„Elnyomatásunk minden újabb állomásánál a legalázatosabban folyamodtunk orvoslásért; megismételt kérelmeinkre, megismételt sértés volt a válasz. Az a fejedelem, akit minden tettében ilyen vonások jellemeznek, zsarnok, és nem méltó arra, hogy egy szabad nép uralkodója legyen.”
Részlet az Amerikai Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatából – 1776 július 4.
Egy év múlva itt a választás. Egy olyan választás, ahol, ha így maradnak a dolgok, nem is lesz választás, hiszen van egy, a választók háromnegyede által elutasított kormánypárt és vannak 1,2, 5, 12%-kon álló ellenzéki pártok. (És van egy kb. 10%-os szélsőjobb.) Nincs kit választani, mert nincsenek olyan programok sem, amelyek egyszerre hitelesek szakmailag és az őket képviselő személyeket illetően. El is indult a párkeletkezés: nyitott az Együtt, aztán jött Bokros, meg Fodor, kicsin csapataikkal… Kormányoldalról pedig beindult az ellenzék eszközeinek további megnyirbálása: kampányeszköz-korlátozások, külföldi adományok tilalma. (Érdekes: ezekkel korábban a Fidesz is bőven élt, a Konrad Adenauer Alapítvány jóvoltából… Akkor ez nem jelentett egy külső hatalom jármába hajolást? Hm…) Jött az a trükk is, hogy az egyéni választói körzetek jelöltjeit támogatják meg a költségvetésből, így ösztönözve a (főként kis-)pártokat arra, hogy leszalámizzák magukat és (anyagi megfontolásból) ne egységesüljenek… (Nem mintha az egységnek önmagában sok haszna lenne a majdani sikeres kormányzás szempontjából…)
Szóval, úgy néz ki: nem lesz igazi kihívója a Fidesznek. Hiszen alig 11 hónap lenne arra, hogy:
…Kár is folyatatni! A projekt lehetetlen. A maximum, amit egy új pártkezdeményezés elérhetne, az csupán egy 5-10%-os támogatottság – ezzel persze le lehetne ülni koalíciós tárgyalásokra az MSZP-vel, az Együttel, ám ez az így esetleg létrejövő „összlet” sem lenne képes a választásokon győzni, éspedig azért, mert mindenki csak félszívvel lenne benne, több erő menne el a belső harcokra, mint a tényleges, közös cselekvésre. Ráadásul egy ilyen „Frankenstein teremtményét” a választók sem támogatnák feltétlenül: akik ugyanis a szocikat eddig is elutasították, kétséges, hogy egy ilyen „salátakoalíciót” vajon lenyelnének-e? Kérdés, hogy van-e nekik olyan fontos a Fidesz leváltása, mint az, hogy a szocik ne kerüljenek újra kormányra?
Pártként tehát nem lehet legyőzni 2014-ben a Fideszt – de ez nem jelenti azt, hogy másképpen ne lehetne! Nem kell ahhoz feltétlenül „direkt parlamenti erő”, hogy valaki megszabja egy országban a politika menetét, sarokpontjait – feltéve, hogy azt, amit akar és célul tűz ki a társadalom elé, a társadalom kellő hányada támogatja. Nem kell feltétlenül komplett és komplex pártszervezetet létrehozni a semmiből, hatalmas anyagi ráfordítással és nem kell 106 kipróbált, visszaellenőrzött egyéni képviselőjelöltet sem találni a semmiből… De még egy komplex pártprogram sem kell, és nem kell az annak kidolgozásához nélkülözhetetlen háttérszakértői had sem. Elég, ha bizonyos masszív irányokat és korlátokat fogalmaz meg és „önt betonba” a választói akarat.
Meg lehet úgy szabni egy országban a politika fősodrát, hogy a részletekkel ne kelljen bíbelődni: elég, ha szinte „tőmondatokban” deklarálja az állampolgárok elégségesen nagy hányada, hogy mit tehet és mit nem tehet meg a „konkrét politika”, akármekkora parlamenti többsége is van. Elég, ha pár mondatban megszabjuk, miféle elvek mentén akarunk itt közoktatást. Elég, ha rögzítjük: transzparens közpénz-felhasználási rendszert akarunk: olyat, amelyben automatizmusok garantálják, hogy az „aktuálpolitika” kis, mocskos mancsai nem babrálhatnak bele. Elég annyit kikötnünk, hogy csak olyan párt indulhat a választáson, amelyik pártfinanszírozása, beleértve az őt akár csak úgymond „eszmeileg támogató” szerveződéseket is, olyan kristálytisztán átlátható, mint az Adria a koversadai nudistrandnál. (Na, ja: lássuk a pártok „meztelen igazságát”!) És ha már a pártok indulásánál tartunk: azt is előírhatjuk nekik, hogy a választási programjukat költségeltessék be egy (pl., nemzetközi) szakértői testülettel – lássuk, mibe is kerül majd nekünk a végén pl. egy-egy „rezsicsökkentés”, vagy épp egy alapok nélkül odaajándékozott pedagógusi életpálya-modell, esetleg egy minimálbér-emelés közvetett hatásai!
…Megvannak az eszközök mindehhez – éspedig magában az Alaptörvényben. Ha már egyszer kaptunk egy ilyen ajándékot a Fidesztől, és ha már annyian utáljuk ezt a holmit: nosza, használjuk is fel a Fidesz – vagy bármely másik önérdekközpontú párt – ellenében! Megvan az eszköz arra, hogy alapvető kérdésekben „kötött pályára” kényszeríthessük a (mindenkori!) kormányt. Mi, állampolgárok úgy érezzük: eddig túlságosan nagy szabadságot engedtünk a politikának: jóformán csak annyit csináltunk, hogy mérgünkben (ún. „protesztszavazás”), vagy reményünkben (beúszván a populizmus ravaszul kifeszített hálójába) odaadtuk (reményeink szerint csak négy-négy évre) a hatalmat egy Gyurcsány, vagy egy Orbán nevű fickónak, mondván: „Ferikém, Viktorkám! Gondoskoggyál már lécci, nekünk erről-arról (modernizálásról - vagy éppen ellenkezőleg: arról, hogy maradjon minden úgy, ahogy most van, és ahogy nekünk speciel jó)!”… Mi, állampolgárok, eddig azt hittük, elég lehet ez – de lássuk be, tévedtünk!
Mindeddig a tőlünk kapott felhatalmazással rosszul sáfárkodott a magyar „mainstream politika”, ezért az állampolgárok közössége kénytelen az eddiginél szorosabbra vonni a gyeplőt és azt folyamatosan és erősebben kézben is tartani. Alapvető, az emberek életét és jelenünk-jövőnk esélyeit meghatározó kérdésekben vagyunk kénytelenek az eddigieknél sokkal pontosabban megfogalmazni a politikával kapcsolatos elvárásainkat, olyan módon nyomatékosítva ezeket, hogy az a politikára nézvést kötelező érvénnyel bírjon. Kötelezővé pedig úgy lehet tenni ezeket az alapvető érdekeket és elvárásokat, hogy népszavazások szisztematikus, a témák tekintetében összefüggő rendszerével alapozzuk meg és „vesszük körbe” a gyakorlati, parlamentáris politikát. Nem kérünk semmi olyat, ami az egyes kormányok alaptörvényben rögzített „aktuális kompetenciája”. Nem szólunk (pl.) bele folyó költségvetésekbe, nem akarjuk újraíratni a választási törvényt és nem akarunk „újraalkotmányozni” sem. Csak annyit teszünk, hogy az eddigieknél sokkal „rigidebben” szabjuk meg, hogy a megszerzett hatalom birtokában csak az alapvető állampolgári érdekek mentén szabadjon kormányozni!
…Ennyi, amit 2014-ig tehetünk, nem több és nem is más! Ha ebben sikeresek leszünk, mi, magyar állampolgárok, akkor tulajdonképpen nem számít sokat, ki nyer egy év múlva: úgysem fog tudni „gazdasági háttérbirodalmat kiszolgálni” a mi érdekeink szolgálata helyett – mert ebben megakadályozza a „svéd típusú” állami transzparencia. Nem fogja tudni az iskoláinkba és a gyerekeink fejébe visszacsempészni a Horthy-rendszert – mert nem lesz szabad mást tennie oktatásügyben, mint fogni és importálni a „finn modellt” (a „hit- és erkölcstan-oktatók” meg szépen visszafáradnak a parókiákra). Nemigen lehet majd „választási költségvetéseket” fabrikálni, elzálogosítva a választások utáni 2-3 évet – mert ott lesznek a „mi mibe kerül”-kalkulációk…
…Lehet, hogy mindez utópia (ha nem támogatják majd elegen ezeket az elképzeléseket) – de az biztos, hogy enélkül marad a mai rémálom!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek