„Valahányszor… láttam az utcákon lézengő elkeseredett, végsőkig kimerült embereket, arra gondoltam: aki most valamilyen jövőképpel állna eléjük, aki a remény egy szikrácskáját is fellobbantaná bennük, annak nyert ügye volna”
Albert Speer börtönnapló-bejegyzése – 1954. március 27.
Erdogan török miniszterelnök - mostantól már államelnök - nagyarányú választási győzelmével újabb bizonyságot nyert, hogy mennyire veszélyes vége lehet annak, ha nem demokrata gondolkodású embercsoportok demokráciásdit játszanak.
Törökországban – úgy, amennyire – addig lehetett azt hinni, hogy működik a plurális értékrendre alapozott demokrácia, és hogy működik egy szekularizált, önmagát a vallási radikalizmussal szemben megvédelmezni képes társadalom és politikai intézményrendszer, ameddig a hadsereg mindenkit pofán vert, aki szembe akart szállni az Atatürk-féle (felemás) europanizálással-modernizálással-szekularizációval. Amikor a katonák visszahúzódtak a laktanyáikba, azonnal előmászott a társadalom mélyén, azaz a lelkekben ott élő „középkori török” – és megnyílt az út a demokráciával-európaisággal nyíltan leszámolni akaró Erdogan előtt…
…De említhetném Oroszországot is, ahol meg a rendkívül gyenge orosz munkakultúra és gazdaság miatt erőtlen gorbacsovi, majd jelcini állam – amely kénytelenségből, jobb lehetősége nem lévén, elkezdet feladni addigi autoriterségét -, abban a pillanatban dobta le, immár Putyin alatt, a demokrata álcahálót, amint ezt a négyszeresükre ugró olajárak tudták finanszírozni. Ma Oroszország gyakorlatilag ismét cárság: nem sok köze van a nyugati demokráciához – ezt a szintet az ország már a jobbágy-felszabadító II. Sándor alatt is elérte…
…Akárcsak Magyarországon: addig volt látszólag ép és funkcionáló a demokratikus intézményrendszer, ameddig nem kurvultak el olyannyira a szocialista és szabaddemokrata „magyar ifjútörök modernizálók” (akik – minden hibájuk dacára – egyvalamit jól tudtak: ők addig maradhatnak meg a hatalomban, amíg nem engedik elszabadulni a magyar nacionalizmust), hogy a parlamenti helyeik száma bőven a „kevesebb, mint egyharmad” alá zsugorodjon. Ahogy eltűnt a terepről ez a(már csak az önérdekei miatt is) az európai játékszabályok és intézményrendszerek mellett kitartó baloldali-liberális sereg, azonnal előjött a második világháború után sanyarú illegalitásba kényszerített és az 1990-es Antall, valamint az 1998-as első Orbán-érával is csak korábbi önmaga árnyékaként, az intézményrendszert szétzüllesztéséhez még nem elég erős nacionalista magyar jobboldal.
A lényeg: ha a demokrata mentalitás egy népnek nem sajátja, akkor csak valamely, a nép mentalitását annak természetes működésétől eltérítő erő hatására működik az adott társadalom demokráciaként. Amint ez megszűnik hatni, rövid időn belül a nép már nem demokráciában fog élni.
Sokkal könnyebb az ilyen, nem demokrata alapszoftverű népek körében autoriter hatalmat létrehozni, mint egy valódi, stabil, működő demokráciát. Azonban átlagos feltételek mellett az autoriter állam a történelem során még sosem volt képes olyan jól működtetni a társadalmat és abban a gazdaságot, hogy az versenyképes lehetett volna a demokrata-piacgazdasági modellre alapozottakkal. Ez tény, amin nincs is mit vitatkozni: senki sem tud felhozni olyan nem demokratikus és nem piacgazdasági példát, amelynél nincs valami „specialitás” (hatalmas és igénytelen munkavállaló tömeg1, ásványkincsek/energiahordozók2, vagy speciális történelem és geopolitikai helyzet3) és mégis magas színvonalú életnívót tud biztosítani a társadalom nagy többségének. Ebből következően: aki stabil jólétet, fejlődést és ezekre alapozott perspektívát akar biztosítani a magyar népnek, az egyszerűen nem választhat olyan utat-megoldást, amelyben alárendelt szerep jut az egyének és a szabadon, azaz az államtól-hatalomtól-politikától függetlenül szerveződő közösségek kezdeményezéseinek, innovativitásának és érdekeinek. Ugyanis ezek biztosítják a sikeres országok dinamizmusát – „állami dinamizmus” nem lehetséges, mert egy központ sosem reagálhat olyan érzékenyen, kreatívan, kockázatvállalóan és rugalmasan, mint egy, a szubszidiaritásra alapozott rendszer (ahol a különféle kérdéseket a keletkezési szinten kell megoldani, és egy magasabb döntési szint/fórum csupán akkor lép közbe, ha ezt a probléma komplexitása indokolja). Aki ezzel akar vitatkozni, azt tisztelettel felkérném a rendszerelmélet teljes egészének újraírására!
…Mármost, mit is mondhatunk ezek után mindazokról, akik nálunk (foglalkozzunk a magunk dolgaival!) autoriter, illiberális, állami beavatkozáson/tulajdonláson alapuló módszerekkel házalnak? Elsőként talán a „tudatlan bunkók” jut eszembe, mint őket leíró kifejezés. Akik egy társadalom és egy gazdaság problémáinak arkánumát a központi hatalom felerősítésében keresik, azok:
Az a helyzet, hogy egyik esetben sem alkalmasak emberközösségek vezetésére – igazából még állatok felügyeletét sem lenne szabad rájuk bízni!
…Fentebb „könnyebbként” emlegettem a nem demokrata alapmentalitású társadalmakban az autokrácia bevezetését – nyilván ez a demokrata közmentalitás kifejlesztéséhez képest könnyebb. Ám amíg a demokratizálás az elején nehéz és később, ahogy jönnek az eredmények, már egyre inkább könnyebbé válik – hiszen igazolják a tények -, addig az autokrata út csak egyre nehezebb és bajosabb lesz, ahogy előrehaladunk. Ugyanis nem jönnek be az ígéretek, nem válnak valóra a jólétről hangoztatott jóslatok, hogy „Csak engem kövessetek – és akkor jól fogtok élni!”. Ahogy arról szó volt, nincs példa arra, hogy maga az autokrácia lenne bárhol is a jólét oka – és ahogy szintén volt róla szó, ennek rendszerelméleti okai vannak. Ha egy idő után még mindig nem jön el az ígért Kánaán, akkor az addigi „szófogadó alattvalók” türelme elfogy (általában amikor a pénzük és a reményeik!): ekkor pedig (szintén a tapasztalatokból láthatóan) ki szokták tessékelni a hatalomból a Vezért és kompániáját. Ezen akciók során persze már nemigen méricskélik patikamérlegen az igazságot, amit más néven „forradalmi igazságtételként” emlegetnek.
Bukott autokratának lenni rossz dolog!
…De még rosszabb, hogy ha a nép nem készül fel időben az autokrata rendszer utáni időkre, akkor – mivel semmi egyéb nem változott, minthogy X diktátor ment a levesbe – egy újabb autoriter kör következik az adott nép történelmében. És nincs arra semmiféle „maximumszabály”, hogy hány ilyen kört lehet futtatni egy néppel: van, amelyik más a sokadikat nyomja.
Mostanság már elég sokaknak kezd eléggé rossz lenni Magyarországon ahhoz, hogy elkezdjenek gondolkodni a fentiek igazságán és elkezdhessenek megbarátkozni a „Ha másképp szeretnénk élni, akkor másképp is kell gondolkodni!”-tétel igazságával. Ez a helyzet pedig esélyt teremt azoknak, akik – akár leendő politikai vezetőkként – kiutat képesek kínálni a jelen helyzetből, még mielőtt jön az újabb autoriter kanyar. A magyar nép nagy többségében már nem élnek illúziók sem a Fidesz-ígéretekkel, sem a „nemzeti radikalizmussal”, sem pedig a vegetáló baloldali erőkkel kapcsolatban és persze nem hisznek a zöld és ultrabalos csoportocskákban sem. A senki földjén lézengnek – jövőképre várnak. A legtisztességesebb jövőkép-ajánlat pedig ugyan mi más lehetne, mint azoknak a társadalmaknak a példája, amelyek a polgáraik társadalmi-gazdasági szabadságára alapoznak.
Ahhoz, hogy majd jól működjenek magyar közegben is ezek a példák, tanulni, tapasztalni kell – a tanuláshoz és tapasztalatszerzéshez pedig olyan társadalmi kereteket kell létrehozni, amelyek támogatják és honorálják is az önálló kezdeményezést és a közösség szabályainak betartását. Ilyen kereteket egy kivételezni önmagával sem akaró politikai elit képes hitelesen meghirdetni és fenntartani. Most ilyen politikai szereplőkre van szükség – ha előlépnek, övék az ország!
1 Ez a helyzet a délkelet-ázsiai tömegtársadalmakkal – azonban ezek zöme a mai napig nem érte el az általános jólétet.
2 Itt mindenek előtt az arab olajállamokra kell gondolnunk. Oroszország már csupán korlátosan lehet erre a típusra példa, hiszen az orosz lakosság életnívója meg sem közelíti a nyugatit.
3 Szingapúr – amelynek példája egy közép-európai ország számára egyszerűen másolhatatlan, éspedig a földrajzi fekvésbeli, a népmentalitás-béli és a kultúra-és tudásszint-beli eltérések okán.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek