„Du feiger Jäger, ’s is oa’ Schande
und bringet dia’ gewiß koa’ Ehr’ngraiz;
er fiel goa’ ned im off'nen Kampfe,
de Schuß von hinndn her beweist's.”
(„Te gyáva vadász, ez gyalázat/és biztosan nem hoz neked érdemkeresztet;/ez egyáltalán nem nyílt harcban esett meg,/bizonyítja ezt a lövés hátulról.”)
Jennerwein, a vadorzó, bajor népdal – 1860 körül
Simicska Lajos, szegény, emblematikus figurája lett az önérdek fogságában vergődő Magyarországnak: a „közgépezés” szimbolizálja azt az állapotot, amikor az állampolgárok egyáltalán nem lehetnek bizonyosak afelől, hogy a közpénzek közcélokat szolgálnak. Bizonyos értelemben igazságtalan, hogy Simicska lett ennek a „címerállata”, hiszen ez ment a rendszerváltás óta itt - de mivel hozzá köthető a rendszer államrezonná fejlesztése, mégiscsak jogos, hogy az ő nevével-személyével nevesítjük ezt.
Ez az állapot nem kívánatos – ugyanakkor semmi alapja annak, hogy egy esetleges 2014 utáni Fidesz-továbbkormányzás alatt letérnénk erről a csapásról. Hiszen maradnak a személyek és marad a rendszer is – és ha sem a személyek, sem a rendszer valódi céljai nem változnak, akkor semmi sem változik. Éppen ezért (is) van szükség új, más szemléletmódú kormányra, nem csupán holmi jogállamiság-újraépítés miatt. Azonban, ha végignézünk a létező ellenzéken, akkor ott jelentős számban olyan személyeket látunk, akik így vagy úgy, de korábbi politikai pályájuk során „kvázisimicska-rendszerek” üzemeltetésében működtek közre. Nehéz elképzelni, hogy négy, hatalmon kívül töltött évük elegendő lett volna arra, hogy bennük e téren – a politikai indíttatású korrupció terén – spontán, a belátáson alapuló radikális változás történt volna. Ha pedig nem történt ilyen változás, akkor egy esetleges választási győzelmük nem hozhat komoly változást sem a korrupció, sem a prudens közpénz-kezelés terén. Az nem változás, ha Simicska helyére Pityipalkó lép…
Van ugyan egy olyan ellenzéki erő, amely még nem vett részt az országos kormányzásban: a Jobbik. Tőlük hallunk-olvasunk is gyakran „purifikátori” megnyilvánulásokat. Ám egyfelől évek óta ott ülnek ők is az önkormányzatokban és ott már egyáltalán nem olyan „elvhűek”, másfelől pedig még a 2010-es kampányt megelőzően mondtak olyasminket, hogy „a maffiózókkal is jóban kell lenni” (ld.: http://index.hu/belfold/2010/valasztas/jobbik_a_maffiozokkal_is_joban_kell_lenni/) és aki ezt mondta, az jelenleg országgyűlési képviselő. Nem valószínű, hogy ez a párt egy esetleges kormányzati hatalom birtokosaként valóban maga lenne a tisztakezűség.
Mi, magyar állampolgárok pedig csak állunk a pálya szélén és várunk a csodára, amely változást hoz majd, valamikor – pedig tehetünk jóval többet is a puszta, passzív várakozásnál! Az világos, hogy demokratikus ellenzéki győzelem csak annak a több mint egymillió szavazónak a felsorakoztatásával lehetséges, akik ma ugyan akarnának választani (egy tetterős, valóban modernizáló és valóban polgári pártot), ám akik nem találnak olyan politikai erőt, akikbe a bizalmukat fektethetnék. Amikor bizalomról írok itt, akkor e bizalom jelentős részben épp a reménybeli politikai erő „svéd értelemben vett” közcél-szolgálati tisztességére vonatkozna. Ez a milliós választói tömeg azt várná el az általa támogatott erőtől, hogy szakítson a „simicskizmussal”: ne a saját klientúráját szolgálja, ne titkolózzon, ha közpénzekről van szó, ne hozzon maga felé lejtő pályát kialakító törvényeket, ne szóljon abba bele, amihez semmi köze (igazságszolgáltatás, civil szféra), ne kontárkodja tele a saját (zavaros) ideológiájával az oktatást, ne uralni, hanem szolgálni akarja megválasztóit.
Ez a milliónyi ember mindeddig azt tapasztalta, hogy senki sem akart itt igazán változtatni a hatalom és a közérdek viszonyán, mivel kivétel nélkül minden kormányerő érdeke az volt, hogy a hatalom érdeke felette állhasson a közérdeknek: ebből élt mind a politikusi osztály, mind pedig üzleti holdudvaruk. A helyzet tehát nem az, hogy „eleve lehetetlen” lenne egy közérdekközpontú állam kiépítése – a helyzet az, hogy mindeddig nem volt meg erre a politikai akarat. Amint fentebb írtam, ha a Fidesz marad 2014 után is, semmi sem változhat e téren, az ellenzék viszont erősen fogadkozik, hogy kormányra kerülvén majd kitakarítja ezt az Augias istállóját és az államot úrból szolgává változtatja…
Amikor a választók egy-egy politikai erőbe fektetik a bizalmukat, akkor ezzel tulajdonképpen egy le nem írt szerződést kötnek: a választó odaadja a hatalmat, a politikai erő pedig vállalja az állampolgári érdek szolgálatát. Azonban a politika ősi mesterségének szakavatott művelői e szerződést általában nem foglalják írásba, amit pedig leírnak (pl. a választási programjukban), vagy mondanak, sosincs teljesen élesen és konkrétan megfogalmazva: nincsenek biztosítékok a „szerződésben”, hogy mi történik, ha a politikus mást tesz a kapott hatalommal, mint amire kérte azt.
Az emelgetett milliónyi „tudatos és bizonytalan” szavazó meggyőzésére jó módszer lenne, ha a most tisztességet ígérő ellenzéki pártok, erők írásba is adnák mindezt, kiegészítve a megfelelő „átokklauzulával” is: ha mégsem csináljuk meg a közérdekközpontú államot és önkormányzatiságot, azzal megszegtük a szerződést és automatikusan elveszítjük a választók által ránk ruházott hatalmat!
Meg kell fogalmazni egy nyilatkozatot a 2014-es választásra készülő összes demokratikus politikai erő, párt felé, amelyben ők - mint egy „társadalmi szerződésben” - vállalják, hogy a választási győzelmük után:
Ezek után a felelős magyar választópolgárok (az a bizonyos több mint egymillió) egyértelműen láthatják, kitől mire számíthatnak: ha valaki aláírta a nyilatkozatot, azzal nagyjából rendben van ez a bizalom-dolog – aki viszont nem, az ezzel deklarálta magáról, hogy simlis, tróger gazember, aki mutyizni akar majd a hatalom birtokában.
Egy ilyen „paktumnyilatkozat” után a politikusok immár csak arról beszélhetnének, hogy miképpen lehet egy ilyen rendszert kiépíteni – aki pedig arról makogna, hogy miért nem lehetséges ez, az kuka: megy a levesbe… Annyi szó esett itt már a „tiszta államról”, antikorrupciós programokról és üvegzsebekről – mi lenne, ha egyszer egyfelől az állampolgári akarat, másfelől pedig a politikusi szavazatszerzési vágy találkozna egy ilyen paktum mentén és végre meg is csinálná(n)k azt, amit állítólag úgyis mindenki akar?
(Mindazok, akik szeretnék, hogy létrejöjjön egy ilyen paktum a pártok és választók között, kinyilváníthatja e szándékát azzal, hogy csatlakozik az Antisimicska-paktum nevű Facebook-közösséghez: http://www.facebook.com/pages/Antisimicska-paktum/468797286503182)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek