Valamikor a rendszerváltás körül sokan úgy hitték, hogy ha Magyarország áttér az állami tulajdon dominanciájáról a magángazdaságra, ha a vállalatok többsége magánszemélyek birtokában lesz, akkor ez magával hozza a tulajdonosi szemléletet is, amely a nyugati vállalatok irányítóit, tulajdonosait jellemzi. Itt is majd a teljesítmény, az innovatív készség, az üzleti korrektség fogja meghatározni a menedzsmentek tevékenységét és megszűnik a vezető elit pártállamra jellemző kontraszelektáltsága és azok a sajátos függési viszonyok, amelyek a politikai hatalom és a gazdasági irányítói szerepkörökbe kerülés lehetősége között fennálltak.
…Hogy ebből mi lett, azt mindannyian látjuk!
Az utóbbi 20 év magyar kapitalizmusa ugyanolyanra sikerült, mint a korábbi magyar szocializmus volt. Hihetetlen karriereket futhattak be „érinthetetlen” személyek, a legtöbb „sikercég” valójában állami emlőkön nevelkedett és vezetői-birtokosai bonyolult és titkos szálakkal kötődnek a politikai érdekkörökhöz.
És közben nem tudott megerősödni és pláne nem tudott meghatározóvá válni egy korszerű, nyugatos mentalitású és tudású vállalkozói és menedzserréteg. A nagy gazdaságpolitikai döntésekben nem a saját erejükből és tudásuk révén felfejlődött, „valódi” vállalkozók szava a döntő: a politika, a mindenkori kormányok sokkal inkább az előbb említett „nagy érdekkörök” számára kedveznek.
Amikor tehát Orbánék arról beszélnek, hogy „növelni kell az állam befolyását a gazdaságra”, akkor nem valami jövőbeli elképzelést vizionálnak, hanem tulajdonképpen „a magyar valóságról” beszélnek: csupán „legalizálni” akarják azt, ami úgyis van.
…Más kérdés, hogy ez mennyiben jó az országnak és a magyar gazdaság teljesítőképességének.
Mert ha „monopóliumok és dominanciák” határozzák meg egy gazdaság viszonyait, ha ezek miatt nem a teljesítmény, hanem a nexus számít, akkor ez károsan hat vissza a fejlődés motorját jelentő valódi, pozitív tartalmú versenyre.
De miért is ne lehetne „államilag irányítani” a magyar gazdaságot?
A kérdés ostoba: azért nem, mert annak tekintélyes része nem magyar tulajdonban van és/vagy nem a belső piacra termel. Továbbá: a fogyasztásunkban is tekintélyes a nem Magyarországon előállított javak aránya. És egy olyan gazdaságot, amely ennyire nyitott, képtelenség csak Magyarországi politikai szempontok szerint irányítani: ha a „külgazdasági környezet” tüsszent, a magyar kormány gazdasági koncepcióját elviszi a tüdővész…
Egyetlen lehetőség van, ha valódi fejlődést akarunk: a mi gazdasági szereplőinknek is nyugati társaikhoz hasonlóan kell viselkedniük és nyugati társaikhoz hasonló befolyást kell szerezniük a hazai „gazdasági pályák” kidolgozásában. Ők pedig akkor lesznek képesek nyugati tulajdonosok és menedzserek módjára viselkedni, ha a mentalitásuk alakul ahhoz hasonlóvá – és ez a legnehezebb dolog: „fejben megváltozni”!
Nálunk gyakori, hogy a magyar tulaj, vagy „topmanager” valójában „Döbrögi módjára” „uralja” a cégét. Ez a híres magyar „dzsentrihagyomány”: ugyanis a mi „elitmintáink” sosem nagypolgári minták voltak – nem lévén igazi, hosszú időn át létező nagypolgárságunk – hanem az „úri Magyarország” világából jövő, a polgári mentalitással köszönőviszonyban sem lévő „modellek”. Nagy különbség van aközött, hogy valaki „uralni”, vagy „fejleszteni” akarja a tulajdonát képező, vagy rábízott javakat. Az előbbi nem gondol a jövőre, nem tervezi, nem készíti elő azt – az utóbbi pedig folyton arra gondol. Az előbbi abban él, hogy „Majdcsak lesz valahogy, eddig is volt!”. Lavíroz és közben igyekszik saját pozícióját őrizni – miközben nem gondol arra, hogy egy tőkés tulajdonos, vagy egy tőkés vállalkozást vezető menedzser pozícióját igazából csak a lehető legjobb teljesítmény garantálhatja hosszú távon is. A lehető legjobb teljesítmény pedig úgy és akkor áll elő, ha ő maga képes jól tervezni-szervezni, ha képes megfelelően motivált és magas teljesítményekre képes munkatársakkal magát körülvenni – és ha bennük nem „leendő vetélytársakat”, hanem segítőtársakat képes látni…
…De mit tehet a korábban vázolt „államkapitalista rendszerrel” szemben egy akármennyire „nyugatos” mentalitású magánvállalkozó, vagy menedzser? Egymagában nyilvánvalóan alig valamit. De ha ő tényleg „nyugatos”, akkor képes más „nyugatosokkal” érdekszövetséget alkotni is – és egy ilyen szövetséggel már sok minden lehetségessé válik.
A jelenleg létező szakmai érdekképviseleti közösségeket jelentős részben ugyanaz az „államkapitalista elit” tarja kézben, amelynek az érdekei pedig ellentétesek a gazdaság, vagy épp az egyes szakterületek valódi érdekeivel. Ha viszont létrejönnek az új, „nyugatos tagok” által alkotott szakmai-gazdasági érdekképviseletek, akkor a régi „kollaboráns szervezetek” már nem hivatkozhatnak többé arra, hogy ők testesítik meg az adott terület érdekeit: akkor kiderül, hogy „nagy öregjeik” valójában csak a saját lobbiszervezeteikként használták azokat.
Ma Magyarország polgárainak döntő többsége vágyaiban „nyugati polgár” szeretne lenni. Ez elvileg nem is lehetetlen, mert külső erők nem állnak ennek útjában. Csak saját bensőnk akadályoz ebben: az a „nempolgári” mentalitás, amelyet örökölhettünk. Most választanunk kell „hagyományaink” és érdekeink között: búsongó, vágyakozó – és ha lehet „basáskodó”, de soha sehová el nem jutó magyarok akarunk-e maradni, vagy előlépnek közülünk azok, akik képesek nyugati módon vezetni-szervezni.
Vegyük tudomásul: a régi államkapitalista elit érdekei ellentétesek a magyar nép érdekeivel. Ők igazán újat nem alkottak, ma is csak arra törekszenek, hogy továbbra is fennálljanak privilégiumaik… Ezért támogatnak olyan politikai erőket, amelyekben sem szándék, sem képesség egy új és valóban modern Magyarország megalkotására.
...Ami most itt folyik, az a régi világ és a régi mentalitás utolsó erőfeszítése arra, hogy túléljen még egy ideig. A mostani költségvetés-tákolmányba is ezért „olvasztották bele” a magánnyugdíj-pénztári befizetéseket, ezért herélik ki a 20 éve meglévő alkotmányos és demokratikus döntéshozatali kereteket – mert pontosan érzik, hogy mára már vannak-lennének számosan, akik nem félnének e keretek adta lehetőségekkel élni egy öncélú hatalommal szemben.
Új értéket ez a hatalom nem képes teremteni – a hatalom fenntartása viszonyt nagyon költséges. Mi marad, ha 2012-13 tájára elfogy a nyugipénz és még mindig nem pörög ezerrel a Matolcsy-féle gazdasági modell? Nyilvánvaló, hogy a hatalom és annak gazdasági holdudvara továbbra is meg akarja őrizni majd a pozícióit – de miből fogja ezt és a saját létezését finanszírozni? Addigra már számottevő értékként csak a bankbetétek maradnak – és a magánvállalkozások…
…Mit tippel a Kedves Olvasó, nem fog ezekkel valami „baleset” történni?
Na, Tisztelt Magánvállalkozók és Menedzserek: ezért kell az a mentalitásváltás: hogy addigra létezzen egy „ellenerő”, amely előbb lehetetlenné teszi az újabb „Einstandokat”, aztán pedig képes lesz egy valóban új értékeket teremteni tudó Magyarországot vezetni!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek