a csapdájába sétál bele, akik a leginkább kívánják eltűnését a térképről. Ahogy – nem egy nap alatt – lehetett semleges szomszédokból hibás politikával ellenségeket csinálni, úgy lehet – hosszú évek alatt, következetes munkával – ismét semlegessé, majd még később együttműködővé alakítani a szomszédságot. Ha tudta ezt csinálni a zseniális hadvezér Nagy Frigyes király és a korábban „vérrel és vassal” politizáló Bismarck, ha tudta azt mondani Frigyes, hogy „Ezentúl egy macskát sem támadok meg!” és ha tudott Bismarck az európai békerendszer „órásmestere” lenni, akkor Izrael vezetői is megpróbálkozhatnak talán ezzel az úttal. Most még ők vannak döntési helyzetben – de ha most rosszul döntenek és követik a „későporosz példát”, akkor bizony hamarosan Tel Avivban is fognak majd arab politikusfeleségek születni…

 

(...Azért hogy legyen a végén egy kis "katonás, régi-Poroszország-feeling" is, idelinkelem Nagy Frigyes király régi indulóját - szép, régi zene, érdemes belehallgatni: https://www.youtube.com/watch?v=wfBkpIiGGsE)

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr172980939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.06.13. 21:49:56

Jó poszt, elismerésem!

Egy apróság: Izrael mögött az USA áll mellszélességgel. Ez csak látszólag apró államocska, valójában a világ leghatalmasabb hadserege felett rendelkezik. Az iráni háború Irak óta érik (sőt Irak valójában iránpótlékként vált célponttá, utóbbi ugyanis háromszor nagyobb falat), és az esetleges háborút is Irán atomkeménykedése fogja kirobbantani, nem Izraelé -- ez persze csak az én magántippem.

Nagyra értékelem, hogy bátran belevágtál ebbe az érzékeny témába. Én hasonló bátorsággal vágtam bele a még érzékenyebb magyar vonatkozásába:
wita.hu/index.php?show=post&post=1113

Mayhem 2011.06.13. 23:56:21

Nos, lehet, hogy egy izraeli beavatkozás még meg is könnyíti a nagy szövetséges, az USA dolgát, mert elvégzik azt, amihez neki nincs mersze...

۝merta-X 2011.07.14. 16:36:37

Sajnos ismereteim szerint a porosz-izraeli párhuzam téves. A "sajnost" arra értem, hogy ez a sokadik értekezés a blogon, amit teljes egyetértésemet előre borítékolva olvastam el, aztán itt félrement a dolog.

Az első állítás, amiről biztosan állítható, hogy nem állja meg a helyét, az "És ahogy a II. Vilmos-kori németek, úgy a mai Izrael vezetői sem gondolnak abba bele, hogy ők kezdték ellenségként kezelni a(z eredetileg passzív) szomszédaikat." Cáfolat: hu.wikipedia.org/wiki/Izrael#Alija Innen is megállapítható, hogy a zsidók által PÉNZZEL megvásárolt földterületek visszaszerzéséért az arabok kezdetektől háborút folytattak.

piefke 2011.07.14. 16:48:17

@۝merta-X:

Az "ők kezdték ellenségként kezelni…"-kitétel a mai Izrael vezetőire nézvést éppen azt jelenti, hogy "ők, zsidók", akik a XIX. század végétől azzal a céllal vásároltak ott földet, hogy azon államot hozzanak létre - államot egy másik nép hazájában. Ez volt az "ellenségként kezelés" első lépése a (későbbi) izraeliek részéről.

A "nulladik lépés" pedig maga a program, t. i. egy másik nép által lakott (noha még nem „államosodott”) területen eltervezni az államalapítást. (Abba most ne menjünk bele, hogy mi volt ott a bibliai időkben: kétezer éven átívelő jog ebben a formában képtelenség…)

Vicces Gyerek · http://macskapasztor.blog.hu/ 2013.12.12. 20:29:32

Olvastam.
Jelenlegi ismereteim szerint:
Abban tuti egyet értek, hogy Izrael állam vezetése szemléletet kell váltson.
Bizony voltak komoly diáktüntetések izraelben a "kalózkormány" ellen.
És ha pont az izraeli kormány szúrja el a külpolitikáját, azzal tesznek egy szívességet a neonáciknak, meg szélsőségeseknek, hogy összemosva az államot a "zsidók"-kal, herlgelhessék az embereket.
És ha ne adj isten Izrael állam így viselkedik, aztán az első kritikákra nácit kiált, akkor pont hogy maga alatt ássa a talajt.
Mert aki meg tényleg náci, arra meg majd ennek címén fognak szemet húnyni.
Meg az Izrael állam részéről történő összemosás azt fogja eredményezni, hogy majd a zsidóságot is összemossák izrael állam politikájával.
A hülye politika hülye politika, legyen az bármely ország államjáé.
Lehet még Izrael politikája káros a zsidóság ügyére, bár remélem, jobban alakul a helyzet.
süti beállítások módosítása