2010.12.13. 11:37 Szerző: piefke

Színház, cirkusz és marsallbot

Ez a poszt a Nemzeti Színház új igazgatójának tervezett kinevezése kapcsán polemizál el pozíció és teljesítmény honi kapcsolatáról - és ennek következményeiről…

A Nemzeti Színház körül mindig is furcsa dolgok történnek, ha Fidesz-kormány van épp hatalmon. Talán még emlékeztek, Drága Olvasók, hogy annak idején, 1998-ban hogyan „lett” ez a mi mostani Nemzetink? Mármint maga az épület. Igen: előzőleg volt egy tervpályázat. Ez így helyes: ha akkora jelentőségű dolog épül egy, a nemzeti teljesítményeire oly büszke - és érzékeny - országban, mint a miénk, akkor legyen is nyílt pályázat – éspedig azért, hogy a legjobb nyerhesse meg! Ha ugyanis az elkészülő épülettel majdan „prezentálni szeretnénk”, akkor a leghelyesebb, ha a legkiválóbb terv valósul meg…

Annak idején Bán Ferenc nyíregyházi építész terve ilyen volt. A magyar építész szakma kilencvenvalahány százaléka egyöntetűen elismerte annak kiválóságát, ami nagy szó egy szalmai téren ennyire féltékeny közegben! Mondhatni: jóformán csak Makovecz Imrének nem tetszett, de tőle nem is vártunk mást…

De volt egy nagy baja a tervnek: az, hogy nem Orbán kormányzása alatt született. Ezek után – tekintettel „honi viszonyainkra” és Orbánra – mi sem volt természetesebb, mint hogy a kukában végezte. És az is természetes volt, hogy a végső megbízást – szubjektív választás alapján – egy legfeljebb középszerű, a világban futó korszerű színházak tervezési koncepciójától 100-150 évvel elmaradt tervvel egy szintén legfeljebb középszerű építésznő kapta. Miért? Hát kb. azért, amiért most egy legfeljebb középszerű közgazdász a nemzetgazdasági miniszter… Már akkor megtapasztalhattuk, hogy a Fideszben nem kedveli a kiugró tehetségeket, mintha féltékenységi rohamot váltanának ki náluk az ilyen alakok. Ja, hogy ezzel éltetik a kontraszelekciót és nem segítik a felszínre a legjobbakat? Hát, ez van! Úgy látszik, jól elvagyunk nélkülük is… Senki sem lehet próféta a hazájában, ha a „Haza” épp nincs ellenzékben…

Mindegy, ez régen volt… Ma viszont mit látok? Azt írja az újság, hogy a Nemzeti egyébként 2013-ig posztján lévő igazgatóját egy jelenleg Debrecenben direktoroskodó színházi szakember fogja váltani…

Már bocsesz!

Hallottatok ti arról, hogy volt pályázat?

A múltkor egyebet se hallottam „jobbról” (kormánypártok+Jobbik), hogy a Nemzeti Színház valami különleges érték, a magyar nemzet egyik „koronaékszere”, szimbólum, satöbbi… De ha ez igaz, akkor vajon nem az lenne-e a logikus, ha ennek az intézménynek a vezetőjét objektív és nyílt versenyben választanák ki, éspedig azért, hogy e nemzeti kiválóság-reprezentáns intézményt a nemzet legkiválóbb, legrátermettebb színházi szakembere vezethesse?

Most tekintsünk el attól, hogy vajon hogyan értelmezhető „nemzetreprezentáció” és művészet kapcsolata, eszünkbe se jussanak afféle gondolatok, hogy e kettő harsányan hangoztatott összekapcsolása alapvetően a diktatúrák sajátossága (pl. Hitler: Albert Speer „futtatása” és a Wagner-kultusz). Legyen annyi elég, hogy ha a hatalom komolyan venné a saját múlt heti szavait, akkor egy ilyen intézmény vezetőjét nem stikában, kamarilla-módszerekkel kellene kijelölnie, mert akkor lehet egy ilyen intézmény valóban ország-világ előtt a magyar kiválóság reprezentánsa, ha ott az ország legjobb erői dolgoznak-irányítják a munkát. A legjobb kiválasztására pedig a legjobb módszer a nyílt, szakmailag objektív, korrekt pályázat.

Nem hihető, hogy egy miniszterelnök – vagy egy kultúrpolitikus – „séróból” tudná, ki a legeslegjobb jelölt. És elmúltak már azok az idők is, amikor Napóleon a tragikus végű oroszországi hadjárata közben mozdította el a Comédie-Française igazgatóját és nevezett ki újat a helyére – az eltelt két évszázadban megváltoztak a viszonyok.

…Vagy mégsem? Hiszen Orbán is „hadjáratot” folytat – mikor mi ellen. Lehetséges, hogy mi is a „Gloire és Grandeur” napóleoni napjait élnénk? …De Napóleonnál számított a teljesítmény: annak alapján lehetett „a tarsolyból elővenni a marsallbotot”, nála sosem lehetett volna „marsall” egy „de Matolchy”…

Miért nem akarja Orbán, hogy ebben az országban a tehetség érvényesüljön, hogy a tehetség és a teljesítmény legyen az az objektív mérce, amely az embert pozícionálja a közösség előtt? Csak nem „forradalmi operákat” akar a Nemzeti színpadán látni, pekingi modell alapján? Hiszen a gazdaságban már javában „folyik az előadás” – igaz, ami ott megy, az nem csak „színház”, hanem egyre inkább „cirkusz” is… Kérdés, hogy a végén nem az ország „marad-e a porondon”?

Én nem vagyok színházi szaktekintély, nem tudom, hogy Alföldi Róbert, Vidnyánszky Attila (ő a Császár Jelöltje!), vagy esetleg Pityipalkó, netán Hanyistók lenne-e a legkiválóbb nemzetiszínház-igazgató? (Mellesleg: feltétlenül magyarnak kell-e lennie? Gustav Mahler is évekig vezette a budapesti Operaházat – neki köszönhető annak első aranykora!) De azt tudom, hogy nem jó gazdálkodás a tehetségeinkkel, ha nem szabad versenyben hagyjuk őket kibontakozni.

Mert ha itthon dühöng a kontraszelekció és a „szubjektivitás”, ha nem kapják meg a nekik járó megbecsülést, akkor ők elmehetnek, ha leváltják, kirúgják őket. De azt már nem tudom, hogy ha a kontraszelekcióért felelős kormányfőt váltják le, akkor ő hová fog tudni elszerződni?

polls & surveys

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr492512715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

czi75 2010.12.13. 15:06:58

Mintha egy kis álnaivitást vélnék kiolvasni a sorok között. :) Ha minden tisztességes mederben haladna és nem egy retro szocializmusban élnénk, akkor minden jól működne. A mi lenne HA …! Kezdetű mondatoknak csak a tinik lázálmában van „realitása”.
szóval, üdv itthon

gitáros 2010.12.13. 15:15:48

Engem speciel egy kicsit zavar, hogy a magyarországi kultúrpolitika szerint a "határontúliak" alkalmasabbak, mint a "határoninnen" született és felnőtt szakemberek. Ja, persze Szőcs Géza nyilván pont így gondolja.

Ettől meg Vidnyánszky persze lehet jó választás, csak a dolog kivitelezése megint hányinger.

ZöldszemM 2010.12.13. 15:30:16

@gitáros:

kitűnő gyógyszerek vannak a hányinger ellen !!

gitáros 2010.12.13. 15:54:53

Kedves piefke, a kérdőíven a "legmagyasabb minőséget" alatt mit is értesz?

(Vagy pontosan ezt akartad írni? :)

Salsa · http://gondolatimunkafazis.blog.hu/ 2010.12.13. 16:29:09

erre szokták mondani, hogy a szocik lesz*rták a kultúrát, vagy ha nem, hát arra használták, hogy a korszerűnek tűnjenek, és ezért rendszerint rábízták a szakmára a dolog szakmai részét (a kevés kivételek egyike Hiller borzadályos közbenjárása Cannes és a Szabadság, szerelem viszonylatában). pénzt persze nemigen adtak. a kultúra ilyetén lesz*rása persze nem jó, hisz a pénz, meg a koncepció az kell. kellene, csakhogy amikor a kultúrharcos fideszesek kezébe kerül a hatalom, akkor rendszerint kiderül, hogy a szoci időszak pénztelensége is jobb volt.

Krujs 2010.12.13. 16:32:07

Néha kifejezetten szórakoztatóak ezek a kérdőívek, néhányan még próbálkoznak értelmeset kiötölni, de az ilyen

1. pont: véleményemmel nem egyező, egyetlen alternatív és nevetséges lehetőség, ki is figurázom...

2. pont: nagyon komoly véleményem, kiment az indexre tehát súlya van!

3. pont: broáf... vicces vagyok
remek jó dolgok ezek, ez a blog is csepp a 'elsőéves egyetemista aki party helyett blogol' tengerben.

úgy is kezelünk ne félj

Krujs 2010.12.13. 16:38:02

ami pedig a Nemzetit illeti, pontosan az olyan liberális rétegnek sikerült Alföldy-t oda rakni és szégyent csinálni az intézményből, amelyek gondolkodásmódját hangoztatod, mégpedig hogy a Magyar hagyományok és a minőség nem összeegyeztethető, meg világszínvonal. meg ciki...
Hát a kurva anyád...

és ti próbáljátok formálni a közvéleményt?

jól nézünk ki...

Krujs 2010.12.13. 16:39:03

@Krujs: *meg nem világszínvonal

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.13. 16:41:38

A Nemzeti Színház élére azért nem lehet külföldi, mert nem beszél magyar. A színház alapvetően nyelvfüggő, míg az opera (melynek nyelvi síkja ráadásul gyakran poliglott, főleg olasz, de német és francia is), de azért ott a zene a lényeg.

Vidnyánszkyval mondjuk törököt fognak Viktorék, mert ő aztán nem arról híres, hogy népszerű tömegszínházat csinál...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.13. 16:43:42

@Krujs: Mucika. Az hogy te itt és akárhol jártathatod a pofikádat, azt senki másnak, csakis a liberálisoknak köszönheted.

Krujs 2010.12.13. 16:46:51

@efes: gratulálok, bekerültél a napi faszság rovatba!
menj, meséld el anyukádnak...

Salsa · http://gondolatimunkafazis.blog.hu/ 2010.12.13. 16:49:25

@Krujs: Az a baj, hogy megin' olyanok a politikusok, hogy azt hiszik, hogy még a fingjuk is rózsaszín, és az ő esztétikai érzéküktől virágzik fel a kultúra is.
értem én, hogy az is baj, ha a politikusok azt hiszik, hogy lopniuk lehet és kell, de itt most nem erről van szó.

egyébként nagy marhaság volt új Nemzetit csinálni. csak a baj meg a hiszti van vele és körülötte, a színjátszás meg el lenne nélküle.

Salsa · http://gondolatimunkafazis.blog.hu/ 2010.12.13. 16:51:42

@Krujs: pedig igaza van (ti. efesnek). a vélemény-, szólás- és sajtószabadság ugyanis mind liberális vívmány. ha tetszik, ha nem.

piefke 2010.12.13. 16:58:01

@Krujs:

Mondd: az anyázás is része a magyar nemzeti hagyománynak és a (világszínvonalú) magyar kultúrának?

...Vagy ez inkább a kozmopolita (értsd: szülőföldhöz és kultúrához nem kötődő) bunkóság jellemzője?

Anti Anyag (törölt) 2010.12.13. 16:58:10

Első lépésben elzavarják az általában szokásosnál is lilább libsiket.

Ami nagyon helyes, hiszen a szavazatunkban ez az óhaj is benne volt.

gitáros 2010.12.13. 17:06:43

@Krujs:
Ha már olyan kurvára nemzeti és _Magyar_ vagy, és ha már kultúra:
- "magyar": kisbetű,
- Alföldit: pontos i és nincs kötőjel,
- "az olyan liberális rétegnek [... ], amelyek": egyesszám-többesszám.

A többi nagyjából stimmel. Még a kurvaanyád is...

piefke 2010.12.13. 17:08:41

@Krujs:

„…a Magyar hagyományok és a minőség nem összeegyeztethető, meg nem világszínvonal…”

A poszt nem arról szól, hogy mi a világszínvonal, hogy ki képviseli azt, vagy hogy a magyar kultúra és hagyomány „világszínvonalú-e” (ez utóbbi egyébként nem is értelmes kérdés, mert a magyar kultúra és hagyomány: sokféle), hanem arról, hogy hogyan állhat elő valószínűbben világszínvonal: „fentről történő kijelöléssel”, vagy nyílt, szabad teljesítményversenyben?

jenci111 2010.12.13. 17:09:37

Vidnyánszky egy fos.Meg is érdemli Budapest!Vigye magával az összes szar kárpátaljait is akiket ide hozott debrecenbe!Fogtok ti még sírva könyörögni robiért!!

kamarti 2010.12.13. 17:33:48

@efes: az lehet, viszont nagymagyarnak, ideológusnak és mindenre én tudom a választ, csak az a jó, amit én csinálok-gondolok-én annak tartok tótumfaktumnak kiválóan megfelel, és még az sem zavarja, mi az a minőség, amivel összeadja magát a menetelésben (ld. Teátrumi Társaság tagszínházai és vezetőik)

huh, lehet, hogy ez lesz a nagy bejelentés holnap a Magyar teátrumi Társaság sajtótájékoztatóján? alig várom...

politologus · http://politologus.blog.hu 2010.12.13. 18:06:54

Hogy a Nemzetinek nemzetibbnek kell-e lennie a többinél, az furcsa kérdés bár, de lehet ilyen kritériumokat felállítani (pl. mindig legyenek a nemzeti klasszikusok műsoron, magyar szerzők adják a műsor gerincét stb.). Hogy a Nemzeti most jó színház-e, ahhoz meg tessék megnézni a műsorkínálatot, meg az alőadásokat. A két hogyos mondat nem konvergál egyébként: semmiféle nemzeti elfogultság - önmagában - nem tehet jobbá egy színházat, és sohasem biztos, hogy épp a Nemzeti lesz a csúcs, hiszen azért van vetélytárs sok ebben az országban.

A blogban említett Nemzeti-sztori ennél hosszabb. Csak néhány kieg.:

1.) Az 1994-98. közötti épületpályázatok megjelentek a sajtóban, lehetett őket véleményezni.
2.) A győztes pályaművel az építész és a jövőbeni igazgató turnéra indult az országban, hogy további ötleteket keressenek, meghallgassák az észrevételeket.
3.) Az Erzsébet térre tervezett épület (igen, ami most ott alul van, az lett volna a mélygarázs, ami fölötte, az meg a megoldás a gödörre) amolyan több mint színház lett volna: része a térnek, amin át lehetett volna sétálni akár, ott lettek volna pl. kiállítások.
4.) Az következő kormány áthúzta az egészet, pedig az építkezés már megkezdődött.
5.) Itt már kihagy az emlékezetem, de a felkért építészasszony a Városligetbe tervezte épületét. A politikai nyomásra végül mégis kiírtak egy pályázatot, ám nem a győztest bízták meg, hanem a ligetbe tervezett épületet a Duna-partra tették.
6.) A folyamat kiverte a biztosítékot sokakban, mert pl. épp ekkor a pekingi opera tervpályázatát francia építészek nyerték, magyar fiatalok pedig igen jól szerepeltek a pályázatokon stb.
7.) A Nemzeti megnyitója épp a választási kampányra esett, a baloldali sajtó pedig előszeretettel csámcsogott Várhegyi Attila kulturális államtitkár viselt dolgain, pl. a Nemzeti székeinek és karfáinak is külön élet jutott.

Krujs 2010.12.13. 20:13:57

@gitáros: köszönjük Emese!

Ennek a mondatnak a végéről is lehagyok egy pontot, hogy örüljél

Krujs 2010.12.13. 20:17:39

@Salsa: összemosni a liberális vívmányokat azzal a liberális réteggel akiről beszélek egyszerű csúsztatás.

Azok akik a privatizált egészségügyet, a mindenkit szerető oktatási rendszert, vagy a kultúra degradálását Alföldi szintjére süllyesztették ne legyenek itt felmentve bármi alól is, mert az eszme amit vallanak egyszer jókra is vezetett...

na ez volt faszság...

Krujs 2010.12.13. 20:22:18

@piefke: teljesen nyilvánvaló hogy a poszt miről szól, nekem a szavazási rész nem világos

van valami célja? ha csak az index a cél írj a nyugdíjreformról valami mocskos Orbán gyalázást. Írd bele a Vonát és már Török Gábor fölé is kerülhetsz...

Billy01 2010.12.14. 08:18:45

Nincs itt mesének helye.
Egy igazi kommunista pártot kell szervezni.
Ezek ellen csak az hatásos.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.14. 18:33:31

@Billy01: Ahhoz kéne öntudatos munkásosztály is, az meg ugye, már rég nincs.
süti beállítások módosítása