A következő években Magyarországon tömegek fognak visszasüllyedni abba az állapotba, ahonnan a szocialista iparosítás és nagyüzemi mezőgazdaság ragadta ki őket az ’50-es-’60-as években. Azért süllyednek vissza, mert a „létező szocializmus” évei alatt ezek a tömegek nem változtattak az életstratégiáikon. Nem váltak önállóvá, sem társadalmi, sem közösségi, sem gazdasági téren – hiszen a szocializmus nem támogatta az önállóságot: „kollektív” társadalomideál volt. Ezek az emberek gyakorlatilag ma is egy „szolga” mentalitásával élnek. Így élték át az elmúlt évtizedeket is – csak éppen a szocializmus alatt „jobb gazdájuk” volt. Igaz, róla is kiderült, hogy a jövő kárára tudta csak jóltartani őket…
A szocialista gazda elment – és visszajött a kiszolgáltatottság, mert ezek a rétegek nem szereztek eszközöket arra, hogyan csökkenthessék függőségüket a „mindenkori uraságtól”. A mai uraság, a mai magyar állam pedig le van gatyásodva és azt üzeni, hogy nem képes továbbra is eltartani azokat, akik nem képesek „modern módra” termelni, részt venni a gazdaságban. Az uraság baja az, hogy a gazdasága nem képes kellően hatékonyan működni. Még ha – netán - tömegesen lennének is jól képzett munkavállalók, akkor is hiányozna nálunk a jólét „másik fele”: a dinamikusan fejlődni képes vállalkozások.
Már írtunk korábban annak okairól, hogy miért van ez így, miért nem hatékonyak a magyar magánvállalkozások (Újjászervezés - http://progressziv.blog.hu/2011/01/18/ujjaszervezes; jó hosszú, unalmas poszt, de ne sajnáljátok a fáradságot!) A lényeg: amíg nem állunk neki a vállalkozási képességeink komoly fejlesztésének, addig ez az ország szegény és kiszolgáltatott marad, népének jelentős része pedig semmiképp sem kerülheti el a szegénységet!
De mit tehet a politikai – és a politikus – amitől-akitől azt várjuk el, hogy rövid távon oldja meg a problémákat, hogy legyen „varázsereje”? Vajon a Jónép elé állhat-e mindazzal, amit az előbb hivatkozott poszt mond (mondom: ol-vas-sá-tok el, meg-é-ri!)? A kérdés lényege pedig: hatalomra juthat-e olyan politikai ebben az országban, amely előre elárulja, mi a teendő, hogy nincs „varázsütés”?
Sokan szokták válaszolni erre a kérdésre, hogy „Nem!”, mivel pl. Bokros is ezzel „kampányolt” 2010-ben és sehol sem végzett… De: Egyrészt egy tökre lejáratódott politikai kompánia (az MDF) színeiben tette ezt, másrészt ő (Bokros Lajos) tette – azaz: egy nagyon kevéssé „magával ragadó” személyiség, aki igazából nem is „politikus alkat”, hanem „szakértelmiségi”. (Hasonlattal élve: egy építtetőt a ház jóságáról az építész lendületes és látványos tervei szokták meggyőzni és nem pl. a statikus számításai, vagy az épületgépész csővezetési rajzai…) Mindebből következik, hogy még soha senki nem próbálta ki a „Kiterítem a lapokat!”-módszerét, párosítva egy magabiztos és jó értelemben véve „vonzó arccal”.
…Mert különben csak a csodát várhatjuk! Különben nincs semmi esély arra, hogy akikről most az állam leveszi a kezét, valaha is elfogadható életkörülmények közé kerülhessenek ismét. Munkával ellátni őket? Ugyan, miféle munkával? Pl. azt a 150.000 képzelten embert, akik most fognak kikerülni a rokkantsági ellátásból? Mihez értenek ők? Mire jó a szaktudásuk, miképpen lehet azt hasznosítani a piacon? Mondhatni: ki fog értük pénzt adni? Hiába mondja a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy 2013 végéig teremt majd nekik munkahelyeket - ahhoz, hogy ez a másfélszázezer ember mind-mind munkát kaphasson, 60 db kecskeméti Mercedes-gyárra lenne szükség. (Ui. a kecskeméti beruházás majdan 2.500 dolgozót foglalkoztat.)
Lehetséges ez? Vagy: egyáltalán lehetséges, elképzelhető az, hogy két és fél év alatt a Kormány és/vagy a vállalkozások, illetve a multik ennyi olyan munkahelyet teremtsenek az országban, hogy minden „visszaterelendő” rokkantnyugdíjasnak jusson olyan munka, amelyre alkalmas is lesz?
Igen, alkalmas, mert ezek az emberek többnyire az ötvenes éveikben járnak és nem épp a legkurrensebb szakmák képviselői. Igen kevés olyan ember van ugyanis, aki otthagy egy számára sokkal jobb egzisztenciát biztosító munkát és inkább választja a néhány tízezer forintos rokinyugdíjat. Ez csak azoknak pálya, akik így jönnek ki a legjobban, akiknek a rokinyuggerség az „optimumpont” a munka-jövedelem függvényben…
Szóval: honnan lesz 150.000 ilyen embernek munkahelye – és ha nem lesz, akkor miből fognak megélni?
Nem arról van szó, hogy támogatnám azt a fajta szociális hálót, amellyel viszonylag könnyű visszaélni. De nem az a megoldás, hogy egy demagóg mozdulattal azt mondjuk, hogy „Visszavezettünk a munkaerő-piacra másfélszázezer embert!” – mert nem az a kérdés, hogy a munkaerő-piacon vannak-e, hanem az, hogy miből élhetnek meg? Világos, hogy a társadalom számára fontos, hogy a teherbíró képességünk felett ne költekezzünk, de figyeljük csak meg ezt a mondatot: a hangsúly a teherbíró képességen van! Nem az a jó kérdés, hogy „Hány embert kell eltartanunk?”, hanem az, hogy „Hány embert vagyunk képesek eltartani?” – ez pedig az egy munkavállalóra eső fajlagos eltartóképességet firtatja. A fajlagos eltartóképesség pedig a munka hatékonyságától függ – az meg a szervezettségtől, a termékszerkezettől, a munkaerő képzettségétől és a technológiai színvonaltól. (És ismét csak a hivatkozott régebbi posztunkat ajánlom!)
Ha valódi megoldást keresünk az eltartottak problémájára, akkor ez utóbbi területeken kell (jó nagyot) előrelépnünk. Igaz, ez jóval nagyobb feladat, mint alkotmányt módosítani, hogy ne járjon a rokkantnyugdíj…
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek