2017.09.30. 19:56 Szerző: Moin Moin

Az ellenzéki győzelem stratégiája

„Ugyan, emberek: megvalósítható ötletek kellenek, ugyanis már csak 18 napunk van…”
(Dan Truman, Armageddon - 1998)

1. Az ellenzéki játék és a választói akarat konfliktusa

„Megvan a nagy árkánum” – mondhatnánk Gosznovitzer szenátor urammal együtt az ellenzék két újabb nagy ötletére. Az első a „Közös Ország Mozgalom” (???) szervezésben nyolc ellenzéki párt által aláírt „Megállapodás egy arányos és igazságos választási rendszerről” című szeptember 23-i nyilatkozat. (Itt olvasható el: https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--jHfdmit7--/73ylMzkqyTtCCuHxs.png )

Akinek egy csöpp esze van, az első olvasásra beálltja: ez egy politikai pótcselekvés, maszturbáció, semmi más. Ötlettelen emberek műve, amitől semmiképp sem várható a legcsekélyebb elmozdulás sem a Fidesz-rezsim felől egy demokratikus(abb?) politikai közélet felé. Egyszerűen nincs olyan mechanizmus, nem áll rendelkezésre olyan eszköz, amellyel kikényszeríthető lenne az, ami a nyilatkozatban áll – ráadásul semmiféle komolyabban vehető-veendő társadalmi támogatottsága sincs: nem alkalmas arra, hogy elegendő ellenzéki szimpatizáns szavazót mozgósítson, mert nem képes őket a siker reményével megajándékozni és ennek révé tematizálni őket, belőlük „együttmozgó” politikai közösséget, bázist formálni. A Fidesz úgy fogja lesöpörni az asztalról a majd valamikor elkészülő és benyújtandó parlamenti javaslatot, mint a tollpihét – az utána ígért „polgári engedetlenségi akciók” pedig még jól is jönnek majd neki: „Lám, itt van a forró ősz, kedves Fidesz-hívők, tömörüljetek mögénk!”

Csak igazi hülyék képesek arra, hogy egy efféle nyilatkozattal előálljanak, ahhoz a nevüket-pártjukat adják! Az egész csak arra jó, hogy pár ellenzéki-liberális humánértelmiségi pár napig erről fantáziáljon egymás közt – a plebsben pedig csak tovább erősödjön a meggyőződés, hogy „az ellenzék alkalmatlan”.

…De hasonlóan siralmas vége lett immár Botka László szeptember 25-i javaslatának (http://index.hu/belfold/2017/09/25/botka_uj_ajanlata_bevisz_hat_partot_a_parlamentbe/) is, mely szerint az MSZP bevinne hat pártot a majdani parlamentbe… Napok alatt ezt az egyébként a szokványos pártlogika alapján tett (tehát, mint azt alább megindokolom majd, eleve a Fidesz legyőzésére alkalmatlan) javaslatot is szétlőtte az érintett ellenzéki pártok saját (mint mondom, téves) logikája…

…Szóval, bár még bő fél év van hátra a magyarországi országgyűlési választásig, már tudom, hogy ha marad a jelenlegi és már nyolc éve tartó ellenzéki balfaszkodás-áskálódás kombó, nem fogok azon részt venni. Az ok egyszerű: egyik induló ellenzéki párt sem szándékozik és nem is képes megtenni mindazt, amire ahhoz lenne első lépésként szükség, hogy Magyarországnak legalább legyen esély elindulni a „normális országgá” válásához vezető úton.

Itt most nem is (csak…) arra gondolok, hogy egyikük elképzeléseiben sem találom annak a tudásnak a nyomait sem, amely nélkül még csak megérteni sem lehetséges az ország valódi bajait és a sikeressé válást akadályozó, általában a magyarokra jellemző tudati, tapasztaltságbeli stb. tényezőket, nemhogy azokra adekvát terápiát kidolgozni¹. Ez külön elemzés tárgya lehet – ha lesz hozzá időm és gusztusom, meg is írom (de ugyan minek – mikor nincs, aki ezt politikai programjává tegye?) Amire utalok most, az nem más, mint hogy mindegyik politikai erő úgy tesz, mintha jövő tavasszal „normális” választások lennének egy valóságos plurális demokráciában. Holott erről természetesen szó sincsen: a valóságos plurális demokrácia ugyanis nem csupán annyiból áll, hogy „vannak pártok”, meg hogy rendeznek nekik választást… Így hiába hivatkozik a Fidesz, annak médiája és hívei erre, mindez értelmetlen: ma Magyarországon nem adottak a többpárti parlamenti politika feltételei – és ekként nincs is értelme úgy viselkedniük a politika szereplőinek, mintha ez nem így lenne. Így sem egyéni, sem pártsikert nem lehet elérni – és természetesen nem lehet elindítani sem Magyarországot a normális, sikeres országgá válása felé.

Ide „megvalósítható ötlet kell” – arra viszont „az ellenzék” láthatóan immár nyolcadik éve képtelen!

Persze, most lehetne boncolgatni, hogy ez valóban csak a szellemi potenciálhiány következménye-e, vagy belejátszik az is, hogy e pártok egy része kollaborál a Fidesz-rezsimmel – de az eredmény szempontjából ez mindegy: ha kollaborálnak, az nyilvánvalóan annak a következménye, hogy eszköztelennek érzik magukat a Fidesszel szemben és így, a kollaborációjuk révén próbálnak túlélni. Az eszköztelenségük oka pedig főképpen nem más, mint a szellemi potenciálhiányuk: nem képesek győztes, esélyes stratégia kidolgozására.

No, ha ez így van – márpedig így van! -, akkor nosza, segítsünk szegényeknek: tegyünk le az asztalukra olyan stratégiát, amellyel legalább abban az érzelemben van esély a Fidesz legyőzésére 2018 tavaszán, hogy ezt a stratégiát és győzelmet sem a választási rendszer, sem e pártok nyilvánvaló egymásutálata és egymás elleni aknamunkája nem veszélyeztetheti!

Az alábbiakban ezt teszem… Majd a végén persze leírom azt is, hogy miért nem hiszem, hogy ezek a politikai ellenzéki szereplők meg is valósítják ezt az egyébként működőképes stratégiát: hiszen nem vagyok naiv!

…De akkor is, „lelkem nagyobb nyugsága végett” megteszem ezt a stratégiai javaslatot, mivel a magyar választók legnagyobb csoportját azon állampolgár-társaink alkotják, akik le akarják véltani a Fideszt – hiszen egy nemrégiben publikált közvélemény-kutatás szerint (http://index.hu/belfold/2017/08/23/43_akar_kormanyvaltast_32_nem/) a magyar választók 43%-a, mintegy 3,5 millió ember akarja azt, hogy jövő tavasszal távozzon a Fidesz a hatalomból. Ez, normális esetben és helyzetben, el is döntené/dönthetné a választást – de most Magyarországon nem normális a helyzet: mert nincsenek meg a szokványos plurális pártpolitizálás alapfeltételei. Erről alább hamarosan lesz szó (hogy miért), ám még ez a helyzet sem ok arra, hogy ne kezdjünk valamit ezzel az elsöprő választói akarattal. Ha csak a legelemibb szinten is komolyan vesszük azt, hogy egy demokráciának ki kelt elégíteni a választók ekkora többségénél jelentkező - és jogos – elvárást, akkor bárki, aki magát demokratának tartja, nem teheti azt meg, hogy nem tesz meg minden tőle telhetőt e választói akarat érvényesüléséért.

2. Hahó: ez pártállam – nem plurális demokrácia!

…De miért is ne lehetne sikert, azaz a Fidesz leváltását elérni a megszokott pártpolitizálással és e pártok plurális versenyében?

(Az alábbiakban a téma kifejtése során fel fogom használni egy évekkel ezelőtti, a magyar pluralizmussal kapcsolatos tanulmányom - egyes részleteit is.)

Ma Magyarországon formálisan ugyan többpártrendszer van, ám a gyakorlatban – azaz a politikai érdekérvényesítő képesség terén – csupán a kormánypárt akarata érvényesülhet.

Az ellenzéki pártok – bármely ellenzéki párt – csak akkor lehet sikeres, csak akkor „épülhet”, csak akkor gyarapszik a híveinek tábora, ha folyamatosan képes a tematizálásra. Ám tematizálni nem az ellenzéki pártok közötti térben kell tudnia: az ottani tematizáló potenciál ugyanis csupán következménye lehet a társadalmi-közpolitikai térben való tematizáló potenciálnak. És - amint írtam - maga a párt is csak attól erősödhet meg, ha képes jelentős tömegeket a permanens tematizáltság állapotában tartani

Amikor a mai magyar ellenzéki pártok önmaguk „kiteljesítésére, megerősítésére” koncentrálnak, akkor a tipikus többpártrendszerbeli logikát követik. Ez most súlyos stratégiai tévedés, mivel – mint írtam – Magyarországon jelenleg a valóságban nincs is többpártrendszer! Ide olyan stratégia kell, amellyel egypártrendszerbeli-pártállami viszonyok közepette lehet sikereket elérni.

Ha egy, a társadalomban és a gazdaságban gyakorlatilag mindent a befolyása alatt tartó állampárt [Fidesz] ellen a többi párt a klasszikus liberális demokrata többpártrendszer-beli módon egymással versengve igyekszik előnyös helyzetbe kerülni, akkor ezzel a módszerrel csak egészen kivételes feltételek együttes megléte esetében lehet sikeres. Akkor lehet sikeres így, ha:

kivételes képességű szellemi potenciállal rendelkezik,
nagyon hatékonyan szervezett,
karizmatikus vezetője van,
jelentős anyagi erőforrások birtokában van,
sikeres az „utcai”, intézményrendszeren kívüli politizálásban,
az állampárt által fenntartott pártállam-jellegű rendszer ingataggá vált és általános a társadalmi igény a politikai változásra.

Azt hiszem, e tényezők együttesen egyetlen ma létező ellenzéki párt esetében sem adottak – inkább az a jellemző, hogy legfeljebb egy-két tényező adott a listáról náluk, vagy épp egy sem. Ezek alapján kijelenthetjük: a plurális pártpolitikai versenyre alapozó térnyerési stratégia kudarcra van ítélve!

Más megoldás kell – különben a sok, egymással versengő pártakarat csak e pártok erőforrásainak egymás közötti pozícióharcokban való elpazarlásához vezethet. A jelen pártállami helyzetben plurális pártverseny által egyetlen ellenzéki párt sem erősödhet meg igazán, mivel ennek sem a külső (azaz az országban folyó valóságos politikából és az országban működő valóságos rendszerből következő), sem a belső (belső erőforrásokbeli – ld. a fenti pontokat) feltételei nem adottak.

Át kell térnie az ellenzéknek, az ellenzéki szervezeteknek az „pártállambeli üzemmódra”!

…És akkor még nem tettem említést a magyar politikai és választói közeg másik sajátosságáról: hogy jelentős, a közéletbe egyébként beleszólni akaró tömegek érzik úgy, hogy „őket senki sem képviseli” és (korábban szerezett tapasztalataik következményeként) nem tudnak és nem is akarnak immár megbízni egyik „ellenzéki” pártban és politikusban sem; még a közmondásos „befogott orral” sem szavaznának ezekre. Ezzel pedig „az ellenzék” igen jelentős, milliós támogató szavazói közegtől esik el – elesve ezáltal (az ő passzivitásuk és sehová sem állásuk, senkire sem szavazásuk által) magának a Fidesz-rezsim országgyűlési választás általi leváltásától is. Ugyanis: sem választó lélektani szempontból, sem pedig (ebből következően) választás-matematikailag sem képzelhető az el, hogy a jelen pártok támogatottsága úgy megugorna jövő áprilisig, hogy így akár egyik pártnak önmagában, akár ezek valamely életképes koalíciójaként több képviselőjük kerülne a 2018-as országgyűlésbe, mint ahány a Fidesznek lesz majd.

…Tudom-tudom: számos pártpolitikus és rengeteg szavazó ebben a „csodában” bízik – de ez csak a kétségbeesésük és ötlettelenségük diktálta öncsalás. Egyszerűen semmiféle olyan mozgás nincs a szavazóbázisokban, amely erre utalna – és még ha (az épp talán feladni készülő?) Simicska elő is jönne az állítólagos és sokak által remélt „Orbán elleni atombombával”, akkor sem változna lényegesen semmi: ettől még minden lélektani valószínűség szerint a Fidesz szavazóbázisa maradna messze a leghatalmasabb. Mivel ott minden egyes Fideszbe kapaszkodó „hívőnek” egyéni, a saját lelkében-életében gyökerező oka van arra, hogy ott legyen, ahol van: az ő hitüket nem Orbán váltja ki, csak a saját (lelki, anyagi, életútbeli, egyéni és/vagy kollektív-„nemzeti”) nyomorúságuk. (Ezeknek a komplex elemzésétől most eltekintenék, terjedelmi okokból.) Ezt kell nekik, mindannyiuknak valamivel túlkompenzálniuk – ezért vannak a Fidesz mellet, nem Orbánért. Így, ha Orbánról feketén-fehéren ki is derülne, hogy lopott, csalt, hazaárult, besúgott, mittudoménmit csinált, akkor úgy lennének ezzel a hívei, hogy „még Orbánt támogatni is jobb, mint egyedül maradni a bajommal!”… Márpedig Orbán elhagyásával egyedül maradnának - se egy Vona, se egy Botka nem képes úgy hatni rájuk, hogy úgy érezzék: ez a faszi leveszi rólam a terheimet! …Így azzal, hogy sokan már nem szavaznának a Fideszre, még nem állnának oda egyik ellenzéki párt mellé sem – a (fentebb említett egyéni és „kollektív” lelki okaik miatt) megmaradó hívek pedig még mindig bőven elegen lennének a Fidesz kormányon tartásához!

Más stratégia kell: az említett „pártállambeli üzemmód”, amely képes eljuttatni az országot oda, hogy létrehozhassa a parlament, majd a nép meg is szavazhassa azokat az alkotmányos és intézményes kereteket, garanciákat és automatizmusokat, amelyek közepette elkezdődhet a pártok versenye és amely keretek még egy „túlgyőztes” párt esetében sem változtathatók meg, még akkor sem, ha erre elvileg (ahogy láttuk is 2010 óta) a fejletlen magyar állampolgári-polgári mentalitás ismét és újra és újra simán, akadály nélkül megadná a lehetőséget.

…Sokan azt gondolják – talán némelyik ellenzéki politikus és párjuk is -, hogy kell egy új „ellenzéki kerekasztal”: valamiféle együttműködés (legalább a választásokig) e pártok között. Közös jelöltek minden körzetben, közös lista, miegymás, jó 2014-es minta szerint… És talán, ha akkor, 2014-ben ezt e pártok és politikusok komolyan is vették volna, akkor, még, esetleg működhetett volna ez a módszer. De ma már ez kevés: azóta annyit romlottak a pártok kommunikációs esélyei és annyit koptak e pártok és vezetőik maguk is, hogy most, jövő tavasszal még kevésbé működne a „befogott orral való” rájuk szavazás… És éppen azok körében csökkent az erre való hajlandóság, akik a választani akaró, de nem tudó, tudatos polgáraink. Nélkülük illúzió a győzelem: nincs az a balos szociális populizmus, amely képes aktivizálni a számos (főképpen szocializációs) ok miatt örökösen passzív, a közéleti tudatosság és aktivitás szintje alatt élő-vegetáló magyar deprivált közül eleget. Ők meg sem értik még csak a szavakat sem, ami elhagyja az ellenzéki politikusok száját – így a „fizessenekagazdagokozás”, mint azt a számok mutatják, semmit sem hoz a Botka-konyhára. (Viszont visz el/tart távol szavazókat: azokat, akiknek ezek a szavak, kormányra kerülés esetén, azt jelentenék, hogy kevesebb lesz a jövedelmük és megnőnek az adóterheik. Így ők vagy nem szavaznak, vagy a Fideszre szavaznak – vagy kicsekkolnak a rendszerből és elhúznak külföldre…)

Szóval: egy, a jelen ellenzéki pártokból összeálló „választási szövetség” sem nem lehetséges (az érintett pártok, a vezetőik, továbbá a szavazótáboruk világnézete, ellentétei és elvárásai következtében), sem nem lenne képes elégséges ellenzéki szavazót maga mögé állítani. Ez a módszer nem működhet.

„…De ha nem állnak össze, akkor egymás ellen indulnak, neeem?” – vetődik fel a logikus kérdés. És valós veszély, hogy ha a politikai versengés „klasszikus plurális módszere” szerint egymás ellen indulnak, akkor az itt kontraproduktív lesz, méghozzá oly módon, hogy az egymás elleni versenyben előnyben lévőt is amortizálja. Azért amortizálja, mert a fragmentált ellenzék győzelemre esélytelen és azért amortizálja, mert megerősíti abban a hitben, hogy jó politikai módszereket alkalmaz, hiszen „előnyben van a többi párttal szemben”. (Ez főként az MSZP és a Jobbik téveszméje.)

Nem szabad - és most nem is lehet - úgy pártot építeni akarni, mintha működne a pluralizmus és mintha nem működne a társadalomban az állampolgárokra nehezedő pártállami represszió - és nem lehet úgy az ellenzék vezető erejévé fejlődni, hogy ezt a többi baloldali párttal és a Fidesszel egyszerre hadakozva akarjuk elérni.

…Ennek ellenére a felvezetőben említett két ellenzéki együttműködési javaslat mellett is tele vannak a hírek a két nagy baloldali-balközép ellenzéki párt – és vezetőik – ellentéteivel; így egyre bizonytalanabb, hogy lehet-e közöttük választási összefogás. …Jönnek arról is a hírek, hogy a kisebb ellenzéki pártok (LMP, Együtt, PM, stb.) egymáshoz és a két előbb említett párthoz való viszonya is meglehetősen elutasító - és itt van az újonc Momentum is, amely eleve kizár minden együttműködést „az elmúlthuszonhétév” pártjaival… Arról pedig már felesleges is szólni, hogy a Jobbikkal senki sem akar-mer semmiféle közösködést – nota bene, a Jobbik sem velük!

Ez tehát a klasszikus pluralista pártjáték: minden párt minden másik ellen harcol és úgy próbálja megszerezni a parlamenti többséget. Csakhogy, mint fentebb leírtam, 2017-ben-’18-ban Magyarországon nincsenek-nem lesznek klasszikus plurális viszonyok. …Ennek ellenére minden egyes ellenzéki párt úgy tesz, mintha ez egy „normális plurális demokrácia” lenne – és erre alapozva épít stratégiát és készül a 2018-as választásra…

Itt tart „az ellenzék” alig fél évvel a választás előtt – az előtt a választás előtt, amely talán (hosszú időre) az utolsó még többé-kevésbé szabad választás lesz, mert hogy mi lesz 2022-ig, mit sugall a Fidesz érdeke, arra most nemigen kötne értelmes ember fogadást…

Megjegyzem: itt már tartottunk egyszer, 2013-’14-ben, javarészt ugyanazokkal a pártokkal és politikusokkal-pártvezetőkkel (mínusz Botka és Momentum – de ez nem akkora minőségi különbség). Az „eredmény” egy bohózat lett – és szégyenletes, de előre látható súlyos választási vereség, meg újabb Fidesz-kétharmad.

…Akarjátok?!

Na, ha nem, akkor leírom ide, mit, miért és hogyan kell tenni!

Ám előre figyelmeztetek mindenkit – válaszókat és pártokat, pártvezéreket -, hogy az alábbiak egy egészen új, ám a valóságos magyar közpolitikai, választásmatematikai és választói attitűdbeli viszonyokat teljes mértékben figyelembe vevő utat jelölnek ki mindannyiunk számára, amelyet ha követünk, akkor 2018 tavaszán legyőzzük a Fideszt. Viszont, ha megpróbálunk más utakat járni, akkor biztos a vereség – és azzal a Fidesz-rezsim további élete, amely viszont minden valószínűség és logika szerint a klasszikus – és valódi - pártpolitika és pártok végét jelentheti.²

3. A javaslat

A stratégia a következő:

Egyik ellenzéki párt³ sem indít saját jelölteket a 2018-as választásokon, sem egyéni körzetekben, sem a listás helyekért.
Viszont ezek a pártok minden körzetben és listás helyen is független jelöltek támogatására szólítják fel a saját párthíveiket.
Ezek a független jelöltek egy feddhetetlen magyar állampolgárokból összeálló közösség által kiválasztott és delegált személyek lesznek, akikkel szabályos szerződés köttetik, melyben (főbb kötelezettségeikként) vállalják az alábbiakat:

A belőlük összeálló parlamenti többség és az általa támogatott kormány és miniszterelnök feladata a Fidesz-rezsim felszámolása, alkotmányos és törvénykezési örökségének felszámolása, valamint az új (a jogállamot és a plurális demokráciát intézményes automatizmusokkal bebiztosító) alkotmányos keretek létrehozása, ezáltal a plurális demokrácia rendes működésének, azaz Fidesz-rezsim által gyakorlatilag ellehetetlenített (programokon alapuló) pártversenynek a lehetővé tétele. Az új Alkotmányt népszavazásra bocsátja.
Annak alkotmányba iktatását, hogy a magyar parlamenti és európai parlamenti választásokon csak olyan politikai pártok indulhatnak, amelyek egy független (nemzetközi) szakértői grémium által a közügyek intézésére alkalmasnak minősített, kidogozott programmal rendelkeznek, mely program alapja az alkotmányos rend, az Európai Unió alapokmánya, a jogegyenlőség, a piaci verseny és a teljesítményalapúság, valamint az állampolgárok kompetencianövelése.
Új, arányos országgyűlési és önkormányzati választási törvényt dolgoz ki és léptet életbe.
A Fidesz-rezsim vezetőinek és haszonélvezőinek elszámoltatása, valamint az általuk a rezsim működtetése során megszerzett közpénzek visszaszerzése minden törvényes eszközzel, a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás teljes repertoárjának szükség szerinti alkalmazásával.
A médiapluralizmus garantálása, a közszolgálati média szakmai alapokra helyezését és ezen szakmai alapokat garantáló intézményes automatizmusok létrehozását.
Az 1989-es Alkotmányban és a Fidesz által elfogadott Alaptörvényben is egyaránt szereplő tilalom⁴ ellenére a hatalom kizárólagos birtoklására törekvő politikai erők, pártok betiltását, vagyonuknak az Államkincstár birtokába adását.
A fentieket az új Országgyűlés által megválasztott miniszterelnök és kormány hivatalba lépését követő egy éven belül megteszik és elvégzik – ezt követően a miniszterelnök és a kormány lemond, az országgyűlés feloszlatja önmagát⁵ és új országgyűlési választásokat hirdet⁶.

A választási kampány költségeit az Az ellenzéki politika anyagi alapjairól című posztban leírt alapítvány fedezi. Ez az alapítvány vállalja továbbá azt is, hogy ha mégsem sikerül legyőzni a Fideszt, az együttműködő (azaz: saját jelölteket nem indító) pártok részére folyósítja azt az évenkénti támogatást, amelytől a pártfinanszírozási rendszer előírásai alapján a nem indulásuk következtében elesnének.⁷

Ezzel a stratégiával mindenkinek teljesülnének a vágyai és mindenki megkapná azt, amit szeretne.

A Fidesz-rezsimet felszámolni akaró választópolgárok számára a következő előnyökkel járna ez:

Olyan egyéni és listás képviselőjelöltekre szavazhatnának, akiket nem a pártok válogatnának össze, a szokásos háttéralkuk során.
Olyan jelöltekre szavazhatnának, akiket nem köt semmiféle pártérdek és akik beváltható garanciák mellett vállalták, hogy azt fogják képviselőként tenni, amiért választóik rájuk szavaztak és az országgyűlésbe juttatták őket.
Nem kellene a választóknak „befogott orral” szavazniuk olyan pártok jelöltjeire, amely pártokat valójában utálják.
A most egyik pártot sem támogatni akaró-tudó, de egyébként a Fideszt a pokolba kívánó választók szavazatai kompromisszumok nélkül hasznosulnának: teljes szívvel adhatnák voksaikat a Fidesz ellenében indított és nem „pártkatona” jelöltekre.

Az ellenzéki pártoknak is csak előnyei lennének az efféle stratégiának:

Nem kellene együttműködniük, annak ellenére is, hogy számos személyes ellentét, ellenszenv feszül e pártok vezetői között és e pártok (jól vagy rosszul felfogott) érdekei is akadályozzák őket a teljes szívvel vállat együttműködésben.
Elkerülnék azt, hogy egymás ellen indítsanak (úgyis teljesen esélytelen) jelölteket és egymás elől próbáljanak listás mandátumokat megszerezni – így mindenféle „közös választási program” és egyeztettet kampánystratégia nélkül is megvalósulna az egy körzet-egy (igazi⁸) ellenzéki jelölt szisztéma.
Nem lenne akadálya a Fidesz leváltásának az, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok képtelenek megszólítani és maguk mellé állítani azt a nagyjából egymilliós választót, akik szavazataira pedig mindenképpen szükség van egy „ellenzéki” (értsd: a Fidesz-rezsimet felszámolni akaró) választási győzelemhez.
Megvalósulna az ellenzéki választási bojkott is (sokak kedvence!), mivel maguk az ellenzéki pártok nem indítanak jelölteket. A világ felé ez jelezné a jelenleg regnáló Fidesz-rezsim és annak választási szisztémája demokrácia-deficitből adódó illegitimitását is.
E pártok érdekeinek, elképzeléseinek érvényre juttatása útjából elhárulna az igazi akadály: maga a Fidesz-rezsim, amelyet (e pártok számára is teljesen nyilvánvalóan) önerejükből semmiképp sem tudnának eltávolítani, pláne nem 2018 tavaszán. Így ismét lehetségessé válna a klasszikus plurális politizálás: esélyük lenne arra, hogy a soron következő választást megnyerhessék, esetleg azt követően más pártokkal koalíciót kössenek, stb. (Amire viszont nem nyílna a továbbiakban lehetőségük, az a „klasszikus” pártpolitikai korrupciós rendszer újraépítése és továbbüzemeltetése – hiszen ezt az új alkotmány és az arra épülő új intézményes garanciák gyakorlatilag ellehetetlenítik majd.)

4. …Végig fog futni!(?)

Azonban – minden észszerűsége ellenére – aligha fog megvalósulni mindaz, amit fentebb a Fidesz-rezsim 2018-ban, országgyűlési választáson való eltávolításáról lehetőségként leírtam. Nem valósulhat meg: mert senki sem hinne benne és egyik párt vezérkara sem támogatná. Ez egy ilyen ország, ilyen vezetőkkel és ilyen emberekkel: senki sem kockáztatja a jelenlegi pozícióját, legyen az bármilyen bizonytalan is. Nem lép hátra annak érdekében, hogy nagyobbat ugorhasson (ahogy a francia mondás javasolná), hanem marad és megdöglik ott, ahol van. „A rendszer úgy dől majd el, hogy az ellenzékét is viszi magával” – mondta Tölgyessy Péter még 2016. októberében – „a rendszer és ellenzéke együtt bukik el” - és nagy valószínűséggel ebben igaza is lesz! Végig fog futni a dolog: a Fidesz-rezsim csak akkor és attól bukik majd meg, ha így vagy úgy kimerülnek az erőforrásai.

A nagy kérdés, amely sokakat izgat, hogy mi lesz utána? De úgy helyesebb feltennünk a kérdést, hogy kik jönnek utána? Ám még ez sem igazán az alapvető kérdés – mert az nem más, mint hogy megváltozhat-e és ha igen akkor miképpen és minek a hatására az a magyar gondolkodásmód, amely kitermelte az Orbán-rezsimet?

…Én örülnék a legjobban annak, ha ez utóbbi jóslatom az ellenzéki pártoknak e javaslattal és stratégiával szembeni ellenállásról tévesnek bizonyulna!

Jegyzetek

¹ Bár még nem mindegyik ellenzéki párt választási programja jelent meg, azonban eddigi megnyilvánulásaik és témáik – no, meg a bennük csoportosulókról tudottak – alapján biztos, hogy továbbra sem az ország és a társadalom problémáinak igazi alapjaira fognak koncentrálni.

² Amikor a közelmúltban „megfuttattam” egy szűk, a politikával aktívan és régóta foglalkozó és a mai ellenzéki pártokat jól ismerő körben ezt az új stratégiát, akkor finoman fogalmazva is „kétkedő” volt a többség. Azt tapasztaltam, hogy az egész koncepciót nagy kétkedéssel fogadták. Pontosabban nem is magát a koncepciót valójában. Önmagukban kételkednek: abban, hogy belőlük összeállhat egy cselekvő, dinamikus közösség, hogy közösséggé tudnak válni. Egész este a koncepcióval kapcsolatos kételyeiket adták elő, természetesen meglehetősen ködösen - hiszen igazából nem is a koncepcióban, hanem saját alkalmasságukban kételkednek.

³ A posztban ismertetett stratégia abban az esetben is nagy valószínűséggel sikeres lehet, ha a Jobbik mégis elindítja a saját jelöltjeit, ugyanis egyfelől kevés olyan választókörzet lesz a stratégiai javaslatban szereplő esetben, amelyben a Jobbik befutó lehet, másfelől pedig maga ez a stratégia nagyban „áthangolja” a Fideszt leváltani akaró szavazókat és a ma még a (jobb híján) a Jobbikra szavazni kész választók jelentős része is inkább adja majd szavazatát a pártfüggetlen jelöltre.

⁴ A jelenlegi Alaptörvény ALAPVETÉSEK fejezete C) cikkének (2) pontjában szerepel ez a tiltás, az e törekvések elleni fellépésre való (minden magyar állampolgárra és hatóságra vonatkozó) jogosultsággal és kötelezettséggel együtt: „Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.”

⁵ Az egyes képviselők képviselőjelöltté való kinevezésükkel egyidőben előre lemondanak a képviselői mandátum négy éve szólóságáról.

⁶ Ezen új választáson természetesen nem indulhatnak azok a pártok és azon pártok egykori tagjai, vagy egykori országgyűlési képviselői, amelyek működésükkel megvalósították a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvést és emiatt betiltásra kerültek.

⁷ A pártok állami juttatásairól szóló jogszabályok értelmében központi költségvetési támogatásban csak a választáson legalább 1%-ot elért pártok részesülnek. Az 5%-os parlamentbe jutási küszöböt elért pártok költségvetési támogatása a mandátumaikkal arányosan nő.

⁸ Az lehet, hogy a Fidesz kreálna ismét valamiféle kamupártokat, mint 2014-ben tette, ám ezek a leírt szisztémában jóval kevesebb választót tudnának megzavarni, mint akár 2014-ben is. (Egyébként a kamupártos módszer akkor sem volt valami sikeres.)

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2017.04.07. 22:42 Szerző: Moin Moin

Az ellenzéki politika anyagi alapjairól

- Én többet akarok ennél: azt, hogy legyen esély!

- Hát teremts esélyt!

Stauffenberg ezredes és Henning von Treschkow vezérőrnagy párbeszéde A valkűr c. filmből – 2008

Azt mondják, a sikeres ellenzéki politikát gyakorlatilag ellehetetleníti az ellenzék (bármiféle magyar ellenzéki politikai erő) anyagi erőtlensége, az anyagi alapok hiánya. Függetlenül attól a kőkemény ténytől, hogy a sikeres, azaz a Fidesz-rezsimet leváltani képes ellenzékiséghez nem csupán az anyagi erőforrások nem állnak rendelkezésre, hanem a szellemi és személyi erő is hiányzik, mégiscsak foglalkoznunk kell az anyagiakkal is, hiszen ez a sokat emlegetett hiány valóban létezik!

Treschkow vezérőrnagynak a felvezető idézetben igaza van: teremtsünk esélyt! Teremtsük meg az ellenzéki politizálás erős, független anyagi alapjait – hogy ennek hiánya ne lehessen akadálya a politikai tehetség kibontakoztatásának!

Sokan úgy képzelik el, úgy tartják csak lehetségesnek ezen anyagi alapok megteremtését, ha azokat vagy néhány tehetős magánember dobja össze (vajon kik?), vagy ha a demokráciában érdekelt külföldi entitások folyósítják azokat (vajon miféle entitások?). Mindkét elképzelés tipikus példája a magyar gondolkodásmódnak: annak a gondolkodásmódnak, amely a maga problémáival örökké csak „mások” segítségére vágyik és várakozik. „- Jobb orvosságot nem tudtok, ti magyarok? Valakihez mindig el kell menni?” – mondja Izabella özvegy királyné szavai Várkonyi Zoltán Egri csillagok c. filmjében, és valóban: most is arra vár minden ellenzéki érzelmük magyar, hogy majd valamely külföldi hatalmasság rászánja és elküldi (de kiknek is?) Orbán megbuktatására azt a trilliócsilliómillió dollárt/eurót…

Holott nem kell ide se Soros (?), se Merkel (??), se Ferenc pápa (???), se az UFO-k (!!!) pénze: elég, ha a bizonyosan létező milliós magyar ellenzéki/Orbánt a retekbe sírva elhúzni látni vágyó tömeg havi legalább száz forintot szán e célra!

…És itt rögvest tennünk kell egy fontos megállapítást: ha nem létezik ma egymillió ilyen magyar állampolgár, aki havi rendszerességgel kész ennyit erre a célra szánni, akkor ugyan, mit is akarunk? Akkor jöjjön Putyin, jöjjön az orbánista újarisztokrácia, jöjjön az eu-s korrupciós lista alja, jöjjön a kihullás Európából és tessék szépen belenyugodni abba is, hogy a gyerekeitek tökhülyén jönnek majd ki az „iskolákból” és hogy a szüleitek - és aztán, ha üt az órátok, persze ti is… - majd a saját szarjukba-húgyukba dermedten múlnak ki a „kórházaitokban”! Nota bene: már mindeme felsoroltak gyakorlatilag így is vannak!)

Szóval, a magyar ellenzéki („demokrata”) politika anyagi alapjai ekként máris rendelkezésre állhatnak (már ha valóban van egymillió, hónapról hónapra száz forintot befizetni kész magyar állampolgár) – de kinek adjátok ezt a pénzt oda? Hiszen a „tolvaj MSZP”, a „levitézlett Gyurcsány”, vagy akár a „holdkóros” Jobbik éppen úgy ellenszenves, akár a választások közeledtére bolondgombaként szaporodó (vagy épp a Fidesz által a 2014-es recept szerint szaporított?) pártocskák (Momentum?).

Ki kapja ezt az összegyűlő pénzt, hogy abból 100%-os biztonsággal származzék valóban közhasznú, valóban demokratikus politika?

A válasz egyszerű: nem közvetlenül valamely létező, vagy most alakuló pártot kell támogatni – hanem egy feddhetetlen civilek által létrehozott alapítványt, amely aztán „bárkinek” ad abból, aki magára nézvést kötelezőnek tekinti és elfogadja a támogatási feltételeket!

Mik ezek a feltételek?

Nos, a támogatást igénylőnek bele kell dugnia a fejét egy „demokratikus hurokba” – ami nem mást jelent, mint hogy (az alább taglalandó klauzulákkal) vállalja önmagára, a működésére és a leendő kormányzására nézvést azokat az alkotmányos, törvényes és intézményes garanciákat, amelyek mellett már gyakorlatilag nem is tehet mást, mint hogy közcélúan működik és kormányoz.

Konkrétan:

Vállalja önmaga és gazdálkodása teljes átláthatóságát.
Vállaja, hogy a választási programját egy független szakértői testület¹ által beköltségelteti és ennek eredményét nyilvánosságra hozza.
Vállalja, hogy amennyiben kormányra kerül, új alkotmányt hoz (és szavaztat meg a néppel!), amelynek sarkalatos pontjai lesznek a magyar állam és az önkormányzatiság teljes átláthatósága (az információszabadság állampolgári joggá tétele): a legszükségesebb nemzetbiztonsági információk, döntések és dokumentumok kivételével minden államhatalmi és önkormányzati szervezet, illetve minden, legalább részben közpénzből és/vagy EU-s forrásokból megvalósuló beruházás minden dokumentuma, döntése (a teljes döntés-előkészítési folyamattal együtt) nyilvános.
Vállaja, hogy az alkotmányban rögzíti a közjogi méltóságok legfeljebb kétciklusossá tételét, gátolja ezzel a hatalommonopolizálást².
Vállalja, hogy ezen új alkotmányt a beleépített legalább 20 éves alkotmányváltoztatási moratóriummal védi meg.
Vállaja, hogy még a szükséges országgyűlési mandátumtöbbség birtokában sem hoz majd olyan törvényeket, amelyek olyan változtatásokat eredményeznének az állami, önkormányzati rendszerben, az ehhez kapcsolódó intézményekben, a jogrendben, az igazságszolgáltatásban, valamint az országgyűlési és önkormányzati választási rendszerben, amelyek nem szerepeltek pontosan, közérthetően megfogalmazva és részletesen kifejtve a kormánypárt(ok), vagy koalíciós kormány esetében a legnagyobb parlamenti képviselőszámmal rendelkező kormánypárt adott ciklusra vonatkozó választási programjában.
Vállaja, hogy minden olyan államközi szerződést, amelyet a magyar kormány és/vagy a magyar országgyűlés nem az Európai Unióval, annak tagjaival, illetve az Európai Unióval külön szerződéses viszonyban lévő országokkal, vagy a NATO-val, illetve annak tagállamaival tervez megkötni, és amelynek hatálya túlterjed 3 éven és/vagy annak összege meghaladja a százmilliárd forintot, népszavazásra kell bocsátani és a szerződés csak akkor emelkedhet jogerőre, ha azt az arra vonatkozó érvényes és eredményes népszavazáson a magyar nép támogatta.
…Ja, és vállalja (és ezek azok a bizonyos, fentebb említett klauzulák!), hogy ha bármely vallását megszegné, akkor azonnal és automatikusan életbe lép a támogatási szerződés mellékleteként előzetesen aláírt lemondása minden közhatalmi funkciójáról, valamint az adott politikai szervezet önkéntes feloszlatásáról!

Azt hisszük, e klauzlák vállalása esetén már lényegében mindegy is, mi az adott, konkrét párt „ideológiája”: mert nagy bajt, nagy marhaságokat és nagyobb disznóságokat nem csinálhat! …És persze az is nagyjából mindegy, hogy a Fidesz-parlament elfogadja-e (nyilván igen!) a ma beterjesztett civilszervezet-vegzáló putyinista törvényét: mert azt, hogy magyar állampolgárok a saját, adózott pénzükből támogassanak egy demokratikus célokat szolgáló alapítványt, mégsem lehet megtiltani. Mint ahogy azt sem, hogy ez a „szín- és fajmagyar” alapítvány a meghirdetett céljaival egyetértő pártokat támogasson. Illetve, természetesen lehet ilyen törvényt hozni – csak akkor már egyszerűbb felgyújtani a Reichstagot és bevezetni az „Ermächtigungsgesetz”³-et, a narancsot pedig lecserélni a horogkeresztre, vagy akár a Putyinnal szimpibb „Heineken-csillagra”!

¹ E testületet összeállíthatja akár a nevezett alapítvány is.

² Mielőtt itt valaki még azzal jönne nekünk, hogy „elloptuk a Momentum ötletét”, leírjuk, hogy ezt mi – a Momentuménál sokkal komplexebb és átgondoltabb formában – már több mint három éve leírtuk Élhető Zóna nevű társadalmi projektblogunkban, íme: http://elhetozona.blog.hu/2014/02/05/ket_ciklus

³ Felhatalmazási törvény: https://hu.wikipedia.org/wiki/Felhatalmaz%C3%A1si_t%C3%B6rv%C3%A9ny

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

1 komment

Címkék: demokrácia ellenzék pártfinanszírozás civilszervezetek Fidesz Orbán EU Gyurcsány DK Soros NATO Putyin illiberális Momentum Mozgalom MSZO

2017.04.04. 20:33 Szerző: Moin Moin

Diákmunka

„Hogyan szervezzük tevékenységünket? Úgy, mint a háborúban. Az egész országra kiterjedő támadást intézünk. Megtanultuk a háborúban, ha erős a vezetés, győzni fogunk.”

Pol Pot - 1976

Ha én most diák lennék Fidesz-Magyarországon, akkor tudnám, mit kell tennem. Azt, amit magyar ember emberemlékezet óta nem tett meg: megszervezném a hozzám hasonló helyzetben lévő társaimat és együtt ellentámadásba mennénk a rezsim ellen!

Azért tenném ezt meg, mert gondolok a jövőmre:

Nem akarok sem elmenekülni az országomból (amely sokkal inkább az enyém és társaimé, mint a rezsimé), nem akarván afféle gazdasági menekültté válni hiszen ez a mostani rezsim csak-csak odalavírozza az országot, hogy az ország ismét csak képtelen lesz méltányos megélhetést adni a diplomásainak¹).
Nem akarok egy mind szellemi, mind szakmai téren elnyomorított (mert a tudás és teljesítmény helyett a seggnyalásra és uszításra alapozott) országban élni, mint előtte annyi magyar generáció. Ők a legtöbbe esetben kényszerpályán voltak, nem tehettek sokat – de én most igenis, tehetek: mert (ma még) nem nyom el egy aljas hatalom [Oroszország]!

Első lépéskén kimondanám a nyilvánvalót: a CEU-törvény ellenünk, önállóan gondolkodók ellen szó, mi vagyunk ellenségei a rezsimnek és mi vagyunk számára feleslegesek a saját hazánkban! Ha ezt tűrjük, megérdemeljük a sorsunkat…

Miután ezt kellő számú társam átlátta, jöhet a második lépés: megszervezünk egy általános felsőoktatási diáksztrájkot - HÖOK-tól, rektori tanácstól, mindentől és mindenkitől függetlenül – mert a hozzánk hasonló önálló értelmiségi ugyan minek kellene, hogy várjon „mások”, „hivatalos emberek” szavára?

Ha ez az elhatározás is megszületett, akkor – harmadik lépésként - megjelentetnék egy nyilatkozatot, amelyet minden, a magyar felsőoktatásban tanuló diáktársammal aláíratnék (csak hogy lássák rezsimék, hogy nem lehet minket leszalámizni és egyenként leszerelni, amikor közösek az érdekeink egymással!): hogy addig marad a sztrájk, ameddig:

a kormány vissza nem vonja az egész CEU-törvényt,
amíg nem alkotmányoz egyet a drágajó parlamenti kétharmad, mely szerint (kb.) „Magyarország Alaptörvénye nem engedi a mindenkori kormányt és parlamentet a felsőoktatásba való belebarmolni, továbbá védi az egyetemi autonómiát szervezeti kérdésekben is: ebbe csak az egyetem alapítóinak lehet beleszólásuk” – vagy valami effélét…²

…És ha már elkezdtem beleszólni a közügyekbe, nem állnék meg ennyinél: negyedik lépésként megszövegeznék egy társadalmi és alkotmányos paradigmát is – amellyel természetesen az lenne a stratégiai célom, hogy valódi és működőképes alternatívat nyújtsak a magyar polgároknak a jelenlegi hatalommal szemben (mivel ezt jelen ideig egyetlen úgynevezett „ellenzéki politikai entitás” sem volt képes megtenni a társadalom kellően nagy hányada számára is elfogadható módon…). Mert lássuk világosan: ezt a hatalmat előbb-utóbb úgyis le kell váltani – hiszen elemi érdeke az, hogy bármivel, bármivel szemben és bármi áron is meghosszabbítsa a saját hatalmát, ami viszont nem érdeke a magyar népnek. És ha már le kell váltani, akkor célszerű azoknak leváltani, akik:

ehhez megfelelő intellektuális és szakmai kapacitásokkal rendelkeznek [jólképzett értelmiség],
a saját jövőjük függ attól, milyen teljesítőképes országot csinálnak Magyarországból.

Hogy miért függ ettől a jövőjük? Hát részint azért, amit fentebb írtam az elnyomorított, seggnyalásra kényszerített emberek lakta országbeli életperspektívákról, részint pedig azért, mert az új kormányzat létét-hatalmát attól tenném függővé az imént említett társadalmi és alkotmányos ajánlatban, hogy hatalmuk mennyire közérdekű – és ehhez az ajánlatban és majdan az alkotmányban is megfelelő garanciákat is adnék.

Ebből és ezen a módon nagyjából elő is állna az, ami lassan egy évtizede nem volt képes előállni: a polgári, demokratikus és közérdek-orientált politikai erő és ajánlat!

Ha én ma diák lennék Fidesz-Magyarországon, akkor akár még hálás is lennék a Fidesz-rezsimnek azért, hogy megteremtette nekem - és az országnak – azt a lehetőséget, amelynek apropóján mindazt megcsinálhattam, amiről fentebb írtam: hogy ezt „kiprovokálta” belőlem és addig-addig basztatott engem és a hasonló helyzetű társaimat, amíg azt mondtuk, most már elég, most már minden jobb és kevésbé veszélyes számunkra ennek a rezsimnek a további eltűrésénél!

Megköszönném Orbánnak, hogy képes volt engem és társaimat annyira motiválni, hogy nagy nehezen mégiscsak elvégezzük azt a munkát, amely minden ilyen helyzetbe jutott ország fiatal szellemi-szakmai elitjének a dolga volt mindig is és ma is az… És azért is hálás lennék neki, amiért belőlem, az egy héttel ezelőtt még névtelen és reménytelen jövőjű senki kis egyetemistából kihozta Magyarország következő miniszterelnökét!

…Mert az lennék, ha képes lennék mindezt elvégezni – és ugyan miért ne lennék képes erre?!

¹ Hogy miért szükségképpen képtelen ez a rezsim arra, hogy méltányos megélhetése lehessen az ország polgárjainak, azt remekül kifejti ez a nemrég megjelent tanulmány:

² Semmiféle alkotmányos tilalom nem létezik a tekintetben, hogy egy alkotmányos és törvényes eszközökkel működő polgári közösség, mozgalom és akció arra késztesse az országgyűlést, hogy módosítsa Magyarország Alaptörvényét. Csupán az erre vonatkozó népszavazási kezdeményezés, illetve az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatását célzó tevékenység tiltott – ám egy sztrájk semmiképp sem tekinthető „erőszakos kísérletnek”.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

· 1 trackback 39 komment

Címkék: ellenzék alaptörvény egyetemi autonómia Fidesz Orbán EU Putyin CEU miniszterelnök-jelölt tanszabadság Közép Európai Egyetem lex CEU

2016.07.17. 12:27 Szerző: Moin Moin

Vona, Simicska, a haszon, az üvegplafon – és a demokrácia

„A jogbitorló Istenre hivatkozik.”

(Földnélküli János angol király szavai Dürrenmatt János király c. művéből)

Hírek vannak arról az utóbbi időben, hogy a Jobbik összefog Simicskával. Maga Simicska Lajos nyilatkozta nemrég, hogy „ő csinált miniszterelnököt Orbánból és ő is fogja megbuktatni”. Célzott rá, hogy olyan, Orbánra és talán másokra is súlyosan terhelő aduk vannak a kezében, amelyekkel simán kiütheti őt… Sokan már-már kész tényként tekintenek emiatt Orbánék és a Fidesz bukására és egy 2018-as Jobbik-kormányra, az ismét első számú rendszer-oligarchává visszaerősödő Simicskával a háttérben.

…Ám mindez nem lehetséges – és valójában nem is ez Simicska (és Vona) igazi 2018-as célja!

A céljuk nem más, mint az a bizonyos „szelet a tortából” – lehetőleg minél nagyobb szelet.

A sokak által készpénznek vett és mind a Jobbik, mind Simicska által „deklarált” cél, azaz a Fidesz és Orbán megbuktatása, majd a hatalom átvétele, ugyanis nem lehetséges: kizárják ezt a magyar társadalom létező értékpreferenciái és az ezekből következő párttámogatottsági arányok.

Az talán lehetséges, hogy Simicska valóban birtokol olyan bizonyítékokat, amelyekbe Orbán akár bele is bukhat – ám ezzel két baj is van:

Az első, hogy a Fidesz szavazótábora, az Orbán-hívek tábora, annak kemény magja, kb. szűk kétmillió szavazó még mindig sokkal nagyobb, mint a Jobbikot támogatók potenciálisan lehetséges maximális száma. Ráadásul az Orbán-tábor tűzön-vízen át és szinte bármiféle, Orbánra és a Fideszre akár súlyosan terhelő és megcáfolhatatlan bizonyíték ellenére is kitart: mivel erre ezeknek a híveknek saját, szubjektív lelki igényük van. Ezt holmi tényekkel, terhelő bizonyítékokkal nemigen lehet felülírni, éspedig kőkemény pszichológiai okok következtében. Egy „normális” demokráciában, ahol a szavazótáborok zöme nem annyira frusztrált és maguk a választópolgárok nagyobbrészt legalább is mérlegelik az elébük tárt tényeket, bizonyára megbukna egy miniszterelnök és egy párt, ha a Simicska által belebegtetett súlyú bizonyítékokkal szembesülnek – ám a magyar demokrácia és a magyar „törzsszavazó” nem így működik.
A másik baj a Simicska és Vona által felvázolt elképzeléssel pedig az, hogy nem ugyanaz a dolog valakit megbuktatni, illetve a helyébe ülni a hatalomba. Attól, hogy (talán…) megbukik Orbán a terhelő bizonyítékokkal szembesülő magyar közvélemény nyomására (???), még egyáltalán nem biztos az, hogy ugyanez a közvélemény hanyatt-homlok rohanna az addig általa jogos és súlyos fenntartásokkal kezelt Jobbikra szavazni. Immár évek óta képtelen a Jobbik szavazóinak száma azt a bizonyos „üvegplafont” áttörni: elérni a legnagyobb támogatottságú párt státuszát. Márpedig enélkül nem juthat kormányra egy politikai erő a magyar választási szisztémában – pláne nem egy olyan populista és etnicista-etatista erő, amely éppen a saját, meglehetősen illuzórikus, szakszerűtlen, a globalizáció és a gazdasági törvényszerűségek világából „kilógó” programjával egyszerűen képtelen azok megszólítására, bevonzására, akik nélkül nem lehet legyőzni a másik nagy populista és etnicista-etatista pártot, a Fideszt. Ezek a bizonyos szavazók azok, akik képzettek, ismerik a világot és legalább is sejtik, hogy mi működik és mi nem a gazdaságban és a nemzetközi viszonylatokban. Ezek az emberek – úgy bő egymillió fő – tudják, hogy a Jobbik programja süket duma: azokat célozza meg, akik frusztrációkkal és szorongással vannak tele „a mai világtól” és aki „vészkijáratot” keresnek a valóságból. Ez tehát nem a tudatos választók programja - ők sohasem fognak (még a Fidesz elleni „bosszúból” sem!) a Jobbikra, vagy éppen a Vona-Simicska szövetségre szavazni!

…És ezt nyilván tudják a nevezett urak is: Vona és Simicska is.

Éppen ezért az a legvalószínűbb, hogy e „furcsa pár” igazi célja az, hogy a Fidesz – és ez a gyakorlatban természetesen Orbánt jelenti – kiegyezzen velük a hatalom és az ország anyagi erőforrásainak egymás közti felosztásáról! Persze, Simicska utálja Orbánt – de ez az utálat nem olyan erős, mint a hatalom- és pénzvágy. Az olyan személyiségű emberek, mint amilyen Simicska is, nemigen szoktak „puszta bosszúvágyból” politizálni: nekik ez túlságosan szimpla cél lenne.

Vona pedig a következő tíz jó évét akarja biztosítani… Belőle csak a véletlenek egyáltalán nem valószínű és ezért nem is várható összejátszása esetén válhatna miniszterelnök – ne feledjük: Boris „Brexit” Johnsonból sem miniszterelnök lett, hanem csak külügyminiszter! A dolgok – és a politikai logika – pedig ugyanúgy működnek mindkét, súlyos frusztrációkkal terhelt társadalomban: a britben és a magyarban is: a „hőbörgők” tömege felfordulást képes csinálni, de a hatalmat mégsem veheti át.

…És itt megemlítendő egy további igen fontos brit-magyar párhuzam: a „vegyük vissza az irányítást!” szlogenje és óhaja – éppen azon társadalmi csoportoknál, akik valójába soha a büdös életben nem irányítottak semmit, még a saját életüket sem, legkevésbé pedig a politikát. És ha néha mégis előfordult ilyen ritka és rövid ideig tartó helyzet, pl. forradalmakban, abból csak még nagyobb bajuk származott… Ezek azok a szavazók, akik a legkevésbé kompetensek – akár közpolitikai, akár gazdasági, akár általános és munkaismeretek terén -, emiatt pedig a leginkább szorongók is. Márpedig a demokrácia nem azt jelenti, és nem is akkor és attól működik jól, hogy „mindenki beleszól” a közügyekbe, akár a sok lúd disznót győz elve szerint, hanem attól, ha a kompetensek vezethetnek. A demokrácia igazi célja éppen ez: a kompetencia alapján történő pozícióba jutás és hatalomgyakorlás. Totális félreértése a demokráciának az, ha a felkészületlen, az összefüggésekkel és a döntések következményeivel még alapjaiban sem tisztában lévő, ám tévhitekkel, félreinformáltsággal és azokból származó szorongásokkal agyonterhelt tömegek „döntenek”, mondván, hogy „a nép szava isten szava!” …Így azoknak a Brexit kapcsán a liberálisokra kaján megjegyzéseket tévőknek sincs igazuk, akik szerint épp a liberális demokratáknak nem illik kritizálniuk „a nép döntését”, hiszen „ez a demokrácia!”. Nos, nem ez a demokrácia – hanem az, amit az előbb leírtam: a kompetencia uralma!

A liberális demokráciát annak idején azért hozták létre – komoly, sok évszázados, az északnyugat-európai népek körében lezajlott társadalmi-társadalomfejlődési folyamatok eredményére, mint előzményre alapozva azt -, hogy a közösség ügyeiben a döntéseket ne néhány arisztokrata hozza meg, hanem a hétköznapokat, a gazdaságot, a technológiákat, az előre tervezést és a következményekkel való kalkulálást „napi gyakorlat” szintjén űző, ezekben jártas polgárok. Ugyanis a leginkább valószínű az, hogy aki a saját életében és a munkájában is az alapos, átgondolt szervezés révén boldogul, az rendelkezik azokkal a kompetenciákkal és azzal a szemléletmóddal is, amely a felelős, átgondolt és sikeres kormányzáshoz szükséges – nem pedig néhány „utánunk az özönvíz!”, „majd fizetnek a parasztok!”-szintű főnemes.

…Ám amikor a választójog kiterjesztése révén azok is beleszólást kaptak a közügyekbe, akik valójában nem is szerezték-szerezhették meg előtte a közügyek mérlegeléséhez szükséges tudást és gondolkodásmódot, akkor el is vált egymástól a hatalom gyakorolhatósága és az ennek alapot adó kompetencia – immár nem az lehetett politikailag „sikeres”, aki birtokolta a jó kormányzáshoz kellő képességeket és tudást, hanem az, aki „szépen ígért” az inkompetens tömegeknek.

Ebből mindaddig nem származott komoly baj, amíg kitartott a konjunktúra, és amíg ennek következtében az volt a széles, inkompetens tömegek napi tapasztalata, hogy „a dolgok jó mederben folynak”. Amíg így volt, addig ők is hittek a liberális demokraták által irányított liberális demokrácia jóságában és hasznosságában – addig nem kezdtek el demagógokat támogatni. Ám amikor - nem kis részben a technológiai fejlődés következtében – megingott az egzisztenciális biztonságuk, mert ők maguk immár vagy feleslegessé váltak munkaerőként, vagy a saját korlátaik miatt nem tudtak betagozódni a 21. századi tudásalapú társadalomba, akkor rögvest eljött a populisták ideje - azoké, akik „inkompetens veszteseknek” azt ígérték, hogy ha őket, a populistákat választják, akkor „eljön az aranykor”: ismét „jó életet élhetnek” anélkül, hogy ők maguk több kompetenciára tennének szert. E „jólét” megvalósulásának egyik sarkalatos, és a populista politikai erőknél egységesen hirdetett módja kelléke éppen a kompetenciákkal, modern tudással és összefüggés-ismerettel bíró, ennek alapján pedig felelősen dönteni képes liberális demokraták kiakolbólítása lenne – magyarán: attól és akkor lenne „jó”, ha az inkompetensek és a negyedtudású „unortodoxok” kormányoznának, a saját, buta fejük és belátóképtelenségük szerint! Mi sem igazolja e széles tömegek inkompetenciáját, mint az a tény, hogy ezt simán elhiszik! És jönnek a „vegyük vissza az irányítást!” jelszóval – mint írtam, éppen azok, akik éppen a saját inkompetenciáik következtében még a maguk életét sem tudják irányítani… És mivel inkompetensek, ezért hajlamosak hinni abban a marhaságban¹, hogy a „nemzeti keretek” – ha „visszavesszük az irányítást Brüsszeltől” - majd megvédelmezik őket a bajoktól, azaz a teljesítményversenytől – és erre rájátszva veszélyesebbnél veszélyesebb demagógok képesek hatalmat szerezni e szavazói rétegekre támaszkodva…

…A Vona-Simicska szövetség sem a kompetensek hatalomra segítését célozza: ők is a „népi frusztrációkra” alapoznak, erre támaszkodva próbálnak részesedni a hatalomból és a közjavakból. Így a Brexit-sokk hatására a demagógiára még a korábbinál is nagyobb undorral reagáló kompetens választók ezt az „alternatívát” ugyanúgy nem fogják szavazataikkal támogatni, mint ahogy sem a Fidesz-féle, sem az MSZP-féle, sem a DK-féle demagógiát és inkompetenciát nem támogatták és nem támogatják. A Jobbi feletti üvegplafon érintetlen marad.

De ettől a Fidesz és Orbán esetleges megzsarolása által lehet 2018 után még Fidesz-Jobbik koalíció és talán Simicskából is lehet ismét „a legkedvesebb oligarcha”. Magyarországból viszont ez a „szövetség és alku-kombó” biztosan nem fog sikeres, az EU-ba integrálódni képes országot csinálni!

Nem ez a célja…

…Nekünk, kompetens magyar polgároknak pedig nem lehet az a célunk, hogy hagyjuk továbbra is azon a rossz kompromisszumok és a rövidtávú taktikák által kijelölt úton haladni az országot és a magunk életét, amelyen jelenleg és már jó ideje döcög! Mert lám – hogy ismét Britanniát hozzam fel rossz példaként -, ha minden szereplő csak a rövidtávú és önző kis érdekeit követi, rossz kompromisszumok mentén, akkor sorra következnek be olyan dolgok, amelyeket valójában senki sem akart: mert nem érdeke senkinek sem.

Legyen eszünk, erőnk, elszántságunk, kitartásunk és együttműködőkészségünk arra, hogy új, 21. századi útra kormányozzuk az országunkat! Ezt csak mi, kompetensek, egymással szövetkezve és erre időt, energiát, pénzt áldozva tehetjük meg. Különben Huxit lesz, még akkor is, ha ezt valójában még Orbánék és Vonáék sem akarják: mert csak ez, a Huxit következhet az eddig követett rövidtávú taktikázások és rossz kompromisszumok útjából!

…Akkor pedig Magyarországot nem holmi üvegplafonocska, hanem a saját, egyre növekvő tömegű inkompetenciánkból felemelkedni hagyott vasfüggöny fogja Európától és a sikertől elválasztani…

¹ Hogy ez a gondolat miért marhaság, azt megírtuk már itt több mint négy éve Az EU, mint technológiai szükségszerűség c. posztunkban – érdemes ott elolvasni!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

24 komment

2016.03.24. 23:18 Szerző: Moin Moin

Terrorterelés

„Dezső jó ösztönnel sejt valamit, páni félelemben röfögve hátrál a falhoz; a gátőr a kedvező pillanatot lesi, mikor feldöntheti vagy elgáncsolhatja. Persze nem tudni, ki fél jobban: Pelikán, vagy a kandisznó. ”

Bacsó Péter: a Tanú – 1970

1. „Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szivemben a halál”¹

A fiúk szeretnek katonásdit játszani… És a fiúk félnek, hogy elveszítik a helyzet feltett a kontrollt. Ahogy haladnak előre az általuk még valamikor 2006 és 2009 között elhatározott úton („Elhatároztam magamba, hogy gazember leszek” – mondja III. Richárd), ahogy ez az előrehaladás egyre nagyobb és nagyobb konfliktusokat és elégedetlenségeket szül - és ahogy öregszenek -, úgy nő bennük ez a félelem.

Mit is kell tudnunk a félelemről? Mindenek előtt azt, hogy hajlamosít az agresszióra. (A sarokba szorult patkány esete megvan mindenkinek?) Különösen azokat, akik egyébként is hajlamosak rá: az erő és az erőszak „kultuszában”, nem pedig a konfliktusokat érvelő-tényszerű párbeszédben tisztázó családi mintákkal felnőtt „vidéki erőslegények”, akiket, mióta az eszüket tudják, frusztrált az a „nagyvárosi-kozmopolita világ”, ahová elkényszerültek, ha ki akartak kupálódni, de amelyet lelkük mélyén mindenkor odaadtak volna egy focimeccs utáni pálinkázásért…

Ezek a frusztrált erőslegények ma a mi teljhatalmú politikai vezetőink: a „politikai kopaszok”!

Ma még – mert örök hatalom nem létezik, örök teljhatalom pedig a 21. századi, tudás- és magastechnológia-alapú világban lehetetlen… És ezt érzik, sejtik ők is! Innen a para…

2. A szemműtét és a bunkó(k) esete

…Mindezeket a január 12-én a köztérbe bedobott és most, a brüsszeli esetre való nagyon átlátszó hivatkozással ismét elővett, az úgynevezett „Alaptörvény”-t az úgynevezett „terrorveszély-helyzet”-tel kiegészítő immár 6. módosítás kapcsán tartom fontosnak leírni – és fontosnak tartom leírni azt is, hogy miért nem lehet ezen tervezett módosítás igazi (szakmai megalapozottságú) oka egy igazi terrorveszélyre faló adekvát reagálás szándéka. Mert ha bebizonyítjuk, hogy a tervezet oka ez nem lehet, akkor mi, akiké az ország valójában, joggal és minden eszközzel követelhetjük a valódi ok felfedését. …És ha a hatalom nem ad elfogadható magyarázatot – mint ahogy a nyakamat teszem rá, hogy nem fog! – onnantól mi magunk vagyunk feljogosítva arra, hogy megleljük a magunk tények által megalapozott, ésszerű és egyedül lehetséges magyarázatát.

Az pedig nem lehet más, mint a fentebb leírt paranoiás hatalomféltés, párosulva és egymást kölcsönösen inspirálva az erőszakos „megoldásokhoz” való (szocializációs alapú) vonzalmukkal.

Ha pedig ez így van – és így van! – akkor innentől a hatalom érdeke elválik az országétól.

…De menjünk csak végig a módosítás-tervezetben felsorolt, állítólagosan a „jelentős terrorfenyegetettség vagy terrortámadás” esetén alkalmazni szándékolt eszközökön, hogy lássuk, azok mennyire nem alkalmasak egy ilyen valódi terrorhelyzet kezelésére, vagy megelőzésére!

Mindenek előtt: mi jellemző a terrorra, miféle stratégiát, taktikát és eszközöket alkalmaznak a terroristák – egyáltalán: mi is az a „terror” védelemszakmai szempontból?

Ami a legfontosabb: a terrorakció mindig „pontszerű”. Ez azt jelenti, hogy nagyon kicsi az a műveleti terület, amelyen a terrorista a maga akcióját lefolytatja. Mivel ez a terület (főként az ország területéhez képest) apró, ezért semmi sem indokolja védelemszakmai szempontból azt, hogy erre a lokális, „pontszerű” akcióra általános, az ország területére, vagy annak jelentős részére kiterjedő, a lakosság egészét, vagy jelentős csoportjait normális életvitelében akár hosszabb távon is jelentősen érintő-korlátozó intézkedésekkel reagáljunk.

Mindenek előtt: védelemszakmai szempontból (az alkalmazni célszerű megelőző és védelmi módszerek tekintetében) lényeges a különbség abban, hogy megelőzni szeretnénk egy terrorakciót, vagy a már megtörtént, vagy folyamatban lévő akciót akarjuk-e felszámolni, annak esetleges ártó hatásaival egyetemben. Egy azonban közös mindkét esetben: éppen a terroristák bevett módszeri miatt nem hozhat komoly eredményt az, ha éppen a békés polgári életet korlátozzuk, vagy vetjük „totális ellenőrzés”, vagy aktivitás-akadályozás alá. A profi terrorista ugyanis eleve számol mind az információáramlás ellenőrzésével, mid pedig a „záródó kapukkal” – és akár még fel is használhatja ezeket a saját akciójában, annak pusztító és pánikkeltő hatását fokozandó. Az információs szabadság és az információmozgások államhatalmi akadályozásával ugyanis (szakmai szempontból) az a helyzet, hogy ezeknek annyira nincs értelmük-hasznuk, hogy nemhogy nem segítik a terrorellenes tevékenységet, de kifejezette akadályozhatják is azt: hiszen a web2-es média korában sokszor a média vagy épp a szemtanú állampolgárok sokkal tájékozottabbak, az információik közvetlenebbek és frissebbek, mint a valamiféle „bunkerben”, vezetési ponton elsáncolt és csak a saját hivatalos forrásaiból a saját csatornáin át hírekhez jutó hatalom. Ez az „elrendeljük a hírzárlatot-cenzúrát, kötelezzük a sajtót a közleményeink megjelentetésre!”-szerű elképzelés ma totálisan túlhaladott, 20-század közepi gondolat. Ráadásul, ha az emberek között blokkolódnak a kommunikációs csatornák, akkor ez már önmagában pánikot és károkat okoz.

Gyakorlati példával: ugyan, miféle védelemszakmai előnye lehetne annak, ha nem működhetne az Index amiatt, mert Röszkénél „rohamoznak a migránsok”? „Előnyt” egy ilyen intézkedés csak annak a hatalomnak jelenthet, amely éppenséggel dezinformálni szeretne, kiszolgálva azzal a saját hatalmi igényeit – mint ahogy ez történt is a hatalom által kézivezérelt közmédiában: ez annak a hatalomnak előnyös, amelyik nem kiiktatni akarja a terrorveszélyt, hanem felhasználni azt a saját céljaira!

Ugyan, mi haszna lenne a terroristák elleni küzdelemben annak, ha korlátoznánk az állampolgáraink szabad utazását, akár az országon belül, akár külföldre? Amint már írtam, a terrorista előre számol az államhatalom által felállított (utazási, pénzmozgási) akadályokkal: eddig az efféle, a polgári éltet drasztikusan korlátozó intézkedések nem akadályoztak meg profi terroristákat abban, hogy akcióikat végrehajtsák.

„A nemzetközi helyzet egyre fokozódik!”²?

Van még egy lehetőség, amelyet mindenképpen figyelembe kell vennünk a „terrortörvényről” kialakítandó szakmai véleményformálás során: ez az az eset, ha a terroristák valamiféle tömegpusztító fegyvert vetnének be. Ekkor ugyanis elvileg fennállhat az a helyzet, hogy a terrorakció hatása az ország jelenős területeire és a lakosság egy nagyobb csoportjára van közvetlen vagy közvetett hatással, rövidebb, de akár hosszabb távon.

Egy ilyen helyzetben valóban indokolt lehet az ország rendelkezésre álló erőforrásainak (készletek, anyagok, energiahordozók, egészségügyi felszerelés, a katasztrófahelyzet elhárításához felhasználható technikai eszközállomány, stb.) mobilizálására – azonban még egy ilyen támadás és vészhelyzet sem teszi indokolttá az információszabadság (sajtó, kommunikáció) korlátozását vagy felfüggesztését azokon a módokon, ahogy azt a törvénytervezet lehetővé tenné. Éppen ellenkezőleg: a szabad kommunikáció sokat segíthet a mentésben és a helyzet lehetőségek szerinti mielőbbi normalizálásában, az emberek tájékoztatásában, a hírek, történések gyors megismerésében, stb.

A tömegpusztító eszköz igénybevétele azonban nem tekinthető reális veszélynek, éspedig az alábbiak miatt:

A tömegpusztító eszközök előállítása olyan technológiai apparátust igényel, amely rendkívül költséges, nehezen beszerezhető és a kellő szakmai tudás nélkül nem működtethető, azaz még ha a technológia rendelkezésre is állna, a fegyver akkor sem lenne elkészíthető. Ez vonatkozik mindenek előtt a nukleáris fegyverekre (még az ún. „piszkos bombára is”, mivel annak alapanyag-igényét is csak komoly anyagi erőforrások birtokában lehet – ha egyáltalán- beszerezni). De vonatkozik a biológiai fegyverekre is. Ráadásul mindkét esetben olyan biztonsági technológiákra, rendszerekre is szükség van, amelyek az előállítókat és a célba juttatókat védik – legalább addig, amíg a merényletet kivitelezik. E technológiák drágák – a millió-tízmillió dolláros kategóriában mozognak – és nem is férnek el egy bárhová vihető bőröndben.

Ezek magának a fegyver előállításának nehézségei – amikből az következik, hogy a felhasználó terroristák nem képesek ezeket a fegyvereket saját maguk előállítani.

Maradna az a lehetőség, hogy egy, a terroristákat támogató/felhasználó ország bocsát a terroristák rendelkezésére ilyen eszközt. Azonban az így – legalább a szükséges technológia birtokában lévő - szóba jöhető országok köre is rendkívül szűk: Oroszország, Kína, Pakisztán – és talán-talán Irán, vagy még „talánabbul” Észak-Korea. (Az alábbiban csak nagyon vázlatosan, a részletes kifejtést és a mélységi indoklást nélkülözve sorolom fel ezen országokról, hogy miért nem valószínűsíthető részükről az, hogy tömegpusztító fegyverekhez juttatnának terroristákat.)

Oroszországot azonnal kivehetjük közülük: nem éri meg neki kockáztatni, hiszen a fegyver „szülőhelye” nukleáris fegyver esetében a felhasznált hasadóanyagból, biológiai fegyver esetében pedig a felhasznált baktérium- vagy vírustörzs örökítőanyagából (DNS-éből, ill. vírus esetében annak RNS-éből) kikövetkeztethető – és ha Oroszország tenne ilyet, akkor a legkevesebb, amivel azonnal számolnia kellene, a gazdasági kapcsolatok azonnali és teljes megszakítása, amit az orosz államháztartás csak kevéssel „élhetne túl”. (Az egyéb szankciókról most nem is teszek említést…)
Kína, hasonló okokból, szintén kiesik – ráadásul (alapvetően gazdasági kapcsolatai miatt) nem is érdeke sem az USA, sem az EU ellen ilyen támadást intéztetni.
Pakisztán lénygében szintén a nyugattal való gazdasági kapcsolatokból él, ráadásul a hatalmi elit elemi érdeke az, hogy tőlük ne induljon ki ilyen akció és ne jusson ki az országból terroristák kezére tömegpusztító akcióra alkalmas anyag és technikai eszköz. Továbbá: éppen a Pakisztán által birtokolt atomtechnológia miatt is, az USA nagyon ügyel arra, hogy az ország vezetése (és ezek az eszközök) ne kerülhessen iszlamista szélsőségesek kezére.
Irán atomtechnológiai berendezéseit a közelmúltban megkötött egyezmény alapján nagyon komolyan ellenőrzik – ráadásul azok igen messze állnak attól, hogy atomfegyvert legyenek képesek előállítani. (Továbbá Irán jelenlegi anyagi teherbíró képessége sem lenne elegendő egy ilyen technológiai fejlesztés finanszírozására – nem is téve említést a technológiai import gyakorlati lehetetlenségéről. Itt jó tudni azt is, hogy még az oroszok sem mertek belevágni egy „iráni atomprogram-kalandba”, az ahhoz szükséges technológiai transzferbe – éppen a fentebb Oroszországnál már leírt okokból.)A vezetésnek – gazdasági és társadalmi okokból: hogy az ország évtizedek óta tartó lejtmenetét megfékezzék és ezzel elejét vegyék a rendszerellenes mozgalmak jelentős felerősödésének – semmiképp sem érdeke az, hogy a kapcsolatai éppen csak elkezdődött normalizálását egy ilyen akcióban való érintettségével tönkretegye. (Még ha egyébként a vezetés és a társadalom egy része több-kevésbé „el is menne a Nyugat temetésére”…)
Észak-Korea pedig – számos technikai, logisztikai, stb. okból – még valószínűtlenebb technológiai-ellátó.

Ha még hatalmas nehézségek, a támogató ország által vállalt óriási kockázatok és anyagi erőforrások révén a terroristák hozzá is jutnának valamiféle tömegpusztító – vagy akár csak nagyobb területre kiterjedő hatású – fegyverhez, akkor is ott a kérdés, hogy miért éppen a nemzetközi téren jelentéktelen, az iszlamisták szempontjából „érdektelen” Magyarországon pazarolnák ezt el? Egyszerűen nem létezik olyan érv, amely emellett szólna.

A fettiek alapján gyakorlatilag elvethető egy olyan terrortámadás esélye, amely az ország és a magyar lakosság jelentősebb hányadát elérhetné. Ez pedig azt jelenti, hogy minden olyan, a törvénytervezetben szereplő intézkedési lehetőség, amely az ország területének nagy részét vagy egészét és/vagy a lakosság zömét vagy teljességét érintené, védelemszakmai alapon egyszerűen indokolatlan és védhetetlen!

A terrorista alapvető célja az, hogy az általa megtámadott közösség, társadalom, intézmény, stb. működésében minél nagyobb zavart, kárt okozzon. Nos, végigolvasva a magyar kormány által „bemondásra” bevezethető intézkedéseket, azok többsége akkora kárral járna a magyar társadalom, vagy annak jelentős csoportjai számára, amekkora kárra a terrorizmus történetében még nem akadt példa.

3. Rettegők reménye

A terrortörvény a fentiek alapján pontosan arra szolgál Orbánnak és körének, amire az utcára-reptérre kivezényelt géppisztolyosok a lakosságnak: a hamis biztonság pillanatnyi illúzióját nyújtja.

Mert ha az a terrortörvény célja (a benne foglalt intézkedések és eszközök jellegéből egyértelműen és minden mást kizáróan), hogy egy belső, a lakosság jelentős részére kiterjedő rezsimellenes szervezkedést, vagy felkelést segítsen megelőzni és kezelni, akkor bizony nagyon rossz hírem van Orbánéknak: mert e „törvényes/alkotmányos” felhatalmazások birtokában egy valódi rezsimellenes mozgalom esetében csak olyan durva és erőszakos, az alapvető szabadságjogokat korlátozó-kiitató módon léphetnek fel – egy rövid ideig – hatékonyan, amely számukra egyenesen vezet a hágai Nemzetközi Törvényszékre, a Milošević-, Radovan Karadžić- és Ratko Mladić-félé mellé… Persze, lehet, hogy az első fejezetben leírt módon a racionális értékelést és a belátóképességet korlátozó sarokba szorított patkány-effektus miatt Orbán és társai egy adott helyzetben majd nem gondolnak erre és valóban „lövetnek, mint Révai” (’56-ban) – és ezzel el is követik azt a bizonyos terror- tömegvérengzést, amelytől most állítólag épp e törvénnyel akarnak „megvédeni” minden magyar állampolgárt.

…Ha nem lenne tragikus, akkor ez nagyon ironikus lenne!

(És ahogy azt már a fiúktól megszoktuk: a terrortörvény is valójában egy „duplafenekű” ötlet. Nem csak az a szándékolt valódi funkciója, hogy további, az állampolgárok és belső, rezsimellenes mozgalmak korlátozására alkalmas (pontosabban: a kigondolói által talán alkalmasnak remélt, őket megnyugtató) eszközt teremtsen: az is a célja, hogy ismét elterelje a közfigyelmet a Fidesz-rezsim és vezetői botrányos state capture-ügyeiről.

Csak szólunk: nem sikerül!)

Most lényegében az a kérdés, hogy képes-e kitermelni magából a magyar társadalom azt a békés, de magabiztos politikai erőt, amely az eseményeknek más, fizikai áldozatoktól mentes utat jelölhet ki? Vagy: a magyar nép kénytelen lesz végigmenni a „voie la fait³”-en, az erőszak útján, amelyet a katonásdit lelki kényszereikből következően játszani szerető-akaró fiúk építgetnek neki. Mert e fiúk vége csak egy lehet: a bukás.

Jegyzetek

¹ József Attila- Levegőt - 1935. november 21.

² Bacsó Péter: A Tanú; Virág elvtárs mondása - 1970

³ Voie de fait („a tett útja”, „támadás”): a százéves háború egy szakaszában az egyébként megosztott és emiatt is gyenge francia kormányzat és hadvezetés által elgondolt, (egyébként stratégiai, anyagi és eszközoldalról teljesen előkészítetlen,) az angolok elleni nyílt katonai támadásra alapozó doktrína.

Függelékposzt – avagy: a tervezett „terrortörvény” célszerűségi és védelemszakmai szempontú elemzése és cáfolata

Az alábbiakban teljes (hozzáférhető) terjedelmében közöljük a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Hvt.) terrorveszély-helyzetben bevezethető rendkívüli intézkedésekkel való kibővítésének pontjait – és az egyes pontokhoz fűzött szakmai kommentárunkat.

A kormány az Alaptörvény 51/A. cikk (2) bekezdésének alkalmazása körében elrendelheti:

más államokkal egyeztetett és összehangolt információk, hivatalos állásfoglalások kötelező kiadását a közszolgálati műsorszórók részére, - Erre a jelenlegi jogszabályi kertek is módot adnak. Továbbá: a hírszolgáltatók (akár közszolgálatiak, akár kereskedelmiek) a hírek továbbításából élnek, felesleges „kötelezni” őket egy mindenképpen „abszolút headline-híranyag” továbbítására. Ez nem indokolja az alaptörvény-módosítást és a külön törvénykezést!
az ország védelme szempontjából fontos termékek, energiahordozók, fogyasztási cikkek készletezését, forgalmuk szabályozását, illetve korlátozását, - Ez teljességgel értelmetlen, hiszen a terrorizmus történetében nem fordult még elő olyan esemény, amely szükségessé és indokolttá tette volna az efféle háborús jellegű készletezést. Itt is azzal álunk szemben, hogy a terrorakciók igen kis hatósugarúak, azaz az általuk okozott károk semmiképp sem vesznek igénybe az egész nemzetgazdaság teljes erőforrás-készletével összemérhető mennyiségű anyagot, eszközt, energiahordozót, stb.
a közigazgatás, a védelmi igazgatás, a Honvédség, a rendvédelmi szervek működése szempontjából fontos beosztások, munkakörök – egyszerűsített eljárásban történő – feltöltését, túlmunka, túlszolgálat végzését, - Ezzel az a baj, hogy „egyszerűsített feltöltéssel” csak inkompetens személyekkel lehet gyarapítani a létszámot, ami szó szerint életveszélyes a terrorelhárításban!
a közigazgatás, azon belül az államigazgatás egyes ágazati irányítási, vezetési rendszerének egyszerűsítését, a közigazgatási szervek munkarendjének, a hatósági eljárás – az ügyintézési határidők, hatáskör, illetékesség megváltoztatását, szakhatóságok közreműködési – szabályainak módosítását, - Egyszerűen indokolatlan egy, a fentiek alapján csak nagyon szűk kört érinteni képes esetleges terrortámadás miatt, vagy azt kiküszöbölendő, ill. annak utóhatásait csökkentendő az államigazgatást kizökkenteni a normális működési rendjéből. Éppen ellenkezőleg: a polgárok normális életét, biztonságát sokkal jobba szolgálják a normálisan működő, megbízható és kiszámítható közszolgáltatások – hiszen ezek zavarai, vagy átszervezése adott esetben a lakossági pánikot is növelheti, valamint az adminisztrációban dolgozókat számukra szokatlan munkarendbe kényszeríti, ami önmagában is rontja a működés hatékonyságát.
a frekvenciagazdálkodás és a műsorszórás terén korlátozó rendszabályok bevezetését, speciális üzemmódok előkészítését, - Ennek is csak akkor van – a rezsim szempontjából – haszna, ha nem a terroristák kommunikációját akarja gátolni, hanem a rezsim ellen fellépni akaró állampolgárokét. (Mint arról volt szó, a terrorista amúgy sem épít akciója során a polgári műsorszórásra.) A hozzáférhetetlenné tett, vagy működésében korlátozott tömegkommunikáció pedig önmagában pánikkeltő, és fejetlenség forrása lehet.
a magyar légtérben és a repülőtereken a légiforgalom szükséges mértékű korlátozását, - Erre ma is megvan a lehetőség szükség – és vészhelyzetekben, emiatt nem indokolt alkotmányt és törvényt módosítani!
az ország védelmét, a közszolgáltatások biztosítását szolgáló kritikus infrastruktúra védelmére a Honvédség, a rendvédelmi szervek erői és eszközei kirendelését, - Erre is van ma is lehetőség, tehát ez sem lehet indoka az alkotmány- és törvénymódosításnak!
az ország biztonságát veszélyeztető államok, természetes személyek, jogi személyek, jogi személyiség nélküli szervezetek érdekeltségeinek zárolását, tulajdonjoguk korlátozását, - Ez a lehetőség is adott: tehát ez sem indok!
speciális tartalékok képzését, az importból történő beszerzések felgyorsítását, exportkorlátozást, kereskedelmi kvóták bevezetését, a közbeszerzési eljárás felfüggesztését, - Mivel az elképzelhető terrorakció csupán lokális hatású és szűk kört érint (erről ld. fentebb), így semmiképp sem lehet szükség arra, hogy ilyen általános jellegű eszközök bevetésére kapjon a kormány felhatalmazást a „terrorra” hivatkozással, „bemondásra”. Ha a kormány mégis élne ezekkel az eszközökkel, annak oka semmi más nem lehet, mint a saját gazdasági érdekkörének előnyöket szerezni e rendkívüliségek által.
speciális terrorelhárító intézkedések bevezetését, - Ez szintén lehetséges a mai alkotmányos és törvényes keretek között is, így ez sem indokolja a kormány által keresztülvinni szándékolt változtatásokat!
az államhatár forgalma ellenőrzésének nemzetközi előírásoktól és egyezményektől eltérő szigorítását, - Ez már csupán azért is képtelenség, mert a nemzetközi előírások és egyezmények a jogi hierarchiában felette állnak a nemzeti törvénykezésnek, így nem lehetséges azokat „átírni” vagy korlátozni egy nemzeti keretek közötti alkotmány- és törvénymódosítással. Ráadásul az államhatár forgalmának a schengeni övezethez tartozó eu-s tagállamok esetében komoly, az uniós jogban szereplő időbeni és módszerbeli korlátai is élnek – ezeket sem lehet „nemzeti keretek közt” tetszés szerint felülírni.
az állampolgárokat is érintő riasztási fokozatok alkalmazását, - Erre van ma is mód – persze csak indokolt esetben.
a közintézményekbe és a közforgalmú helyekre különleges beléptető eljárások és technikai ellenőrzések alkalmazását, - Ez is működik, minek ezért alkotmányt módosítani?
a közigazgatás, a Honvédség, a rendvédelmi szervek és a védelemben közreműködő szervek telephelyeire, épületeibe, létesítményeibe a személyek vagy a gépjárművek beléptetési szabályainak szigorítását, feltételhez kötését vagy megtiltását, a megközelítési útvonalaik kiürítését, a közforgalmuk korlátozását vagy elterelését, - Ez már megint egy, a régi jogszabályi felhatalmazásokkal is „lefedett” terület!
a fenti objektumokban, illetve megközelítési útvonalukon közlekedők ruházata, gépjárművei átkutatását, ismeretlen eredetű, őrizetlenül hagyott dolgok felkutatását, megsemmisítését, - Dettó!
a Honvédség tényleges katonai és a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyára vonatkozó szabályok rendeletben – a békeidőszakban irányadó szabályoktól eltérően – történő megállapíthatását, - Ez is!
az internet-, levél-, csomag- és postaforgalom fokozott ellenőrzését, - Erről annyit, hogy a terroristák legalább 2013 óta radikálisan megváltoztatták a kommunikációs módszereiket, szokásaikat és eszközeiket, tekintettel azokra a terrorfelderítéssel és –elhárítással kapcsolatos információkra, amelyeket az idióta, feltűnési viszketegségben szenvedő mocskos áruló és nem véletlenül Moszkvában bujkáló Edward Snowden révén ismerhettek meg. Így az itt felsorolt eszközök ellenőrzése révén kb. a nagy büdös semmit tudhatják immár meg aligha remélhetnek adekvát információt a készülő akciókról a terrorelhárítók. (…Egyébként egy ilyen általános és átfogó ellenőrzésnek sem a személyi, sem a technikai háttere nem adott ma Magyarországon és egykettőre ez fel sem fejleszthető: egy-egy információ-feldolgozó szakértő kiképzése évekig tart. Ami meg a technikát illeti, a Jóisten óvjon attól, hogy nagy igyekezetükben orosz IT-felderítő technikát szerezzen be és telepítsen az Orbán-rezsim és hogy ezt „illessze össze” a nyugati hálózatokhoz is kapcsolódó magyar felderítő rendszerrel, mert ennél könnyebben az orosz titkosszolgálat nem találhatna behatolási pontokat, hátsó kapukat a nyugati szolgálatokhoz!)
az ország meghatározott területén való tartózkodás korlátozását, illetve engedélyhez kötését, - Ez, tekintettel az elvileg elképzelhető jellegű terrorakciók már említett pontszerűségére, tökéletesen indokolatlan – és mint ilyen, szakmaiatlan és hatástalan eszköz lenne! (A lakosság és a gazdaság normális rendjének megzavarására és pánikkeltésre viszont nyilván kiválóan megfelel és alkalmas…) A terrorakció megelőzéséhez, felderítéséhez és az esetleg bekövetkezett terrorakciónak, valamint utóhatásainak kezeléshez szükséges (jellemzően rövid idejű és csekély területet érintő) területzárásokra és –kiürítésekre a mai jogszabályi keretek is tökéletesen megfelelők.
az érintett település és pontos időtartam meghatározásával kijárási tilalmat, - Aha, ez biztosan nagyon megnyugtatólag hat Orbánra: hogy ha „minden kötél szakad”, akkor kiált egyet, hogy „Terrorveszééély!” – és ezzel hetekre akadályozhatja a normális polgári közösségek működését… Komolyra fordítva a szót: ahogy a 18. pontnál leírtam: „A terrorakció megelőzéséhez, felderítéséhez és az esetleg bekövetkezett terrorakciónak, valamint utóhatásainak kezeléshez szükséges (jellemzően rövid idejű és csekély területet érintő) területzárásokra és –kiürítésekre a mai jogszabályi eretek is tökéletesen megfelelők.” Pont, ennyi!
közterületen tartandó rendezvény, nyilvános gyűlés tilalmát, - „Lehullt az álarc!” – szóval erre kell nektek ez a nyomorult kis törvényke, fiúk! …Ami meg a védelemszakmai részét illeti: a mai jogszabályok is lehetővé teszik azt, hogy rendezvényeket ne tartsanak meg, ha azok esetleg terrorista akciók célpontjai lehetnek. (Pl. – hogy Orbán számára is megérthető, ismert és belátható esetet említsek: maradt már el meccs Magyarországon azért, mert Kubatov kopaszai a csapatokat kísérő fociultrák úgy viselkedtek, mint a szilveszterező migránsterroristák Kölnben…)
a rádió, televízió és egyéb tömegkommunikációs intézmény helyiségeinek, stúdióinak, műsorszóró adóinak, berendezéseinek és létesítményeinek igénybevételét, használatra való átengedését vagy ezek használatának mellőzését, - Mint írtam már, a megszokott hír- és információközlési eszközök „elnémítása” kifejezetten pánikkeltő hatású, így egy külső támadó entitás (mint amilyen a terrorista is) akciója esetén kifejezetten kontraproduktív – ellentétben egy, a rezsim fellépő belső polgári mozgalommal, amelynek akadályozására, a vele kapcsolatos hírek blokkolására és eltorzítására kiválóan alkalmas ez az eszköz és felhatalmazás! (…Ami meg az adott, valós terroresemény kapcsán a lakossággal a hatóságok részéről közölni szükséges információkat illeti, ehhez nem kell „átvenni az adót”: elég infót küldeni a szerkesztőnek. Sem Párizsban, sem Brüsszelben nem szállta meg a helyi TEK a műsorszolgáltatókat úgy, mint Andy Vajna csürhéje emberei a TV2-t, és mégis mindeni, az egész világ tökéletesen tájékoztatva volt!)
a postai, az elektronikus hírközlési szolgáltatások szüneteltetését, korlátozását és ellenőrzését, továbbá a távközlési és informatikai hálózatok és berendezések igénybevételét, az elektronikus hírközlő berendezés használatra való átengedését, illetve használatának mellőzését, - Ld. az előző, 21. ponthoz írottakat!
a közúti, vasúti, vízi és légi járművek forgalmának a nap meghatározott időszakára, meghatározott területre (útvonalra) korlátozását, illetve az ország egész területén vagy meghatározott részén ideiglenesen megtiltását, - Egy pontszerű terrorakció (amiről már többször szó volt – él arról is, hogy miért lehetséges csak pontszerű és nem „tömegpusztító” akció) nem teszi indokolttá az ország egész területére kiterjedő közlekedési tilalmat. Igaz ugyan, hogy Magyarországot megcsonkították Trianonban – de azért annyira mégsem, hogy városállam-méretűre zsugorodott volna…
a vasúti, közúti, vízi, légi szállítások biztosítása érdekében a javítókapacitások, valamint az állomások, kikötők, repülőterek, raktárak igénybevételét vagy használatának korlátozását, a közlekedési eszköz birtokosát terhelően közlekedési szolgáltatás teljesítését, - Ezt, indokolt estekben, a mai törvények is lehetővé teszik; még a SUV-jainkat is összeírja épp a Honvédség. Akkor meg minek ez a külön törvényi pont?
a külföldiek beutazásának korlátozását vagy tilalmát, - „A külföldiek” beutazásának tilalma komoly korlátokba ütközik az ország (még egyelőre meglévő?) eu-s és schengeni-övezetbeli tagsága miatt. Így itt is érvényesek azok a nemzetközi és uniós joghierarchiabeli kitételek, amelyekről fentebb, a 11. pontnál már írtam.
a külföldi személyekkel és szervezetekkel vagy intézményekkel való érintkezés és kapcsolattartás korlátozását, vagy tilalmát, - „A külföldiekkel” – személyekkel és szervezetekkel – való érintkezés tilalma alkotmányos és uniós alapjogokat is sért. Ami pedig a terrorizmus szempontjából releváns „személyeket, szervezeteket és intézményeket” (terroristák, terrorszervezetek, ISIS, Oroszország, stb.) illeti: az ezekkel való kapcsolattartás ma is bűncselekmény – így nem indokolt és nem védhető ez a pont sem!
az ország területén élő nem magyar állampolgárok jelentkezési kötelezettségét és a tartózkodásukra vonatkozó korlátozásokat, - EUUU, Schengeeen!!! (Ld. még a 11. pont alatt írottakat!)
hogy az ország meghatározott területére utazni, azon átutazni vagy onnan kiutazni csak engedéllyel szabad, - Mondjuk, a pontszerű terrorakció által érintett ferihegyi gyorsforgalmi úton? Vagy: a miskolci Hermann Ottó gimiből a budapesti Kossuth-térre? (Elnézést, de ez ár tényleg vicc és – tekintettel az elvileg elképzelhető terrorakció-típusok immár unalomig sulykolt pontszerűségére – védelemszakmai szempontból haszontalan és indokolatlan...)
hogy az ország meghatározott területét a lakosságnak a szükséges időtartamra el kell hagynia, egyben kijelölhető a kitelepített lakosság új tartózkodási helye, - Ó, istenkém: csak az alcsúti „magyar Wolfschanzét” ne kelljen az Orbán-famíliának elhagynia és a felcsúti Pancho-aréna melletti nyomorúságos kis parasztvityillóba költöznie! (Egyébként – megint csak az elvileg lehetséges terrorakció pontszerű jellegére való tekintettel - ez is védelemszakmai ostobaság…)
az államháztartásra vonatkozó szabályoktól eltérő rendelkezések alkalmazását, a költségvetési fejezetek között előirányzat-átcsoportosítások végrehajtását, egyes kiadási előirányzatok teljesítésének felfüggesztését felfüggeszthető, a központi költségvetésről szóló törvényben nem szereplő kiadások teljesítését, rendkívüli fizetési kötelezettség előírását, új bírságnem megállapítását, valamint a fizetési kötelezettségek és a bírságok mértékének módosítását, valamint a mentességek, kedvezményezek körének megszüntetését.” – De hát épp most született meg egy másik törvény, amely a központi költségvetésnek a kormány általi tetszőleges (és persze kontroll nélküli!) változtathatóságról intézkedik! Akkor ez (is) egy felesleges(sé vált) pont!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

44 komment

Címkék: iszlám merénylet terroristák terrorveszély Fidesz Orbán USA EU Irán TEK Oroszország Brüsszel iszlamizmus alaptörvény-módosítás migránsok terrortörvény felfelhatalmazási törvény

2016.02.25. 20:00 Szerző: Moin Moin

A migránsügy anyagi-mennyiségi nézőpontból

- Hányan vannak bent?

- Ne-ne-nem tudom.

- Számoljuk meg!

(Luc Besson: Az ötödik elem - Korben Dallas szavai)

Most, hogy tegnap Orbán belengette a maga - egyébként kétszeresen is alaptörvénybe ütköző - népszavazás-kezdeményezését a migránsok „kötelező befogadásáról”, nem árt reálisan utánaszámolnunk, hogy vajon valójában mennyi migráns érkezhet meg az Európai Unió területére? A miniszterelnök „38,5 millió” potenciális menekültről beszélt a V4-ek február 15-i, prágai kormányfői tanácskozásán, Schiffer András pedig még rajta is bőven túltett, amikor február 22-i interjújában azt nyilatkozta, hogy „480 millió ember indulhat meg az egész bolygón, főleg Európa felé a következő években”.

…Mi van? Itt mindenkinek elgurult a gyógyszere?

Itt az ideje egy megalapozott számításnak – az alábbiakban ennek módszertanáról, a migráció anyagi-technikai szükségleti oldaláról és az így kapott eredményről lesz szó: hogy tisztán lássunk!

1. Módszertan

Amikor „a migrációról” van szó - arról, hogy „hányan jöhetnek?” -, akkor a legtöbbször elkezdik összeszámolgatni a lehetséges (háborús, vagy természeti hatások által sújtott) kibocsátó országok össznépességéből kiindulva ezt az elméleti kibocsátási volument. Függetlenül attól, hogy a „számlálók” egy tekintélyes része eleve nem a valós számokra kíváncsi, hanem egyértelműen politikai önérdekeitől – vagy: kényszerképzeteitől, szorongásaitól – vezéreltetve önigazolásra, valamint ön- és közriogatásra akarja a kapott számot felhasználni, ez a módszer egyébként is csupán nagyon bizonytalan eredményt adhat. Hiszen számos olyan tényező akad az érintett országokba, társadalmakban, amelyek közeljövőbeli, számos véletlen tényező alakulásától is függő hatásáról biztos információval nem rendelkezhetünk. Nincs az a stratégiai-játékelméleti modellezés, amely erre képes lenne. Így a számítás ezen útja, amely olyasmikből indulva keresi az „igazságot”, hogy hányan laktak a harcok előtt pl. Szíriában, vagy bármely más országban, abból eddig hányan és hová meneküllek el, vagy az aktuális és várható harcok mekkora és hol lakó tömegeket mozdíthatnak meg, stb., egyáltalán nem is alkalmasak a potenciálisan Európát valóban elérni képes migránsok számának megbecslésére.

Azonban van egy módszer, amely megadhatja ezt az értéket – és amellyel a számítás eredménye nem függ attól, hogy mekkora sikerrel, szerencsével, vagy épp objektivitással és tiszta szándékkal becsüljük meg a fent említett bizonytalan faktorokat. Ez a módszer a lehetséges maximális transzportkapacitás és transzport-finanszírozhatóság módszere: amikor is azt számítjuk ki, hogy egy-egy adott ország, népcsoport jelenlegi tartózkodási helyétől Európáig (az Európai Unió belépőpontjaiig) mekkora szállítókapacitás áll időben rendelkezésre – olyan szállítókapacitás, amelynek folyamatos fenntartása és működtetése ugyanakkor finanszírozható is az adott közösségnek ezen utazásra fordítható anyagi erőforrásaiból.

2. Ki fizeti a számlát?

De itt tennünk kell rögtön egy fontos megjegyzést! Számos helyen hallható-olvasható az a feltételezés, hogy a migránsokat és a migrációt „valakik a háttérből finanszírozzák”. Itt vannak nyilvánvalóan képtelen állítások is, amelye cáfolatába most, komolyságunkat megőrzendő, nem is megyünk bele – mint pl. hogy az USA vagy Izrael érdeke lenne az egész -, és vannak látszólag „racionális” feltételezések is, mint az, hogy akár az ISIS, akár Oroszország állhat mögötte finanszírozóként. Nézzük e ét utóbbi feltételezést – és pedig két aspektusból is!

Valóban fennáll-e az érdek?

Valóban létezik-e a megfelelő finanszírozási lehetőség, akár az anyagi erőforrások terén, akár ezen erőforrásoknak a migránsok kezeihez való eljuttatás tekintetében? (Semmiféle olyan adat, bizonyíték nem létezik, amely alátámaszthatná azt, hogy az EU felé megindult migránsok jellemzően és általában ne a saját erőforrásaikat felhasználva finanszírozták volna az utat. Vagy a lakóhelyükről kimentett, magukkal vitt pénzből, vagy pedig az első menekült-befogadó államban – Törökországban, Libanonban, Jordániában, stb. – végzett munkájukból megtakarított pénzből utaznak. Sehol sem volt tapasztalható, érzékelhető és okkal feltételezhető az, hogy „idegen ágensek” osztogattak volna útiköltségre valót közöttük…)

Oroszországnak elvileg talán még a mostani, meggyengült anyagi erőforrásai is fedezetet nyújthatnának arra, hogy fizesse egy milliós embertömeg utazását – ez fejenként nagyjából ezereurós tétel lenne „diszkontáron” – ám ezzel ott tartanánk, hogy milliárd eurós készpénz-mozgás jelenne meg eközben, amit egyszerűen képtelenség lenne „láthatatlanul” és nagy biztonsággal kivitelezni! Ha Oroszország érdekelt is abban, hogy az EU-t megzavaró konfliktusforrásként működjön a migráció, akkor is ezt sokkal inkább úgy intézi, hogy a szíriai beavatkozásával mozdít meg bizonyos lakosságtömeget – ám ez a tömeg valójában csupán néhány tízezres, semmiképp sem hoz döntő mennyiségi változást.

Maradna az ISIS-től és az ISIS-t a háttérből finanszírozó fundamentalista arab köröktől érkező migrációfinanszírozás lehetősége. Ez azonban azért sem lehetséges, mert maga az ISIS ehhez nem rendelkezik (és soha nem is rendelkezett) kellő anyagi fedezettel. A legjobb formájában is nagyjából százmillió dolláros anyagi bázissal bírt a szervezet, amelyet az utóbbi idők nyugati csapásai jelentősen apasztottak is – olyannyira, hogy a szervezetnek már a harcosainak járó zsold fizetése is gondokat okoz. Az arab háttértámogatóktól érkező összegek is legfeljebb az évi millió dolláros szinten állnak: ennél jelentősen többet nem is lehetne a rendelkezésre álló forrásaiból és az adott pénzügyi transzfer-lehetőségeikkel juttatni.

Mindebből pedig az következik, hogy ha a migráns utazni akar, akkor arra saját magának kell birtokolnia vagy megkeresnie a szükséges összeget.

3. Az alacsony GDP és a minimális szükségletek mint a migránsszám korlátai

Nem érkezhet „sokmillió” migráns a kibocsátó országokból Európába, mivel e kibocsátó társadalmakban a több ezer kilométeres út megtételéhez szükséges anyagi erőforrások, valamint a szállító- és ellátókapacitás nem áll ehhez rendelkezésre ahhoz elégséges mennyiségben, hogy „mindenkit”, aki el akar onnan távozni és Európába jönni, valóban el is lehessen juttatni oda. A kibocsátó országok által előállítható erőforrásoknak a migráció finanszírozására fordítható hányada egyszerűen nem elég arra, hogy „teljes népek” utazása abból finanszírozható lenne. Ne feledjük: az adott országok nem éppen magas egy főre jutó GDP-jének csupán töredéke fordítható/fordítódhat erre – hogy más ne említsek, a GDP tekintélyes hányada kerül egyszerűen elháborúzásra, vagy a harcok által megy veszendőbe.

Amikor itt a nem elégséges szállítókapacitásról és a nem elégséges finanszírozó kapacitásról beszélünk a Közel-Keletről, mindenek előtt pedig Szíriából az Európai Unió felé irányuló és valóban a menekültügyi konvenció hatálya alá tartozó okból menekültek esetében (nem keverve őket és nem véve egybe az egyéb, alapvetően gazdasági okoktól motivált migránsokkal), akkor tekintetbe és számításba kell vennünk még egy olyan tényezőt is, amely tovább szűkíti a valósan kalkulálható létszámot. Ez pedig nem más, mint az egyes migránscsoportok – nevezzük így – „utazási infrastruktúra- és komfortigénye”: az a tényező, hogy az egyes, egymástól eltérő kultúrákból érező csoportok mit tartanak „még elfogadható”, minimálisan szükséges eszköztárnak az utazásuk során.

Ha így vizsgálódunk, azt tapasztaljuk, hogy a szíriaiak, korábbi, megszokott létfeltételeik következtében, sokkal több eszközt igényelnek az utazáshoz, mint például a fekete-afrikai, vagy az indiai szubkontinens északi pereméről nekiinduló migránsok. Ez pedig azt is jelenti, hogy fajlagosan drágábban utaznak – így ez is csökkenti a potenciálisan az Európai Unióba valóban eljutni képes migránstömeg létszámát.

Amikor fentebb arról írtunk, hogy különbséget teszünk vizsgálatunk tárgya szempontjából a valódi, azaz háborús konfliktus elől menekülő, illetve gazdasági inspirációjú migráció között, akkor ezzel természetesen nem azt akartuk sugallni, hogy ez utóbbit, az ebből adódó migránsszámot nem kell belekalkulálnunk az EU határait elérni képes migráns-összlétszámba, mint ahogy arra sem gondolunk, hogy ők ne jelenthetnének problémákat. Azonban:

1. A gazdasági migránsok jelentős része annyira rossz eredeti, otthoni anyagi környezetből indul el, ami már önmagában csökkentőleg hat erre a migránscsoport-összlétszámra: hiszen képtelen egy hosszú utat finanszírozni. (A korábbi balkáni gazdasági migránshullám egyszeri és azóta lecsengett eset volt, így a közeljövő migrációs nyomás-számításai során ennek már alig van jelentősége.)

2. A gazdasági migránsok visszafordítása sokkal kevesebb társadalmi nehézséggel jár az EU-n és annak tagállamain belül, mit a közvéleményt és a politikát sokkal inkább megosztó valódi háborús menekültek kezelése, akik sokkal nagyobb eséllyel, létszámmal és sokkal hosszabb ideig élnek majd várhatóan közöttünk, mint gazdasági migránstársaik.

Itt tennünk kell egy megjegyzést. Sokan beszélnek arról és félnek attól, hogy a migrációnak „végtelen embertartalékai” vannak Ázsiában és Afrikában, mivel az ottani az embereket migrációra késztető természeti és társadalmi tényezők (háborúk, sanyarú gazdasági viszonyok, politikai, társadalmi és vallási ellentétek, valamint az éghajlat-változás) valószínűleg hosszú távon is fenn fognak állni. Emiatt emlegetnek „modern kori népvándorlást” is. (Erről alább még lesz szó: hogy ti. ez nem népvándorlás!) Azonban nem szabad arról elfeledkezni, miközben a migránsok várható tömegét számolgatjuk, hogy a kivándorlásra késztető társadalmi és/vagy természeti okok, valamint az ebből fakadó migrációs szándék önmagában még nem elégséges: az utazásnak vannak technikai-logisztikai és anyagi előfeltételei is. „Egy szál ruhában” nem lehet „ezerkilométereket” megtenni!

Minden pénzbe kerül és minden utazáshoz kell szállító- és ellátókapacitás, még akkor is, ha csupán a legelemibb, primitív feltételeket kell biztosítani. Ha ezeket is figyelembe vesszük, akkor kiderül, hogy ezek a tényezők a kibocsátó országokban, valamint az EU-n kívüli tranzitterületeken egyszerűen nem állnak rendelkezésre ahhoz elégséges mennyiségben, hogy „mindenkit”, aki el akar onnan távozni és Európába jönni, valóban el is lehessen juttatni.

Tehát: itt is érvényesül a jó stratégiai tervezés alapétele: nem a szándékokból kell kiindulni, hanem a lehetőségekből!

Mert: hiába „akarna” egy sokmillió emberből álló, igen heterogén motivációkkal rendelkező „elméleti tömeg” (akár) Nyugat-Európába vándorolni, ha erre a motivációi ugyan meglennének, ám a valós anyagi bázisuk ennek finanszírozásához nem lehet elégséges. Több millió ember egyszerűen nem tud igen rövid idő (néhány év) alatt több ezer kilométeres távolságokat megtenni úgy, hogy ennek erőforrásait sem az indulásakor nem birtokolja (mivel a kibocsátó közegben nem állnak rendelkezésre ekkora volumenben), sem pedig útközben nem juthat hozzájuk rendszerszerűen (mivel az út során bejárandó területek anyagi ellátóképessége ehhez túl csekély). Így nemhogy az akarat, de még a motiváció – vagy: a kényszerítő körülmények – sem elegendőek ahhoz, hogy a háborús konfliktusokkal sújtott, vagy épp az éghajlatváltozás által erősen érintett területekről „mindenki” átvándorolhasson Európába: mert ehhez végre is kell hajtani az utazást, az ehhez elengedhetetlen fizikai eszközök (szállító és ellátó infrastruktúra, anyagi erőforrások) nélkül pedig ez nem lehetséges nagy tömegeknek.

Még ha el is fogadnánk helytállóknak, kiindulási adataiban és módszertanában megalapozottaknak, valamint objektíveknek azon kalkulációkat, amelyek „harmincmilliós”, az Európai Uniót körülvevő migránskibocsátó potenciálról szólnak (mint ahogy ezek nem is megalapozott és nem is megfelelő módszertannal előállított számok!), akkor is azt kell mondanunk, hogy e „motivált tömegnek” valójában csupán töredéke – mintegy 5-6 millió fő – az, amely a követező néhány évben legalább elvi lehetőségként megjelenhetne az EU határain.

4. A migráció nem népvándorlás!

Sokan emlegetnek – a migránsszám-maximumhoz hasonlóan szintén akár tájékozatlanságból, akár szorongásaik által késztetve, de nem ritkán politikai-hatalmi hátsó szándékoktól motiváltan is – „népvándorlást” a mai migráció kapcsán. Itt ezért ki kell jelentenünk, hogy a mai migráció nem népvándorlás.

Népvándorlásnak azt nevezzük, ha egy népcsoport „intézményesen” keres magának új életteret, amelyet a saját (szervezett) haderejével hódít el másoktól. Erről most szó sincs – és szándék sincs erre, azaz nem létezik olyan népcsoport, amely a saját jövőjét, létét és fennmaradását úgy képzeli el és tervezte meg, hogy (akár erővel, a hadseregével is) egy másik földrajzi egységet akar magának megszerezni, kiszorítva, vagy elnyomva onnan a most ott élőket.¹

Az igazi népvándorlásnak valóban van kultúra-átrajzoló és az adott (meghódított) területen élő nép identitását, társadalmi stratégiáit átalakító következménye – azonban az emberiség történelme azt bizonyítja, hogy a jelenlegihez hasonló beszivárgás (migráció) – legyen az akár tömeges is – nem okozza a befogadó ország, kultúra átalakulását, sőt: maga a migránstömeg olvad bele a befogadó közegbe.² (Hacsak e közeg nem kifejezetten elutasító vele szemben.) Ha a befogadó ország, kultúra életerős és stabil, akkor éppen ez az életerő és stabilitás teszi a migráns számára vonzóvá és motiválttá a hasonulást. Persze maradnak „ortodox szigetek”, ám ezek valóságos társadalmi hatása (és veszélyessége) semmivel sem nagyobb, mint bármely már „ultrakonzervatív” kisebbségé. Ugyanis ezen ortodox/ultrakonzervatív közösségek társadalmi vonzóereje rendkívül csekély, semmiképpen sem tömeges: akik belépnek új tagokként az efféle közösségekbe, azok jellegzetesen azok az „identitáskeresők”, akik valamely személyes sikertelenségüket akarják ezzel kompenzálni. Hogy ez mennyire nem tömeges, mi sem mutatja jobban annál, hogy a szélsőséges, ortodox-ultrakonzervatív iszlám az Európai Unió tagállamaiban honos sokmilliós iszlám vallású lakosság soraiból csupán ezres nagyságrendben volt képes aktivitásra is kész szimpatizánsokat (ISIS-katonákat, vagy terrorakciókban résztvevőket) verbuválni: jellemzően tipikus „vesztes típusokat”, esetleg szociopatákat.³ Ez a típus jelen van minden társadalomban. [Magyarországon ők adják a radikális szélsőjobb „milicistáit”, „ultráit” (Magyar Gárda, Betyársereg, 2006 őszének randalírozói - vagy épp a minapi „NVI-kopaszok”)] – és ahogyan ők, úgy az európai iszlám szélsőségesek sem lesznek-lehetnek képesek a teljes társadalom átformálására.

5. Az egzisztenciális bizonytalanságra építő politikai önzés: szándékos figyelemelterelés

Ebből az következik, hogy alaptalan és hiteltelen az az állítás is, hogy a migráció az európai civilizáció alapjait teheti tönkre és hogy magát az európai civilizációt képes lenne a migrációsorán Európába jutó tömeg átformálni. Nem gondolhatjuk komolyan azt, hogy a potenciálisan Európába kerülő 5-6 millió migráns/menekült „nagy galibát”, alapvető változást tudna hozni (még ha akarna is) egy 500 milliós EU-ban: ahogy egy fecske nem csinál nyarat, úgy, mondhatni, egy százalék sem csinál dzsihádot - vagy iszlám államot Európából.

Sokan itt arra is hivatkoznak, hogy az Európai Unió lakosságának egy/néhány százalékát kitevő migránsnépesség is robbanásszerű saját populációnövekedést fog produkálni – és ezáltal néhány évtizeden belül egyfajta „relatív többségbe” kerülnek majd. Ám akik ezt hangoztatják, aligha tudnak róla (vagy: ha tudják, akkor szándékosan elhallgatják), hogy az utóbbi egy-másfél-két évtizedben éppen a potenciális migránskibocsátó harmadik világbeli országokban történt egy – hogy úgy fogalmazzak – „népesedési paradigmaváltás”: a korábbi „sokgyerekes, otthonülő anyás” családmodell zömében átalakult. Immár az a trend és az egyre terjedő szokás e társadalmakban is (különösen az Európáig eljutni tudó migránsokat kibocsátó középosztályban), hogy az átlagos családonkénti gyerekszám erősen közelít a kettőhöz⁴!

Ebből pedig az következik, hogy semmi sem támasztja alá az Európát majd „túlszülő” migránsok feltételezését…

Nevetséges azt állítani, vagy attól retteg(tet)ni hogy az ország lakosságának egy százaléka képes „tönkretenni minket”, az egzisztenciánkat, a munkaerő-piacunkat és a kultúránkat: erre csak akkor képes egy maroknyi kisebbség, ha ők vannak hatalmon [mint pl. a Fidesz]. Egy ország polgárai közül tömegesen csak akkor hiszik el ezt - hogy félteniük kell az egzisztenciájukat holmi szerencsétlen háborús menekültektől -, ha az a bizonyos egzisztencia már amúgy is instabil, éspedig részben magának a társadalom e részének a kompetenciahiánya, részben a kormány alkalmatlansága, tudatos önzése, a társadalomhoz-gazdasághoz való hozzá nem értése és nemtörődömsége okán.

[Lám, Németország polgárainak többsége egyáltalán nem érzi úgy, hogy ki kellene zárnia a menekülteket: a felmérés szerint 70%-uk úgy gondolja, hogy az ország ereje elég ahhoz, hogy gondoskodjon a migránsokról.⁵ (Méghozzá a magyarénál összehasonlíthatatlanul magasabb minőségben). Na, igen, a német gazdaság rendben van, ott az átlagpolgárnak nem kell rettegnie a jövőtől – és emiatt nem is hiszterizálódik. Mi sem jellemzőbb, mint hogy Németországban is a lecsúszott társadalmi csoportokban van fogadókészsége az idegenellenességnek, csak a sokszor éppen a saját kompetenciahiányuk következtében egzisztenciális és pozícióhátrányban lévők akarnak a saját problémáikért, hibáikért „másokat”, a „migráns-bűnbakot” felelőssé tenni, ezzel mentve fel önmagukat a felelősségviselés lelki terhe alól – akárcsak a hitleri időkben.

Ha adekvát módon akarjuk kezelni a migránskérdés „apropóján” a magyar társadalomban megfogalmazódó kérdéseket, akkor annak a különbségnek az okaiból kell kiindulnunk, amik miatt másképpen reagált a német társadalom többsége erre, mint ahogyan a magyar közvélemény egy hangos kisebbsége. Ez az ok pedig, mint említettem, az egzisztenciális stabilitásbeli különbségre vezethető vissza – mely különbség oka az eltérő gazdasági viszonyokban van. Azt pedig, hogy egy gazdaságban milyen viszonyok uralkodnak, végső soron annak a társadalomnak a társadalmi stratégiái határozzák meg, amelybe az adott gazdaság működik⁶.]

Nem célszerű elterelni engedni a figyelmünket az ország igazi, alapvető problémáiról és társadalmunk valóságos feladatairól azáltal, hogy ebben saját politikai szempontjaik alapján érdekelt erők (akár belföldről, akár külföldről) egy, az euroatlanti civilizáció sorsa szempontjából végül is marginális és tranziens valós fenyegetettséget jelentő jelenséget, a migrációt akarják a közgondolkodás központjában tartani.

¹ Amikor az ISIS – propagandacélzattal – arról beszél, hogy Európa egyes területeit „meg akarja hódítani az iszlám számára”, azért ezt komoly ember és komoly stratéga nem veszi készpénznek: kb. annyi ennek a valóságalapja (és annyira bírja ezt erőforrásokkal a militáns iszlám), mint amikor Észak-Korea az Egyesült Államok „legyőzéséről” beszél.

² Jó példa erre a jászok és kunok Magyarországra települése, akiknek kultúrájuk jelentősen, alapelemiben tért el a korabeli magyar kultúrától.

³ Ráadásul ezen identitáskeresők egy része is azonnal hátat fordít a fundamentalista iszlámnak, amikor szembesül annak valóságával – amint ez a 2015 nyár végi németországi történet is már-már abszurd módon szemlélteti: http://www.dw.com/de/is-r%C3%BCckkehrer-lieber-designer-klamotten-als-aladin-hosen/a-18627889 (A történet antihőse csatakozott az ISIS-hez, majd amikor látta, hogy ott elvárás lenne vele szemben, hogy az otthon, Németországban megszokott dizájnercuccok helyett „Aladin-nadrágot” kell hordania és ráadásul még az iszlám az autóhitelt is tiltja, emiatt pedig emberünk nem tudna Audit venni, az első adandó alkalommal dezertált, elhagyva a „szent zászlót”…)

⁴ Erről itt hallható-látható egy igen szemléletes, laikusok által is jól érthető előadás: https://www.youtube.com/watch?v=FACK2knC08E, a téma nemzetközileg elismert kutatójától, Hans Roslingtól.

⁵ Itt a vizsgálat kifejezetten arra kérdezett rá, hogy Németország gazdasági ereje elégséges-e ekkora befogadott migránstömeg ellátására: az erre adott pozitív válaszok aránya volt 70% körüli. A Merkel nevével fémjelzett „Wilkommenskultur”-on alapuló „betelepítési politika” támogatottsága természetesen ennél kisebb, mintegy 40-50%-os – de még így is ez a legnagyobb egységes véleménycsoport a német társadalmon belül ez ügyben.

⁶ Értékrendek és az alkalmazott társadalmi stratégiák terén a magyar társadalomban legalább négy, egymástól elkülönülő és komoly társadalmi-gazdasági-politikai következményekkel bíró értékpreferencia-csoport létezik, ráadásul már „évszázados távlatokban”. Ez a négy csoport az alábbi:

1. Meritokrata

------------------------------ Értékrend- és érdekhatár

2. Elitista

3. Etatista

4. Deprivált

Az említett, e négyet két csoportra osztó határ az 1. és a 2. között húzódik: amíg az 1. csoport tagjai értékrend és érdekek tekintetében egyaránt a liberális demokrata és piacgazdasági, valamint teljesítményalapú társadalmi paradigmához vonzódnak, addig a másik három csoportba tartozók (mindegyik a maga módján) egy kontraszelektív, a pozíciókat és az erőforrásokat nem (feltétlenül) a személyes teljesítmény szerint, hanem valamilyen más gyakorlat alapján juttató paradigma képviselői. (Annak ellenére is kontraszelektivitás-pártiak, hogy a 3. és 4. csoportba tartozók többségének a valódi, hosszabb távú érdekei egyértelműen az erőforrásokat bővebben megtermelni képes teljesítményalapú paradigmához fűznék őket – hiszen csak egy teljesítményalapú társadalomban és gazdaságban nyílhat valóságos esélyük a felemelkedésre…)

Anélkül, hogy belemennék a négy csoport részletes ismertetésébe, alaptételként kijelenthető, hogy a „meritokraták” csoportja gyakorlatilag megegyezik a szó igaz értelmében vett demokratákéval: hiszen ugyebár a demokrácia az a társadalmi formáció, amelyben (ellentétben az autokráciákkal) nem kontraszelektív elvek és gyakorlat szerint, hanem teljesítményalapokon preferálunk és emelünk pozíciókba embereket.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

126 komment

2016.02.24. 22:04 Szerző: Moin Moin

Kopasz demokrácia: pancser vagy partner?

„Óriási trükk volt, Tata!”

Gyula szavai Szabó Magda Az a szép fényes nap c. drámájából

Ha csupán stratégiai szakmai nézőpontból tekintem a tegnap „kopasz-gate”-t, elvonatkoztatva miden politikai aspektusától, akkor csak gratulálni tudok a Fidesznél annak, aki ezt az akciót kitervelte! Briliáns taktikai ötlet volt, ahogy felvonultatták a kopaszokat, mintha csak és csupán az lenne a feladatuk, hogy feltartóztassák az MSZP-s embert. Így mindeni erre készült és csak erre az eshetőségre koncentrált: figyelték az öregasszonyt, hogy majd mikor ugrik blokkolni és figyelték a kopaszok-Nyakó „frontvonalat”, hogy neki mikor fogják majd útját állni. Aztán, amikor eljött a blokkolás pillanata, kiderült, hogy öreganyó és a kopasz-falanx csupán elterelő hadműveletek voltak: mert hirtelen ott termett a blokkolónál a Segítő – és valójában ő volt az esemény kulcsszereplője. Ő blokkolt, miközben rá senki sem figyelt, mindenki az öregasszony startját és Nyakó feltartóztatását várván!

Mondom: klasszikus csatavezetési tanmese, a refüzált, a szemek elől elrejtett és a döntő csapás bevitelére szánt hadtestről, az ellenség vakká tételéről! Gaugaméla, Leuthen, vagy Austerlitz¹ méltó párja…

…Ám félő, hogy az MSZP-t nem is kellett valójában kicselezni: mert úgy viselkedtek és viselkednek immár hat éve konzekvensen, hogy egyszerűen nem lehet nekik elhinni azt, hogy valóban ártani akarnának a Fidesznek. Esetükben, ugye, az lett volna a minimum, hogy a Nemzeti Választási Irodába érkező Nyakó István egyenesen odamegy a blokkolóhoz – és ott marad, úgy őrizve azt, mint Leonidász a thermopülai szorost: hogy onnan a „tízezer halhatatlan kopasz”² csak valóban fizikai erővel tudja elmozdítani, ami ugyebár nyilván túllépte a megbízatásukat… Hogy ezt nem tette, nem magyarázható mással, mint hogy legalább is nem vette halálosan komolyan a dolgot, azaz azt, hogy elsőnek ő adja be a kezdeményezést. Miért? Azért, mert ez az MSZP egyszerűen nem hisz abban, hogy valaha is győzhet a Fidesz ellen. Nem hisz ebben: mert ismeri önmagát és a benne lévők képességeit, jellemét és érdekeit – ezek alapján pedig jobbnak játja a maga egzisztenciáját „Őfelsége legitimáló ellenzékének” szerepében bebiztosítani, mintsem, hogy „Fidesz-Őfelsége” haragját vonja magára holmi valódi, kőkemény ellenzékiséggel.

De mindegy is, hogy az MSZP valóban partnere-e a Fidesznek ebben (és az egész) játékban, vagy tényleg csak ennyire pancser, mert az eredmény azonos: nincs ütőképes-győzelemképes ellenzék! Azért nincs, mert nincs működőképes stratégia a Fidesz legyőzésére: arra, hogy vajon miképpen lehet-kell felsorakoztatni kellően nagy támogatói tömeget egy új perspektíva³ mellé.

Ó, persze: látszólag van, nem is egy! Csakhogy egyik sem tér el abban a Fidesz-világtól, hogy helyette egy garanciákkal körülbástyázott teljesítményalapú paradigmát kiválna fel. Hitek és ígéretek vannak: Szavazz rám, én vagyok az igazi européer – vagy épp nemzeti! Ha én vezetlek, tuti a siker! …Ezoterikus kisegyházak működnek, nem pedig garanciával és szavatossággal működő, szerződéses jogviszonyban gondolkodó társadalmi szolgáltatók.

…Pedig az a választói bázis, amelynek a megmozdításával választást lehet nyerni Magyarországon, éppen ez utóbbit várja!

Tudom, persze, tudom: a magyarok többsége még ma se ezt várja a politikától: ők arra várnak, hogy majd, valamikor, egyszer csak vére leszáll a szájukba a nagy, tejjel-mézzel-pénzzel teli államcsecs és szophatnak-lophatnak majd belőle kedvükre. …És azt is tudom, hogy sokan, akik pedig szeretnének minőségi módon politizálni, azt képzelik, hogy ez az etatista tömeg megakadályoz bármiféle prudens, meritokrata politikai erőt a hatalomra kerülésben: mert a vele szemben álló, magukat általa létükben fenyegetettnek érző bal- és jobboldali populisták majd jól fellázítják-felbiztatják ellene ezt az elvakítható szavazói tömeget… Ez azonban egy önfelmentő tévedés, ami csak arra jó, hogy ne is tegyünk semmit, „hiszen úgysem lehet!”.

Baromság! Hiszen ez az etatista tömeg nem annak fog hinni, aki a leggátlástalanabbul szédíti, hanem annak, akit a legmagabiztosabbnak érez! Hiszen 2014-ben, a kampányban a Fidesz és Orbán nem is ígért nekik semmit, ami valóban és kézzelfoghatóan stabilabbá tenné a helyzetét az ebbe a populációba tartozóknak. Orbánt ismerték, kicsit féltek is tőle, ismerték a világát is… Nem lázadtak tehát ellene – mivel nem volt kiért lázadni! Bizonytalan és önzésre nevelt kisemberekből csak akkor lesz proteszthad, ha megérzik az új erő perspektivikusságát: hogy „ezek bármit elérhetnek!”

…De hogy ők, a kisember-tömeg ezt érezhessék, kell előbb egy „kis testvér csapat”-ra – ahogy egy újabb nagy hadvezér, V. Henrik angol király mondta leghíresebb csatája⁴ előtt -, akik összeállítják és felkínálják azt a „politikai startupot”, amelyről fentebb már írtam: a garanciával és szavatossággal működő, szerződéses jogviszonyban gondolkodó társadalmi szolgáltatót, amely így maga köré lesz képes gyűjteni első körben azokat, akik tudással, munkával és szervezőkészséggel eltartják az országot – azokat, akik a legtöbbet nyerhetnek egy valóban polgári kormányzással és akik a legtöbbet (a saját nyugatos jövőjüket⁵) veszíthetik, ha mégsem valósul meg hamarosan egy ilyen kormányzás.

Persze, egy efféle startup-csapat létrejöttéhez közös hitre, egymás iráni feltétlen bizalomra, egymás és a közös cél mellett való hosszú távú, fegyelmezett kitartásra van szükség – csupa olyasmire, ami ritkaság magyar közegben! Tulajdonképpen ez a Fidesz sikerének titka is: ez a magyar közegben pártalan együtt-tartás. …Aki ezzel szemben úgy akar győzni, hogy valami kósza individualisták bandájával fut neki, az tényleg jobban teszi, ha még ma agyonvereti magát egy kopasszal!

¹ Gaugaméla, Leuthen, Austerlitz: Nagy Sándor, Nagy Frigyes, ill. Napóleon egy-egy híres csatája, amelyekben a hadvezérek az ellenség megtévesztésével érték el azt, hogy az a nekik kedvező módon cselekedjen, így vitték be neki a döntő csapást.

² Tízezer halhatatlan: a perzsa királyi sereg elitgárdája

³ Azért nem „új alternatívát” írtam, mert a Fidesz világa egyszerűen nem tekinthető élhetőnek-fenntarthatónak, amivel akár el is lehet lenni – az alternatíva pedig azt jelenti, hogy „ezt is választhatom meg azt is választhatom, tulajdonképpen ízlés dolga és csak apróságokban van eltérés a két lehetőség között”. Itt azonban a Fidesz kínálta/erőltette „lehetőség” valójában elfogadhatatlan!

⁴ Az 1415. október 25-i azincourt-i csata

⁵ Vagy: választani kényszerülnek a nyugatos jövő és a hazájukban maradás között – mert egy Fidesz-jellegű kormányzással e kettő nem lehet egyszerre.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

3 komment

2015.12.31. 15:30 Szerző: Moin Moin

Az első számú közellenség

(Az alábbiakban egy hosszabb, az Európai Unió alapproblémáit és az európaiságunkat fenyegető legnagyobb veszélyt elemző hosszabb tanulmány egyik fejezete olvasható, amely Magyarországgal foglalkozik...)

Mióta elkezdődött a migránshisztéria, azóta a teljes magyar ellenzék megdöbbentő (?) tematizálásképtelenségről tett tanúbizonyságot – ez pedig egyet jelent azzal, hogy bizonyította: nem lenne alkalmas az ország vezetésére! A teljes magyar ellenzék simán belement egy olyan politizálásba, amelynek végső soron nem sok köze van azokhoz a dolgokhoz, amelyek az ország igazi, megoldandó problémái. A magyar politikusok csak politikusok: mert a politikust az államférfitól az különbözteti meg, hogy az utóbbi nem hagyja magát tranziens jelenségek által leterelni a stratégiai célokhoz vezető útról.

Mi veszélyezteti leginkább és alapjaiban Európát, az Európai uniót és általánosságban az euroatlanti kultúrát?

A migránsok?

Ha most valakinek feltesszük ezt a kérdést a bevándorlóellenes kampánytól hangos Magyarországon, akkor nagy rá az esély, hogy az Ázsiából és Afrikából Európába özönlő migránsokat fogják talán a legtöbben említeni – íme, így tesz vakká a populista propaganda.

Ha megnézzük a migránsokkal kapcsolatban a számokat, akkor a helyzet úgy áll, hogy ötszázmillió „ős-európai” lakos áll szemben a potenciálisan is legfeljebb néhány milliónyi „friss migránssal” – hiszen a kibocsátó=elüldöző államokból ennyien érkezhetnek. Ez a nagyjából a teljes európai lakosság mindössze egy százalékát kitevő csoport jelentene „végveszélyt” az európaiságra?

Aligha!

A bevándorlók ekképpen, már csupán csak az össz-európai lakosság számához képest elenyésző számarányukra való tekintettel sem alakíthatják-alakíthatnák át az európai társadalmakat, azok mentalitását és az európai alkotmányos berendezkedést. Hiszen még a legelrugaszkodottabb, a bevándorlók népszaporulati rátájára vonatkozó becslések szerint is évszázadokig eltarthatna, mire „túlszülik” az ős-európaiakat és így alkotmányozó-tematizáló többségbe kerülhetnének. Egy fegyveres lázadást, azaz egy „Európai Iszlám Államot” pedig az európai biztonsági szervek még csírájában elfojtanának, így egy erőszakos kisebbség sem lehetne képes átalakítani az európaiság intézményes és mentalitásbeli fundamentumait.

Ami viszont lehetséges forgatókönyv az európai fundamentumok (azaz a liberális demokrácia, az alkotmányos jogállamiság és a piacgazdaság) átalakítására, az nem más, mint az országonkénti, belső, „ős-európaiakból” álló politikai erők általi erodálás: vagyis az, ami a magyar „illiberális hatalomban” is testet ölt.

Ez az a folyamat, amelynek során az egyes, a mainstream nyugatisággal történeti és/vagy egyéni okokból hadilábon álló periféria-társadalmakban olyan populista-autoriter kormányokat szavaz a nép hatalomba, amelyek aztán leterelik az országot az euroatlantiság útjáról és a keleti autoriter államok-társadalmak familiáris viszonyai szerint rendezik be/át/vissza ezeket a társadalmakat. A jelenség és a hatás szempontjából mindegy, hogy ezek az új hatalmak éppen szélsőbalosok, avagy (szélső-)jobboldali-tekintélyelvűek-e: mivel ezek egyként szemben állnak az euroatlanti eredményeket megalapozó és folyamatosa újratermelő társadalmi stratégiával.

Feltehető a kérdés: miért járhatatlan az illiberális út?

A keleti „illiberális államok” vékonyka elitje legfeljebb bevásárlóturista lehet nyugaton: mivel a nyugati javakra ugyan nagyonis vágynak, ám az azok előállításához szükséges „társadalmi tudással” nem rendelkeznek. Hiszen ne feledjük: egy iPhone, vagy egy Audi előállításához nem csupán technológiai tudás szükséges, hanem az a mentalitás is, amely ezek kigondolásához, majd pedig szervezett, teljes termékpályákban való megtervezéséhez-legyártásához elengedetlenül szükséges! Viszont ez a mentalitás nem korlátozódik csupán a javak előállítására, hanem magától értetődően terjed ki a termelést körülvevő társadalom – és abban a magán- és közélet - dolgaira is.

Ebből pedig követezik az, hogy miért célszerű megmaradnunk az euroatlanti úton?

Nem csak holmi elvi és megszokásbeli okaink vannak az európaiságunkat jelentő társadalmi (valamint gazdasági és hatalmi-politikai) rendszerünk megvédelmezésére, hanem nagyon hétköznapi, gyakorlati okunk is van erre. Ez nem más, mint hogy ezen kívül nem létezik még egy társadalmi rendszer, amely a benne élők többségének hosszabb távon is képes jólétet és biztonságot garantálni.

Hiába beszélnek, ígérnek bármit az euroatlanti (tulajdonképpen és eredetében északnyugat-európai) társadalmi, gazdasági és politikai struktúra kritikusak, akár balról, akár (szélső-)jobbról: e kritikusok és „alternatíva-hirdetők” egyike sem volt képes sohasem egy valóban jobban működő modellt megvalósítani. Hasonlattal élve: hiába hirdeti meg valaki, hogy lehetséges kiváló minőségű, korszerű, tartós és üzemanyag-takarékos autót gyártani gondos, előre kalkuláló tervezés, megfelelő anyagi alapok, magas szintű munkakultúra, hatékony szervezés és munkafolyamatok, valamint komoly és folyamatos minőségfejlesztés- és ellenőrzés nélkül is, mert az eredmény legfeljebb egy Trabant lehet… Hiába mondja azt valaki – akár Orbán, akár a Syriza, akár a Podemos -, hogy lehetséges a gazdasági siker és a társadalmi jólét valódi versenyalapú gazdaság és polgáriság nélkül, az „eredmény” csak egy vékony „udvari oligarcha”-elitből és a társadalom harmadát kitevő szegényekből álló Magyarország-, vagy egy, a stagnálás hosszú és sötét alagútjába épp most behúzó Görögország-szerű képződmény lehet.

A következő időszak magyar közéletében a politikai osztóvonal egyik oldalán azok fognak állni, akik tudják, hogy a mi legnagyobb problémánk az orbáni rendszer és gondolkodásmód, a másikon pedig azok, akik (nyilván valami szubjektív ok, szükséget következtében) hagyják magukat úgy tematizálni, ahogy épp Orbánék akarják – jelen esetben épp a migránshisztivel. De hogy mennyire nem képes ez a migránstéma-erőltetés megmozdítani a magyar társadalom egészséges többségét, azt jól mutatja, hogy bár már hónapok óta keményen nyomja ezt a kormány, a Fidesz támogatottsága mégsem nőtt meg.

Éppen ezért jó apropó ez a „Mi a mi legnagyobb bajunk?”-kérdés arra, hogy egy új, markáns politikai paradigma köztérbe való belépőjéül szolgáljon és ezzel áttematizáljuk a magyar politikát!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

255 komment

2015.12.30. 22:33 Szerző: Moin Moin

…De a víz elvonul!

„Valószerűtlen púpot a háton
Valószerűvé tenni kell.
Méghozzá úgy, hogy világnak hátát
Hajlítni kell egy púpig el.

És ha egy gigászi gerinc is hajlik,
Richard-nak púpja nagy mintát követ.
Meggörbedt időben meggörbedt férfi
Legelső divatfi még lehet.

Viszkető háttal bámuljuk őt,
Idők hajlását felismerők,
Mert Richard király a nagy vég előtt
Négy felvonásra divatba jött.”

Cseh Tamás: Dal a ravaszdi Shakespeare Williamról - 1981

„A kivárás jobb katona, mint az elsietés.”¹

Hosszú hónapok óta, több mint fél éve nem jelent meg új írás a Progresszív Blogon – ez azonban nem jelenti azt, hogy felhagytunk volna azzal a több mint fél évtizede felvállalt küldetéssel, amely annak idején létrehozta e blogot. …És nem jelenti azt sem, hogy időközben ne tettük volna a dolgunkat, ne állítottunk volna össze, készítettünk volna elő további közélet anyagokat…

…Azonban jött egy szökőár – amely nem csupán a kis magyar társadalmi állóvizet kavarta fel, hanem az európait is: a migránsok.

Kialakult egy olyan közhangulat, amely (mind Magyarországon, mind Európában) elkezdett valami egészen másról szólni, mint ami igazán fontos lett volna: mintha ez a „migráció-miazma” még az egyébként ép elmékre is rátelepedett volna és felgerjesztett volna bennük önmagukat is meglepő szorongásokat… Szorongó emberrel nem lehet észérvek mentén beszélgetni: ki kell várni, amíg enyhül valamelyest a szorongása – pontosabban: amíg elkezdi megsejteni, hogy az alapvető szorongását nem is az okozza, amire rávetíti azt.

Mára talán megint elég sok magyar kezdi megsejteni, hogy számára nem is a migráció jeleni a legnagyobb, az igazi veszélyt, hanem az, ha tovább halad az ország az „orbáni úton”:

Nem a migránsok okozzák a magyar gazdaság – és benne a versenyszféra magyar tulajdonú részének – permanens termelékenységi és versenyképességi problémáit. Nem a migránsok miatt harmadannyira hatékony egy magyar „átlagcég”, mint az eu-s átlag.
Nem a migránsok miatt rohadt le és vált gyakorlatilag mára működésképtelenné az egészségügy.
Nem a migránsok az okai annak, hogy évről évre gyengül a magyar oktatás színvonala.
Nem a migránsok miatt szegény immár annyira az ország negyede, hogy a kormány inkább jobbnak látta a Statisztikai Hivatallal megszüntettetni a létminimum-számítást.
Az a bizonyos kétszázezer (a kormánytagok szerint nem is létező) gyerek sem a migránsok miatt éhezik hétvégéről hétvégére.
Sehol az országban – de Európában sem – látni milliárdokat lopó migránsokat… Viszont Magyarországon egyre-másra keletkezek a semmiből tekintélyes kormányközeli magánvagyonok.
Nem migránsok kormányozzák a közpénzeket százmilliárd számra felettébb szokatlan dolgokra költő Magyar Nemzeti Bankot sem.
Nem a migránsok tartják évek óta távol az országtól a komoly működőtőke-befektetéseket.

…És még lehetne folytatni, hosszasan.

Nyilvánvaló, hogy Magyarországot nem a migránsok kormányozzák, de még csak nem is Brüsszel, vagy Soros György: Magyarországot Orbán Viktor kormányozza, a Fidesz élén… ha valamit változatni akarnak a magyarok a helyzetükön, akkor ezen kell változtatniuk!

…De még mielőtt a tulajdonképpen mondandóba belekezdek, jelzem, hogy szerepelni fognak a szövegben visszautalások: a blogon korábban megjelent írásokra, amelyekben részletesebben is írtunk már az e posztban említendő egyes jelenségekről… Épp ezért úgy érdemes olvasni ezt az írást, hogy ezek a hivatkozások se maradjanak ki!

„Egy darab test, egy darab gerinc, esik az egyik autónkra.”²

Hogyan lesz vége a Fidesz-korszaknak?

Mi-ki robbantja ki őket majd a hatalomból? – efféle kérdések forognak ma sokak, tömegek fejében Magyarországon. Lehet-e 2016 a vég kezdete Orbánnak?

Nos, ha magára Orbánra hallgatnánk, akkor éppenséggel nem: hiszen nemrég, a Fidesz-kongresszuson mondott beszédében megjósolta, hogy „a következő harminc évben is itt leszünk” - mármint, ő és társai, akiket/amit közönségesen csak „Fidesz”-nek neveznek.

A mi Richard királyunk épp a harmadik felvonása közepén jár – és nemrég bejelentkezett a negyedikre is. …De én most nem a mi Richardunkról akarok írni – ezt megtették már sokan a Fidesz-kongresszus óta, ki jól, ki rosszul, ki-ki a maga tudása, tehetsége, érdekei és indulatai szerint. Amiről írni fogok, az nem más, mint hogy mi az, ami még (akár) harminc év múlva is ott lesz Magyarországon, a közéletben és közgondolkodásban – és ami (újra és újra) lehetővé teszi a Fidesz-szerű karriereket. És arról is írok majd, hogy mi nincs meg (még?), ami elvehetné a hatalmat Orbánéktól.

A hit ajándéka

Mindezek előtt nézzük, miért éppen a Fideszé lett az a politikai többség, amely a szemünk előtt épülő-erősödő „örök hatalmat” biztosíthatja neki? Hiszen a rendszerválás idején nem utalt arra semmi sem, hogy épp ez az akkor „néhányszázalékos” párocska tesz szert ekkora és vele szemben ennyire „elnéző”, mellette minden „gazembersége”ellenére is szilárdan kitartó tömegbázisra.

A rendszerváltáskor a politikai hatalmat egy klasszikus magyar nemzeti konzervatív, mérsékelten etnicista párt, az MDF szerezte meg – azonban ez a párt politikai amatőrökből állt, a párt élén a „magánlopástól” irtózó miniszterelnökkel, a párt gazdasági ereje és holdudvara pedig össze sem volt mérhető az éppen a hatalomból leköszönt, politikai hatalmát gazdasági erőforrásokba konvertált MSZ(M)P-vel. Ráadásul ez utóbbi tele volt „profikkal”.

Ugyanakkor a Kádár-korszaknak volt egy, az MSZP-ben igen erősen továbbélő mentális hagyománya: a néptömegek, a szavazóbázis felé nem szabad önzőnek látszani, sem pedig fennhéjázónak. A Kádár-kisember (akiből az MSZP törzsszavazói lettek) a Kádár-szerű „kisember-politikusokat” kedvelte. Továbbá: ez egy egalitáriánus tömeg volt - így ez a saját szavazóbázis mindig érzékeny volt arra, ha a saját politikusaitól tapasztalt önzést, korrupciót, lopást: már a spontán privatizációt is rossz szemmel nézte. Ha a mából nézünk vissza az 1994 és 1998 közötti időkre, akkor a „politikusbűnözés” sokkal kisebb volumenben, sokkal szervezetlenebbül folyt szinte megmaradt a szokásos magyar ügyeskedés szintjén. Olajszőkítés, állami, vagy régi pártingatlanok megszerezgetése jelentették a csúcsokat – de az fel sem merülhetett volna, hogy a szavazóbázis tulajdonképpen egyetértsen azzal, ha a pártja-politikusai a hatalmukkal visszaélve oligarchákká teszik magukat és közvetlen szövetségeseiket. Lényegében az volt e szavazóbázis elvárása a hatalommal és a saját pártjával szemben, hogy „az egész nép” érdekében politizáljon.

A baloldalnak így és ezért nem állt rendelkezésére az az eszköz – egyfajta, a társadalommal kapcsolatos gondolkodásmód -, amely biztosította a jobboldal politikai-hatalmi sikerét. A jobboldalnak ugyanis „hatalmi hagyománya” volt az, hogy megengedhetőnek, sőt, magától értetődőnek tartotta-tarthatta azt, hogy semmiféle közösséget, szolidaritást ne vállaljon a más társadalmi csoportokhoz tartozókkal és hogy ne érezze szükségét a feléjük mutatott politikai felelősségnek. Ez a jobboldali uralmi elit-hagyomány ötvöződött a Fideszben az annak vezetőit jellemző gátlástalan hatalomvággyal.

A jobboldali szavazó nem várt-vár el „általános társadalmi szolidaritást”, mint ahogy nem is csupán azért támogatta-támogatja a saját pártját, hogy az a hatalom birtokában „készpénzzel fizesse ki a támogatását”: amíg a baloldali szavazó nem tolerálja ha a saját pártja vezetői „urizálnak” és elvárja az „egyenlőséget”, addig a („klasszikus”, a magyar etnicista-kontraszelektáló hagyomány szerinti) jobboldali szavazó azt várja el, hogy „ő uralkodjon”. Az ő ország- és világképe domináljon, az ő szellemi és kulturális horizontja legyen a mérce az országban. Persze, az „ingyenpénzt” (értsd: a hatalomtól kontraszelektív módon juttatott javakat, stallumokat) is szereti – ám egészen jól és sokáig elvan úgy is, ha csak „szimbolikusan” az övé az ország.

A baloldalnak ahhoz, hogy egyben tarthassa a szavazóbázisát, mindenkor komoly jóléti intézkedésére volt szüksége. Valahányszor ez megroppant, a baloldali szavazóbázis egy jelentős része el is bizonytalanodott és elpártolt – mint azt láthattuk akár a Bokros-csomag, akár a 2006 őszétől induló megszorítások következményeként.

Ezzel szemben a jobboldal saját szavazóbázisa, mondhatni, nem csupán „materiális” jellegű igényeket támasztott a saját politikai vezetőivel-erejével szemben. A jobboldal törzsszavazói „fent akartak lenni”, azt vártáj és várják el ma is a Fidesztől, hogy tartsa távol a hatalomtól a „másokat” – kommunistákat, szocialistákat, liberálisokat (ami náluk kvázi egyenlő a „zsidókkal”), - és őket a „jó, igazi, keresztény és jobb társaságbeli (értsd: „nem proli”) embereket” tegyék meg és tartsák a társadalom vezető erejének, és persze (hogy úgy mondjam) „a társadalom céljának” is: ez azt jelenti, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül csoportosíttatják át magukhoz a társadalom megtermelt erőforrásait. Ez az a (kontraszelektív) jobboldali hagyomány, amelyről fentebb mint szolidaritás- és felelősségmentes attitűdről írtam…

Ez a Fidesz-siker igazi alapja: annak oka, hogy ma Magyarországnak egy (szlogenjeiben) jobboldali kormánya van, annak ellenére, hogy a rendszerváltáskor a baloldal sokkal-sokkal erősebb gazdasági és szervezeti pozíciókból startolt, nem más az oka, mint ez a „gátlástalanabb” politikai közösségi hagyomány!

Ez hozta és hozza manapság is létre a közjavakat a legkisebb gátlást nélkülöző módon és rendszerszerűen nagy, és az államhatalommal szimbiózisban élő magántőkékké alakító rezsimet, ami a Fidesz-világot jellemi és ami e világ alapvető célja is egyben. A baloldaliak és liberálisok sokkal gátlásosabban loptak – ráadásul a saját szavazóbázisaik is sokkal kevésbé fogadták el ezt és sokkal kevésbé tekintették „a dominancia eszközének”, mint jobboldali versenytársaik. Titokban kellett csinálniuk, ami viszont ellehetetlenítette a rendszerszerűséget és az igazán nagy volument, ráadásul nem is volt ehhez meg az a fajta abszolút hatalmuk, mint 2010 óta a Fidesznek: amelynek birtokában a jogszabályi környezetet, az ellenőrző és az igazságszolgáltatási rendszereket is a maguk számára biztonságosakká alakíthatták volna át.

„Mi lesz itt? - Mi leszünk itt!”³

Ami 2010 óta folyik, azt nevezhetjük az eredeti tőkefelhalmozás második felvonásának: a rendszerváltás első két évtizedében így-úgy megszerzett és gyarapított „Fidesz-tőke” nagyságrendekkel nagyobbá hizlalása az abszolút hatalom birtokában, állami és eu-s források magánvagyonná alakításával.

Ezzel a fajta eredeti tőkefelhalmozással, amely napjainkban folyik, az a probléma, hogy az így újonnan és mesterségesen létrehozott nagytőkés elitnek hiányoznak azok a mentalitásbeli-gondolkodásmódbeli alapjai⁴, amelyekre - ha később rárétegeződne a szaktudás - valódi versenyképesség születhetne. Ez az új gazdasági elit szocializációját és társadalmi stratégiáit tekintve (azaz: céljait és az azok eléréséhez használatos eszközeit, módszereit illetően) gyökeresen különbözik nyugati potenciális versenytársaitól – épp ezért nem találni egyetlen „startupot” sem ebben a brancsban. Márpedig sem a szocializáció, sem a stratégiák nem változnak meg csupán attól, hogy valakinek az államhatalom segítségével „lesz sok pénze”: ugyanaz él tovább a fejében, mint korábban és ugyanazokat a módszereket használja majd céljait elérendő, mint korábban – csak legfeljebb messze nagyobb anyagi erők birtokában.

A hatékonyság és a versenyképesség – vagy akár a startup - a fejekben kezdődik és nem a tőkével: Magyarországon pedig a jelenlegi uralmi elit éppen fordítva ügyködik: tőkésít – és ettől várja aztán a gazdaság megerősödését. (A jobbik esetben – mert lehet, hogy csupán meg akar gazdagodni és ezzel párhuzamosan csupán minden, a megbuktatásához esetlegesen felhasználható erőforrást a maga kezében akar tudni, és eközben magasról tesz arra, hogy ebből az egészből lesz-e, lehet-e valaha is megalapozott gazdasági növekedés és versenyképesség…)

Mindez pedig azt jelenti, hogy hiába juttat az állam milliárdos tőkéket közeli kezekbe és hiába járatja exkluzív nyugati iskolákba a gyerekeit – a későbbi tőkeműködtetőket -, mert a jelenlegi újtulajdonosi réteg mentalitása egyszerűen alapjaiban ellentétes a verseny- és teljesítményalapúsággal (valójában kőkemény etatista-kontraszelektív), és ezt a mentalitást és ösztönös viszonyulásmodellt örökítik tovább gyermekeik felé is. A hatékony vállalatvezetés és -szervezés ugyanis nem csupán szaktudás kérése: alapvetően mentalitásé. Annak pedig semmi jele sem mutatkozik, hogy ez az újtőkés réteg – és majdani utódaik – elkezdtek volna innovációban és meritokráciában gondolkodni. (Ezt már korábban is előre jeleztük, a 2011 októberi Fidesz-hard után Fidesz-light? című írásunkban.)

…És ezzel el is érkeztünk ahhoz, ami valóban „itt lehet még harminc év múlva is”: ez a mentalitás, amely versenyképtelenségre ítéli a magyar gazdaságot. A versenyképtelenség e versenykerülő mentalitás szükségszerű következménye, amely egyaránt van jelen tömegesen az uralmi és gazdasági elitben, valamint az egyszerű nép közében is. (Erről is írtunk már másfél éve a Versenyképesség és gondolkodásmód című posztunkban.)

Ez az irtózatos rettegés a „bizonytalan kimenetelű versengéstől” tartja ott a magyar társadalmat a Fidesz bűvkörében és ez adja azt a politikai támogatottságbeli relatív többségét is, amely újra és újra győzelmet és uralmi pozíciót biztosít neki. Abba csak viszonylag kevesen gondolnak bele, hogy a versengés nyertese – a tapasztalatok szerint – jellemzően az egész társadalom: hiszen bővül erőforrásokban. Kevesen gondolnak ebbe bele – és ők is csupán magányosan, magukat közösséggé nem szervezve. A(z ismételt) veszteségtől való félelmek olyan régóta és olyan mélyen itatták már át a magyar közgondolkodást és énképet, hogy ez (kevés kivétellel) végtelenül kockázatkerülővé és passzívvá tette a magyarok zömét. Ez tulajdonképpen egy természetes lélektani-tömeglélektani reakció – de ettől még halálosan önveszélyes! Ez a szorongásos pesszimizmus bénítja meg a közéletet és a gazdaságot – ha létezik reális „nemzethalál-veszély”, akkor ez az!

„Olyan katona egy sincs, aki ezer életveszélyt túlélne.”⁵

A kérdés „csak” az, hogy ki lehet-e ebből az ördögi körből szabadulni – hogy ki lehet-e szabadítani „a magyarokat” ebből az önmagát újratermelő csapdahelyzetből?

Egyénileg, persze, ki lehet – és folyik is ez tömegesen: aki tud, megy nyugatra: dolgozni-élni. Ez a folyamat azonban csak tovább ront a „benti” helyzeten. (Avagy inkább javít, lerövidítvén a romboló illúziókba kapaszkodó szakaszt, ahogy azt majdnem három évvel ezelőtt megírtam már Az ország elhagyása hazafias kötelesség! címmel itt.) Az elvándorlás miatt pedig egyre nő azok aránya, akiknek nem marad más, csak a szorongás és a passzivitás; és egyre csökken azok száma, akikből – legalább elméletileg – össze lehetne szedni egy Fidesz-váltó erőt. Mannheimból vagy Birminghamből pedig nemigen fognak mostanság „távpártoskodni” Magyarországon.

A helyzet az, hogy felülről, azaz a politikai és gazdasági elit soraiból aligha várható, hogy megszülessen „A Váltópárt”. A jelenlegi „mainstream” ellenzéki elitből a tehetség hiányzik ehhez, a kormánypárton belülről induló „palotaforradalom” pedig azért nem valószínű, mert ott ehhez túlságosan erősek kölcsönös függések. Ráadásul egy komoly fordulathoz hiányozna a „palotaforradalmárok” személyes hitelessége is, amelyre támaszkodva jelentős választói tömegek támogatását kaphatná meg a fordulat végrehajtásához és saját korábbi „keményvonalas” társaik hatalomból való kiiktatásához.

Az előzőekben leírt kivándorlás egyre csak csökkenti annak a lehetőségét is, hogy a magyar középosztályból jöhessen létre ez a politikai mozgalom: egyre kevesebb és kevesebb, gondolkodásmódjában a Fidesz-paradigmával ellentétes, tehetséges ember magyar országon belül ehhez. Továbbá: a középosztály jelenleg nyilvánvalóan nem az önmaga megszervezésében látja a személyes kiutat a Fidesz-rezsim által létrehozott kutyaszorítóból, hanem vagy a kivándorlásban – ha teheti -, vagy a lapulásban.

A leszakadó, vagy már régóta deprivált társadalmi rétegek pedig számos, itt most ki nem fejtendő ok miatt képtelenek szervezett, adekvát és konstruktív társadalmi és gazdasági programmal bíró politikai erőként fellépni. (A középosztály és a leszakadók politikai passzivitásának okairól részletesebben olvashatni A középosztály hallgatása című, immár majdnem hároméves posztunkban.) Ekként a társadalmon belülről, a közép- és alsó rétegek felől sem jöhet megoldás…

Marad a külső hatás:

vagy egy „idegen hatalom” léphet(ne) közbe – ám ennek sem esélye nincs, sem pedig nem tenne jót a külső erők által már sokszor megtépázott magyar önbizalomnak,
vagy pedig efféle külső hatásként jöhet az összeomlás: amikor alapvető nagyrendszerek válnak gyakorlatilag működésképtelenekké, vagy a mindennapokat érintően súlyosan alulteljesítőkké. Ettől – részben az elvándorlás, részben a közösség erőforrásait magáévá tévő uralmi elit, részben pedig a magyar versenyszféra alulteljesítése következtében – nincs is messze az ország!

Ha az összeomlás előtti pillanatban és az összeomlás során létezni fog egy újratematizálni képes politikai erő, akkor van esély arra, hogy a társadalom kellően nagy hányada magáénak kezdi vallani e csoport értékrendjét és elfogadja/követi annak útmutatásait. Ehhez karizma és egyszerű üzenetek kellenek.

Ha ez a kettő együtt megvan, akkor bízhatunk abban, hogy a követező („ezredik”) veszély a Fidesz-rendszert úgy teszi sírba, hogy lesz utána konstruktív folytatás.

Kispártok mocsara

Ki lehet e kettős kritériumrendszernek alapján a Fidesz-váltó?

Az MSZP-re nem vesztegetnék szót… Akinek van szeme a látásra, tudja, mik az életesélyei ennek a pártnak. De nem jobbak a politikai hatalom megszerzése szempontjából a DK (értsd: Gyurcsány) esélyei sem. Hiteltelenség, tehetséghiányos „tisztikar”, vészesen öreg szavazóbázis: ebből bizony nem lehet siker!

Ami az egyszerű üzeneteket illeti, a Jobbiknak ezek megvannak. A politikai vezetői karizma (még?) hiányzik. Persze, az semmiképp sem lenne a valódi társadalmi-gazdasági előrelépés szempontjából kívánatos és hasznos, ha akár a Jobbik, akár valamely (esetleg szélsőbalos) demagóg, populista erő venné át az ország feletti vezetést – hiszen az ilyen erőkből épp az a mentalitás hiányzik, amely a valódi verseny- és teljesítőképesség alapja. Ezek a fajta erők mindig kontraszelektálnak és mindig etatisták. Mindennek ellenére egy káoszszerű helyzetben van némi esélyük hatalomra kerülni – mint Görögországban, vagy épp Portugáliában történt a közelmúltban radikális baloldali, Lengyelországban pedig egy szélsőjobboldali párt. A következmények borítékolhatók… (Venezuelában pedig épp most bukott meg a „Nagy Balos Kísérlet”, 16 év után, óriási pusztítást hagyva maga után.)

Létezik két-három magyarországi kispárt, amelyek legalább programjukban verseny- és teljesítményalapúság-pártiak – azonban ezek a magyar társadalom felfogó- és befogadóképességéhez mérten rettentően inadekvát módon adják elő a mondanivalójukat. Sokkal inkább „lelki igény(esség)ből” politizálnak, mintsem realizmusból. Így szó sem lehet egyszerű üzenetekről - ráadásul esetükben sem adott a politikai karizma. Ez pedig objektív – és ráadásul kettős – akadálya a naggyá növekedésüknek.

„Aki megmenti a nemzetét, nem törvényszegő!”⁶

A Fidesz nyilvánvalóan sokkal kevésbé lesz „engedékeny” a hatalomból való kivonulás terén, mint volt a rendszerváltáskori szocialista establishment: ezt már csupán azért sem várhatjuk el tőlük, mert sokkal nagyobbak, kézzelfoghatóbbak és nyilvánvalóbbak a személyes bűneik – értve pedig itt bűn alatt nem csupán politikai, hanem konkrét köztörvényes bűnöket is. Ráadásul, az addigra minden bizonnyal velük szemben „bosszúszomjas” jelentős állampolgári többség sem tolerálna valamiféle, az új hatalom részéről a Fidesz-vezérkarnak „en bloc” adandó „menlevelet”⁷.

Ezért annak, aki vállalni fogja a leváltó ellenzék vezetését-szervezését, akár komoly személyes kockázattal is szembe kell majd néznie: minél rosszabb lesz az általános társadalmi helyzet és minél nagyobb személyes egzisztenciális és büntetőjogi kockázattal néz szembe a Fidesz-vezetés, annál inkább akarják majd ők „bármi áron” elkerülni a bulást, amíg csak lehet. Nem lennék majd meglepve, ha a magyar politikatörténet legsötétebb rövid szakaszaki közér kerülne a Fidesz-rezsim bukása: az elmúlt évszázadból talán csak a Szálasi-rezsim bukása lesz hozzá fogható, ha nagyon rosszul sikerülnek a dolgok és ha a Fidesz-vezetés „mentális állapota” addigra (az állandó fenyegetettség következtében) annyira leromlana…

…A fentiekből az következik, hogy az új ellenzéki erő szervezője és vezetője leginkább egy olyan személy lehet, aki egzisztenciálisan nem kötődik Magyarországhoz – adott esetben nem is él ott -, és aki kiváló eu-s kapcsolatokkal rendelkezik, vagy legalább is ki tud alakulni körülötte efféle kapcsolatrendszer.

Olyan emberre lesz szükség, aki képes felmutatni az új szervezet és a régiek közötti alapvető különbséget - amely persze a politikai végeredményben is szükségképpen fog megmutatkozni: hogy amíg a létező pártok és vezetőik a továbbélésük módját, vagy éppen a saját identitásukat keresik, addig az új jövőképet ajánl.
Olyan vezető kell, aki olyannyira független a Fidesz által megestesített (és kiaknázott) magyar mentalitástól, és olyannyira elérhetetlen a Fidesz-rezsim hatóságai számára, hogy egyáltalán nem is kell arra tekintettel lennie, hogy jelenleg Magyarországot egy Orbán nevű alak vezette maffia épp ledominálva tartja.
Olyan ember kell, aki világosan látja, miért nem volt képes eddig a magyar társadalom élni a rendszerváltás adta sansszal - és aki látja és képes láttatni azt is, hogy miképpen lehet ezen – ennek az okain – változtatni.
Olyan valaki kell, aki képes kidolgozni és garanciaként a nép felé felkínálni azokat az alkotmányos és intézményes automatizmusokat, amelyek akkor is megvédik a demokrata államberendezkedést és a versenyalapú gazdaságot (egyszóval: a meritokráciát), ha épp a „népszellem” erre még nem alkalmas, az e téren való tapasztalatlansága követeztében – és aki ezekkel az alkotmányos és intézményes automatizmusokkal önmaga elé is áthághatatlan akadályt állít, ha netán öncélú politikára támadna kedve!⁸

A Magyarország lakóinak nagy többségét jellemző gondolkodásmód annak az oka, hogy „vezér” nélkül „győztes sereg” sem képzelhető el: az atomizált és az összefogás, valamint a közös érdekek definiálásának adekvát módszereit nem, igen ismerő magyar gondolkodásmód. Az a bizonyos sajátos magyar észjárás és politikai-társadalmi „látásmód”⁹, amelyet olyannyira meg kell változtatnunk ahhoz, hogy a ma zajló technológiai forradalom nyertesei közé kerüljön a magyarság is – mert ha ez nem sikerül, akkor valóban „a következő harminc évben is itt lesz” valami Fidesz-szerű hatalom és Orbán-szerű politikus!

…A tét tehát nagy – ahogy azt majdnem két és fél éve leírtam már Politizálnunk nem akármi okért kell! címmel…

¹ Shakespeare V. Henrik – a francia hírnök, Montjoi szavai.

² „Un bout de corps, un morceau de colonne vertébrale, tombe sur une de nos voitures.” („Egy darab test, egy darab gerinc, esik az egyik autónkra.”) - Jean-Michel Fauvergue, a RAID (a francia biztonsági erők) igazgatójának szavai, amikor a párizsi terrortámadás elkövetőinek egyike a rendőrségi rajtaütés során felrobbantotta magát.

³ A fejezetcím első, kérdő mondata az SZDSZ, a második, kijelentő mondata pedig a Fidesz 1994-es választási szlogenje volt.

⁴ Béndek Péter ezt valószínűleg kb. úgy fogalmazná meg, hogy „hiányzik az erkölcse”.

⁵ Erich Maria Remarque: nyugaton a helyzet változatlan – a főhős, Paul Baumer szavai

⁶ Idézet Napóleonnak I. Sándor cárhoz a Száznapos Uralom alatt írott leveléből: „Én a koronát nem bitoroltam: én rátaláltam, lent a sárban. És akkor én, én felemeltem, a kardommal! És a népem, a népem helyzete a fejemre. Aki megmenti a nemzetét, nem törvényszegő!”

⁷ Legfeljebb arról lehet majd szó, hogy egyes „bűnbánó”, azaz a Fidesz-rezsim lebontásában tevőlegesen és/vagy információ-átadással résztvevő korifeusok legyen lehetőségük afféle „vádalkura”…

⁸ Erről szól a 2012 őszén született A Köztársaság diktátora című poszt.

⁹ „…rendelkezünk egy saját, csak ránk jellemző látásmóddal, ahogyan leírjuk, megértjük, érzékeljük és kifejezzük a körülöttünk lévő világot” - Idézet Orbán Viktor 2009. szeptember 5-i, a kötcsei Polgári Pikniken elmondott beszédéből.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

9 komment

2015.06.11. 21:03 Szerző: Moin Moin

Miért van még Orbán hatalmon?

„Amint látják, igyekszem indiai módon élni. Persze ez ostobaság, hiszen a mi országunkban a britek határozzák meg, hogy éljen egy indiai.”

Gandhi szavai Richard Attenborough Gandhi című filmjéből - 1982

Ti igyekeztek európai uniós középosztálybeliként élni. Persze ez ostobaság: hiszen Magyarországon Orbán határozza meg, hogy hogyan éljen-élhet egy középosztálybeli. Egy nyugati középosztálybeli számára elképzelhetetlen korlátozások vesznek körbe: maffiakormány által működtetett törvényhozás, pitiáner ellenzéki akciócskákat üldöző rendőrség, hatalmi akarattal lesivárosított, gleichschaltolt közoktatás, a polgárok adójából kitömött, hazug, kizárólag kormányzati propagandát nyomó „közmédia”… Még azt is Orbán és stábja szabja meg, hogy mi ellen tiltakozz: a netadóra mondj nemet, vagy a bevándorlók ellen uszító plakátokra…

Régi trükkjük a puha diktatúráknak, hogy azt hazudják: van mód bennük boldogulásra, az előbbre jutásra, ha az ember szorgalmas és csak a munkájára koncentrál. Persze ez a „boldogulás és előbbre jutás” nem a teljesítmények szabad, hanem a helyezkedés és idomulás kötöttpályás versenyében folyik. Ekként pedig ez a fajta társadalmi működés valójában erőforrások meg nem születéséhez vezet, ami viszont a társadalom szintjén kevesebb GDP-t, az egyén zsebében pedig kevesebb pénzt jelent.

És persze van egy másik, szintén mindegyikükre jellemző hazugságuk is a puha diktatúráknak: az, hogy rajtam, a hatalmon kívül és velem szemben állva úgysem juthatsz-juthattok semmire, mert kirúglak, ellehetetlenítelek, rád küldöm az adóhatóságot, a gyerekedet nem veszem fel suliba, mert te eleve kicsi és persze bármikor pótolható¹ is vagy - én meg, a hatalom, mindenre képes vagyok.

A szüleid és nagyszüleid körében felcseperedve került beléd a hajlam arra, hogy elhidd a puha diktatúra két hazugságát: az egész neveltetésed és az összes minta, amit életedben láttál, csak arra tesz téged alkalmassá, hogy úgy érezd, nincs is más választásod, mint belemenni e két hazugság által „felkínált”, egész életedre kiható és egész sorsodat elbaszó „perspektívába”. Nem tanultál, nem láttál sohasem működni magad körül olyan mintákat és életstratégiákat, amelyek a társaiddal közösen, egymásban megbízva mutattak-adtak volna módszert arra, hogy a hosszú távú érdeked és a perspektíva nem a napról napra való önkizsákmányoló kollaborálás, élethosszig, hanem a társaiddal a közös érdekek alapján való együttes érdekérvényesítés.

…Már ez a kettős hazugság működtette-tartotta meg a hatalomban a Kádár-rendszert is: nézd csak meg a nagyszüleid és a szüleid életét! Güriztek a panellakásért-kockaházért, a Trabiért-Ladáért, a hobbitelekért, esetleg a háromévenkénti világútlevél és valutakeret „kiérdemléséért” – és mire vitték valójában? Meg akarod ismételni az életüket, te hülye?!

Egy utat ismersz, ha már nyilvánvaló számodra, hogy a diktatúrád hazudik neked: a kivándorlás. Most lehet: az EU-ban van az ország, mert egyelőre ez kifizetődik Orbánénak. Nem érted van az ország az EU-ban, hanem értük – te itt csak ügyeskedő, a rést kihasználó potyautas lehetsz, aki lelép. Ám ez a lehetőség, a kivándorlás korántsem reális lehetőség mindeninek, még a középosztályból sem! Nem minden középosztálybeli rendelkezik piacképes tudással. Nem minden középosztálybelinek van nyelvtudása – vagy (akár éppen az önkizsákmányoló napi munka miatt) lehetősége/maradék energiája arra, hogy ezt megszerezze. Minden reális számítás szerint még körülbelül két-háromszázezer középosztálybelinek van valamekkora esélye a külföldi munkavállalásra – a többiek a magyar puha diktatúrában fognak megrohadni! Persze, hitegetheted magad azzal, hogy te benne vagy, benne leszel ebben a két-háromszázezerben – de mi lesz, ha mégsem? Akkor élethosszig marad a sehová sem vezető önkizsákmányolás és a lapítás – és országos szinten a leszakadás a vágyott nyugattól: élhetőségben, jövedelemben, egészségügyi szolgáltatásokban, mindenben!

Ezt akarod? Mert ha akarod, ha nem, ez vár rád, ha nem lépsz túl a puha diktatúra kettős hazugságán!

…Amíg az elvileg a rendszer ellen fellépők napi 10-14 órát dolgoznak abban a hitben, hogy ez az érdekük, mert elhiszik a puha diktatúra kollaborálásra és idomulásra késztető fenti két hazugságát, addig objektív okok miatt nem jöhet létre a rendszert leváltani képes, hatékony ellenzék. Amíg az van, hogy amikor neked éppen lenne egy órád arra, hogy ellenzéket építs, de azok, akik elvileg éppen ezt akarják veled együtt, éppen mással vannak elfoglalva, addig a maradnak hatalmon a 7/24-ben egyetlen foglalatosságot űzők: azok, akinek a munkájuk a saját hatalmuk. Amíg te nem érsz rá éppen, mert éppen sürgős munkád van, vagy ha te véletlenül éppen ráérsz, akkor a társaid éppen gyerekzsúron vannak az oviban, vagy éppen akkor van nekik sürgős munkájuk, addig, bizony, maradnak Orbánék és marad a téged a nyugati kollégáidtól reménytelenül leszakadva tartó puha diktatúra. Senki sem képzelheti komolyan azt, hogy ezekből az örökké összeegyeztethetetlen időpontokban felbukkanó magányos szabad órácskákból épül majd fel a rendszerbuktató politikai szervezet!

A nagyapáddal elhitette Horthy, hogy egyedül van és ne ugráljon, csak húzza az igát és tartsa a pofáját. Részletek erről Illyés Gyulánál és József Attilánál… Apáddal elhitette/elfogadtatta Kádár is ugyanezt. Most épp veled akarja ezt a hagyományt továbbfolytattatni Orbán – és már javában nevelik erre a hoffmannizált suliban a fiadat is! Még egyszer leírom ide neked: ugyanabból a viselkedés- és gondolkodásmódból csak ugyanaz az élet következhet! Ha mást, élhetőt, nyugatiast, perspektivikust akarsz, akkor most lépj ki a mókuskerekedből – mert abban csak megdöglesz, miközben újra és újratermeled az orbáni, majd ki tudja, kiről elnevezendő puha diktatúrát!

…Mert Orbán és társai csak miattad-miattatok vannak-lehetnek még hatalmon: mert nap mint nap élitek a puha diktatúrák kettős hazugságát és képtelenek vagytok elhinni azt, hogy nem ez a ti érdeketek, bármit is súgjanak nektek a szülőktől-nagyszülőktől kapott minták. Amíg ezt az egyszerű és nyilvánvaló igazságot nem látjátok be és nem érzitek át, addig nincs kijárat az aktuális egyéni és össztársadalmi szarból!

¹ Hogy ez a pótolhatóság mekkora hazugság, ahhoz elég belegondolni a magyar egészségügy helyzetébe, ahol nem pótolhatók a nyugatra távozott orvosok, ápolók. De egy felpörgő gazdaság esetén azonnal kibukna a nyugaton immár százezres tömegben dolgozó jó szakmunkások, mérnökök pótolhatatlansága is.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

150 komment

Címkék: nyugat ellenzék perspektíva középosztály kivándorlás Fidesz Orbán GDP Horthy Kádár puha diktatúra

Utolsó kommentek

ArriMedes: "Magyarországon sosem volt feudalizmus, familiaritás a magyar rendszer neve vs Magyarországon nem ... (2018.05.07. 12:12) Viktor, mi bajod a dédapámmal?
Pyrrhus: @Orkogo: Aha. Természetesen ismerem a koncepciót, és pont ezért ellenzem. Szóval akinek van jöved... (2017.06.17. 21:29) Alapjövedelem: tévedés, tudatlanság és felelőtlenség
screpes: a 2. vállalást problematikusnak látom, mivel ehhez, stratégikus elemként titoktartás társu... (2017.05.31. 21:27) Az ellenzéki politika anyagi alapjairól
Beer Monster: @gabiiii: A 2. pont egy hibás kritérium lenne, például a biológia legtöbb területe nem alkalmas po... (2017.04.08. 11:16) Diákmunka
gabiiii: @Moin Moin: 1. Ne vesszél el a részletekben, pontosan tudod mire gondoltam. 2. A CEU-n nem tanítan... (2017.04.06. 00:20) Diákmunka
Utolsó 20

HTML doboz

Keresés

Top 5

Utolsó kommentek

Címkék

Archívum

2017.09.30. 19:56 Szerző: Moin Moin

1. Az ellenzéki játék és a választói akarat konfliktusa

2. Hahó: ez pártállam – nem plurális demokrácia!

3. A javaslat

Egyik ellenzéki párt3 sem indít saját jelölteket a 2018-as választásokon, sem egyéni körzetekben, sem a listás helyekért.

Viszont ezek a pártok minden körzetben és listás helyen is független jelöltek támogatására szólítják fel a saját párthíveiket.

Ezek a független jelöltek egy feddhetetlen magyar állampolgárokból összeálló közösség által kiválasztott és delegált személyek lesznek, akikkel szabályos szerződés köttetik, melyben (főbb kötelezettségeikként) vállalják az alábbiakat:

4. …Végig fog futni!(?)

Jegyzetek

Címkék: mszp alkotmány összefogás ellenzék 2014 pluralizmus pártállam LMP Fidesz Gyurcsány Alaptörvény DK Momentum Együtt Orbán-rezsim választás 2018 Botka Közös Ország Mozgalom

2017.04.07. 22:42 Szerző: Moin Moin

Címkék: demokrácia ellenzék pártfinanszírozás civilszervezetek Fidesz Orbán EU Gyurcsány DK Soros NATO Putyin illiberális Momentum Mozgalom MSZO

2017.04.04. 20:33 Szerző: Moin Moin

· 1 trackback 39 komment

Címkék: ellenzék alaptörvény egyetemi autonómia Fidesz Orbán EU Putyin CEU miniszterelnök-jelölt tanszabadság Közép Európai Egyetem lex CEU

2016.07.17. 12:27 Szerző: Moin Moin

2016.03.24. 23:18 Szerző: Moin Moin

1. „Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szivemben a halál”1

2. A szemműtét és a bunkó(k) esete

„A nemzetközi helyzet egyre fokozódik!”2?

3. Rettegők reménye

Jegyzetek

Függelékposzt – avagy: a tervezett „terrortörvény” célszerűségi és védelemszakmai szempontú elemzése és cáfolata

Címkék: iszlám merénylet terroristák terrorveszély Fidesz Orbán USA EU Irán TEK Oroszország Brüsszel iszlamizmus alaptörvény-módosítás migránsok terrortörvény felfelhatalmazási törvény

2016.02.25. 20:00 Szerző: Moin Moin

1. Módszertan

2. Ki fizeti a számlát?

3. Az alacsony GDP és a minimális szükségletek mint a migránsszám korlátai

4. A migráció nem népvándorlás!

5. Az egzisztenciális bizonytalanságra építő politikai önzés: szándékos figyelemelterelés

2016.02.24. 22:04 Szerző: Moin Moin

2015.12.31. 15:30 Szerző: Moin Moin

(Az alábbiakban egy hosszabb, az Európai Unió alapproblémáit és az európaiságunkat fenyegető legnagyobb veszélyt elemző hosszabb tanulmány egyik fejezete olvasható, amely Magyarországgal foglalkozik...)

2015.12.30. 22:33 Szerző: Moin Moin

„A kivárás jobb katona, mint az elsietés.”1

„Egy darab test, egy darab gerinc, esik az egyik autónkra.”2

A hit ajándéka

„Mi lesz itt? - Mi leszünk itt!”3

„Olyan katona egy sincs, aki ezer életveszélyt túlélne.”5

Kispártok mocsara

„Aki megmenti a nemzetét, nem törvényszegő!”6

2015.06.11. 21:03 Szerző: Moin Moin

Címkék: nyugat ellenzék perspektíva középosztály kivándorlás Fidesz Orbán GDP Horthy Kádár puha diktatúra

Egyik ellenzéki párt³ sem indít saját jelölteket a 2018-as választásokon, sem egyéni körzetekben, sem a listás helyekért.

1. „Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szivemben a halál”¹

„A nemzetközi helyzet egyre fokozódik!”²?

„A kivárás jobb katona, mint az elsietés.”¹

„Egy darab test, egy darab gerinc, esik az egyik autónkra.”²

„Mi lesz itt? - Mi leszünk itt!”³

„Olyan katona egy sincs, aki ezer életveszélyt túlélne.”⁵

„Aki megmenti a nemzetét, nem törvényszegő!”⁶