Hende Csaba honvédelmi miniszter meg akar – és biztosan meg is fog! – valósítani egy szép, régi, nemzeti-konzervatív álmot, amely egyébként jól passzol Hoffmann Rózsa „nevelési elveihez” is: az önkéntes haderőt!
Na, kérem, akkor itt meg is állhatunk!
Tudja-e a Kedves Blogolvasó, hogy mire való egy hadsereg? És hogy az a „valami”, amire való, hogyan érhető el a XXI. század elején?
Szóval, a hadseregről azt szokták gondolni, hogy az ország megvédelmezése a feladata, pedig nem! Az ország és érdekeinek védelme ugyanis a politika feladata – és persze a gazdaságé is: ha egy ország erős gazdasággal és okos politikával rendelkezik, akkor a mai világban vele kapcsolatban fel sem merülhet egy „támadó háború”, akkor – éppen a gazdasági hálózatoknak köszönhetően – a kooperáció határozza meg a közelebbi környezetével való kapcsolatát. Ez különösen igaz egy EU-s tagállamra, de alapvetően is ez a helyzet.
Szokás ellenpéldaként a ’90-es évek délszláv háborúit felhozni – csak éppen az abban résztvevő (utód-)államok egymással álltak konfliktusban és még legvadabb pillanataikban sem gondoltak komolyan arra, hogy bármely kívülálló országot megtámadjanak: ehhez sem erejük nem volt (mert azt lefoglalta a belső harc), de alapvető érdekeikkel is ellentétes lett volna, ugyanis azonnal rájuk uszult volna a NATO! Valójában a délszláv háború idején (sokak által nem tudottan) éppen Magyarország hajtott végre katonai akciókat a volt Jugoszlávia területén…
És már ott is vagyunk a hadsereg igazi céljánál: a politika folytatása más eszközökkel! És természetesen itt egy területi értelemben véve (is) expanziós politikáról van-lehet szó csupán, ugyanis bármely más esetben szükségtelenek azok a bizonyos „más eszközök”, amelyeket a hadsereg birtokol.
Területi (és nem gazdasági) értelemben expanzív háborút először is csak nagyobb hatalmak engedhetnek meg maguknak – bár manapság már nekik sem célszerű, lévén hogy sokkal hatékonyabb eszközeik is vannak a gazdasági és politikai érdekeik érvényesítésére (ld. a közismert viccet: „Megváltozott a világ: a németek kereskednek, a zsidók háborúznak” – ez utóbbiról, Izrael, mint „kis ország” területi expanziójáról alább még lesz szó…). A „nagyobb hatalom” pedig egyértelműen és mindenek előtt gazdaságilag erős hatalmat jelent – ami ugye Magyarországra nem igazán jellemző. Az, hogy (egyesek szerint) „lélekben nagyobban vagyunk” (Nagy Magyarország), a valóságban semmit sem jelent és ekként nem is lehet bármiféle expanzív politika, ill. az azt szolgáló hadsereg alapja!
Az előbb egy vicc erejéig szóba került Izrael, amely látszólag „szembe megy” azzal a tétellel, hogy „kis ország nem terjeszkedhet”… Nos, Izrael esete annyira speciális, hogy egyszerűen nem vehető és nem is veendő figyelembe, amikor a kis országok hadseregeiről van szó. Izrael ugyanis nem csupán egy ország, „léte” nem korlátozódik ennek területére. Természetesen itt nem a Kurucinfón bővel taglalt „zsidó világ-összeesküvésre” gondolok: egyszerűen történelmi és gazdasági-kulturális tényezőkre, amelyek (bár véleményem szerint egy elhibázott „nemzetstratégia” alapján) lehetővé tették és ma pedig az adott viszonyok között meg is követelik a „kis ország-erős gazdaság-nagy, expanzióra is képes hadsereg” kivételes hármasát.
…Jöjjünk inkább ismét haza! Azon kívül, hogy egyesek – így Hende miniszter úr – fejében él egy nagyobb Magyarország, semmi indoka nincs annak, hogy „magyar tömeghadsereg”-et szervezzünk. Azok a speciális területvédelmi célok, amelyeket el kell tudnia látni egy magyar fegyveres erőnek, semmiképp sem abban a formában láthatók el: ezek komoly szaktudást igényelnek és kizárólag főfoglalkozásként űzhetők. Hasonló a helyzet a NATO-n belüli külföldi kötelezettségeinkkel is: képzeljék csak el, ha Afganisztánba kiküldenénk a Hende-hadat! Azt hiszem, 3 műszakban kellene operálni a sebesültjeinket…
A XXI. századra a katonáskodás hosszú évekig tanulandó tevékenységgé vált – nem véletlen az, hogy az igazi, komoly hadseregekben úgy óvják a katonát, mint a hímes tojást - ma már senkinek sem jutna eszébe I. világháborús svejki módon tömegesen géppuskatűzbe küldeni az embereit…
De térjünk ki a hadsereg „nevelő hatására” is: valóban nevel-e egy tömeghadsereg? Nos, aki volt sorkatona, az tudhatja, hogy nem! A buta agressziónak, amely jellemez egy ilyen közeget nincs, nem is lehet nevelő hatása – az csak elidegeníthet bármitől, ami akár csak távolról is kapcsolódik az adott „közeg”-hez, így a „haza szolgálatától” is. Mert ha valakinek a haza szolgálatát egy idióta őrmester, vagy egy alkoholista százados testesíti meg, akkor ne várjunk csodákat… Ettől senki sem fog Dugovics Titusszá átlényegülni! A „klasszikus katonaság” csak azok szemében „vonzó és példaadó közeg”, akik személyiségükben végletesen „korlátosak” és merev szabálykövetők – de egy modern, dinamikus társadalom nem ezt az emberideált igényli.
Tisztelt Miniszter úr, az, hogy Önben és haverjaiban „él a nagy, hősi és dicső magyar nemzet” képe, még nem indoka egy, az önök elképzelései szerinti „haderőreformnak”. Ha „kiélési terepre” vágynak, menjenek paintballozni – vagy álljanak be „hagyományőrző huszárnak”!
…Ja: és tegyenek meg mindent egy valóban nagyon jól felszerelt, kiválóan képzett, elhivatott személyi állományú és kiválóan meg is fizetett professzionális magyar honvédségért! …Csak azért, mert maguk „politikai amatőrök”, ne irtózzanak az igazi profizmustól!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek