„– Gyenge vagy és végtelenül hitvány – üzent a csillagok fénye –, a mi törvényünk az erős, az egyetlen törvény.”
Zsoldos Péter: A Viking visszatér - 1963
Elmondható, hogy a mai politikai helyzet 2002-ben, az akkori választásokkal kezdődött. Addigra (pontosabban: az 1998-2002 közötti első kormányzati periódusa során) vált a Fidesz azzá, ami ma is: egy, a lehetőségek határain belül minden elérhető erőforrást a magáénak tudni akaró hatalmi gépezetté. Ekkorra alakult ki az a meglehetősen heterogén, sokféle motiváció alapján összeálló törzsszavazói bázis is, amely ma is e párt társadalmi beágyazottságát adja.
2002-ben – talán? – csak a vak véletlen vette el Orbánéktól a hatalmat, amelyet 2006-ban is csak egy másik véletlennek, Gyurcsánynak köszönhetően tarthatott meg az MSZP. Tanulságosak a 2002 – 2010 közötti választási adatok:
Év |
A Fideszre leadott szavazatok száma az 1. fordulóban |
Változás a Fidesz-szavazók számában |
A választás 1. fordulójában leadott összes szavazat száma |
Változás az összes leadott szavazat számában az előző választáshoz viszonyítva |
2002 |
2 306 763 |
|
5 685 655 |
|
2006 |
2 272 979 |
-33 784 |
5 408 050 |
-277 605 |
2010 |
2 706 292 |
+433 313 |
5 132 531 |
-275 519 |
A 2010-ben tapasztalt „kiugrás” többletszavazatait (kisebb részben) a Gyurcsány-érában csalódottak és (nagyobb részben) a világválság hatására szorongók reménykedők adták, akik egy „biztos pontra” vágytak. Ők „menekültek” a Fidesz-ígéretekhez – de ez igen gyorsan elpárolgott, amikor csalódniuk kellett a Fidesz-Kánaánban. Ha mindehhez hozzávesszük a legutóbbi pártpreferencia-adatokat, amelyek szerint a Fidesz ma nagyjából 1,8-1,9 millió szavazóra számíthat (http://www.tarki.hu/hu/news/2013/kitekint/20130529_valasztas.html), akkor látható, hogy a 2014-es választáson is meglehet a Fidesznek az a nagyjából 2,2-2,3 milliós szavazótábora, ami már bő egy évtizede. (Hiszen a kampányban odacsapódnak még a ma bizonytalanok, vagy nem nyilatkozók közül is – és ugye ott lesznek a külföldi magyar állampolgárságot frissen kapottak, akik közül az aktív szavazók többsége minden bizonnyal a Fideszt fogja támogatni.) És csak ez a 2,2-2,3 millió lehet meg neki, nem több!
Miért fontos ez? Mire enged az következtetni, hogy a Fidesz-tábor stabilan beáll erre az értékre?
Ez azt jelenti, hogy a társadalom „nincs átitatva” a Fidesszel: ez a párt ugyan uralkodhat a társadalom felett, de a társadalom nem érzi azt a magáénak. Hasonló a helyzet, mint Kádár alatt – ráadásul ugyanúgy működik a véleményrejtegetés és a meglapulás is1. Ehhez új jelenségként még egyvalami társul: hiába nincs most külső erő az ország felett, amely megakadályozná a társadalom tetszés szerinti önszerveződését, ennek ellenére nem szervezi meg magát a magyar nép. Bár tudja, hogy megtehetné és az is egyre inkább világos sokaknak, hogy meg is kellene tennie, ám mégsem teszi: nem ért hozzá, nincsenek (már? még?) a magyarságnak valódi közösségalkotó késztetései. Amikor a nagy büdös magyar összetartozásról megy a duma, az mindig valamiféle külsőségekről, vagy valamilyen (többnyire kitalált) közös múltról szól és nem a mai, aktív, kreatív és öntevékeny (azaz: nem egy felülről elrendelt, NER-szerű) együttcselekvésről. Mintha a magyarság csupán egy nagy, illuzórikus és sérelmekkel teli történelem lenne, átkötve egy körénk tekert nemzetiszín kötéllel. Mára mi lettünk a „Bach-huszárok”: felvesszük a magyaros ruhát, de eszünk ágában sincs a magyar közérdek mentén cselekedni…
Ma a magyar állampolgárok négy nagy csoportot alkotnak:
Ez azonban csak a pártpolitikai szempontú felosztása az állampolgároknak, amely nem tükrözi feltétlenül az értékrendeket, hogy igazából mit támogatnak és mit utasítanak el. Attól, hogy valaki a Fideszt támogatja, még akarhat pl. átlátható államot – hiszen nem minden Fidesz-szavazó ért egyet a közgépezéssel és az ilyen-olyan „mutyikkal”. Vagy: attól, hogy valaki baloldali értékeket vall, még lehetnek fenntartásai egy MSZP-vezette kormány feltétlen tisztakezűségével kapcsolatban. Sőt: még a Jobbik-szimpatizánsok egy részének szemét is csípik a pártjuk homályos pénzügyei. Vannak tehát olyan érdekfolyamok, amelyek simán áthaladnak a párttámogatottságok határain – ráadásul nem is kicsi, hanem igen jelentős kérdésekben! Ez pedig azt jelenti, hogy az országban folyó politika korántsem képezi le a mindenkori politikával szembeni (jogos) állampolgári elvárásokat – és ha nem, akkor (elvileg) egy „pártpolitika alatti” folyamat is beindítható ezen elvárások mentén.
Erre akkor van esély, ha magukat az értékeket fogalmazzuk meg és kiemeljük azokat a politika által elénk kínált hamis kontextusból. Mert például az állampolgárok zöme szeretne itt politikai korrupciótól megtisztított közéletet, ám a politika úgy teszi fel a társadalomnak a kérdést, hogy „Ugye, nem akarjátok a korrupt Fideszt?”, vagy „Ugye, nem akarjátok, hogy visszatérjenek a korrupt komcsik?”. Látható: nem magát a korrupciót akarják akár egyik, akár másik oldal politikacsinálói kiiktatni, hanem a korrupció ürügyén a másik felet. Hozzákötik a másik felet a korrupció fogalmához és így állítanak minket, állampolgárokat választás elé – holott valójában mindkét oldal ezerszeresen odakötötte már pártlétét a korrupcióhoz. A valódi választásunk tehát nem az, hogy válasszunk a politika által elénk kínált korrupt politikai csoportok között, hanem az, hogy az egész korrupcióra épülő rendszert regulázzuk-e meg a magunk eszközeivel, vagy pedig hagyjuk tovább forogni a magyar világot a politikai korrupció körül.
Az előbb „a magunk eszközeit” említettem – de hát miféle eszközeink vannak nekünk? Az eszköz nem más, mint hogy a politika ön- és pártcélú logikáját nem követő, azon túllépő, értékalapú választási lehetőségeket kínálunk fel az embereknek. Ne feledjük: nem csak Orbán Viktor, Mesterházy Attila, vagy Bajnai Gordon fogalmazhat meg kérdéseket és adhat ezekre válaszokat, hanem mi, magyar polgárok is. És nem csak azt tehetjük, hogy az ő kérdéseikre mondjuk, amit eleve hallani akarnak tőlünk, hanem kinyilváníthatjuk a saját, általában a politika milyenségével kapcsolatos elvárásainkat is.
1 Egészen pontosan: bár magával a rendszerrel és annak saját céljaival a társadalom többsége nem azonosult Kádár-rendszerben és ma, a Fidesz-rendszerben sem azonosul, ám ugyanakkor a társadalom egy jelentős része mindkét esetben elvárt egyfajta, a hatalom, az állam felől érkező (vagy: beígért) gondoskodást. Ebben az értelemben volt és van is társadalmi támogatottsága mindkét rendszernek. Ám ez – a 2002 óta mért támogatottsági adatok szerint – nem elegendő ahhoz, hogy a társadalom többsége oda is álljon a Fidesz mellé és a választáson szavazatával támogassa.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek