Ez a poszt a Nemzeti Színház új igazgatójának tervezett kinevezése kapcsán polemizál el pozíció és teljesítmény honi kapcsolatáról - és ennek következményeiről…
A Nemzeti Színház körül mindig is furcsa dolgok történnek, ha Fidesz-kormány van épp hatalmon. Talán még emlékeztek, Drága Olvasók, hogy annak idején, 1998-ban hogyan „lett” ez a mi mostani Nemzetink? Mármint maga az épület. Igen: előzőleg volt egy tervpályázat. Ez így helyes: ha akkora jelentőségű dolog épül egy, a nemzeti teljesítményeire oly büszke - és érzékeny - országban, mint a miénk, akkor legyen is nyílt pályázat – éspedig azért, hogy a legjobb nyerhesse meg! Ha ugyanis az elkészülő épülettel majdan „prezentálni szeretnénk”, akkor a leghelyesebb, ha a legkiválóbb terv valósul meg…
Annak idején Bán Ferenc nyíregyházi építész terve ilyen volt. A magyar építész szakma kilencvenvalahány százaléka egyöntetűen elismerte annak kiválóságát, ami nagy szó egy szalmai téren ennyire féltékeny közegben! Mondhatni: jóformán csak Makovecz Imrének nem tetszett, de tőle nem is vártunk mást…
De volt egy nagy baja a tervnek: az, hogy nem Orbán kormányzása alatt született. Ezek után – tekintettel „honi viszonyainkra” és Orbánra – mi sem volt természetesebb, mint hogy a kukában végezte. És az is természetes volt, hogy a végső megbízást – szubjektív választás alapján – egy legfeljebb középszerű, a világban futó korszerű színházak tervezési koncepciójától 100-150 évvel elmaradt tervvel egy szintén legfeljebb középszerű építésznő kapta. Miért? Hát kb. azért, amiért most egy legfeljebb középszerű közgazdász a nemzetgazdasági miniszter… Már akkor megtapasztalhattuk, hogy a Fideszben nem kedveli a kiugró tehetségeket, mintha féltékenységi rohamot váltanának ki náluk az ilyen alakok. Ja, hogy ezzel éltetik a kontraszelekciót és nem segítik a felszínre a legjobbakat? Hát, ez van! Úgy látszik, jól elvagyunk nélkülük is… Senki sem lehet próféta a hazájában, ha a „Haza” épp nincs ellenzékben…
Mindegy, ez régen volt… Ma viszont mit látok? Azt írja az újság, hogy a Nemzeti egyébként 2013-ig posztján lévő igazgatóját egy jelenleg Debrecenben direktoroskodó színházi szakember fogja váltani…
Már bocsesz!
Hallottatok ti arról, hogy volt pályázat?
A múltkor egyebet se hallottam „jobbról” (kormánypártok+Jobbik), hogy a Nemzeti Színház valami különleges érték, a magyar nemzet egyik „koronaékszere”, szimbólum, satöbbi… De ha ez igaz, akkor vajon nem az lenne-e a logikus, ha ennek az intézménynek a vezetőjét objektív és nyílt versenyben választanák ki, éspedig azért, hogy e nemzeti kiválóság-reprezentáns intézményt a nemzet legkiválóbb, legrátermettebb színházi szakembere vezethesse?
Most tekintsünk el attól, hogy vajon hogyan értelmezhető „nemzetreprezentáció” és művészet kapcsolata, eszünkbe se jussanak afféle gondolatok, hogy e kettő harsányan hangoztatott összekapcsolása alapvetően a diktatúrák sajátossága (pl. Hitler: Albert Speer „futtatása” és a Wagner-kultusz). Legyen annyi elég, hogy ha a hatalom komolyan venné a saját múlt heti szavait, akkor egy ilyen intézmény vezetőjét nem stikában, kamarilla-módszerekkel kellene kijelölnie, mert akkor lehet egy ilyen intézmény valóban ország-világ előtt a magyar kiválóság reprezentánsa, ha ott az ország legjobb erői dolgoznak-irányítják a munkát. A legjobb kiválasztására pedig a legjobb módszer a nyílt, szakmailag objektív, korrekt pályázat.
Nem hihető, hogy egy miniszterelnök – vagy egy kultúrpolitikus – „séróból” tudná, ki a legeslegjobb jelölt. És elmúltak már azok az idők is, amikor Napóleon a tragikus végű oroszországi hadjárata közben mozdította el a Comédie-Française igazgatóját és nevezett ki újat a helyére – az eltelt két évszázadban megváltoztak a viszonyok.
…Vagy mégsem? Hiszen Orbán is „hadjáratot” folytat – mikor mi ellen. Lehetséges, hogy mi is a „Gloire és Grandeur” napóleoni napjait élnénk? …De Napóleonnál számított a teljesítmény: annak alapján lehetett „a tarsolyból elővenni a marsallbotot”, nála sosem lehetett volna „marsall” egy „de Matolchy”…
Miért nem akarja Orbán, hogy ebben az országban a tehetség érvényesüljön, hogy a tehetség és a teljesítmény legyen az az objektív mérce, amely az embert pozícionálja a közösség előtt? Csak nem „forradalmi operákat” akar a Nemzeti színpadán látni, pekingi modell alapján? Hiszen a gazdaságban már javában „folyik az előadás” – igaz, ami ott megy, az nem csak „színház”, hanem egyre inkább „cirkusz” is… Kérdés, hogy a végén nem az ország „marad-e a porondon”?
Én nem vagyok színházi szaktekintély, nem tudom, hogy Alföldi Róbert, Vidnyánszky Attila (ő a Császár Jelöltje!), vagy esetleg Pityipalkó, netán Hanyistók lenne-e a legkiválóbb nemzetiszínház-igazgató? (Mellesleg: feltétlenül magyarnak kell-e lennie? Gustav Mahler is évekig vezette a budapesti Operaházat – neki köszönhető annak első aranykora!) De azt tudom, hogy nem jó gazdálkodás a tehetségeinkkel, ha nem szabad versenyben hagyjuk őket kibontakozni.
Mert ha itthon dühöng a kontraszelekció és a „szubjektivitás”, ha nem kapják meg a nekik járó megbecsülést, akkor ők elmehetnek, ha leváltják, kirúgják őket. De azt már nem tudom, hogy ha a kontraszelekcióért felelős kormányfőt váltják le, akkor ő hová fog tudni elszerződni?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek