.jpg)
…Hogy miről is van szó, miféle háborúról? Nos, a magyar Országgyűlés megszavazta a kettős állampolgárságról szóló törvényt. A magyar politikai elit csaknem teljes létszámban „mindent megfontolt és mindent meggondolt” – mint Ferencjóska 1914. július 28-án - és ezzel elkezdett kikövezni egy olyan utat, amelyről két dolgot bizton állíthatunk:
1. Nem a sikeres jövőbe, hanem a szerencsétlen múltunkba vezet.
2. Az út végcélja csak háborúval érhető el.
Számos okra visszavezethető sikertelenségeinket most olyan pillanatnyi látszatsikerekkel próbáljuk kompenzálni, amelyek a valóságban csak súlyosbítják helyzetünket. Mert sikertelennek érezzük magunkat és teljes bizonytalanságban vagyunk jövőbeni sikerességünket illetően is. Újdonsült vezetőink pedig egyre inkább érzik, hogy a rájuk váró valóságos feladat messze többet követelne meg tőlük, mint amire képesek: a valóságos hatalom nem boldogságforrás, amiért eredetileg azt oly nagyon meg akarták szerezni maguknak.
…Ugyanakkor Szlovákiában is vannak frusztráló problémák – ezek taglalása most nem cél, de a hatásuk egyértelmű: agresszív és nem kooperatív viselkedést vált ki, népből és elitből egyaránt…
Ebben a helyzetben ez a törvény azzal a tűzzel – a revízióval - játszik, amely 1920 és 1939 között eljuttatta az akkori Magyarországot a II. világháború veszteseinek sorába. Akkor Magyarország vállalta a háborút – a semmiért cserébe, mert célját, a területi revíziót nem érte – mert nem is érhette - el. Akkor a remélt területi revízióért cserébe Magyarország és a magyar társadalom zöme képes volt egy minden ízében embertelen és az európai kultúra minden vívmányát megtagadó ideológia (a nácizmus) megvalósítóinak csatlósává zülleni…
Most pedig, több, mint hat évtizeddel később a friss magyar parlament ahelyett, hogy a közös érdekeket keresné a szomszédos népekkel, valamiféle nemzeti és hatalmi gőgtől megzavarodva (?) törvénybe iktatta azt, ami történelmünkben a leginkább elválasztott tőlük.
Okos ez? Végiggondolták ezt? Tudják-e, mi felé indultak el?
Ne legyünk álszentek – és legfőképp ne dőljünk be a Tisztelt Törvényalkotók álszentségének: szó sincs itt arról, hogy ez a törvény jó (értsd: hasznos) lenne a szomszéd országokban élő magyaroknak. A magyarság összetartozásának érzése pedig köszönte, jól megvolt e törvény nélkül is. Akiknek ez a törvény (és maga Trianon) fontos, azok ezzel valamit túlkompenzálnak: sikertelenséget, eredménytelenséget, önmagukkal való elégedetlenséget - vagy egyszerűen ostobák. Sem az országot, sem önmagukat nem tudták/tudják sikeressé tenni, ezzel nyilván tisztában vannak, hiszen ismerik önmaguk képességeit… A realitások világában nem boldogulnak, tehát: áttörnek az irrealitások világába!
A magyar politikai elit azt üzente a szomszédos országoknak, hogy jogot formál szuverenitásukba beavatkozni. Kell nekünk a lakosság egy része – de nyilván nem hontalanként, vagy bevándorlóként. Ott kellenek nekünk, ahol élnek: a szomszédos államokban… Aztán: ha már a miénk a nép, akkor valahogy talán a föld is az lesz egyszer. A Törvényalkotók igazán, a lelkük mélyén, azt a pillanatot várják, amikor visszaállítanák Nagymagyarországot. „Azt a pillanatot” – mert hogy utána mit is kezdenének több millió őket – minket – gyűlölő ellenséggel, arról persze fogalmuk sincs… És a magyar nép ezt nem gondolja végig, nem várja el azt sem, hogy politikusai végiggondolják ezt: jelentős részük örül és úgy érzi – ahogy a Jobbik meg is fogalmazta ma – hogy nagy lépés történt a „nemzetegyesítés” felé…
Mielőtt a törvényt meggyőződésből, vagy megalkuvásból megszavazók nagyon beleélnék magukat, közlöm velük, hogy a lelkük mélyén élő végcél-ábrándot csak háborúval lehetne elérni!
Nyilvánvaló, hogy pl. Szlovákia, vagy Románia teljes egészükben, vagy részben nem adnák oda magukat. Még régi, már rég lezárt háborúkat sem célszerű – akár fejben, vagy efféle törvényekben is – továbbharcolni, hát még valóságos, új háborút eszközül választani elérhetetlen célokért.
…„Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam”?
Egy helyzet mindig folyamatok és döntések végeredménye – ezek pedig befolyásolhatók. Ha világosan látható, hogy az emóciók, amelyek bennünk dolgoznak, nem jóra vezetnek, hogy az áhított cél a valóságban elérhetetlen és káros, akkor a folyamatok megállíthatók és a döntések megváltoztathatók. Legyen erőnk és akaratunk ehhez!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek