„Egy perc nyugtot se hagyjál a labancnak! Akiket sanyargat, azokat keresd: mind a te katonád lesz!”
A Tenkes kapitánya – 1963
Hát kitört a háború! Hiába hozzák a legújabb közvélemény-kutatások a legtámogatottabb pártnak a Fideszt: ez csupán azért van, mert még nincs neve-pártja azoknak, akik a francba kívánják már a Fideszt.
…Még nincs meg a csapat – pedig kellene: „Kell egy csapat!”
A Fidesz az egykori fociöltözőkben és –pályákon nyerte meg az országot (nem csak a választást). Ezek a fiúk kamaszkorukban-ifjúságuk idején megszokták, hogy ők „együtt vannak”: együtt fociznak – és ha valaki a pályán elkezd „magának játszani”, „villogni a közönségnek”, akkor az egész csapat veszíti el a meccset. Ők pedig mindig is minden meccsüket meg akarták nyerni, így levonták a tanulságot: csapatban kell maradni, csapattagként kell játszani – még a csapatkapitánynak is! …És mivel az egyetemi focipályáról egyenest a politikába léptek át – szintén csapatként, változatlan „összeállításban” – ezért nem hatottak rájuk a többi magyart egyéni harcossá változtató napi munka-és megélhetési harcok, nem rombolták szét a csapatot és nem oltotta ki belőlük a magányos harcra való kárhoztatottság az együttműködés, a „csapatalkotás” (ősi, eredeti nevén: a falkavadászat) ösztönét.
A Fidesz a mai napig kooperáló, együttjátszó és egy célt követő csapat – az új játékosokat is ekként válogatják, nevelik, szoktatják be és ekként kerülhetnek a kispadról a pályára. Az emberekben, pedig, a magányos magyarokban, ott a vágy, hogy ők is egy (siker-)csapat tagjai lehessenek, ha csupán virtuálisan is – ez a Fidesz vonzereje és ebben rejlik a tábormegtartó képessége is. Minél magányosabb és egyéni túlélésre kárhoztatottabb, magát emiatt minél bizonytalanabbnak érző valaki, annál könnyebben érez közösséget a Fidesz-sikercsapattal. (Vagy, ha fiatal és eleve utálja az apák generációját, a Jobbik nevű ifiválogatottal…) és bár ez nem valódi közösség (kivéve a Fidesz-hatalmat élvezők körének nagyon is valódi „véd- és dacszövetségét”), hanem csupán alkalmi és virtuális közösségélmény, mégiscsak „valami” a nagy semmi közepén!
…Ezzel szemben van-e ellenzéki focicsapat? Nincs! Ott nincsenek összetartó csapatok, nincsenek ezért kollektív sikerélmények sem, amelyek másokat, tömegeket is arra ösztökélnének, hogy lépjenek ők is be az adott csapatba, vagy legalább a szurkolótáborába. Az MSZP nem csapat, nem közösség, hanem egy csomó egymást megmaró kígyó. Az LMP-sek nem egymásban hisznek/hittek és bíznak, hanem valami homályos eszmékben. Az Együtt szellemi élcsapata, a Haza és Haladás pedig olyan fiúkból áll, akik sokkal jobban érzik magukat egy Excel-tábla társaságában, mint a haverokkal, „felesleges”, ámde a csoportkoherencia szempontjából mégis elengedhetetlen dumálás, lógás közben. Ezek a fiúk nem ismerik Goethe híres mondását: „Dolgozz egész nap és este keresd fel a barátaidat!” – vagy ha ismerik is, nem értik, nem érzik, milyen fontos ez a közösségként működés szempontjából.
Ha nincs csapat, akkor nem lehet közösséget sem érezni vele. Egy marék magányos alak senkiben sem kelti fel a közösséghez tartozás ösztönét és senki sem hisz ösztönszerűen abban, hogy ezek a magányosan téblábolók sikercsapat lennének – ez az oka annak, hogy még mindig a Fidesz messze a legnépszerűbb, legtámogatottabb párt! Nincs a levegőben az ellenzék körül a siker szele.
A Fidesz hazavágta az országot – és mégsem sorakozik fel ellene az ország polgárainak többsége egységes csapatként. Az utóbbi évszázadaink leszoktattak arról, hogy egymásban bízó csapattagokként működjünk együtt – és 1849-’49 másfél éve, vagy 1956 mind a 13 „dicső” és „forradalmi” napja nem elég ahhoz, hogy több évszázad egyéni taktikákra kényszerítettségét spontánul feloldja.
A győzelemhez csapat kell – a csapatot pedig létre kell hoznunk. Nem másoknak, nem valakinek, hanem közülünk néhány embernek. Olyan embereknek, akik tisztában vannak a valósággal – a miénkkel és a világéval is. Olyan embereknek, akik képesek egyszerű szavakkal megszólítani a Fidesz-rezsim „sanyargatottjait”, hogy azok lehetőség szerint „mind a mi katonáink legyenek”.
…De az emberi lélek úgy van berendezve, hogy egy csapatot egy arc szimbolizál: Julius Caesar egyenlő rómaiak, Napóleon egyenlő Grande Armée, Putyin egyenlő Oroszország, Merkel egyenlő Németország, Orbán egyenlő Fidesz… A minket sanyargató „Fidesz-labancainkkal” szemben a harcot felvevő „kurucaink” sem lehetnek meg korunk „Tenkes kapitánya” – vagy legalább egy kis Minarik Ede1 - nélkül. Kell valaki, aki vállalja és elkezdi a reménytelennek látszó harcot is – mert nincs reménytelen harc: csak az a harc reménytelen, amibe bele sem kezd az ember!
1 Minarik Ede a Régi idők focija c. 1973-as Sándor Pál-film főhőse. Az ő mondása a szállóigévé vált (és a poszt címét is adó): „Kell egy csapat!”
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek