Azt hiszem, mára minden értelmes ember számára világossá vált, hogy a Fidesz kormányzásához fűzött 2010-es remények nem teljesültek és teljesülésüket a ciklus hátralévő három évétől sem várhatjuk. Nem a tudás és a felkészültség került itt hatalomra, hanem csupán egy gátlástalan, zárt és érdekeit gyakorlatilag bármilyen eszközzel érvényesítő elit. Nem várható az sem, hogy ez a vezetés képes lenne az ország gazdaságába új erőt önteni. ha pedig a gazdaságban nem képződnek többlet-erőforrások, akkor az ország ugyanúgy finanszírozhatatlan marad, mint ahogy az volt az elmúlt évtizedekben, a ’60-as évek második felétől.
Mi volt jellemző erre az eltelt bő négy évtizedünkre? Az újra és újra, elkerülhetetlenül bekövetkező válságok, melyeknek gyakorisága ráadásul egyre növekedett. Ha ezen a pályán maradunk (ami, láthatja mindenki, „nem pálya”), akkor hamarosan, legfeljebb néhány éven belül le fog jutni az ország oda, hogy a válságok egymásba érnek: nem lesz közöttük immár „kiegyensúlyozottabb időszak”. Ez azért fog bekövetkezni, mert – ahogy fentebb írtuk – gazdaságunk nem képes olyan hatékonysággal működni, hogy az általa megtermelt erőforrások fedezetet nyújthatnának a magyar társadalom igényeire.
A jelenlegi kormány az elmúlt év végén bekebelezte a magán-nyugdíjalapokban 12 év alatt felhalmozott tartalékokat – az utolsó olyan forrást, amelyről még azt lehetett állítani, hogy nem „direkt magántulajdon” (noha, jól tudjuk, igenis az volt!). A Széll Kálmán tervnek nevezett szélhámosság semmire sem jó, csupán időnyerésre – de abban a tervben semmi sincs, ami valóban „felpörgetné a gazdaságot”. Éspedig azért nincs, mert nem is lehet: a magyar gazdaságnak ugyanis nem a forráshiány a legnagyobb baja, hanem az, hogy az elérhető források nem hasznosulnak hatékonyan. Nem lesznek belőlük korszerű termékek, mert rendkívül alacsony a vállalkozások által innovációra fordított összeg. Ennek oka pedig az, hogy a vállalkozások nem terveznek hosszú távra, ugyanis tulajdonosaik, menedzsereik mentalitása gyakran nem ilyen és sokszor nem is rendelkeznek a hosszú távú vállalatstratégia kidolgozásához szükséges tudással. E területeken pedig a Széll Kálmán terv semmit sem szándékszik tenni – csupán (legfeljebb) „kinyitja a pénzcsapokat”. Ám hiába „árasztjuk el éltető vízzel a mezőt”, ha a talaj nincs megművelve és nem tudván, mit is kellene termelnünk a földön, elmulasztottuk a palántanevelést…
Igen, ez a helyzet: a magyar vállalkozó „nem műveli a talajt”, „nem nevel palántát” – gyakran fogalma nem lehetvén arról, milyen „primőr” lesz jól eladható a piacon… Ő csak aratni szeretne. Így pedig objektív akadályai vannak a „felpörgésnek”. (Az egykulcsos adóval a magas jövedelműeknél hagyott pénz sem pörgeti a magyar gazdaságot, hiszen ők a pluszpénzüket nem a gyakran nem minőségi magyar termékekre költik, hanem magas minőségű import „luxusfogyasztásra”…)
…De mi várható, ha stagnálni fog a gazdaság?
Nyilvánvaló: egyre több és mélyebb társadalmi feszültség. Egyre többen lesznek, akiknek „bármi jobb lehet”, mint ami van. Gondolom, mindenki el tudja képzelni, hogy ez hová vezet – és gondolom, mindenki el szeretné kerülni azt a valamit!
Most ez még elkerülhető – de csak akkor, ha elkezdjük az országot célszerűen kormányozni.
De láttuk: a Fidesztől ez nem remélhető – és nincs a politikai palettán jelenleg másik, sokkal jobban kormányozni képes erő sem. Az MSZP? Ők azt sem tudják, kicsodák… Lehet, hogy átveszi őket Gyurcsány, de lehet, hogy nem… És ha átveszi, ha nem: ugyan honnan kerülne hozzájuk az a sokat emlegetett „erő a megújuláshoz”? Megújító erőt csak újítani képes emberek adhatnak – de azok az embereink, akikben meglenne ehhez a kellő tehetség és tudás, messze elkerülik a szocialistákat. Eszük ágában sincs „összefeküdni egy politikai és erkölcsi hulla-társasággal”! Egyszerűen nincs és nem is lehet számukra abban semmi vonzó. És azt is jól tudják, hogy elképzeléseik keresztülviteléhez ott, a szocik között, le kellene számolni azzal a „klasszikus” szoci-elittel, amely pedig foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz és a megmaradt gazdasági erőforrásokhoz is. Szó sem lehet ott arról, hogy utat engedjenek újaknak… (Megjegyzem: a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció-platform jelenleg elindított tisztújítása is nevetséges – hiszen ott is csak MSZP-tagok jelölhetők és válaszhatók vezető posztokra. De vajon a már bennlévők közül ki lenne képes a megújításra? Kinek vannak meg ehhez a szellemi erőforrásai – a mentalitásról már nem is beszélve?)
A szocikat tehát elfelejthetjük – illetve dehogyis: hiszen itt van még a Bajnai-Oszkó tandem, sokaknak reménye! Igen: ők amit csinálta, azt jól csinálták. Ám eddig semmi jelét nem adták annak, hogy vállalnák azt a kemény háborút, amit 2011 és 2014 között egy erős ellenzéki erő vezetése jelentene – egy olyan ellenzéki erővé, amelynek deklarált szándéka, hogy 2014-ben megszerezze a hatalmat. Egyikük sem „kihívó és harcos típus”: az ő erejük más területen mutatkozik meg, amelyre más viszonyok között lehet, kell számítani.
…Az LMP? Ugyan már, mit mutattak ők eddig az erejükből és a szervezőképességükből? Még saját elképzeléseik sincsenek, amelyek számot vetnének a magyar társadalom valóságával, nemhogy tettrekészségük ennek keresztülvitelére. Ők lehetnek nagyon jók bizonyos részproblémákban, ám most ide átfogó koncepcióval kell rendelkezni. Amit ők mondogatnak, az a társadalom számára csupán motyogás – nem remélhetjük, hogy az egész, a Fidesszel szembenálló tömeg egy emberként tódulna őket támogatni egy meggyőzően érvelő és gyújtó hangú, karizmatikus erejű Schiffer-beszéd hatására…
A Jobbikról ne beszéljünk… Akik csak arra képesek, hogy saját politikai fenntartásuk érdekében egymásra uszítsanak nyomorult, illetve frusztráltságukban komoly zavarokkal küszködő csoportokat, azoktól a Magyarok Istene őrizzen meg minket!
A civilek? Hát… Néhány hétig sokakban élt remény, hogy „…Majd ők…!” – de azután a lufi kipukkadt. Bizony: ezek a civilmozgalmak ahhoz az emberhez hasonlítanak, aki nagyonis érzi, hogy pisilnie kellene, de sajnos nem találja a farkát a nadrágjában… Tudják, hogy a Fidesz tönkreteszi az országot. Tudják, hogy tenni kell ez ellen. De azt nem tudják – vagy nem akarják megérteni – hogy ezt csak szervezett, jól vezetett erőként lehet, alkalmi bandaként, ahol mindenki mindenben „kompetenskedik”, ez lehetetlen. Nincs olyan sikeres sereg, amelyet hetvenen vezetnek… Nekik – talán – magával a szervezettséggel, az összefogottsággal szemben vannak fenntartásaik; igaz lehet a mondás: „Ki mint él, úgy ítél” – politikai szervezet-ügyben is! Ide fegyelmezet, egy egységes stratégia szerint hosszú távon is konzekvensen cselekvő erő kell – és bizony ezekről a civilmozgalmárokról nem igazán a „poroszos fegyelem” jut elsőként az eszünkbe… Kellenek ők, de nem elegek annak a feladatnak a végrehajtásához, amelyet Magyarország újjászervezése jelent…
…Ezek szerint nem számolhatunk komolyan egyetlen létező politikai szerveződéssel sem!
…De én nem azért írtam össze a fentieket, hogy végigsírjam a magyar politikai palettát: szándékom egészen más volt. Nyilvánvalóvá akarom tenni, hogy ha megoldást akarunk, akkor azt nekünk kell megszerveznünk – az ehhez szükséges „politikai-logisztikai háttérrel” együtt!
És itt válik el az olaj a víztől: sokan tudják ezt, de senki sem áll neki. Aki pedig csak tudja, az a puszta tudással és a „másokra várással” nem ér semmit!
Hallom, már hangzanak is az érvek: „Nem értek hozzá!”, „Rengeteg pénz kellene ehhez előbb…”, „Nincsenek meg a kapcsolataim.” „A magam dolgaival kell törődnöm.” – ezek a tipikus egyéni kibúvók. Nos, kérem, ezek tipikus „antidemokrata érvek”! Mert a hozzáértés: megszerezhető, ha megvan az akarat. A pénz: jön, ha sokan látják, hogy érdemes adni. A kapcsolatok: azokat nem a létező politikai elittel, hanem egymással kell kiépíteni. „A magam dolgai…”: egy demokrata, aki nem csupán a saját életét látja, jól tudja, hogy egy antidemokratikus hatalom éppolyan kevés esélyt fog adni neki, személy szerint is, mint amilyen kevés esély itt a korábbi évtizedekben adódott az akkor „egyénileg boldogulni akaróknak”. Tudja, hogy ez egy nagyon szűk pálya és hogy csak kevesek érvényesülnek, ők is kontraszelektív alapon, nem pedig az egyéni teljesítményükkel.
Ha nem vagyunk demokraták, ha nem is akarunk igazából demokrataként - tehát: nyugati polgárként – élni, akkor felejtsük el ezt az egészet. Akkor törődjünk bele, hogy sosem érjük utol, még csak meg sem fogjuk közelíteni a nyugati körülményeket. De ha szeretnénk úgy élni, mint „odaát”, akkor most szépen, lépésről lépésre el kell kezdeni megcsinálni.
Ehhez emberek kellenek. Emberek, akik alkalmasak egy ilyen erő megszervezésére, vezetésére - és emberek, akik részfeladatokat látnak el. Emberek, akik képesek kitartóan és magukat a feladatnak alávetve dolgozni. Emberek, akik nem kifogásokat keresnek. Emberek, akik hajlandók beletanulni a teendőkbe és emberek, akik képesek is a megszerzett, általuk már sajátjukként birtokolt tudást továbbadni másoknak is.
Ha nincsenek közöttünk kellő számban ilyen emberek, akkor esélyünk sincs nyugatiként élni. Mert úgy élni csak olyan emberként lehet! Olyan emberek kellenek, akik képesek egy nyugatos világot felépíteni és azt hosszú távon működtetni. Ezek az alkalmas emberek jelentkezzenek munkára!
…Akik pedig csak szép, de soha meg nem valósított szavakkal dobálóznak egymás közt, „keleti módra”, kérem, elégedjenek meg Orbán Viktorral!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek