Figyelem: felnőtt tartalom!
18 éven aluliaknak és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál dolgozó mimózáknak nem ajánlott!
Elkezdődött…
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egy szeptember 3-án, a Tilos Rádióban sugárzott Ice-T-szám kapcsán „törvénysértést valószínűsít, amely közigazgatási eljárás lefolytatását indokolja”.
Nem részletezem az ügyet – úgyis tele van már vele az internet; a legkülönfélébb blogok – igen helyesen – nyilvánosan tárgyalják az esetet és megadják mind azt a „tiszteletet” az NMHH-nak, amit megérdemel.
Ami az NMHH levelében az én figyelmemet felkeltette, az a szám szövegében kifogásolt tény, hogy „A szexuális aktusra történő verbális utalások is durva módon, obszcén szavakkal kerülnek bemutatásra…”. Ennek kapcsán a levél felhívja arra a figyelmet, hogy „A kiskorúak gyorsan elsajátítják a nyelvi fordulatokat, továbbá a vulgáris, szexuális töltetű és lealacsonyító beszédmód negatív hatással lehet a kialakulóban lévő gondolkodásmódjukra, valamint embertársaik megítélésére.” Mindez pedig azért reális veszély, mivel Magyarországon (az NMHH által hivatkozottak szerint) milliószámra élnek immár idegen nyelveket magas szinten elsajátított fiatalok…
Igaz, igaz…
Védeni kell a fiatalokat a számukra káros és a személyiségfejlődésüket, ízlésüket és kifejezésmódjukat torzító, a durvaság irányába taszító hatásoktól és az erre alkalmas művektől és művészektől.
Csakhogy.
Amit Ice-T esetében a Magas Médiahatóság kifogásol – szóhasználat, durva utalások a szexuális aktusra, obszcenitás, stb. – mind-mind kivétel nélkül és hiánytalanul megtalálhatók Janus Pannoniusnál is – aki pedig, köztudottan, általános iskolai törzsanyag!
Íme, néhány idézet tőle, melyek akár az interneten, akár közkönyvtárainkban igen könnyen fellelhetők:
EGY FEHÉRMÁJÚRA
Hashoz a has, ha tapad, comb combhoz, száj meg a szájhoz,
és ha tövig becsuszott már a punádba botom,
nincsen olyan lány több, aki ily remekül herebélne:
bármit is óhajtok, megteszed egyszeriben.
Repkény így nem ölel, kagyló így nem tapad egybe,
szorgos a markod, a szád, friss a farod, kicsikém.
Ám, amikor kielégültél már, s únod a hajtást,
egyszeriben: "Ne tovább!" - így nyekeregsz - "Ne tovább!"
Mért ne csinálnánk hát? Mit iparkodsz úgy befejezni?
Lúcia, várj addig, míg nekem is sikerül.
Közlöm a latin eredetit is, hiszen az NMHH adatai szerint 4663 fő rendelkezik latin nyelvvizsgával – ők a megmondhatói, hogy a magyar fordítás mennyit „finomított” az eredeti „(be-)veretes” latin szövegen:
IN MERETRICEM LASCIVAM
Cum ventrem ventri, femori femur, ora labellis
Conserui, et cunno mentula delituit,
Principio cunctas vincis lasciva puellas,
Nequitiae, et cedit nostra libido, tuae.
Amplexus hederas superant, et basia conchas,
Nec deest officio, dextera, lingva, natis.
Postquam effusa tibi est nimium festina voluptas,
Iam satis est, clamas, Lucia, iam satis est!
Quid medium praecidis opus? quid inepta repugnas?
Expecta, nondum, Lucia, defutui.
Na, ha magunkhoz tértünk akkor íme, jöjjön a következő, ahol már a szintén NMHH-kifogás tárgyát képező „anális szex” is említtetik koszorús költőnk, középkorunk és reneszánszunk nemzeti büszkesége által:
A FARCICERÉT JAVALLÓ LINUSRA
Lánglelkű Linusom, mondd, üdvösséges igéddel,
azt hiszed, eltérítsz bárkit a bűneitől?
Iszkol az ördög - ilyent magyarázol - a farcicerétől.
Hát, ha igaz, mért nem farcicerél kicsi, nagy?
Latinul:
IN LINUM DOCENTEM PAEDICARE
Praeco salutiferi, Line flagrantissime, verbi,
Siccine deterres turpibus a vitiis?
Cum quis paedicat, fugere inquis daemonas omnes,
Quis non paedicet, si, Line, vera refers?
…És ismét a „hátsó behatolás”-ról:
UGYANARRA A LINUSRA
Szent könyvek tömegét tudó Linus, te,
zord rendjében a jó Ferenc atyánknak,
szándék nélkül a fültanúja voltál,
hogy meggyóntam: elég gyakorta űztem
egy-egy farcicerét ramaty buzikkal.
Szentséges dühöd oly magasra hágott,
hogy mindenfele prédikációdban
megróttad nyomorult viselkedésem.
Nem tettem, Linus, én bujálkodásból:
a csúf ördögöket riasztom ezzel.
A latin eredeti:
IN EUNDEM
Interpres, Line, codicum sacrorum,
Francisci rigidam secute sectam;
Audires mea forte confitentem
Dum me crimina; saepe non negavi,
Lascivo cubuisse cum cinaedo.
Tu zelo, ilicet, ac furore plenus,
Clamasti subito per omne templum,
Cur tantum facinus miser patrassem?
Hoc egi, Line, non libidinose,
Sed tetros uti daemonas fugarem.
…Hú, vazze: itt meg má’ „buzizik” is!
Ja, van „rasszista-szexista” szöveg is, íme:
A FAJTALAN URSUSRÓL
Nincs a fiúk közt kéjvágyóbb, mint Ursus, az etruszk,
rettentő bujaság hergeli szüntelenül.
Hogyha elébekerül nyáréjt egy lány, magafajta,
egyvégtébe kilenc fordulatot lezavar.
Vagy ha legényt lel, s már hét fart széttúrt a dorongja,
vígan tűri, hogy ők rajta tegyék ugyanezt.
Ennélfogva szerintünk nem jó név ez a "Medve",
mert ő, Rufus, nem medve. Mi hát? Biza: nyúl.
Latinban:
DE URSO CINAEDO
Nemo est Etrusco iuvenum lascivior Urso,
Possedit mollem tanta libido virum.
Lascivam aestiva nactus qui nocte puellam,
Nil putat esse vices continuare novem.
Idem septenos discidit ut inguine culos,
Quae fecit maribus, sustinet ipse libens.
Ergo, vera licet nobis si dicere: non est,
Non est hic Ursus, Rufe; quid ergo? lepus.
Ja, kérem, hogy itt a „rassz” nem „nigger”, hanem etruriai az mit sem számít, hiszen ugye ember és ember között nem teszünk különbséget…?
…Nem folytatom ezt az ocsmányságot – de aki netán további borzalmakra is kíváncsi lenne, itt kedvére kiélheti:
http://mek.oszk.hu/04200/04297/04297.htm#88
Akit pedig a téma teljes feneketlen – vagy akár éppenséggel nagyseggű – dimenziói érdekelnek, annak ajánlom a Magyar Erato c. gyűjteményes kötetet (Magvető Kiadó, 1986, a Magyar Hírmondó sorozatban; http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=magyar-erato&ID=5914). Itt megtalálja az idézett Janus-verseket „illő és szöveghű”, „kifejezésgazdag” fordításban (A „Farcicerét javalló Linusra” ott pl. „A seggbebaszást prédikáló Linusról” címmel szerepel…)
Hát bizony, bizony, kedves, tisztelt Médiahatóság, a „jelenség” legalább fél évezredes múltra tekint vissza és – a jelek szerint – integráns része a magyar magaskultúrának is…
…Azzal kezdtem a posztot, hogy „elkezdődött” – nos, kedves Médiahatóság: itt be is kéne fejezni(ük)! Mielőtt végleg közröhej tárgyává válnának…
Azt már láttuk, hogy miként vélekedik a Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság stílus dolgában – talán nem érdektelen, hogyan foglal ebben állást a világirodalom egyik méltán becsült klasszikusa, Jaroslav Hasek, a Svejk írója.
Alább szó szerint közlöm a Svejk c. regénye I. része után írott Utószót, ahol épp „napi témánk”, a nyelv és az élet viszonyáról ír:
UTÓSZÓ
"A HÁTORSZÁGBAN" CÍMŰ ELSŐ RÉSZHEZ
Végére érve a "Švejk - egy derék katona kalandjai" című könyvem első részének (A hátországban), bejelentem, hogy nemsokára még két rész fog megjelenni gyors egymásutánban: "A fronton" és "Hadifogságban". Mind a katonák, mind a lakosság e következő részekben is úgy fognak beszélni és viselkedni, ahogy a valóságban szoktak.
Az élet nem illemtani iskola. Mindenki úgy beszél, ahogy tud. Dr. Guth szertartásmester úr másképpen beszél, mint Palivec vendéglős a "Kehely"-ben, és ez a regény nem akar szalon-nemesítő segédeszköz lenni, sem pedig illemkódex, amelyből ki-ki megtanulhatja, hogy milyen kifejezések használhatók a jó társaságban. Ez a könyv egy meghatározott korszak történelmi képe.
Ha esetleg valamilyen erősebb kifejezést kellene használnom, amely valóban elhangzott, habozás nélkül vissza fogom adni, pontosan úgy, ahogyan elhangzott. A körülírást vagy a kipontozást a legostobább képmutatásnak tartom. Ilyen szavakat még a parlamentekben is használnak.
Helyesen mondotta valaki, hogy a jól nevelt ember mindent elolvashat. Olyasmin, ami természetes, csak a legdisznóbb fráterek és a rafinált trágárok botránkoznak meg, akik alávaló álszentségükben nem nézik a tartalmat, és dühödten vetik rá magukat egyes szavakra.
Évekkel ezelőtt olvastam egy novella kritikáját, amely felháborodottan megrótta a szerzőt, amiért ilyeneket írt: "Kifújta és megtörölte az orrát." Állítólag megsértette ezzel mindazt, ami esztétikus, ami magasztos, amit a nemzet az irodalomtól vár.
Ez csak egy kis példa arra, hogy milyen nagy az isten állatkertje.
Az olyan emberek, akik megbotránkoznak egy erős kifejezésen, gyáva kutyák, mert elképednek a való élettől, és éppen az ilyen gyönge emberek ártanak a legtöbbet a kultúrának és a jellemnek is. Ezek túlérzékeny babák gyülekezetévé nevelnék a nemzetet, egy olyasféle álkultúra önfertőzőivé, amilyet Szent Alajos képviselt, róla ugyanis azt írja Eustachius barát, hogy amikor Szent Alajos meghallotta, hogy egy férfi nagy zajjal kiereszti a szeleit, mindjárt sírva fakadt, és csak egy imától vigasztalódott meg.
Az ilyen emberek nyilvánosan felháborodnak, de roppant előszeretettel járnak a nyilvános árnyékszékekre, hogy elolvassák a falakon látható illetlen feliratokat.
Mikor néhány erős kifejezést használtam könyvemben, azt állapítottam meg futólag, hogy az emberek hogyan beszélnek a valóságban.
Palivec vendéglőstől nem kívánhatjuk, hogy olyan finoman beszéljen, mint Laudová asszony, dr. Guth, Olga Fastrová, és még egy sor más, akik a legszívesebben az egész Csehszlovák köztársaságot egy nagy parkettes szalonná változtatnák, melyben mindenki frakkosan-kesztyűsen járna, választékosan beszélne, és ápolná a szalonok kifinomult erkölcsét, amelynek leple alatt éppen a szalonok arszlánjai űzik a legfeslettebb és legkicsapongóbb életet.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek