„– Ugyan kit csaptunk be? …Magunkat? Mi úgyis tudjuk, hogy miről van szó... A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek.”
Bacsó Péter: A Tanú – 1969
Nekem már 1988-’89-ben gyanús volt ez a Fidesz nevű társaság: vajon miért választja egy társaság jelképéül a „magyar narancsot”, ami A Tanú c. filmben köztudottan egy átverésről, a narancsnak hazudott „nem narancsról”, a citromról szól? Hm… Csak nem valami átverésre készülnek ezek a fiatalok?
…Aztán kiderült: de igen! Átverés volt a liberalizmus, az állam és egyház konzekvens szétválasztása, a demokrácia, a nacionalizmus kritikája, az európaiság – a cél a hatalom volt pusztán, semmi más! Vagyis az, amit sokáig bérrettegésnek csúfoltak, és ami mára megvalósult és rendszerszerűen működik. És amit még a Médiatörvény elfogadásakor hallhattunk, hogy t. i. várjuk meg, hogyan működik majd a gyakorlatban ez az „új rend”, mára gyakorlattá vált. Látható: bizony a hatalom, amely az állam nevében jár el, kedve és érdekei szerint bármit megtesz.
Most már nem csak szólam, hanem tények sora igazolja: az állam független az állampolgári akarattól és a hatalom függetlenítette magát a gyakorlatban a népfelség elvétől. Nem ellenőrizhető - viszont önjáró és a leváltását is tetszése szerint akadályozhatja a maga által önmagának kialakított új „alkotmányos rendszerben”. Ezzel pedig a saját érdekkörein kívül mindenki mást kizárt a tényleges hatalomgyakorlásból.
Vannak ugyan olyan társadalmi csoportok, amelyek e változás nyerteseinek érezhetik magukat, ezért így vagy úgy, ezért vagy azért (sokszor igen-igen szubjektív, érzelmi-indulati okokból1), de támogatják a rendszert. De ők, minden vizsgálat szerint mára csupán a választópolgárok legfeljebb egynegyedét teszik ki…
…Hogy mi, a többiek vagyunk számbeli túlsúlyban? Igen - de a puszta számbeli többség még nem jelent érdekérvényesítő képességet: azt csak a szervezett többség jelenthet. Ezért kell mozgalmat szervezni. Mozgalmat, amely megcsinálja a segítő és átlátható államot – mert ezt helyettünk senki sem fogja megcsinálni, ugyanis ez senki másnak nem érdeke.
Nem érdeke a politikusnak, hiszen akkor nem mehetne a saját feje-érdekei után és akkor folyamatosan ellenőrizve lenne a teljesítménye: az, hogy amit mond, elképzel, ígér, az hogyan működik a valóságban?
Nem érdeke (látszólag) az állami szervezeteknél dolgozóknak, hiszen akkor flott munkát kell végeznie, jól megszervezett rend szerint, naprakészen felkészülve. (Valójában persze neki is érdeke, hogy így működjenek az állami szervezetek, hiszen abban a pillanatban, hogy kilép hivatala kapuján, már ő is csak egy az állampolgárok közül: neki is van dolga más hivatalokkal és más állami alkalmazottakkal – és akkor ugye jólesik a flott munka?!)
…Igen ám, de van egy nagy baj a polgárai által ellenőrzött állam koncepciójával:
Mivel oly sok magyar polgárban ez a három előfeltétel még nem adott, így ők „visszamenekülnek a kályhához”: valamiféle etatista „megoldást” akarnak – egy őket „jóltartó” és tőlük semmiféle közéleti aktivitást nem igénylő államot. Látjuk azonban, hogy mivé fajul el törvényszerűen ez a „jó királyra várás”: nyilvánvalóan valami csaknem lehetetlent várunk, ha évtizedek alatt sem teljesült a vágyunk!
És mégis: milliók várnak ma is erre! Oldja meg az állam a munkahelyteremtést. Gondoskodjon az állam a gazdaságfejlesztésről, számolja fel Budapestről a tiszazugi és a hansági problémákat. Segítse ki a bajból az állam azokat is, akik netán e bajt akár maguknak, a saját meggondolatlanságuknak köszönhetik.
Most szólok: a világon nincs, nem lehet ilyen állam – minden ilyen állam létrehozására és fenntartására irányuló kísérlet csúfosan megbukott. Odalett a Szovjetunió – és vele a „szocialista államok közössége” is -, döglődnek a dél-amerikai „népboldogító kísérletek”, az afrikaiakról nem is beszélve. És ugye ott vannak az európai rossz példák: azok az államok, amelyek az EU adta előnyökre alapozták rövidre sikerült, nem a saját teljesítményükkel fenntartott jólétüket. Tudomásul kell venni: minden hosszú távon is sikeres, jólétben élő ország ezt a saját polgárai felelős, meggondolt és öntevékeny mivoltának köszönheti, nem pedig valami, a polgárai felett gyámkodó „szuperállamnak”.
Igen, az államnak nem dolga a munkahely-teremtés - mondjuk már ki végre ezt! Az államnak az a dolga e téren, hogy ne zavarja meg folyton a gazdaságot és a versenyszférát azzal, hogy a saját – sokszor populista és legtöbbször igen rövidtávú – érdekei szerint csavar azon egyet-egyet, újra és újra. Csak egy káros kádárista legenda az, hogy az állam tud munkahelyeket teremteni: az állam csak annyi és olyan munkahelyet tartson fenn, amennyi és amilyen a közfeladatok ellátásához szükséges. Minden más „állami munkahely” ugyanis csak az állami újraelosztást növeli – az meg az elvonást, ami egyenesen vezet a gazdaság forrásszegénységéhez és a belföldi vásárlóerő csökkenéséhez.
A vállalkozásfejlesztés sem az állam dolga – legalábbis nem úgy, hogy az állam beleszól a (helyi) gazdaságba. Az állam nem tudja a Kossuth térről, hogy mi lehet piacképes a Tiszazugban, vagy a Hanságban. Az állam feladata a vállalkozásfejlesztésben nem a „megmondás”, hanem az információadás. Ha a vállalkozó kérdez, legyen, aki időben válaszol. Ha az állam kérdez, akkor azt tegye úgy, hogy az állampolgár, vagy a vállalkozó értse a kérdést – és persze az állam ne kérdezzen feleslegesen.
A vállalkozás-finanszírozásba sem kell az államnak direkt (pénz-)eszközökkel beleavatkoznia – ez a bankok dolga. (Igen: akár még a nem banki forrásból származó támogatások felhasználását is a bankokra kell bízni – hiszen ők értenek a legjobban az üzleti, befektetési kockázatelemzéshez…) Az államnak-politikának mindössze három dolga van a hitelezés terén:
És ha már a bankok-hitelek világánál vagyunk: az államnak nem dolga az, hogy a régi, elrontott hitelek felvevőinek személyes felelősségét „szétterítse a társadalomra” – igen: a „devizahitelesek megmentése” nevű akcióra gondolok! Ez ugyanis egy olyan ügylet volt, amelyben egyrészről ott voltak a politikai téren túlságosan „jól fekvő” bankok, másrészről pedig a tájékozódni igazán nem is akaró, csak az ügylet azonnali előnyeire kíváncsi ügyfelek, akik a devizahitelt afféle újabb „jóléti rendszerváltásként”, későkádári „ajándékként” fogták fel. Rendezzék le egymás közt a dolgot – és tanuljon belőle a nép!
…Látható: az állam polgárok általi „kézbevételének” egyáltalán nem az a célja, hogy magunk fölé egy rólunk gondoskodó, a mi (személyes) problémáinkat helyettünk megoldó államot hozzunk létre. Azért kell ellenőriznünk az államot és a kormányzati hatalmat, hogy azok folyamatosan a mi kompetenciáink megerősítésén dolgozzanak, hogy segítség a mai és leendő állampolgárokat abban, hogy ők minél jobb személyes és közösségi döntéseket hozhassanak, minél nagyobb egyéni és közösségi felelősséggel. Ismétlem: hosszabb távon minden „népboldogító kísérlet” megbukott, hosszú távon csak az öngondoskodás és a közgondosság hoz jó eredményt.
1 Vannak olyanok, akik családi tradícióként örökölték meg azt a fajta „etnicista antibolsevizmust”, amely miatt számukra az az elsőrendű szempont a politikában, hogy „ne kegyen komcsi”. Ezek okai lehetnek a neveléssel „beléjük égett” minták és/vagy egyéni sorstragédiák.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek