Az elmúlt napok történései arra késztettek, hogy feltegyem a kérdést:
1. Egy demokráciában elegendő-e csupán az a kormányzás legitimitásához, ha az aktív választópolgárok többsége szavazatát egy bizonyos politikai erőre adja?
2. A XXI. század korszerű demokráciája miféle alapelvek mentén kell, hogy felépüljön és működjön, ha a tapasztalatok azt mutatják, hogy a jelenleg szokásos demokrácia-modellel komoly bajok vannak, az komoly veszélybe sodorhatja éppen a demokráciát?
Az világos, hogy a társadalom akkor jár a legjobban egy kormányzattal, ha az a lehető legkompetensebb. Ha a leginkább ismeri a társadalom valós helyzetét, ha rendelkezik a polgárokat motiválni képes hiteles ideológiával, amely segít eligazodni a világban. Elvárható a jó kormányzattól, hogy reális célok, járható utak és elérhető erőforrások tekintetében képes legyen összhangot teremteni. Világos az is mindezekből, hogy egy modern, bonyolult és gyorsan változó világban jól kormányozni csak az adott közösség legrátermettebb, legfelkészültebb és legvilágosabb elméi lehetnek képesek – tehát: a korszerű demokrácia akkor tölti be szerepét, ha ezeket az elméket segíti a halatomba. Minden más megoldás csak ennél rosszabb viszonyokat teremthet. A hatalmat önnön céljaikra használó dilettánsok pedig nagyon veszélyesek: nyilvánvalóan csalódást okoznak választóiknak, akik emiatt esetleg nem csupán az adott vezetőikből, hanem az ezeket a vezetőket a hatalomba juttató demokráciából is kiábrándulhatnak.
Az írásom elején feltett két kérdés közül az elsőre határozott nemmel kell felelnünk, hiszen ha a többség nem kellően felkészült és emiatt nem, látja világosan, hogy egyik, vagy másik politika hová vezethet, akkor e többség által meghozott döntés sem lehet megalapozott. Ha naivak és tapasztalatlanok a választók, akkor szélesre nyílik a hatalom kapuja a demagógok előtt, akik bármit megígérnek – és akiknek, különösen, ha rendelkeznek némi karizmával, de nem rendelkeznek ehhez kellő lelkiismeretességgel, e naiv szavazók gyakorlatilag bármit elhisznek, különösen, ha hinni és bízni akarnak. Ha a választók többsége ilyen vagy olyan okok miatt nem képes megfelelően bánni demokratikus jogaival, mert e jogokhoz történelmi véletlenek juttatták a közelmúltban és az nem szerves belső társadalomfejlődés eredménye, akkor a demokrácia nem alkalmas a társadalom számára leghasznosabb vezetők kiválasztására. Fájdalmas tény, de sajnos igaz!
A demokrácia használata tapasztalatokat igényel. Semmi sincs a világon, ami mindenféle ismeret, tapasztalat, gyakorlat és bármiféle minták nélkül lenne használható – miért épp a demokráciáról hitték az elmúlt két évtizedben, hogy azt lehet tudatlanul és tapasztalatlanul, létező minták nélkül is jól gyakorolni? Attól, hogy a rendszerváltó kerekasztal körül többségükben önmagukat igazi demokratáknak hívők ültek, még a magyar nép zöme nem volt az, hiba volt rendszerváltó elitünk jeleseinek „önmagukból extrapolálni”. Megjegyzem: sajnos többségük csupán „elméleti demokrata” volt; a gyakorlati politizálásban nagyon hamar megmutatkoztak nem demokrata ösztöneik – így juthattunk el a Nokiás dobozokig…
…És így juthattunk el egy olyan kormányig, amely módfelett büszke 2/3-os parlamenti többségére és amely egy-két nap alatt olyan helyzetbe hozta magát, a forintot és az ország hírért, amely szinte példátlan. Vajon hány Nokiás dobozban férne el az az összeg, amellyel a devizahiteleseket ez a néhány nap megkárosíthatta? Ebben a helyzetben mindegy, hogy tudatlanság, ostobaság, nagyképűség, vagy épp az, hogy nem lehet tovább hazudni a saját megválasztóiknak és tovább táplálni illúzióikat, késztették a kormányon lévőket arra, amit és ahogyan tettek, mondtak. A kár megvan – és az igazi kár nem is a ki tudja hány Nokiányi pénz. Az igazi kár, hogy Magyarországnak megint sikerült hülyét csinálnia magából. És ráadásul hogyan!
Aki még nem gondolta át az írás elején feltett második kérdésre adandó választ, az most el kell, hogy gondolkodjon azon! Demokráciánk egy olyan bagázst juttatott gyakorlatilag ellenőrizhetetlen hatalomhoz, amely vagy totálisan inkompetens, vagy totálisan lelkiismeretlen és demokráciánk nem termelt ki spontán módon olyan alternatív erőt, amelynek egy ilyen szégyenletes helyzetben – ha úgy adódik – jó lelkiismerettel adhatnák át az ország vezetését. Húsz év szabadság sem volt elegendő ahhoz, hogy létezzen az országban kompetens vezetőerő – ezt nem hozhatta létre egy biztonságában megzavart, elemeire szétesett, alapvető dolgokban sem egyetértő, önmagát pozitív célok mentén meghatározni képtelen társadalom. Hiábavaló azt várnunk, hogy majd ezek után magától létrejön az, aminek az elemi feltételei sem léteznek. A magyar nép fél, gyámoltalan, ötlettelen. Ebben az állapotban pedig objektív okok miatt nem képesek az emberek megfontoltan viselkedni – viszont nagyonis képesek indulati alapú döntésekre. Mindez magyarán azt jelenti: ha bukna a FIDESZ, jelenleg a Jobbik lenne az egyetlen erő, amely elég szervezett és amelyet elegendő frusztrált ember támogathatna.
Modern, jól működő demokráciában a hatalom legitimitását a kompetencia adja, semmi más. Ezt felelhetjük a második kérdésre. Nem lehet elegendő legitimitás-alap a megválasztottság, hiszen láttuk, milyen kevés köze lehet annak a valódi alkalmassághoz. Ha pedig így van – és így van – akkor itt az ideje, hogy demokráciánkat reálisabb és jobban működő elvekre alapozzuk! Olyan elvekre, amelyek mind a választóktól, mind a hatalomra aspirálóktól megkövetelik, hogy a döntés előtt tegyenek tanúságot kompetenciáikról: az előbbiek arról, hogy képesek helyesen értékelni, az utóbbiak pedig arról, hogy van reális és koherens elképzelésük a kormányzásról és rendelkeznek az ahhoz szükséges tudással. Autót nem lehet vezetni tanulás, gyakorlás és vizsga nélkül – országot igen? Ugyan miért?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek