2011.06.02. 20:45 Szerző: Đđ

Pintér, a pedagógus

Pintér Sándort sokáig rendőrként tartotta számon a magyar köztudat (nemzettudat???), majd lett belőle belügyminiszter – meg állítólag már is, de ez most nem téma. Azt viszont sosem hittük volna róla, hogy láthatóan sokoldalú tehetsége öregségére a pedagógusi pályára fogja kormányozni őt.

…Mert mi is történt a mai, a rendvédelmi szakszervezetekkel folytatott megbeszélésen? Pintérből tanár lett!

Történt ugyanis, hogy a tárgyalást követő sajtótájékoztatón az alábbiakat mondta: „közelebb jutottunk ismét egy-egy lépéssel ahhoz, hogy tudomásul vegyék a szakszervezetek azokat az elvárásokat, amelyeket mi szeretnénk érvényesíteni”. Vagyis: a szakszervezetek képviselőivel való tali célja már nem az volt, mint régen, hogy egyeztessenek és közelítsék az álláspontokat, hanem az, hogy a szakik elsajátítsák a tananyagot!

Értjük: a szakszervezetek tanulók, akiknek „tudomásul kell venniük” a kormányálláspontot. A kormány az igazság egyedüli letéteményese, ő tudja, mi a tuti – és nehogy már a rendetlenkedő szakszervezetis nebulók belezavarjanak a tananyagba!

…Kár, hogy Hoffmann Rózsát nem hívták meg, biztosan sokkal előbbre tartanának már! Neki ugye mégiscsak évtizedes tapasztalatok állnak a rendelkezésére.

Makróban: a magyar társadalom vegye végre észre magát és vegye tudomásul, hogy úgyis hiába ágát. Itt annak van-lesz igaza, akinek hatalma is van az igazsága mellé. És akié a hatalom, azé lesz itt minden – legalábbis a kormányzati tervek szerint.

…Ez, persze, ostoba és naiv elképzelés! Ami ment Benito Mussolini Olaszországában, a „társadalom korporációkba szervezése”, az semmiképp sem fog menni a mai Európában. Hiába iktatják ki az Országos Érdekegyeztető Tanácsot és hiába hozzák létre a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot, ez csak füst. Egy társadalommal csak akkor lehet elfogadtatni egy efféle „tömbösítést”, ha nincsenek az adott társadalomban jelentős csoportok, amelyek másként gondolják a dolgot. Hiába „nemzetikonzultálgat” a kormány, hiába levelezik a lakossággal, ha ebből az egész folyamatból éppen csak a valóság marad ki: ha kimaradnak a magyar társadalmat leginkább feszítő, valóságos problémák – és persze az azokra adandó helyes válaszok is.

Mert ez van: a kormány és köre lassan létrehoz egy „párhuzamos valóságot” a maga (és hívei) számára. Beleköltözik és berendezkedik abban… Közben meg dübörög kívül az igazi valóság.

Pintér és a kormány tanítani akarja a társadalmat – leginkább móresre. Persze, értjük: nektek, urak, sokkal egyszerűbb lenne, ha kussolnánk. Akkor sokkal kényelmesebb és veszélytelenebb is lenne végigvinnetek az a gazdasági és hatalmi koncentrációs folyamatot, amely feltett szándékotok. Akkor senki sem kérdezné, hogy ugyan miért is kellett a MOL-részvénycsomagot olyan hitelből a most nektek szolgáló állam tulajdonába venni, amely hitelt aztán nekünk, magyaroknak kell majd „kigazdálkodnunk” és biztosan nem azoknak, akik az ügylet valódi haszonélvezői lesznek.

…Apropó, haszon! Most jut eszembe, hogy Pintér talán nem is csak azért csapott fel pedagógusnak, hogy a kormány céljait szolgálja – lehet, hogy ezzel akarja kicselezni a volt rendvédelmisekre vonatkozó nyugdíjtörvényt, hogy ne kelljen esetleg visszamennie sarki posztnak… A törvény ugyanis a pedagógusokra nem vonatkozik!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr122952560

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hát elkezdődött! 2011.06.04. 18:09:26

 Beindult a diktatúra keményebb üzemmódja. Csak idő kérdése volt, hisz a jelek már régóta erre figyelmeztettek. A kétharmad az kétharmad, ezzel már nyugodtan lehet diktátor az ember. És mint tudvalevő a diktátorok nem szeretik, ha valaki nem fogad...

Trackback: Tárgyalástechnika 2011.06.03. 12:33:17

Az Orbán-kormány nem pusztán kormány. A kormány a mi szakszervezetünk, Orbán Viktor pedig a mi harcos szakszervezeti vezetőnk. Ha Ő velünk, ugyan ki ellenünk? Már-már hajlottam arra, hogy írok ma valami szépet a kormányról, és elnyomok a Fidesz p...

Trackback: Tárgyalástechnika 2011.06.03. 12:31:56

Az Orbán-kormány nem pusztán kormány. A kormány a mi szakszervezetünk, Orbán Viktor pedig a mi harcos szakszervezeti vezetőnk. Ha Ő velünk, ugyan ki ellenünk?Már-már hajlottam arra, hogy írok ma valami szépet a kormányról, és elnyomok a Fidesz pro...

Trackback: BullshitGenerator 3.0 Orbán version 2011.06.03. 11:27:37

A Blikk szerkesztőségébe látogatott tegnap Orbán Viktor. A miniszterelnök a napilap olvasóival csetelt – megbízható információink szerint önállóan válaszolt a kérdésekre. Az alábbiakban idézett szemelvények alapján legalábbis gyanítható, hog...

Trackback: Döglött Béka: Kirántott kard petrezselymes újburgonyával, ecetes uborkasalátával 2011.06.03. 10:36:50

Mottó: Ha semmi sem lehetetlen és minden lehetséges, akkor mégiscsak lehetséges, hogy van, ami lehetetlen.Az Elvarázsolt Kastély exkluzív éttermében paradoxonokat szolgálok fel, melyeket a legfrissebb és szigorúan ellenőrzött alapanyagokból, a kulinári...

Trackback: Döglött Béka: Kirántott kard petrezselymes újburgonyával, ecetes uborkasalátával 2011.06.03. 10:36:05

Mottó: Ha semmi sem lehetetlen és minden lehetséges, akkor mégiscsak lehetséges, hogy van, ami lehetetlen.Az Elvarázsolt Kastély exkluzív éttermében paradoxonokat szolgálok fel, melyeket a legfrissebb és szigorúan ellenőrzött alapanyagokból, a kulinári...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.06.03. 11:20:28

Bravó, 50%-ig egyetértek a poszttal.

Nem értek egyet azzal, hogy a szakszervezetekkel szoros konzultációban szülessenek az intézkedések. A szakszervezeti vezetők sajátos érdekeltségi háttérrel határozottan furcsa álláspontokat képviselnek. Átmeneti demokrácia vagyunk, az átmenet igényelte gyakorlattal. Amíg a kormány négy évente leváltható, ezzel nincs gond. (Ha mégis az őszödihez hasonló gáz adódna e fronton, én is megyek szolidárisan tüntetni, mint tették 2006 őszén a "demokratikus" "progresszívek"... Számíthatunk egymásra, vagy nem?)

Amivel egyetértek, az a MOL-részvények visszavásárlásának indokolatlansága, szerencsére még jóvátehető a dolog:
verteslaszlo.blogspot.com/2011/05/lesz-e-durr-mol-bol.html

commando 2011.06.03. 11:31:58

Végső soron a szakszervezeteknek kellene idomulni a fennálló rendszerhez, és nem fordítva. Az egyeztetések szükségesek, de a szakszervezet követelései nem lehetnek irracionálisak, pl. azonnali 10 % bérfejlesztés, stb. Egyetértek Vértes Lászlóval, a szakszervezeti vezetők gyakran bonyolódnak kusza, nehezen értelmezhető vitákba. Nem szeretem őket. Nem is igazán értem, hogy mi a szerepük a munkavállalók körében. Az én munkahelyemen pl. évek óta nem is lehet tudni, hogy mit csinál a szakszervezet. Ki is léptem, nincs miért fizessem.

popocatepetl 2011.06.03. 11:38:03

A remdőrök nem a társadalom, csak részei.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.06.03. 11:39:26

Simlis, álszent,szarjankók!

Pintér Sándor nyugdíjas fideszes közrendőrből belügyminiszter bevallott vagyona:

Bp. VII. 155 nm társasház - 1994
Bp. II. 61 nm lakórész társasházból - 1994
Bp. II. 400 nm ház + 2.246 nm telek - 2008
Csömör 809 nm zárt kert - 1982
Sarud 2.158 nm ingatlan - 1987
Sarud 7.264 nm szántó - 2005
Siófok 224 nm ház + 1.100 nm telek - 2004
Bp. IV. 20 nm garázs - 1993
Bp. VII. garázs - 1995
Bp. II. 18 nm garázs - 2004
Bp. II. 160 nm lakás - 2006
Bp. II. 160 nm lakás - 2003
Bp. II. 106 nm lakás - 2005
Bp. II. 17 nm garázs - 2005
Szihalom 150 nm nyaraló - ?
Szihalom 70 nm nyaraló - ?
Szihalom ? nm telek - ?
Pásztó 3.701 nm kert - 1990
Pásztó 2.350 nm szántó - 2001
Pásztó 7.322 nm szántó - 2001
Szigetmonostor 18 nm nyaraló + 574 nm telek - 1995 öröklés
Bernecebaráti 1.517 nm kert - 1990
Wartburg 1 db - 1994 öröklés
OTP részvény: 10.700.000.-
OTP befektetés jegy: 42.019.-
Állami Nyomda részvény: 584.048.-
OTP zárolt részvény: 1.500.000.-
Magyar Államkötvény: 630.000.-
MOL Nyrt részvény: 43.000.-
Állami Nyomda: 170.815.-
Folyószámla lekötött: 278.500.000.-
Folyószámla látra szóló: 38.708.631.-
Feleség nevén (összesen): 479.785.028.-
Követelések összesen: 1.500.000.000.-

Micsoda életpálya modell, hogy kell csinálni Pintér elvtárs kérdi sok rendvédelmis?
Polgárok, tiszta becsületes munkával lehet ez?

Jakab Andor 2011.06.03. 11:43:02

Oké, hagyjátok a tűzcsapot!

Érvényesítsétek a Fidesz nyugdíj garanciát:

jakabandor.blog.hu/2011/06/03/fidesz_nyugdij_garancia

Minden feltétel adott: a Fidesz nyert, garancialevél megvan, Schmitt Pál pedig Magyarország elnöke.

Mire vártok?

regress 2011.06.03. 11:47:10

pintér egy tetves keresztapa,sszégyen az országra,hogy börtön helyett a parlamentben ül

commando 2011.06.03. 11:48:06

@Orbán takarodj!!: Édes Istenem! Ennyi lakás, nyaraló! Szegény embernek mennyit kell takarítania! Bezzeg én egy óra alatt végzek az első emeleti 70 nm ingatlanommal. Irigyelhet is érte a miniszter úr!

2011.06.03. 11:52:57

@commando: és ebből azt a következtetést vontad le, hogy a te szakszervezeted a jó?

Vanek úr61 2011.06.03. 11:57:20

@Vértes László: "Amíg a kormány négy évente leváltható, ezzel nincs gond."

A dolog lényege a fenti - Tőled idézett - mondat. Egyébként ezzel sem értek Veled teljesen egyet, de különösen annak fényében nem, hogy a kormány mindent - hangsúlyozom: MINDENT - megtett annak érdekében hogy ne legyen leváltható.

Ha valamilyen isteni csoda folytán mégis, akkor pedig a közeljövőben meghozandó 2/3-os törvényei alapján ellenzékből fog kormányozni.

Vagyis a pálya a pálya eszméletlen módon lejt, az egész ténykedése totálisan antidemokratikus.

commando 2011.06.03. 11:58:40

@randomgenerator: Ha ezt a következtetést vontam volna le, ugyan miért léptem ki?

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.06.03. 12:17:19

@Vanek úr61: "a pálya a pálya eszméletlen módon lejt"

2014-ben derül ki, hogy lejt-e annyira, mint Fletónak anno 2006. (Merik-e trükkök százaival, eltitkolt gazdasági adatokkal megnyerni a választást, mint GyF tette.) Szerintem nem, de majd meglátjuk. Ha merik, újabb dilemma lesz, hogy a tüntető "progresszívek" szétverendő csürhe vagy ellenzék minősítést nyernek-e. Akár ismételheti is önmagát a történelem, ezért kéne ép ésszel viselkedni a "progresszív" oldalon, kiérdemelni a közösségben gondolkodók empátiáját.

Pistie 2011.06.03. 12:23:52

Pintérék nem engedték oda a tárgyaláshoz azokat a szakszervezeti vezetőket, akiken látszik, hogy nem engednének. Tárgyalnak is, meg nem is. Nyilván ha csak a bólogató jánosokat hívják meg, akkor könnyű lesz megállapodni, és elérni, hogy feladják a nézeteiket. De annyira demagóg ez az egész: egy korkedvezményes nyugdíjas (pintér) alkudozik a rendőrökkel arról, hogy hogyan vegyék el tőlük a korkedvezményes nyugdíjat.

Kasszandrább 2011.06.03. 12:32:08

Wikipedia, részlet:
A több bűncselekménnyel vádolt Zemplényi György 1996-os hazahozatala kapcsán közokirat-hamisítással vádolták meg, de a Fővárosi Bíróság 1999 januárjában jogerősen felmentette.[1]
*******Az MSZMP tagja volt [2]*******
Közéleti pályafutása [szerkesztés]
Nyugdíjazása után őrző-védő céget alapított, majd 1997-ben az OTP Bank Rt. biztonsági tanácsadója....
Ez pofázik nekem? Rohadt kommunista?

Vanek úr61 2011.06.03. 12:39:10

@Vértes László: Egyetértek azzal, hogy ép ésszel kel viselkedni a "progresszív" oldalon is. Magam is elítélem a handabandázást, a trollkodást bármelyik oldalról is legyen szó, ez megítélésem szerint intelligencia kérdése.

Ugyanakkor a pálya "dőlésszöge" tekintetében véleményem szerint már eldőlt a kérdés, nem kell 2014-ig várni. A Fidesz 1 év alatt több "trükköt" valósított meg, mint amit Fletó akár 10 év alatt csak álmodott volna.

Másról sem szólt az egy évük. Hogy csak a legfontosabbakat említsem: a média totális elfoglalása, ehhez "megfelelő" médiatörvény, KE, Legf.Ü., ÁSZ lefejezése, AB, KT kiherélése lezajlott; folyamatban: bíróságok átalakítása, AB-felhígítása; előkészületben: választójogi törvény, önkormányzati törvény, a mindenkori kormány döntési kompetenciájába tartozó jogalkotási területek 2/3-osítása, .... stb.

Ezekre gondoltam, amikor a fentieket írtam.

2011.06.03. 12:50:14

@commando: csak mert az jött le, hogy az a szakszervezet amelyiknek a vezetői ellenállnak szar, bezzeg a ti szakszervezetek vezetői nem voltak ilyen kötözködőek.
Lehetnek hülye elvárások néha az ok, én is vegyesen tekintek a szakszervezet intézményére (bizonyos területeken pl zsarolni lehet összefogással - energiaipar, közszállítás). De a koncepció nem rossz, és néha jó, hogy van egy ilyen fék is ami kicsit ellentart néha, ha elszabadulnának a dolgok... ideális esetben mindkét fél által vállalható, korrekt kompromisszumok születnek. A valóság az, hogy a munkavállalót sokkal könnyebb kihasználni, mint a munkaadót, mert a munkavállaló 1 ember, kicsi, tájékozatlan jogi kérdésekben, míg egy munkaadó gazdag és tájékozott. Ezt ellensúlyozni vannak a szakszervezetek, szerintem.

commando 2011.06.03. 12:59:59

@randomgenerator: " Ezt ellensúlyozni vannak a szakszervezetek, szerintem." ez így igaz, de gondojunk csak bele: míg egy vasutas szakszervezet meg tudja bénítani az országot, addig pl. a pedagógusok mit tehetnek? Ha sztrájk gyanánt nem kezdenék el az érettségit, egy ország szedné ízekre őket. Ezen túl mit ér a pedagógus sztrájk? Vagy az orvosok megtagadnák a műtéteket, mi lenne? Tehát amíg a szakszervezeteknek nincsenek jogaik (vétó pl.) addig düböröghetnek, értelmetlenül. Tudom, érzem, hogy mi lenne a feladatuk, de olyan mértékig vannak korlátozva, hogy a tárgyalásokon lassan csak "egyetértési joguk" lesz. Kompromisszumokat valószínűleg csak apró dolgokban tudnak elérni.

sas70 2011.06.03. 13:03:36

Az lenne a szép, ha tűzoltók leülnének előbb egyet kávézni, mielőtt oltani mennek. Még szebb az lenne, ha ezt akkor tennék, amikor a belügyminisztérium ég, és még a tűzcsapot sem nyitnák ki!

kvadrillio 2011.06.03. 13:15:51

Pintér egy vérszívó MILLIÁRDOS !
jÓLMENŐ VÁLLALKOZÁSAI VANNAK.
mIT TUD ő A 200 EZRET KERESŐ RENDVÉDELMISEK ÉLETKÖRÜLMÉNYEIRŐL ?!

lüke 2011.06.03. 13:25:04

@kvadrillio:
majd kioltják a tüzoltók

2011.06.03. 13:30:44

@commando: Igen, a zsarolásos módszer azért nekem ellenszenves.
Szerintem nincs tuti válasz erre, fene tudja, míg legalább a kommunikáció kötelező és törvény biztosítja legalább egy szakszervezet létjogosultságát, valamint esetleg a konzultáció szükségességét, addig azért közelebb vagyunk egy emberibb társadalomhoz, mintha rabszolgatartó társadalom lennénk.
Ehhez kell a munkáltató közreműködése is, ha elszánt valaki akkor úgyis szinte bármit keresztülvisz, de ha pl. bizonyos döntéseknél kötelezően konzultálni kell egy üzemi tanáccsal, akkor legalább van egy feedback a "másik" oldalról is, és minimális jóindulattal néha olyan megoldásokat is lehet találni ami nem kerül több pénzbe, de azért igazságosabb, korrektebb.
Én ebben látom a lényeget.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.06.06. 07:32:50

@Vanek úr61: "A Fidesz 1 év alatt több "trükköt" valósított meg, mint amit Fletó akár 10 év alatt csak álmodott volna."

A politikát hatalomra játsszák. Fletó 1 nagy trükköt dobott, azt, hogy 2006-ban a nemzetgazdaság valós állapota ellenére újraválasztották.

Ezt a trükköt a Fidesz értelemszerűen csak a következő választáson dobhatja be, a többi kirakati dísz csupán. A jobb- és baloldal közötti empátia arra lenne jó, hogy tudjunk védekezni a hatalomszerzés efféle formái ellen. 2006 őszén a demokrácia védelme helyett otthon sunnyogtak a "progresszívek", finoman szólva nem mutattak jó példát.

Vanek úr61 2011.06.06. 08:35:14

@Vértes László: Te mondtad, hogy a politikát hatalomra játsszák, és azt is, hogy Fleto 1 nagy trükköt dobott be, nevezetesen azt, hogy a nemzetgazdaság 2006. évi valós rossz állapota ellenére - ezen állapotot valótlanul jobb színben beállítva - hazugsággal újraválasztatta magát. Igen, ezen nincs mit vitatni szerintem sem.

De mindeközben megfeledkezel arról, hogy Orbán ugyanúgy élt 2010-ben ezzel a finoman szólva hatalomtechnikai eszközzel, valójában hazugsággal, mint Fleto 2006-ban, csak most - tanulva a korábbiakból - neki hittek jobban. Neki sem kellett volna.

Akkora naivitást nem feltételezek Rólad, hogy azt hinnéd, miszerint Orbán nem volt tökéletesen tisztában az ország 2010-es állapotával. Ne feledjük el, hogy Varga Mihály volt ekkor az OGY Gazdasági Bizottságának elnöke, hivatalból kötelessége volt ismerni az ország gazdasági állapotát, és ehhez minden eszköz (információ, irat, stb.) a rendelkezésére állt. A csontvázazást csak a buták szemfényvesztésére találták ki, szükségszerűen ki is fulladt érdemi eredmény nélkül.

Nos, Orbán ezen adatok ismeretében ígérte kolbászból a kerítést (nem kell megszorítás, csak mi színre lépünk és minden jobb lesz, stb.). És most itt vagyonk a rendszerváltozás óta legdrasztikusabb megszorítócsomag elején, és nem tudjuk, hogy a végéig mét mi vár ránk.

Összefoglalva, jó tanítványa volt Fletonak, sőt "mesterét" - nála még nagyobbat hazudva - lepipálta.

És erre jött rá az a rengeteg - általam előbbiekben felsorolt - rengeteg trükk, Te elintéztél annyival, hogy az kirakati dísz csupán. Ebben nagyon nem értünk egyet!

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.06.06. 10:05:43

@Vanek úr61: 2010-ben nem Orbán nyert, hanem Gyurcsány és Bajnai veszített, ez a helyzet kulcsa.

A hatalomgyakorlás egyszerű logikát követ: megszerzed a hatalmat, majd megvalósítod a céljaidat, és ezt értékelik igennel vagy nemmel a választók. Gyurcsány 2004-ben megszerezte a hatalmat, a céljait megvalósította, és ezt 2006-ban nemmel értékelték volna a választók, ha tudják, milyen gázban van az ország. Gyurcsány eltitkolta a bajokat, így nyert, ez az egy trükköt rovom fel neki, nem a többit.

2010-ben már akárhogy titkolták volna a valós helyzetet, akkor is veszítenek. Orbán (a Fidesz) szerzett hatalmat, és most megvalósítja a céljait. Ha 2014-ben rosszul áll az ország (vagy olyan hangulata van a választóknak), ezt nemmel fogják értékelni, így működik a demokrácia. Ha a Fidesz eltitkolja a valós adatokat, és azzal nyer, az csak a gyurcsányi trükk megismétlése. Mérgelődhetsz persze sok-sok szabadon választott témában, de főbenjáró trükk, amelyben jól járnánk egymás szolidaritásával csak ez az 1 van.

Vanek úr61 2011.06.06. 10:13:36

@Vértes László: Szerintem az első mondatodban van a lényeg: Magyarországon az nyer, aki hihetőbben tud hazudni. Sajnos.

Van igazság a a további véleményedben is ( ("Ha 2014-ben rosszul áll az ország ..."), de egyrészt ez egyrészt csak "vízszintes" pályára igaz, másrészt ha csak ennek lenne jelentősége, akkor azt mondanánk a cél szentesíthet bármilyen eszközt.

A történelemből tudjuk, hogy mindez hova vezethet.
süti beállítások módosítása