2010.06.10. 09:54 Szerző: piefke

Erő és Alkotmány

Orbán célja egyértelmű: ne legyen az országban olyan erő, amely a siker reményével szállhat szembe vele és hatalom-megőrzési ambícióival. Ezt mutatja a sietős alkotmányozás, az alkotmánybírák jelölésének és megválasztásának kormánypárti kézbe kaparintási szándéka – de még az olyan, látszólag jelentéktelen kijelentései is, mint ami tegnap a Parlamentben a Honvédség állománygyűlésén hangzott el, hogy t. i. „a gárdisták dezertőrök”. Ez utóbbi is egyértelműen arra utal, hogy mindenféle tőle független, bármilyen célú, szándékú erőcentrum egyértelműen felszámolandó, egykori szavait idézve: „agyagba döngölendő”.

Szintén beleillik ebbe az irányvonalba a pártok állami támogatásának kilátásba helyezett 15%-os csökkentése is. Köztudott, hogy a pártok ma az állam részéről alulfinanszírozottak – épp ez az egyik oka a politikai korrupciónak. Egy öntudatos demokrata polgárokból álló fejlett társadalom számára világos, hogy a jó politika sokba kerül, épp ezért nem helyezkedhet arra az álszent és populista álláspontra, hogy meg kell fosztani a pártokat a működésükhöz megfelelő legális anyagi forrásoktól. (Ne feledjük: az egészséges társadalom számára a jó politikai struktúra ugyanolyan fontos, mint az egészségügyi ellátórendszer – és ugyan ki az az ostoba, akinek eszébe jutna azt mondani, hogy csökkentsük az egészségügyi rendszer finanszírozását a működéséhez szükséges minimum töredékére? Ugye ez képtelenség – márpedig a párok alulfinanszírozása éppolyan súlyos bajokat okoz, mint ha az egészségügyet „halasztanánk éhen”!)

Ha tehát alulfinanszírozzák a pártokat, megfosztva ezzel a legális, a társadalom által átlátható és ellenőrizhető nyilvános működési forrásoktól, akkor – ha létezni akarnak – kénytelenek más, nem legális források után nézni. Ezt egy több, mint 2/3-os többséggel rendelkező és az állami működés minden területén „minimum hegemonisztikus” pozíciókra törekvő párt könnyedén, a lebukás gyakorlati kockázata nélkül képes lesz megoldani – de a hozzá képest kicsi és hatalom tekintetében teljesen elerőtlenedett párok, ha erre az útra lépnek, pillanatok alatt csapdában találják magukat. A lehetséges politikai ellenzéknek – Orbán elképzelései szerint – három választása lesz:

·          kussol – és akkor elsorvad, a választói otthagyják, ha látják, hogy erőtlen és passzív

·          kollaborál – és akkor csorgatnak neki pénzeket

·          elsöprik (Pintér!!!, UD Zrt.)

Ezek egyikének sincs köze semmiféle demokráciához. És ugyancsak erősen antidemokratikus és szintén a „totálhatalom” megszerzését és bebiztosítását szolgálja mindaz, amit az önkormányzati választásokról szóló új törvényben fog keresztülvinni a FIDESZ:

·          a külsős alpolgármesterek választástól független jelölhetősége

·          a kompenzációs mandátumok arányának 40-ről 30%-ra csökkentése

·          a jelöltállításhoz szükséges ajánlószelvények számának sokszorosára emelése

·          az ajánlószelvények összegyűjtésére rendelkezésre álló időnek 35-ről 9 napra való csökkentése

Miért lehet ennyire égető szüksége egy politikusnak, egy politikai erőnek arra, hogy monopolizálja a hatalmát?

A válasz egyszerű: Orbánnak (és nem mellesleg a cimboráinak és kiszolgálóinak is) lelki és egzisztenciális szüksége van a hatalomra – ugyanakkor jól tudják, hogy teljesítményük alapján nem lennének képesek hosszabb távon is biztosan megőrizni azt tiszta demokratikus versenyben. Orbán halatomra vágyik – hogy emiatt tiszteljék az emberek (a zemberek). Valójában szeretetre vágyik, hogy el- és befogadják, de tudja már, hogy ez nem ilyen egyszerű – és ha nem szeretik, akkor legalább féljenek tőle azok, akik merészelik nem szeretni! (Többet erről nem is akarok és nem is szükséges írni…)

Azok pedig, akik mellette állnak, azért akarnak hatalmon maradni, mert csak a biztos hatalom révén képesek az elképzelt jólétet megszerezni és fenntartani, teljesítményalapú versenyben nem. (Gondoljunk bele, kik ezek az emberek – és akkor szerintem erről sem kell többet írnom…)

Lesz tehát új, nekik kedvező alkotmány, lesznek tőlük függő alkotmánybírák és lesznek baráti önkormányzatok… Egyébként az is érdekes, amivel a FIDESZ (Szíjjártó szájával) megindokolta, hogy bírja az alkotmányozáshoz szükséges legitimitást. Idézem:

Az április parlamenti választásokon az emberek azonban egy eddig soha nem látott széles nemzeti egységet hoztak létre, és világos felhatalmazást adtak az Országgyűlésnek…” – ehhez csak annyit, hogy 2,7 millió szavazó választotta a FIDESZ a 8 millió szavazati joggal rendelkezőből, ezt tehát „széles nemzeti egységnek” nem lehet nevezni. A polgárok harmada nem alkothat nemzeti egységet, hacsak a többieket ki nem zárjuk a nemzet fogalomköréből… Ráadásul népszavazás sem lesz majd az új alkotmányról, hiszen: „A szavazók a parlamenti választáson döntöttek, és alkotmányozó felhatalmazást adtak. Innentől kezdve a parlamenti képviselőkön a sor.” – ha valóban demokratikus elvek és a nemzeti egység és egyetértés szándéka vezetné Orbánékat, akkor mi sem lenne természetesebb, mint az ország legfontosabb közjogi dokumentumát, állami létünk alapját népszavazással megerősíteni…

…De mi közünk nekünk, magyar polgároknak az ő lelki és egzisztenciális igényeikhez? Semmi! Ha valaki egy szabad országban a hatalmat akarja, akkor erre csak egy „mentsége” lehet: ha ő képes azt a társadalom javára a legjobban működtetni – és ha erre képes, akkor nem kell félnie a bizalom és a hatalom elvesztésétől és semmi szüksége alkotmányba épített demokráciagátló paragrafusokra, alkotmánybírónak látszó kesztyűsbábokra, komisszár alpolgármesterekre és eltorzított arányú önkormányzatokra.

A hatalom hegemonizálása tehát a saját alkalmatlanságuk bizonyítéka!

…Csakhogy már Gandhi is megmondta: „A történelemben mindig voltak zsarnokok, akiknek hatalma megdönthetetlennek látszott, de végül mindig elbuktak!”. Nem azt mondom ezzel, hogy Orbán tőrőlmetszett zsarnok – nem elég magabiztos ő ahhoz – de hogy elbukik, az biztos. A kérdés az, hogy UTÁNA mi-ki lesz, ki csinálja meg végre mindazt, ami olyan fontos lenne?

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr682070941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gorcsev54 2010.06.10. 14:10:44

Teljesen egyet értek Orbán lassú de biztos léptekkel halad a bukás felé,belőle sem lesz több mint Gy.F.még azt is megkockáztatom,hogy ugyanúgy lövetni fog nemsokára, mert nem lesz itt semmiféle 1 millió munkahely,sőt.

meronem 2010.06.11. 10:53:14

"Orbán célja egyértelmű: ne legyen az országban olyan erő, amely a siker reményével szállhat szembe vele és hatalom-megőrzési ambícióival"

Melyik politikai formációnak az a célja, bazmeg, hogy legyen olyan erő, aki sikerrel száll szembe vele?

"2,7 millió szavazó választotta a FIDESZ a 8 millió szavazati joggal rendelkezőből, ezt tehát „széles nemzeti egységnek” nem lehet nevezni. "

Bocs, aki nem szavazott, az nem számít, ez a demokrácia. Majd ha a gondolatrendőrség megalakul, akkor mindenkiről kiderül, hogy kire szavazna, és figyelembe vehetik a nem szavazók véleményét is.
süti beállítások módosítása