2010.10.25. 22:06 Szerző: piefke

Koalíció? – semmire se jó!

Szóval, megvan most ez a Demokratikus Koalíció: múlt pénteken megalakult, műfogsor-csattogás és görbebotok kopogása közepette!

Nem, nem akarom én bántani az öregeket, nem akarok „nyuggerezni” – de ha igazak a pletykák, miszerint Gyurcsány a DemKolt afféle „védőgátként” (is?) akarja működtetni, éspedig az Orbán és a Fidesz által személye ellen folytatott „eljárás” ellen, akkor ez a szervezet semmit sem fog érni! Ha Orbánék netán odáig mennének, hogy Gyurcsányt perbe akarják fogni, őrizetbe venni, stb., akkor bizony semmit sem fog érni és elérni az, ha néhány száz „szépkorú” és néhány tucat „ballib értelmiségi” tüntetni, tiltakozni, petíciózni fog. Eddig sem értek ezek a módszerek semmit: a Jobboldal-tankot sosem állították meg ezek a Nagy Demokrata Megmozdulások (pl.  Charta). Az a párszázas „tömeg” majd szépen feloszlik – a nyuggerek nem fognak törni-zúzni a városban! Orbán meg röhög… Feri pedig ülhet tovább.

Gyurcsányt egyvalami tudná-tudja megvédeni: ha van-lenne egy olyan erő, amely tőle függetlenül is olyan erővel tud működni, hogy azzal Orbánnak komolyan kellene számolnia. Ha létrejön egy olyan erő, amely nagyon gyorsan áttematizálja a magyar közéletet, akkor nem kell félnie Gyurcsánynak. Mert ha őt esetleg „kilövik” (lecsukják?), a Rendszer, az Új Erő akkor is tovább támad, tovább „nyírja” Orbánt, „ekézi” a Fideszt – és egy pillanatra sem engedi át/adja vissza a „kormányoldalnak” a politikai tematizálás lehetőségét. Megy előre, határozottan, magabiztosan, megingathatatlanul – Orbán pedig hiába lesz miniszterelnök 2/3-dal, mert már nem ő fogja irányítani az eseményeket. Akkor nem kell félnie Gyurcsánynak Orbántól, ha Orbánnak Gyurcsány „létezésénél” sokkal nagyon „baja” van-lesz ennek az új erőnek a létezésétől és működésétől.

Akkor nem kellene félnie Gyurcsánynak a Fidesz önkényeskedésétől és „igazságszolgáltatási mesterkedéseitől”, ha ez az új erő létezésével és közéleti szereplésével eleve lehetetlenné tenne bármiféle ilyesmit. Ha ez az erő képes lenne vonzerőt gyakorolni a ma „politikailag hontalanokra”, akkor Orbán kétszer is meggondolná, hogy mit tesz, mit tehet – mert reális esélyként kellene azzal számolnia, hogy 2014-ben elveszítheti a választást és akkor – ha nagyon „ugrál” és önkényeskedik -  kikerülvén a hatalomból, nagyon „megütheti a bokáját”. Magyarán: esetleg éppen őt „vonnák kérdőre” és eljárás alá! Ezt szépen, „politológusul” úgy mondják, hogy ha létezik egy „fék és ellensúly” a most kontrollálhatatlan hatalommal szemben, amely Orbánt és díszes társaságát a saját jövőjükkel szembeni aggodalommal tölti el.

…Mindez „70 és a halál közötti” emberek közösségétől aligha várható. A háborúkat mindig fiatalok vívják meg: ők az erősek, nekik vannak új stratégiai gondolataik. Ők azok, akik többet nyerhetnek, mint amennyit kockáztatnak. És a fiatalok tojnak a DemKolra: nem vehetik azt komolyan, mert egy szót sem szól az ő nyelvükön, egy szót sem mond a nekik fontos és vonzó dolgokról! Nem kéri a gondolataikat, nem ígéri nekik, hogy az övék lesz benne a döntő szó, a meghatározó befolyás. Nem: csak azt látják, hogy ez is valami „ócska szoci buli” - így pedig messze elkerülik!

Ahhoz, hogy egy erő vonzó legyen a fiataloknak, nem elég ha annak megalapítója internetről és „guglizársól” beszél: az kell, hogy azt az erőt tulajdonképpen ők maguk, a tetterős fiatalok hozzák létre és „rendezzék be”! És abban az „öregek” (értsd: a 40 felettiek) csak „katalizátorkodjanak”, de „ne róluk szóljon az egész”…

…És hiába van az is, hogy az MSZP-n belül maradt a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány: nyilvánvaló, hogy az MSZP a kisujját sem fogja és nem is tudná mozdítani érte – még inkább örülnének is a „régiek” és az „új aspiránsok” (pl. Botka, Mesterházy) is, hogy megszabadulnak Feritől és ráadásul a „hóhérmunkát” elvégzi helyettük Orbán bandája!

…Be kell hívni a fiatalokat – különben semmire se jó a Koalíció!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr572399168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Billy01 2010.10.26. 11:32:08

Így van, mert Te is csak itt papolsz meg okoskodsz, ahelyett, hogy leírnád, hogy Te is csatlakoztál a demkolhoz.

Te is azok közé tartozhatsz, akik nem értik, hogy miért nem nő a demkol tábora és ezzel az mszp tábora, ezen töröd a fejed, ahelyett, hogy azt mondanád, "bassszus hát ha belépek én is, akkor már eggyel többen vannak".
Lehet, hogy ez ilyen egyszerű?

Ha meg nem lépsz be, akkor meg ne firkálj! :D
Vagy próbálkozz új progi pártot alapítani! Hehe.
Gyurcsány legalább csinál valamit, de TE mit csinálsz? Vered a billentyűzeted, amíg el nem avul és vehetsz egy újat, modernebbet. Hehe.

Gyurcsány legalább csinál valamit!!!

Billy01 2010.10.26. 11:39:34

Mer pl. ha Te , Ti is csatlakoznátok a demkolhoz, akkor már itt is látnák pl. hogy ezek a gyerekek bizony nem szégyenlik, hogy szocik, hogy ezek bizony megtagadják a nemzeti együttműködés rendszerét és ezek talán arra is képesek lennének, hogy egy utcai harcban kitapossák néhány nyilas belét. Ezek wazze nem szégyenlik a szekfűt, de leköpik a naracsot.
Lehet, hogy ez is segíthetne.

Billy01 2010.10.26. 13:23:13

Akkor alakítsuk meg a Lehet Más az Mszp-t?
:DD
LMP helyett (remélem ezt már írhatom, főleg mióta kiderült, hogy egyik tagjuk a vérnyilasokkal szimpatizál, hehe)LMM?
Nem hiszem.
süti beállítások módosítása