2013.03.01. 22:44 Szerző: Cincinnatus

„Kell egy csapat!”

pálya.jpg

„Egy perc nyugtot se hagyjál a labancnak! Akiket sanyargat, azokat keresd: mind a te katonád lesz!”

A Tenkes kapitánya – 1963

 

Hát kitört a háború! Hiába hozzák a legújabb közvélemény-kutatások a legtámogatottabb pártnak a Fideszt: ez csupán azért van, mert még nincs neve-pártja azoknak, akik a francba kívánják már a Fideszt.

…Még nincs meg a csapat – pedig kellene: „Kell egy csapat!

A Fidesz az egykori fociöltözőkben és –pályákon nyerte meg az országot (nem csak a választást). Ezek a fiúk kamaszkorukban-ifjúságuk idején megszokták, hogy ők „együtt vannak”: együtt fociznak – és ha valaki a pályán elkezd „magának játszani”, „villogni a közönségnek”, akkor az egész csapat veszíti el a meccset. Ők pedig mindig is minden meccsüket meg akarták nyerni, így levonták a tanulságot: csapatban kell maradni, csapattagként kell játszani – még a csapatkapitánynak is! …És mivel az egyetemi focipályáról egyenest a politikába léptek át – szintén csapatként, változatlan „összeállításban” – ezért nem hatottak rájuk a többi magyart egyéni harcossá változtató napi munka-és megélhetési harcok, nem rombolták szét a csapatot és nem oltotta ki belőlük a magányos harcra való kárhoztatottság az együttműködés, a „csapatalkotás” (ősi, eredeti nevén: a falkavadászat) ösztönét.

A Fidesz a mai napig kooperáló, együttjátszó és egy célt követő csapat – az új játékosokat is ekként válogatják, nevelik, szoktatják be és ekként kerülhetnek a kispadról a pályára. Az emberekben, pedig, a magányos magyarokban, ott a vágy, hogy ők is egy (siker-)csapat tagjai lehessenek, ha csupán virtuálisan is – ez a Fidesz vonzereje és ebben rejlik a tábormegtartó képessége is. Minél magányosabb és egyéni túlélésre kárhoztatottabb, magát emiatt minél bizonytalanabbnak érző valaki, annál könnyebben érez közösséget a Fidesz-sikercsapattal. (Vagy, ha fiatal és eleve utálja az apák generációját, a Jobbik nevű ifiválogatottal…) és bár ez nem valódi közösség (kivéve a Fidesz-hatalmat élvezők körének nagyon is valódi „véd- és dacszövetségét”), hanem csupán alkalmi és virtuális közösségélmény, mégiscsak „valami” a nagy semmi közepén!

…Ezzel szemben van-e ellenzéki focicsapat? Nincs! Ott nincsenek összetartó csapatok, nincsenek ezért kollektív sikerélmények sem, amelyek másokat, tömegeket is arra ösztökélnének, hogy lépjenek ők is be az adott csapatba, vagy legalább a szurkolótáborába. Az MSZP nem csapat, nem közösség, hanem egy csomó egymást megmaró kígyó. Az LMP-sek nem egymásban hisznek/hittek és bíznak, hanem valami homályos eszmékben. Az Együtt szellemi élcsapata, a Haza és Haladás pedig olyan fiúkból áll, akik sokkal jobban érzik magukat egy Excel-tábla társaságában, mint a haverokkal, „felesleges”, ámde a csoportkoherencia szempontjából mégis elengedhetetlen dumálás, lógás közben. Ezek a fiúk nem ismerik Goethe híres mondását: „Dolgozz egész nap és este keresd fel a barátaidat!” – vagy ha ismerik is, nem értik, nem érzik, milyen fontos ez a közösségként működés szempontjából.

Ha nincs csapat, akkor nem lehet közösséget sem érezni vele. Egy marék magányos alak senkiben sem kelti fel a közösséghez tartozás ösztönét és senki sem hisz ösztönszerűen abban, hogy ezek a magányosan téblábolók sikercsapat lennének – ez az oka annak, hogy még mindig a Fidesz messze a legnépszerűbb, legtámogatottabb párt! Nincs a levegőben az ellenzék körül a siker szele.

A Fidesz hazavágta az országot – és mégsem sorakozik fel ellene az ország polgárainak többsége egységes csapatként. Az utóbbi évszázadaink leszoktattak arról, hogy egymásban bízó csapattagokként működjünk együtt – és 1849-’49 másfél éve, vagy 1956 mind a 13 „dicső” és „forradalmi” napja nem elég ahhoz, hogy több évszázad egyéni taktikákra kényszerítettségét spontánul feloldja.

A győzelemhez csapat kell – a csapatot pedig létre kell hoznunk. Nem másoknak, nem valakinek, hanem közülünk néhány embernek. Olyan embereknek, akik tisztában vannak a valósággal – a miénkkel és a világéval is. Olyan embereknek, akik képesek egyszerű szavakkal megszólítani a Fidesz-rezsim „sanyargatottjait”, hogy azok lehetőség szerint „mind a mi katonáink legyenek”.

…De az emberi lélek úgy van berendezve, hogy egy csapatot egy arc szimbolizál: Julius Caesar egyenlő rómaiak, Napóleon egyenlő Grande Armée, Putyin egyenlő Oroszország, Merkel egyenlő Németország, Orbán egyenlő Fidesz… A minket sanyargató „Fidesz-labancainkkal” szemben a harcot felvevő „kurucaink” sem lehetnek meg korunk „Tenkes kapitánya” – vagy legalább egy kis Minarik Ede1 - nélkül. Kell valaki, aki vállalja és elkezdi a reménytelennek látszó harcot is – mert  nincs reménytelen harc: csak az a harc reménytelen, amibe bele sem kezd az ember!

 

 

 

1 Minarik Ede a Régi idők focija c. 1973-as Sándor Pál-film főhőse. Az ő mondása a szállóigévé vált (és a poszt címét is adó): „Kell egy csapat!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr275112495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kuszkusz1 2013.03.02. 06:21:58

Jól látod, Cincinnatus!

A Fidesszel való szimpatizálást le lehet írni úgyis, mint azonosulást az agresszorral. Ha bandaháború van akkor a legerősebb genghez kell csatlakozni, ezt diktálja az életösztön.

Nade. Ebbe belekötnék:

"Olyan embereknek, akik képesek egyszerű szavakkal megszólítani a Fidesz-rezsim „sanyargatottjait”,..."

Nem egyszerű szavakkal, hanem normális szavakkal. Szót kell érteni a lakossággal ami nem 'alászállást' jelent a nép értelmi szintjére - ha ezt teszi egy politikai erő akkor SZDSZ-nek hívják. Vagy Együtt-nek. Vagy DK-nak. De hívhatják MSZP-nek is. Bárminek, csak normális és sikeres pártnak nem.

Egy politikai párt nem bazírozhat arra, hogy az a lakosság amelynek támogatása, bizalma révén hatalomba akar kerülni, az a lakosság hülye.

Nem lenézni a népet és nem rasszistázni. Nem kánaánt ígérni, hanem kemény munkát és nehézségeket egy olyan országnak amelyet végre-valahára egy tisztességes kormány is vezethetne.
Akár.

savanyujóska 2013.03.02. 07:54:22

Úgy veszem észre, az ellenzéki oldalon valamiért kapásból azt feltételezi mindenki, az úgynevezett bizonytalanok tábora az mind a Fidesz ellen szeretne szavazni, csak még nem találja a maga Messiását. Én ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Az úgynevezett egyszerű emberek között élve azt látom, nem tetszik nekik, amit a Fidesz művel, de ez a nem tetszik nem jelent semmi többet, csak annyit, hogy nem tetszik. Nemhogy tiltakozás és ellenállás nincs, de még felháborodás se nagyon. Ez a dolgok rendje, hogy a politikus mind gazember, és így nyugodtan lehet felfelé mutogatni, a sorsunk szarul alakulásáért nem mi vagyunk a felelősek, hanem azok ott fent. Igazából ez egy olyan otthonos érzés, ezt szokta meg a magyar, és ha szavazni kell, a most még bizonytalanok egy nagy része szerintem szerintem erre az otthonos érzésre fog szavazni.

Cincinnatus 2013.03.02. 09:06:34

@savanyujóska:

Kétféle „bizonytalan” van: az egyik az általad leírt politikailag tulajdonképpen közömbös – és emiatt jórészt inaktív – a másik pedig az, aki aktív lenne, bele akarna szólni abba, hogy kik vezessék az országot, ám nem talál az elképzeléseinek megfelelő, megbízható és felkészült (ellenzéki) erőt.
Ha nagyjából 40%-nak vesszük a „bizonytalan vagyok, ill. nem tudom/nem érdekel”-kategóriát, az (tekintve, hogy 8 millió szavazójoggal rendelkező polgárunk van) 3-3,5 millió embert jelent. Ebből – egyéb értékpreferencia-kutatások szerint – nagyjából 1-1,2 millió támogatna egy „kapitalista és progresszív” politikai erőt – ha lenne ilyen. A poszt róluk és erről szól.
Továbbá: arról se feledkezz meg, hogy egy magabiztos és jól kommunikáló új párt képes lehet kimozdítani sokakat az általad „otthonos érzésnek” nevezett letargiából és reményveszettségből… Ezek egyszerű lelki mechanizmusok.

Cincinnatus 2013.03.02. 09:20:36

@kuszkusz1:

Akkor az „egyszerű szavakkal” helyett fogalmazzunk úgy, hogy „világosan, érthetően, logikusan, meggyőző erővel”.:-)
[…Úgy látom, van egy kis „Lenézik a kisembert!”-fóbiád! Igyekezz szabadulni tőle, mert hülyeségeket tanácsol neked!:-) … Az SZDSZ pedig „meghalt és eltemették…” és „harmadnapra” se támad fel, mint Jézus!]
„Rasszistázás”: Látom, ez is kedvenc vesszőparipád – de akkor sem fogjuk azt állítani, ami nem felel meg a valóságnak, (hogy t. i. „A cigányok maguk tehetnek csak a bajaikról!”) és nem fogjuk megengedni, hogy a nem valós összefüggésekből levont téves, netán direkt rosszindulatú és felelősség-áthárító közbeszéd és gondolkodásmód uralja el a terepet! Ha teret hagynánk a rasszizmusnak és annak, hogy beinduljon a bűnbakképzés, akkor leterelnénk az országot a realitásokkal való kötelező szembenézés útjáról – és akkor vajon miben különböznénk akár a Fidesztől, akár a Jobbiktól?
A cigányság problémája nagy gond és nincs is rá rövidtávú és „népszerű” megoldás – de akkor sem alakítunk ki nekik elkülönítő lágereket és nem szakítjuk ki a családokból 6 (vagy akár 3) évesen a gyerekeket, hogy „átneveljük őket+. Ezek a módszerek ui. futottak már a világban (Ausztráliában, vagy akár Írországban is) és több kárt okoztak, mint hasznot. De ha ezekkel nem értesz egyet, akkor ott a Jobbik, vagy a Gárda! Biztosan nekik is vannak blogjaik…

kuszkusz1 2013.03.02. 12:50:07

@Cincinnatus:

Sikerélménynek tekintem, hogy az 'egyszerű szavakkalt', hajlandó vagy ezirányú unszolásomra felcserélni a "világosan, érthetően, logikusan, meggyőző erővel" kifejezésekkel.
Olyan eredmény ez amit nem is vártam.

A "lenézik a kisembert" nevezetű fóbiámért nem kell messzire menni - itt van pl. savanyujóska
hozzászólása amiből szerintem nem árad a lakosság értelmi képességeinek kóros felértékelése.
De pártok, pártemberek megnyilvánulásai is rendelkezésre állnak, kívánságodra idézhetek.

Cigányok. Kérlek, hogy mutass rá mikor javasoltam a cigányok lágerekbe deportálását, cigánygyermekek elszakítását a családjaiktól és egyéb szépségeket.
Tudod Cincinnatus, ahhoz képest, hogy mekkora zseninek tartod magad eléggé...hm....csacsi vagy.

savanyujóska 2013.03.02. 13:13:40

Igazából itt nem annyira értelmi hiányosságokról van szó, inkább afféle rögzült rossz reflexekről, és arról a már sokak által említett tulajdonságról, hogy a magyar az értelme helyett az érzelmeivel közelít mindenhez. Ahogy például Ady írta: "Romantikára hajlamos nép vagyunk. Frázisimádásunknak is ez az oka. S ez az oka annak is, hogy keleti módon szeretjük a tömjént. Faji büszkeségünk, patrióta képzelgéseink üstökénél lehet bennünket a legjobban megfogni. Ez a bűnünk burjánoztatta föl a csaholó hazafiságot. Ezért utazik reánk minden csalás, ámítás, hazugság és cselvetés a hazafiság nevében."
A magyarnak megvan a magához való esze, de ez szó szerint csak magához való ész. Ebből táplálkozik szintén sokszor megénekelt tehetségünk az adócsalás, a korrupció, és az umbuldázás minden fajtájához. Nem az a baj, hogy a miniszterek lopnak, csalnak, hazudnak, hanem az, hogy a társadalom összes többi rétege, le egészen a vécés nénikig bezáróan, lop, csal, és hazudik. A Fidesznek nevezett bűnszövetkezet nem a betegség, hanem csak annak a tünete. Ezen változtatni generációkra lesz szükség. Egy teljes generációnyi időt már el is vesztegettünk, és még mindig csak ott tartunk, hogy beszélünk róla, valakinek el kellene már kezdeni.

Jakab Andor 2013.03.02. 14:00:23

Tetszik az írás.

Fontos dolgot érint és elismeri a Fidesz jelentős értékét. Nevezetesen, hogy csapatban játszanak.

Ugyanakkor fundamentális tévedésnek tartom azt, hogy a Fidesszel szemben csapatot kellene állítani. A Fidesz ugyanis elmebeteg (őrült) módon definiálja és értelmezi a csapatot.

Tévedésnek tartom az elképzelést, hogy a Fidesszel szemben egy ellencsapat kell, amely a pályán a Fidesz csapatot legyőzi. Szerintem ez a valódi oka annak, hogy ilyen csapat összehozása kudarcos, és erre valódi közösség nem épül fel. Az "ellenzék" nem hülye, amikor nem így szerveződik, hanem elkerüli azt a hibát, amit a Fidesz elkövetett, és szépen lassan beleőrült.

Másként kell a csapatot értelmezni.

Az áhított csapat szerintem az egész ország, mindenkit beleértve. A Fideszt is. Az részletkérdés, hogy jelenleg ők ezt betegesen gondolják. Ők azok, akik azt hiszik, hogy 1 csapat van, és az ők, és minden arra irányuló erőfeszítés, hogy az a bizonyos csapat ne a Fidesz legyen, hanem egy másik, nem alkot a Fidesznél erősebb közösséget.

A Fidesz, mint ellenség nonszensz. És ezért lehetetlen közösséget építeni arra, hogy a Fidesz közös ellenségünk.

Az Együtt 2014 alapgondolata stimmel.

Együtt sikerülni fog. De nem úgy, hogy 1 párt (csapat) alá szerveződik mindenki, hanem úgy, hogy az egész csapat ügyéről gyökeresen (alapjaiban) másként gondolkodunk, mint ahogyan a Fidesz teszi. A Fidesz, aki az országot próbálja kisajátítani csapatának, pontosan ezért fog megbukni.

Komoly közösség felépítésének magja olyan szellemi műhely lehet, ahol a fundamentumok stimmelnek. Ha nem stimmelnek, kár a gőzért. Olyan magból csak olyan növény nőhet, amiből van már éppen elég ebben a sötét dzsungelben.

kuszkusz1 2013.03.02. 15:48:59

"..fundamentális tévedésnek tartom azt, hogy a Fidesszel szemben csapatot kellene állítani. A Fidesz ugyanis elmebeteg (őrült) módon definiálja és értelmezi a csapatot."

Abban teljesen igazad van, hogy a Fidesz elmebeteg módon hozza létre a csapatot, a csapatszellemet. "Miénk, fideszeseké a korona, mi vagyunk a nemzet, mi vagyunk a magyarság, mi vagyunk a kereszténység, mi, fideszesek vagyunk minden, a többiek meg mindezeknek az ellentétei és ellenségei."
Ezt a baromságot adja be a Viktor azoknak akik vevők erre. Ezzel az ajnározással fűzi magához a híveket, udvarol az övéinek Torgyán-módra. Ami persze nem azt jelenti, hogy ő nem nézi le a saját választóit csak ő nem olyan bolond, hogy ezt lépten-nyomon a tudtukra is adja.

De abból, hogy a Viktor alantas módszerekkel fűzi magához a híveit még nem következik, hogy nem lehetne a választói bázist normálisan és tisztességesen is felépíteni.

kuszkusz1 2013.03.02. 15:53:49

@savanyujóska:

"Nem az a baj, hogy a miniszterek lopnak, csalnak, hazudnak,...."

Hát lehet, hogy nem baj, de én mondjuk kardélre tudnám hányni őket.

Jakab Andor 2013.03.02. 17:49:33

@kuszkusz1:

"Ami persze nem azt jelenti, hogy ő nem nézi le a saját választóit csak ő nem olyan bolond, hogy ezt lépten-nyomon a tudtukra is adja. De abból, hogy a Viktor alantas módszerekkel fűzi magához a híveit még nem következik, hogy nem lehetne a választói bázist normálisan és tisztességesen is felépíteni."

Nem erről van szó.

Azt mondom, hogy egyáltalán nem vele szemben kell felépíteni egy csapatot, hanem az egész országot kell annak tekinteni. (Beleértve természetesen a Fidesz jelenlegi szavazóit, sőt, még azokat is, akik örökre azok fognak maradni holtbiztosan.)

Ez lehetne szerintem egy olyan közösség alapja, amihez jó tartozni, ahol a beszéd normális, ahol a másikat nem ellenségnek látjuk, maximum ellenfélnek, vitapartnernek, maximum nagyon nehezen kezelhető vitapartnernek, ellenérdekelt félnek, de azért 1 közösség részének.

legeslegujabbkor 2013.03.02. 18:57:25

@Jakab Andor:
"Ez lehetne szerintem egy olyan közösség alapja, amihez jó tartozni"
Ahhoz, hogy ezt az országot összerántsd, és az emberek egyfelé induljanak el, pontosan meg kell határozni mi az, ami felé nem megyünk, ez a szélsőségek kizárását jelentené. Most éppen Bajnai próbálja meg egy csoportba terelni a tenni akaró embereket.
A Fideszben csalódottak vagy nem kerültek be a szűkebb csapatba, vagy kiestek belőle, mert nem elég lelkesek, és ezeket is össze kell szedni, és egy másik valódi közösséget kínálni nekik, amelyik együttműködik, összefog. Ehhez rá kell jönni, hogy nem egyénenként kell boldogulni, hanem olyan közösségként, ahol egyenrangú felek megegyezésével mindenki a kölcsönös megelégedést akarja, és bízik a másikban.

kuszkusz1 2013.03.02. 23:36:38

@Jakab Andor:

Jó és nemes cél, de idealisztikus. Aki beleharapott Orbán mérgezett almájába és ízlik is neki azt aligha lehet normális viselkedéssel, netán gesztusokkal arra rávenni, hogy viselkedjék normálisan. A fanatikus és gyűlölködő fideszeseket nem lehet a nem-fideszeseknek normalizálni, ez vágyálom. A többieket lehet. A fanatikus fideszesek semmibeveszik a nem-fideszeseket, utálkoznak tőlük, lenézik őket. Nem tudom van-e a Viktorból gyógyulás, egyelőre a ragály stabil.

panelburzsuj 2013.03.03. 01:56:28

@Jakab Andor:

Legkésőbb Trianon óta minden "politikában gondolkodó" ezt az idoitizmust fújja: EGYSÉG!

Ha valamiből elege van a magyaroknak, az a felülről szervezett egység.

Orbán serege csapat lenne??

Én sokkal inkább szektának látom: a magyaroknak azon jócskán szűkebb köre, akik a "valóvilágban" elszenvedett - vélt vagy valós - sérelmeikért, megaláztatásaikért, mellőzöttségükért valamiféle "spirituális" elégtételre vágynak. Ezt a - kétségkívül miilós nagyságrendű - "lelkisérült magyarságot" viszont nem Orbán találta fel, nem is ő tenyésztette ki, ő csak a maga természetes módján egszerűen beleült a "főpapi székbe", látván a "született/történelmi jobboldali" klérus pipogyaságát és teszefoszaságát.

És pont ez a "utcán talált és elfoglalt pozíció" magyarázza azt a szűkölést, amivel az originál fideszes csapat a Jobbik felé sandítgat...

panelburzsuj 2013.03.03. 02:01:23

@panelburzsuj:

Szóval Orbán ellen "csapatot állítani", "zászlót bontani", "vezért emelni" körülbelül az a logika, hogy ha az oszmánokat le akarjuk győzni, akkor először is válasszunk szultánt, hiszen az a siker titka.

Hát nincs untig elég wannabe Dart Megvéder már most is ebben szerencsétlen országban??

kuszkusz1 2013.03.03. 10:38:41

@Cincinnatus:

Ha már úgyis kineveztél rasszistának akkor nézzük ezt a konkrét ügyet:

"Mint ismert, Vígh Szilárd a konyári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanáraként a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon pár hónappal ezelőtt egy nyilvános rendezvényen a cigány tanulókkal kapcsolatban olyan kijelentéseket tett, miszerint "sokszor nem tudsz mit csinálni, ki nem küldheted óráról, térdepeltetni eszedbe ne jusson, igazgató nem engedi, jó, néha muszáj. Olyan, hogy egyes, vagy szaktárgyi figyelmeztető, az abszolút nem használ, tehát csak a fizikai erőszak". Az esetről készült videófelvétel nyilvánosságra kerülése után a pedagógust elbocsátották.

Vígh Szilárd volt az egyik szónoka a Jobbik konyári rendezvényének, ahol a volt tanár mintegy 150-200 fős hallgatóság előtt közölte: "hazugsághadjáratot indított ellenem a liberális csőcselék". Mint mondta, nem szabad elhallgatni, hogy a helyi iskolában a rendes cigány gyerekek vannak kevesebben, ám nagyon sok cigány diák civilizálatlan, rendetlen, s a verekedéseik miatt szinte naponta megfordulnak az iskolában a rendőrök. Szerinte ez így nem mehet tovább, mert akkor ezekből a gyerekekből bűnözők lesznek, hiszen már most is arrról beszélgetnek, honnan lehetne színesfélmet vagy baromfit lopni."

Ez egy Népszabadságbéli cikk részlete.
Ezé: nol.hu/belfold/konyar

Engem kizárólag a fenti idézettel kapcsolatos véleményed érdekel, a Jobbikról ha kérhetném, szót se ejts.
Mit tehet ilyenkor egy pedagógus, ha azt tapasztalja amit Vígh Szilárd tapasztal? Mármint az osztályban mit tehet? Ki a felelős, kik a felelősek azért mert sok cigánygyerek civilizáltatlan, rendetlen, stb.? Konkrétan mit tehet, mit tanácsos tennie az iskolának? Te mit csináltál volna a tanár, illetve az igazgató helyében? Mit tartanál helyesnek?

Szeretnék választ kapni a konkrét esetről, mellőzve mindenfajta filozófiai-szociológiai eszmefuttatást és a Jobbik ledorongolását. Nem a Jobbik érdekel, hanem a te véleményed, egészen konkrétan a konkrét helyzetre vonatkoztatva.
Betegesen vonzódom a konkrétumokhoz.
?!

kuszkusz1 2013.03.03. 10:45:06

@Cincinnatus:

Ja igen. Még egy kérésem lenne: kérlek szakíts azzal a szívet-lelket melengető gyakorlatoddal, hogy elmondod helyettem az én véleményemet.
Mármint azt amit te az én véleményemnek vizionálsz.

Az én véleményem elmondását kérlek bízd rám.

Előre is kösz!

Cincinnatus 2013.03.03. 11:16:52

@kuszkusz1:

Most nincs időm a cigánykérdéssel foglalkozni - mert egész Magyarország jövőjével kell foglalkoznom.:-)

Kérdéseidre egyébként a blog több írásában is megtalálod a részletes, okokkal is alátámasztott válaszainkat! (Sajnos szociológiai-szociaizációs, humánetológiai és társadalmi stratégiai eszmefuttatások nélkül nem lehet érdemben értelmesen foglalkozni a cigánykérdéssel, így hiába kéred, hogy ilyenek ne legyenek…)

...De: azt én semmiképp sem nevezném "tanár"-nak, aki az ország egyik (nem is a legsötétebb, legtájékozatlanabb, viszont a világot legjobban ismerő) véleményközösségét (a liberális nézeteket vallókat - akik persze messze nem azonosak az SZDSZ-szel) "csőcseléknek" nevezi, nagy nyilvánosság előtt. Az ilyen ember titulusa lehet "buta, frusztrált, korlátolt köcsög", de tanár, az semmiképp sem!

Tudod, anyám több mint 3 évtizedig volt általános iskolai tanár és az osztályaiba sok cigánygyerek is ját, a cikkben emlegetett "enfant terrible"-típusból is, nettó bűnöző szülői háttérrel - és mégsem volt soha, egyetlen megoldhatatlan pedagógiai helyzete sem. Ő ui. valóban tanár volt és tudta, hogyan kell szólnia hozzájuk. Ha akarják a vígszilárd-félék, színesen ad nekik órákat, jó pénzért! Fussa rá a Jobbik kasszájából - és akkor legalább valóban tesznek is valamit a cigánykérdés megoldásáért!:-)

Cincinnatus 2013.03.03. 11:23:58

@kuszkusz1:

A vígszilárdok állítólagos tanárságáról szól az alábbi kis részlet a Sörgyári capriccio c. filmből (3.48-tól 4.10-ig nézd!), ajánlom kedvvel-szeretettel neked::-)))

www.youtube.com/watch?v=TyhpZlKDwcI

Jakab Andor 2013.03.03. 11:34:46

@legeslegujabbkor:

Ezzel egyetértek. Az Együtt 2014 törekvései nagyon is tetszenek.

Jakab Andor 2013.03.03. 11:38:46

@kuszkusz1:

Nem is azt mondom, hogy az elvakult fideszeseket meg kellene nyerni egy másik pártnak. Nem.

Azt mondom, hogy a többi ember, a "bizonytalan" ember nem azzal győzhető meg, hogy mi vagyunk a "nemfideszesek", csatlakozz te is, legyél nemfideszes.

Meggyőző és tömegvonzó ereje annak van, ha teljesen másként működik egy közösség, mint a Fidesz. De ez a másként működés nem lehet puszta fideszfikázás, mert az lényegében az, amit ők is tesznek.

Jakab Andor 2013.03.03. 11:41:12

@panelburzsuj:

Az egység sokféleképpen értelmezhető. Én nem úgy értelmezem, ahogyan a Fidesz, vagy bárki más, aki azt gondolja, hogy egység akkor lesz, ha mindenki ugyanazt gondolja akármiben is. Az egység nem az, hogy egy párt alá összegyűlik a többség. A Fidesz a legjobb példa arra, hogy mennyire nem azt jelenti.

Másrészt, inkább használnám a közösség szót arra, ami kellene.

kuszkusz1 2013.03.03. 12:27:48

@Cincinnatus:

Csak Magyarország jövőjével kell foglalkoznod? Én azt hittem az egész világegyetem a te válladon nyugszik.

Tudtam, hogy kihátrálsz a konkrétumok elől ezért igyekeztem lezárni a menekülő útvonalakat - persze mindet nem lehetett.

Most én sem merülök bele - nekem a marslakók égető problemáival kell foglalkoznom momentán, - de meg fogom írni a véleményemet.

Kösz, hogy nem vizionáltál az én véleményemként semmit.

Rendkívül tehetséges mamádhoz gratulálok - ebben most nincs semmi irónia, ez igazi, szívből jövő gratuláció.
Azért arra kíváncsi lennék, hogy a mamád mikor tanított, mely években, ez ugyanis fontos.

Köszönöm, hogy ajánlasz nekem filmeket, esetleg az irodalmi műveltségemet is tágíthatnád könyvajánlások formájában. Rám férne már egy kis pallérozottság!

panelburzsuj 2013.03.03. 13:34:54

@Jakab Andor:

közösség = közösen "vallott" (és betartott!) normák

Tudod, mint a fociban! :)

Cincinnatus 2013.03.03. 13:49:31

@kuszkusz1:

...Inkább olvass - ezt direkt neked, a te felkérésedre írtam, csak hogy lásd, nem hátráltam ki a konkrétumok elől [ui. egy igazi százados - vagy akár kapitány - sohasem tenne ilyet!:-)]:

progressziv.blog.hu/2013/03/03/a_csaszar_messzelatoja

[Anyám 1958 és 1999 között tanított]

kuszkusz1 2013.03.04. 06:22:47

Én ezt a szöveget veszem alapul:

"Mint ismert, Vígh Szilárd a konyári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanáraként a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon pár hónappal ezelőtt egy nyilvános rendezvényen a cigány tanulókkal kapcsolatban olyan kijelentéseket tett, miszerint "sokszor nem tudsz mit csinálni, ki nem küldheted óráról, térdepeltetni eszedbe ne jusson, igazgató nem engedi, jó, néha muszáj. Olyan, hogy egyes, vagy szaktárgyi figyelmeztető, az abszolút nem használ, tehát csak a fizikai erőszak". Az esetről készült videófelvétel nyilvánosságra kerülése után a pedagógust elbocsátották.

Vígh Szilárd volt az egyik szónoka a Jobbik konyári rendezvényének, ahol a volt tanár mintegy 150-200 fős hallgatóság előtt közölte: "hazugsághadjáratot indított ellenem a liberális csőcselék". Mint mondta, nem szabad elhallgatni, hogy a helyi iskolában a rendes cigány gyerekek vannak kevesebben, ám nagyon sok cigány diák civilizálatlan, rendetlen, s a verekedéseik miatt szinte naponta megfordulnak az iskolában a rendőrök. Szerinte ez így nem mehet tovább, mert akkor ezekből a gyerekekből bűnözők lesznek, hiszen már most arrról beszélgetnek, honnan lehetne színesfélmet vagy baromfit lopni.

Konkrétan, a tanár szavai:

"sokszor nem tudsz mit csinálni, ki nem küldheted óráról, térdepeltetni eszedbe ne jusson, igazgató nem engedi, jó, néha muszáj. Olyan, hogy egyes, vagy szaktárgyi figyelmeztető, az abszolút nem használ, tehát csak a fizikai erőszak".

Ezek a szavak a tanár tehetetlenségéről szólnak, arról a tehetetlenségről és eszköztelenségtől amelyet Magyar Bálint kezdett el és amelyet Hiller István folytatott. A szóban forgó miniszterek kicsavartak minden fegyelmező eszközt a tanárok és az iskola kezéből és porig rombolták a tanárok tekintélyét, örökösen anyázva, rasszistázva a magyar pedagógusokat. Az, hogy az egyes, vagy a szaktárgyi figyelmeztető abszolúte nem használ az a szülői felelőtlenségről szól, arról, hogy a szóban forgó szülő nem neveli, nem fegyelmezi a gyermekét, nem gondoskodik róla, hogy tanuljon, hogy vigye valamire, hogy rendes, normális ember legyen belőle. Arról viszont "gondoskodik", hogy a gádzsónak, a gádzsó tanítónak, tanárnak semmiféle tekintélye ne lehessen a gyermeke szemében, aki ezáltal sem nevelni, sem fegyelmezni, sem tanítani nem képes a szóban forgó cigánygyermekeket. Akit nem tisztelünk annak a tantárgyait sem szeretjük és nem is fogjuk megtanulni - mindenki kereshet az iskolai éveiből ezirányú saját emléket.

A fizikai erőszak propagálása persze nem helyes - ebbe az irányba akkor sem tanácsos elindulni, ha vannak olyan esetek amikor ez a tanár részéről érthető és indokolt lenne.
Emlékszem annak a dévaj cigányleánykának az esetére akir nemcsak obszcén szavakkal szerencséltette a tanári kart, hanem tamponnal is megdobálta őket - az egész iskola tehetetlen volt a dévaj cigányleányka ügyében. Ki nem csaphatták mert Magyar Bálint oktatási miniszter úgy rendelkezett, hogy csak akkor lehet egy nebulót eltávolítani, ha az iskola keres neki egy másik oktatási intézményt amelyik hajlandó a tanári kar tamponnal való dobálása felett elsiklani. A kitűnő miniszteriális egyed - az SZDSZ büszkesége és fáklyavivője - ugyanis a cigányszülőkről és a cigánygyermekekről minden felelősséget levett a saját viselkedésüket, mentalitásukat illetőleg és azt rápasszírozta a többségi tanári karra és az iskolára.

A leányka tehát háborítatlanul dobált és az ő atyja - gazdag ügyvéd - arról lamentált, hogy az ő leánykáját rasszizmus okán nem szeretik az iskolában.
Ha én tanár lettem volna ebben az iskolában és a dévaj cigányleányka engem is szerencséltet az ő sajátos stílusával, plusz a tamponnal akkor egy hihetetlenül nagy pofont kentem volna le neki.
Ennyit a fizikai erőszakról. Ami egyébként valóban nem helyes. Csak néha érthető.

kuszkusz1 2013.03.04. 07:21:48

Node menjünk tovább a tanár szavai mentén.
A "liberális csőcselékre" majd visszatérek egyelőre ugorjunk:
"Mint mondta, nem szabad elhallgatni, hogy a helyi iskolában a rendes cigány gyerekek vannak kevesebben, ám nagyon sok cigány diák civilizálatlan, rendetlen, s a verekedéseik miatt szinte naponta megfordulnak az iskolában a rendőrök. Szerinte ez így nem mehet tovább, mert akkor ezekből a gyerekekből bűnözők lesznek, hiszen már most arrról beszélgetnek, honnan lehetne színesfélmet vagy baromfit lopni."

Ez a szövegrész arról tanuskodik, hogy a szóban forgó tanár nem rasszista, esze ágában sincs neki rasszistának lenni. Beszél rendes cigánygyermekekről és beszél nem rendesekről - a rasszista nem tud rendes cigányokról, ugyanúgy mint ahogyan az antiszemita sem ismer rendes zsidó embert, továbbá a fanatikus fideszes sem tud rendes baloldaliról.

A tanár látlelete az iskola tanulóiról szerintem pontos és korrekt, én a fenti szövegrészben semmi kivetnivalót és semmi életszerűtlent nem látok, beleértve a szinesfémlopásra és baromfieltulajdonításra vonatkozó megfigyelést is.

Liberális csőcselék.

Azt gondolom, hogy normális ember - tehát nem eszdéeszes - empátiát érezhet és érez is a tanár iránt. Nyilvánvalóan meg van viselve - elvégre kirúgták az állásából - holott semmi megbocsájthatatlant nem csinált, sőt feltételezhetően igyekezett jól és lelkiismeretesen tanítani. A fizikai erőszak propagálását én az elkeseredés, a tehetetlenség, a tanári eszköztelenség számlájára írom. Szerintem ott is a helye. Mint ahogy Kertész Ákos elhíresült írása az Amerikai Népszavában hasonló elkeseredésről tett tanubizonyságot.

A liberális mint olyan. Hát kérem: a liberalizmus eredetileg és eredendően nemes eszme. Mint ahogy a kisebbségvédelem is az.

Sajna nem találom azt a Jung kötetet amelyben arról esik szó, hogy az idea körültekintés nélküli, közvetlen alkalmazása a gyakorlati valóságra katasztrofális következményekkel jár.

Amikor ezt olvastam Jungnál azonnal az SZDSZ jutott az eszembe. Kár, hogy arrafelé a szóban forgó szerző nem népszerű.

Az a fajta "liberalizmus" amit az SZDSZ képviselt pontosan a Jung által kárhoztatott doktriner-demagóg eszmealkalmazás. Amely azonos az eszdéeszes mentalitással, amely jelen van noha a párt már nincs az élők sorában.

Egy normális ember együtt érez egy konfliktusos helyzet összes szereplőjével - amennyiben szándékában áll megérteni a konfliktust. Az eszdéeszes csak a cigányokkal érez együtt, az ő pártjukat fogja, a többségit anyázza, rasszistázza. Az eszdéeszes onnan ismerszik meg, hogy nincs benne igazságérzet, nem ismer méltányosságot minden szereplő iránt, elfogultan, utálattal és undorral beszél a többségről. Minden felelősséget levesz a cigányokról amelyet azután rápasszíroz a szerencsétlen többségre amely nem tud ezzel mit kezdeni.
A "liberális csőcselék" tehát nem stimmel, az SZDSZ-nek az égvilágon semmi köze sincs a liberalizmushoz azon kívül, hogy szégyent hozott rá.

Tragikus körülmény, hogy az SZDSZ-t az árnyalatlan gondolkodású jobboldaliak azonosították a zsidókkal. Pedig hát mit tehetnek a boldogtalan zsidók az SZDSZ-ről? Az SZDSZ-nek nem az a baja, hogy sok benne a zsidó, hanem az, hogy sok benne a hülye. A felfuvalkodott, doktriner/demagóg, tehetségtelen hülye. Vö: Horn Gábor és Horváth Ágica eszdéeszes csodafegyverek.
süti beállítások módosítása